Somogyi Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-18 / 244. szám

8 SOMOGYI HÍRLAP SPORT 1997. október 18., szombat Lelki fröccsel kezdett Nagy László Siófokon Megfürdik a jeges Balatonban Két edző- és egy kupamérkőzésen ült eddig a Siófoki Bányász kispadján Nagy László, a klub új vezető edzője. Az igazi bemu­tatkozás azonban vasárnap délután következik, a BVSC ottho­nában, a tizenharmadik őszi fordulóban. Szomszédban a Mecsek rali Nem kell feltétlen Pécsig utazniuk azoknak, akik meg kívánják tekinteni a Mecsek rali OB zárófutam egy-egy szakasz küzdel­mét. Dombóvárhoz közel Alsómocsolád és Kisvaszar térségében két gyorsasági futamra is sor kerül ma (szombaton). A harmadik gyorsaságira előreláthatóan negyed tizenkettőkor érke­zik az első autó, míg ugyanott a hatodik gyorsa­sági mezőnye 14.30-tól „húz” el. Időpont változás Megváltozott az időpontja, a NAFA RC-Győri Széche­nyi FSC NB Il-es bajnoki férfi röplabda mérkőzésnek. A sportműsorunkban kö­zölttől eltérően vasárnap nem 10, hanem 17 órakor rendezik a mérkőzést a vá­rosi sportcsarnokban. Győzött a Nagybajom Négy csapat mérte össze egymással a tudását Tabon a II. sz. Általános Iskolában a Zsuzsi Kupa elnevezésű utánpótlás leány röplabda- tornán. A tomagyőztes a Nagybajom lett veretlenül, megelőzve a Tabi Széche­nyi DSK-t, az Ajkai Eötvös József Általános Iskolát és a tabi Zsuzsi és csapata elne­vezésű együttest. Bajnok a Nagyatád Befejeződött a nagybajomi körzetben rendezett hagyo­mányos amatőr öregfiúk nagypályás labdarúgó-baj­nokság. A végeredmény: 1. Nagyatád, 2. Rákóczi-Ka- poscukor FC, 3. Lábod, 4. Nagybajom, 5. Taszár. Kü- löndíjat vehetett át a baj­nokság legidősebb játékosa, dr. Stadler József. Tóth Krisztina bronzérmes A napokban Felsőszentmár- tonban nagyszabású karate­versenyt rendeztek; a rangos viadalon negyvenkét egye­sület több mint félezer spor­tolója vett részt. A somogyi színeket a Balatonlelle SE karatékéi képviselték, akik közül katában Kötél Berna­dett a negyedik, Honti Judit az ötödik, míg Ligeti Gábor a hatodik lett, kumitében pedig Tóth Krisztina a har­madik helyet szerezte meg. — Megpróbáltam rendet tenni a fejekben — mondta Nagy László — Azt tapasztaltam, hogy a Bányász játékosai önbi­zalomhiányban szenvednek. Ez persze nem csoda, hiszen mindössze hét pontot szereztek eddig, egyetlen bravúrt nem tudtak végrehajtani; sikert csak sikeres emberekkel lehet elérni, olyanokkal, akik hisznek ön­magukban. Kevés időnk volt rá, de megpróbáltam beléjük súj- kolni, hogy nincs olyan csapat az NB I-ben, aki ellen fel kel­lene tartani a kezünket; ha vé­gighajtják, brusztolják a mécs­eseket, akkor a BVSC, a Vasas ellen is lehet keresnivalónk. — Lelki fröccsel kezdte te­hát siófoki ténykedését. Vajon ez elég lehet ahhoz, hogy mos­tantól egy „új” Bányászt lát­hassunk? — Nem, mert emellett renge­teget kell dolgoznunk. Erre meg aztán tényleg kevés időnk volt, de én már egy másfajta harcmodort szeretnék viszont­látni a vasárnapi meccsünkön- Sajnos, a hétközi Maribor el­leni Interliga mérkőzésen Mar- gineannak megsérült a kö­nyöke, így kérdéses a játéka - mondta Demeter György veze­tőedző. - Rajta kívül még a fia­tal Gelencsér bajlódik sérülés­sel. Pásztor bokája viszont rendbejött; szerdán már játszha­tott is.- A Kaposváron szerzett előny megnyugtatónak tűnik.