Somogyi Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-25 / 249. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1997. október 25., szombat Peter F. Tufo. az Egyesült Ál­lamok budapesti nagykövetje­löltje szenátusi meghallgatásán elmondta: az amerikai külpoli­tikai érdekek képviselete mel­lett azt tekinti legfontosabb fel­adatának, hogy segítse Ma­gyarországot a nyugati integrá­ciós rendszerbe való teljes beil­leszkedésében, a demokratikus és piacgazdasági átalakulásban. A mosztarl híd maradványai­nak kiemelését az idő hidegre fordultával is folytatják a ma­gyar SFOR-alakulat katonái. Céljuk, hogy november végéig az utolsó kőkockát is kiemeljék a 6-7 méteres vízmélységből. A török kormány bejelentette, hogy 1 millió dollárral támo­gatja a híd újjáépítését. Németországba érkezett Jasszer Arafat. A Palesztin Ha­tóság vezetőjét fogadja Helmut Kohl német kancellár. Arafat tájékoztatja őt a pillanatnyi kö­zel-keleti helyzetről és további támogatást kér a békefolyamat folytatásához. Szerb-magyar szótárt mutat­tak be a belgrádi könyvvásáron. A mű, amelyet a budapesti Akadémia és az újvidéki Forum Kiadó, valamint a belgrádi Tankönyvkiadó Intézet jelente­tett meg, 32 ezer szót tartalmaz. Olaszország belépésével nyolcra emelkedik vasárnaptól azoknak az államoknak a száma, amelyek között teljesen szabad a személyek mozgása. A schengeni egyezmény kínálta lehetőségek az Európai Unió bővítése után az új tagok szá­mára is elérhetők lesznek. Kétszázötven repedés talál­ható a csernobili atomerőmű egyetlen működő reaktorának csővezetékein. Az erőmű hár­mas számú reaktora egyébként már július óta nem termel ára­mot, mivel a blokkon el kell végezni a szükséges karbantar­tási munkálatokat. Nagyszabású győzelmet ara­tott a Nemzeti Demokrata Tö­mörülés (RND), Liamine Ze- rual elnök pártja az algériai helyhatósági választásokon. Musztafa Benmanszur belügy­miniszter közölte, hogy a Nem­zeti Felszabadítási Front (FNL) végzett a második helyen a Társadalmi Mozgalom a Béké­ért (MSP) nevű, iszlám irány­vonalú politikai szervezet előtt. Túszni ejtette a pénz beszedé­sére fedélzetre lépő egyiptomi tisztviselőket az Obo Engen nevű török hajó legénysége az észak-egyiptomi Port Szaid ki­kötőjében. Nem akarja ugyanis kifizetni a Szuzei-csatomán való átkelés illetékét és megfi­zetni a korábbi tartozásokat. A hajó kifutott a Földközi-tenger nemzetközi vizeire. Az Ökumenikus Szeretetszolgálat mindent megtesz elrabolt munkatársaiért „Hitre és imádságra van szükség” A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat vezetője pénteken sajtótájékoztatón ismertette a Csecsenföldön elrabolt két munkatársával kapcsolatos helyzetet, majd közölte: a nyo­mozás érdekében egyelőre hírzárlat lép életbe. Ezt megelőzően Lehel László lelkész, a szolgálat igazgatója elmondta: kapcsolatban állnak a Külügyminisztériummal, va­lamint a moszkvai és a grozniji hatóságokkal.- Csütörtökön még Genfben egy grozniji telefonhívásból ér­tesültem a szomorú eseményről - folytatta. - Amikor az európai és a tengerentúli segélyszerve­zetek központjában ismertet­tem a szomorú hírt, mindenki kifejezte mély megdöbbenését és őszinte szolidaritását. Ez az együttérzés megmu­tatkozott abban is, hogy II. Alekszij pátriárka Maszhadov csecsen elnökhöz fordult segít­ségért. Együtt érző nyilatkoza­tot tett az Egyházak Világtaná­csának főtitkára. A Lutheránus Világszövetség vezetője pedig Jelcinnek írt levelet.