Somogyi Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-20 / 245. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1997. október 20., hétfő 127 millió forintba került az évtized legnagyobb beruházása Kadarkút gázzal fut Kadarkúton szombaton végre fellobbant a gázfáklya lángja; a bányakapitány megadta az engedélyt. Az elmúlt évtized legna­gyobb beruházása 127 millió forintba került. A tizenhárom ki­lométeres vezetékre négyszázan csatlakoztak. Werkman József kadarkúti pol­gármester elmondta: a megyei területfejlesztési tanácstól 11 millió forintot kaptak, a Kögáz Rt pedig 17 millió forinttal tá­mogatta a beruházást, amelyhez az önkormányzat is jelentős önerővel járult hozzá. A csalá­doknak 110 ezer forintot kellett fizetniük. A vezeték kiépítésé­vel már május végére elkészült a dombóvári kivitelező, de hiá­nyoztak a szorgalmi jogi be­jegyzések. A bányakapitányi engedély nélkül pedig nem le­hetett nyomás alá helyezni a rendszert. Dr. Kolber István, a megyei közgyűlés elnöke köszöntőjé­ben arra utalt: a gáz által felért­ékelődtek a lakóházak, az infra­struktúra fejlesztése minőségi javulást hozott, s vélhetően a befektetőket is vonzza majd, akik új munkahelyeket teremt­hetnek. Mint mondta: a megye­fejlesztésben jelentős szerepet kap a termelő infrastruktúra, így a települések gázzal való el­látása. Pásztohy András országgyű­lési képviselő, a parlament me­zőgazdasági bizottságának al- elnöke azt emelte ki: amelyik település gázvezetéket épít, az gondol a jövőjére, távlatokat nyit és gazdasági fejlődéssel is kecsegtet. Nagyné Czanka Valériától, a Bányai Panoráma Egyesület titkárától megtudtuk: a Zselica Szövetséggel közösen már új terveken töprengenek; a kadar­kúti határban szeretnének épí­teni egy hulladékfeldolgozót, valamint egy elektronikai ösz- szeszerelő üzemet. A polgár- mester megköszönte a beruhá­zásban közreműködők munká­ját, majd meggyújtotta a gáz­lángot. Az ünnepségen a helyi asz- szonykórus, az iskola majorett- csoportja is közreműködött, s elhangzott Nagy László Tűz című verse is. (Lőrincz) Hatszor riasztott tűzoltók Hatszor riasztották a tűzoltókat a hétvégén. A kisbárapáti általános iskola kazánházában — öngyulladás miatt — izzott a szén, a helyszínre a kaposvári egység emberei vonultak. Balaton- széplak-felsőn a szeméttárolóban lángra kapott a hulladék, a tüzet a siófokiak oltották el. Két esetben téves jelzést kaptak a somogyi tűzoltók. Felújítás-tervek Nemesdéden Az általános iskola tetőszerkezetének átépítését tervezik Nemesdéden. Az önkormányzat há­rommillió forintot különített el a beruházásra, s még ebben az évben szeretnék a munkálatokat befejezni. Virágositják Nagyatádot Ezen az őszön mintegy kétezer cseijét és lom­bos facsemetét ültetnek el Nagyatádon a város- gondnokság dolgozói a város terein és parkjai­ban. Befejezték a gyógyfürdő előtti terület par­kosítását: ide háromszáz örökzöldet és cserjét valamint száz tő virágot ültettek. Most a posta előtti téren folyik a munka, később a múzeum­kert és a bíróság előtti terület kerül sorra. Az Aradi utcában pedig kicserélik a nyírfákat. Gyalogost ütöttek el Taszáron Taszáron egy amerikai járművezető előzés közben segéd-motorkerékpárossal ütközött össze, a motoros 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Kaposfő külterületén egy autós 80 éves férfit ütött el, aki az úton akart átmenni. Találkozó az agrártermelőkkel Agrárpolitikai fórumot szervezett a megyei FM-hivatal, amit ezen a