- Egyértelműen a továbbju­tás a célunk. A hírek szerint a hazaiakat öt-hatezer szurkoló buzdítja majd: a legfontosabb A Kék-tó öregfiúk nagypályás labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójában a következő eredmények születtek: B uzsák-B alatonszemes is. Nálam olyan nem létezik, hogy egyszerre csak két, vagy három játékos fusson. Egy gyors, rövidpasszos játékot gyakoroltunk az elmúlt napok­ban. Úgy láttam, hogy az eddigi meccseken mintha túl gyorsan akartak volna gólt szerezni. Egy sakkozó sem három má­sodperc alatt ad mattot. Én azt várom, hogy sokszor fogunk odajutni a BVSC kapuja elé, s ebben nagy szerep hárul majd a szélső középpályásokra és a támadókra. — Az összeállításban lesz­nek-e változások ? — 13-14 név van a fejem­ben, akikből kikerülhet a kez­dőcsapat. Sok lehetőségem nincs a variálásra. Az biztos, hogy jobb oldali futót még mindig keresek. — Nem fél egy jókora bukás lehetőségétől? — Nem szoktam félni. Faze­kas Laci mondta: amikor egy edző aláír valahová, akkor fél lábbal már ki van rúgva. A vándorbotot mindig oda kell tehát, hogy ne ijedjünk meg, hi­szen a csapat ekkora tömeg előtt még soha nem játszott. Ráadásul mindenki ellenünk szurkol majd. Sőt, valószínűleg a bolgár-román játékvezetői duó sem minket támogat.- Ilyen körülmények között mire lehet képes a ma esti visz- szavágón a Pini Kaposvár SE?- A Kaposváron kiharcolt előny elég kell, hogy legyen. Én egyébként úgy érzem, hogy nyerünk egy szettet.- Összeállt-e a kezdő hatos?- A sérülések miatt csak a 7-3, Lengyeltóti-Balatonke- resztúr 4-2, Somogyba- bod-Balatonberény 5-1, Bala- tonalelle-Fonyód 5-1, Öreg- lak-Balatonfenyves 6-5, Bala­készíteni a kispad mellé. Itt Siófokon, a bentmaradás a cél, s ez legalább akkora feladat, mint amikor az Újpestet kellett dobogóra vezényelnem. — Amikor Illés János hívó szavára igent mondott, eszébe jutottak-e somogyi gyökerei? — Hazajöttem, hiszen a Ba­latonnál, Fonyódon nőttem fel, a Petőfi SE-ben kezdtem futbal­lozni. Emlékszem, apám nem engedte, hogy pályára lépjek a nagy csapatban, mert akkortájt a megyeiben szinte hetente tör­tek a lábak. — Úgy tudjuk, tett egy foga­dalmat: ha a hátralévő öt for­dulóban 15 pontot szerez a Siófok, megfürdik a téli Bala­tonban... — Nekünk a célunk most csak az lehet, hogy a lehető leg­több pontot begyűjtsük. Még van öt meccs, s ez kilenc pontot is hozhat. Egyébként tartom a fogadalmamat. A BVSC elleni összecsapá­son Nagy László várhatóan ezt a kezdőcsapatot küldi pályára: Posza — Juhász, Bimbó, Sza­badi — Győri, Kovács B., Bo- zsér vagy Sallai, Perger, László — Szabó Z„ Pest R. Fónai Imre FÉRFI RÖPLABDA BEK (VISSZAVÁGÓ) Romániában a bajnokcsapat (Munkatársunk telefonjelentése) Bár egy hete Kaposváron a BEK első felvonásán meglehetősen simának tűnő 3-0 arányú győzelmet aratott a Pini Kaposvár SE férfi röplabda-csapata, egyáltalán nem lesz sétagalopp a ma esti visszavágó Zilahban. A románok alighanem mindent elkö­vetnek majd azért, hogy ledolgozzák tetemes hátrányukat, s ebben vagy ötezer fanatikus szurkoló is segítségükre lesz. Élre került a Lengyeltóti mérkőzés előtt közvetlenül állí­tom össze a csapatot. S akikre ma este, a nagy fel­adat vár Zilahban: Mészáros Péter, Mészáros Dömötör, Pásztor Attila, Tomanóczy Ti­bor, Gabriel Marginean, Stelian Grozav, Koch Róbert, Porkoláb Tamás, Zarka Péter, Takács Gábor, Gelencsér Balázs és Dávid Zoltán. Egyébként nem lesznek magányosak a fiúk, hi­szen Kaposvárról is több szur­koló útnak indult. A kaposvári együttes tegnap este már edzett a zilahi sport­csarnokban. Ma délelőtt még egy rövid átmozgató edzést ve­zényel Demeter György mester játékosainak, délután pedig - magyar idő szerint 16 órakor - következhet a BEK-vissza­vágó, remélhetőleg kaposvári továbbjutással. Fenyő Gábor tonföldvár-Balatonboglár 2-1. Az élcsoport állása: 1. Len­gyeltóti 24 pont, 