-Számomra a legmegdöb­bentőbb, hogy a terroristák olyanokat raboltak el, akik a veszélyt vállalva, rettentő kö­rülmények között azon fára­doznak, hogy segítsenek az ár­váknak, a nagycsaládosoknak, az öregeknek, a sebesülteknek. Groznij négy kerületében és 17 menekülttáborban gondoskod­tunk az elesettekről. Fájó szív­vel határoztunk úgy, hogy cse- csenföldi küldetésünket felfüg­gesztjük, hiszen munkatársa­inkról egyelőre semmi hír. Em­berileg mindent megteszünk ér­tük - hangsúlyozta a lelkész. - Nagy szükség van most a hitre és az imádságra. A szeretetszolgálat tevé­kenységét igen nagy nemzet­közi elismerés övezi; nem vé­letlen, hogy a csecsenföldi nem könnyű feladat épp neki jutott. Halvány reménysugár: a cse­csen terroristák nem bántal­mazzák túszaikat, s ha egy ideig fogva tartják is őket, élve kerülnek elő. Gyulay Zoltán A főtitkár a brit kormányfővel FOTÓ: FEB/REUTER A brit világ Skócia fővárosában, Edin- burgh-ban 53 állam- és kor­mányfő részvételével meg­kezdődött a Nemzetközösség csúcstalálkozója. A megnyi­tóbeszédet - Tony Blair brit miniszterelnök és Emeka Anyaoku, a Commonwealth főtitkára jelenlétében - II. Er­zsébet királynő tartotta. A Brit Nemzetközösség 1931-ben jött létre; tagjai ere­detileg Nagy-Britannia füg­getlenséget elnyert egykori gyarmatai voltak. A szervezet 1947-ben az indiai birodalom önállóvá válásával lett az egyenrangú országok szerve­zete, ekkor nevéből elmaradt a „brit” jelző. A tagállamok közül Nagy-Britannia és Eszak-frország, valamint Ka­nada, Ausztrália és Új-Zéland államfője az angol uralkodó. A közép-olaszországi földrengések nyomán Újabb Pompeji veszélye fenyeget Olaszországban hetek óta mozog a föld. A pusztító umbriai földrengést követő utómozgások állandó riadalomban tart­ják a lakosságot. A rengések Rómában is érezhetők voltak. Az eddigi szomorú mérleg: 15 halott, 120 sebesült és legalább tízezer hajléktalan. Egyelőre gondolni sem lehet arra, hogy elkezdjék az újjáépítést, mert még bármi megtörténhet - mondják a szakértők. Ha az umbriaihoz hasonló földrengés pattan ki Nápoly­ban, a világ egyik legveszélyez­tetettebb övezetében, a halottak száma több millió is lehet - ag­gódnak a szakemberek. Itt egymás közvetlen közelében két aktív kráter is működik. Lucia Civetta, a nápolyi földrengéskutató intézet pro­fesszora évek óta figyeli a Ve­zúv aktivitását. Attól tart, hogy ha a földkéreg itt felszakad, sok százezer tonna láva áraszthatja el az egyébként sűrűn lakott te­rületeket. A Vezúv kráterét je­lenleg ötméteres, megkövese­dett lávadugó tömi el. Bármikor előfordulhat, hogy a mélyben tomboló vulkanikus erők kilö­kik ezt a fedélként szolgáló csomót, és akkor megismétlőd­het mindaz, ami Krisztus után 79-ben már megtörtént. A Ve­zúv akkor eltörölte a föld fel­színéről Herculaneum és Pom­peji városát. Nyugtalanságot kelt, hogy ebben a térségben, a Campi Flegreiben, a Pozzuolinál levő Solfatara nevű vulkánnál mű­ködő gejzírek 1000 fokos gázo­kat lövellnek a magasba. Emiatt a szeizmográfok mindennap regisztrálnak földmozgásokat. Ebben a térségben legutóbb 1982-83-ban volt nagy rengés, amely romba döntötte az óváros és a kikötő nagy részét. Azóta a mélyben lévő magmakamrában folyamatosan növekszik a nyomás. Kenesei István Pozsony elszigetelődhet Az Európai Parlament intó' szava A szlovák kormány magatar­tása nyomán fennáll a veszé­lye annak, hogy Pozsony el­szigetelődik attól a sokrétű európai integrációs folyamat­tól, amelybe az elmúlt évek­ben már csaknem valamennyi szomszédja bekapcsolódott. Erre figyelmeztette a szlovák állam vezetőit az Európai Par­lament plenáris ülésén elfoga­dott határozat. A képviselő-tes­tület felszólította szlovák part­nerét és a pozsonyi kormányt, hogy helyezze vissza képvise­lői jogaiba az azoktól nemrégi­ben megfosztott, kormánypárti Frantisek Gaulidert. Az Európai Parlament sür­gette a szlovák kormányt, hogy tegyen meg mindent az emberi és kisebbségi jogok betartásáért s ennek során teljesítse parla­ment korábbi ajánlásait. Ä