héten kedden, a PATE kaposvári konferencia termében rendeznek. Az agrárprogram feladatai mellett várhatóan szó esik a jövő évi gazdasági szabályozásról is. Ponty a rinyaszentkirályi tóból 15 mázsa harminc centiméteres pontyot telepít a napokban a városi csónakázó tóba a Nagy­atádi Horgász Egyesület. A halakat a Balatoni Halgazdaság rinyaszentkirályi tavából hozzák. Mert vannak egyértelmű Hnlnnk Ha biztosítás, akkor ÁB. Vinkó László vagyok, az AB üzletkötője’ Cégem, a mindenki által jól ismert, szilárd pénzügyi háttérrel rendelkező biztosító azt vátja tőlem, hogy tudásom legjavát adjam, amikor biztosítási-befek­tetési tanácsokkal segítem Önöket dön­téseikben. Szeretem a munkám, mert hiszek ben­ne. Az AB élet-, nyugdíj-, lakás- és gépjárműbiztosításai valóban korszerű­ek, testreszabottak, ezért valódi bizton­ságot jelentenek az ügyfeleknek. Jó érzés közreműködni az emberek biz­tonsága, megalapozott és nyugodt jövő­je megteremtésében. Befektetés a biztonságba. Fonyód királynője A Balaton-parti városban tartották a Miss Universe Hungary területi döntőjét, ahol 21 szépség állt a zsűri elé. A rendezők Fási Ádámmal az élen most is a jóté­konyságnak szánták a szépség seregszemléjét. Az est bevételei a beteg gyermekeket támogató alapítványokat gazdagították. A szépségkirálynő a 20 éves debreceni egyetemi hallgató Be­rettyón Mónika lett, udvarhölgye a 21 éves budapesti főiskolai hallgató, Csatári Adrien és a 23 éves budapesti hírszerkesztő­bemondó Tóth Krisztina. fotó: lang Róbert A tervek szerint kiterjesztik az állami támogatást Kukoricát közraktárra A somogyi termelők nevében Berend Ferenc, a MOSZ me­gyei elnöke tárta az agrár- rendtartási hivatal elé a me­gyénkben kialakult gabona- és kukorica helyzetet. — Az agrárrendtartási hivatal tervezi, hogy a búzához ha­sonló támogatást a kukoricára is kiterjeszti — mondta. — A hetven százalékos kamattámo­gatáson túl a közraktárba vételt is támogatnák. A szlovén felvá­sárlók az elmúlt évben tapasz­talt exportgondok miatt tudato­san nem veszik meg a somogyi kukoricát, inkább Amerikából vásárolnak jóval drágábban. 3,5 millió tonna takarmánygabona­többlet van az országban, ez a felesleg jövőre is rányomja bé­lyegét a piacra. A vasúti szállí­tással is baj van: míg az elmúlt évben 220 ezer tonna terményt vittek ki vasúton egy hónap alatt, szeptemberben alig 180 ezer tonna ment olaszországi exportra. A vagonok a behajóz- tatásra várnak és a vasúti for­duló ezért igen lassú. 1200- 1300 forintos árat kínálnak azért a kukoricáért, aminek a szűkített önköltsége is maga­sabb ennél. Mi is elkövettük a hibát, hogy a garantált árhoz nem je­lentettük be a termőterületet, de nem gondoltuk, hogy az árak 1500 forint alá esnek — mondta Berend Ferenc. — A tőzsdei árak 1500 forint körül mozognak, ennek hetven száza­lékáért veszik a terményt köz­raktárra. Nincs pénz és nincs tá­rolóhely. 8-15 millió forint kö­rüli a megyében végzett mező- gazdasági szolgáltatások ér­téke. A nagyüzemek eddig a kisgazdaságok integrálására tö­rekedtek, most a saját termé­nyük tárolásával is küszködnek. A legtöbb helyen az integrált kör tagjaitól nem is tudják el­szállítani az árut. Nincs állat ami megenné a takarmányga­bonát. Gabonatermő ország va­gyunk, ehhez megvannak a te­rületi adottságok. Arra kellene törekednünk, hogy az állatál­lomány húst termeljen és a fel­dolgozott termékeket értékesít­sük. így lenne igazán piacképes a mezőgazdaság. (Mák)

Next

/
Oldalképek
Tartalom