par­lament felszólította az Európai Unió intézményeit, hogy kezd­jenek „kritikus párbeszédbe” a szlovák hatóságokkal, így pró­bálván meggyőzni őket az emlí­tett jogok tiszteletben tartásá­nak szükségességéről. • Az Európai Parlament a Gau- lider-ügy miatt korábban úgy határozott, hogy nem vesz részt a parlamenti elnökök pozsonyi találkozóján, amelyet október 27-re terveztek. Emiatt a szlo­vák parlamenti elnök, Ivan Gasparovic az egész nemzet­közi találkozót lemondta. Az Európai Parlament a szlovák kormánypolitika - ezen belül a nemzetiségi politika - leghangosabb és legkövetkeze­tesebb bírálói közé tartozik. Bosnyákok és horvátok: külön tanulnak Oktatás etnikai alapokon Kettős tanrend szerint folyik az oktatás Bosznia-Hercego­vinában: a bosnyák muzul­mán gyerekek nem tanulnak a karácsonyról, a horvát ka­tolikusok pedig a legfonto­sabb iszlám ünnepekről. A boszniai horvát gyerekek tan­anyaga szerint fővárosuk nem Szarajevó, hanem Zágráb, saját hazájuk földrajzaként pedig a szomszédos Horvátország hegy- és vízrajzát tanulják. Idén szeptemberben Bosznia- Hercegovinában azzal kezdődött a tanítás, hogy minden diáknak „vallania” kellett etnikumáról. Azóta vallási-származási alapon megosztott osztályokban tanul­nak. Még a párhuzamos osztá­lyokban is eltérőek a tantervek. „Ahelyett, hogy Bosznia és Hercegovina közös oktatási programot dolgozott volna ki, érvényesül a nacionalista irány­vonal, amely még határozot- tabbá teszi az etnikai megosz­tottságot” - fakadt ki a Emberi Jogok Helsinki Bizottságának elnöke. A szarajevói oktatási minisztérium tisztségviselői a „különböző, de egyenlő” alap­elvre hivatkoznak. Szerintük ép­pen így lehetett elérni úgymond „az etnikai csoportok kulturális identitásának megőrzését”! A külföld felháborodása fo­kozódik - írja a Los Angeles Times -, hiszen egy véres nem­zetiségi háborúból épp csak ki­lábalt országban a felnőttek poli­tizálásának ismét a gyermekek lettek az áldozatai. FEB Egyre melegebb lesz Clinton a televíziók segítségét kérte Bili Clinton és alelnöke, A1 Gore az Egyesült Államok nyolcvan nagy tévéállomásá­nak 110 meteorológusát hívta meg a Fehér Házba, hogy se­gítségüket kérje a globális felmelegedés elleni harcban. Az amerikai szakemberek fel­adata lenne, hogy a nézőket - a várható időjárás mellett - ki­okosítsák a globális éghajlat- változás veszélyeiről is. Ám kérdéses, mit tehetnek a szak­emberek az időjárás-jelentések bemondásán túl, vajon a rövid bejelentkezések során marad-e idejük a bővebb ismeretteijesz- tésre, s főleg a lakosság maga­tartásának befolyásolására. Clinton és alelnöke minden­esetre arra kérte a tanácskozás résztvevőit, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a felme­legedést erősítő tevékenység - például a mértéktelen autózás - visszaszorítására. Az Egyesült Államok egyébként a japán Kyotóban jövőre megtartandó nemzetközi klímatanácskozá­son is fel akarja vetni a globális felmelegedés problémáit. A tanácskozáson érdekes fel- tételezésként szóba került: mi lesz a világ levegőjével, ha „minden második kínai majd autón fog közlekedni”? Erre a kérdésre azonban még a leg­felkészültebb meteorológusok sem tudtak választ adni. Repülőgépeit utazó helikopter Az amerikai tűzoltóság mellett a japánok is bekap­csolódtak az indonéz erdőtüzek oltásába. Narita repülőteréről hatalmas Antonov teherszállí­tók belsejében utaznak a helikopterek Szumátrára fotó: feb/reuter Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin A hét sztárja: Sandra Bullock Mel Gibson tehetségének ára van Az új tv2 és RTL Klub műsora! Jim Carreyék összevesztek Madonna drága titka Nincs menekvés Mr. Beantől Jojó a Famíliából Tvr-hét - a műsorújság

Next

/
Oldalképek
Tartalom