2. Balaton­lelle 18 pont, 3. Balatonföld- vár 16 pont. RKFC: Pakson pontokért Egy halasztott mérkőzést kö­vetően vasárnap játssza újabb bajnoki találkozóját a Rákó­czi KFC labdarúgó csapata. A somogyi együttes Paksra lá­togat Bó'zsöny János együtte­séhez. Hogy a kényszerpi­henő használt-e valójában a kaposvári legénységnek, majd csak ott a Duna parti randevún derül ki. Annyiban bizonyosan hasznos volt az eltelt idő, hogy a sérültek ál­lapota javult, no és az elma­radt mérkőzésen sem „sárgul­hatott” be újabb labdarúgó. Ugyan ezen idő alatt az atom csapat két nehéz mérkőzést tudhat maga mögött. A múlt vasárnap Hajdúszoboszlón szenvedett vereséget, a hét­közi kupafordulóban pedig a Szeged-Dorozsma - otthon, Pakson - ejtette ki őket az MK-ból. Bajnoki szereplését te­kintve, az eddigiek alapján kissé elmaradt a várakozástól a paksi csapat, 14 pontjával a 15-ik helyen áll - igaz mind­össze egy győzelemnyire a nyolcadik helytől. Ha a kaposváriak eddigi si­keresnek mondható idegen­beli mérlegéből indulunk ki, akkor optimistán tekinthetünk a vasárnapi mérkőzés elé. így látja ezt Horváth Lajos edző is? Erről és csapata készülő­déséről érdeklődtünk tőle.- Ami a legörvendetesebb - kezdte a szakvezető - hogy a két kapusunk állapota sokat javult, még gondolkodom, hogy vasárnap esetleg egyi­kük már felveszi az 1 -es mezt, de Poór azért készenlétben áll. Igazából csak Novák és Bány van a maródiak listáján, kivételükkel más mindenki a rendelkezésemre áll. Kell is az erő, mert a Paksot jó csa­patnak tartom, annyira jónak, hogy már egy döntetlent is si­kernek könyvelnék el. Ettől függetlenül természetesen nem ikszre játszani utazunk. Az edző még elmondta, hogy két mérkőzésen - közte a hétközi kupában is - látta a Duna partiakat, s játékuk csak megerősítette véleményét. A két edző kölcsönösen el­mondhatja, hogy jól ismeri a másik csapatát, kérdés, hogy ki tud majd kirukkolni valami meglepetéssel.- Hétközben Lellén játszot­tunk edzőmérkőzést és az első félideji Paksra tervezett csa­patom jó benyomást keltett. Bízom abban, hogy sikerül az elnökség legfrissebb elvárását - hogy ősszel lehetőleg vé­gezzünk az öt között - teljesí­tenünk, mondta végezetül Horváth Lajos, majd közölte paksi „tizenegyét”: Poór (esetleg Házi, vagy Fe- rencz)-ltvás, Meksz, Szabó-Kiss, Miovecz, Tóth G., Horváth, Potpara-Kádár, Piri (Czonev). Csereként Nagy A., Köves, Hóbei, Har- sányi és Fekete tart a csapat­tal. (Jutási) A Volvo díjlovagló-világkupa, Kaposvár Győzelemmel rajtolt Dallos Tegnap tíz nemzet 34 lovasá­nak és 42 lovának részvételé­vel megkezdődött a Volvo díjlovagló világkupa magyar- országi fordulója. A kapos­vári Pannon Lovasakadémia fedett lovardájában a közön­ség elsőként a Szent György- dijat tekinthette meg. A 19 induló közül az osztrák Peter Gmoser magabiztosan sze­rezte meg az első helyet a lengyel Milczarek és a horto­bágyi Lovász József előtt. A somogyi színeket képviselő balatonfenyvesi Komjáthy György Jegyes nevű lovával 12. lett. Délután az Interme- diaire II. feladat első helyéért szállt harcba 12 lovas. A me­zőnyben láthattuk a hússzoros magyar bajnok Dallos Gyulát, aki Kaposváron szeretné megnyerni a világkupa kö­zép-európai ligájának küzde­lemsorozatát Bábolna-Aktion nyergében. A kiváló lovas jó úton halad a siker felé, hiszen biztató teljesítményt nyújtva győzött 14 ponttal a legfőbb rivális, fehérorosz Svabovsz- kaja előtt. A válogatott spor­toló másik lovával, a svájci tulajdonú Wjedroval pedig a hetedik helyet érdemelte ki. Lovász Fergeteg nyergében 9. lett, a budapesti Berényit vi­szont nem fogadták kegye­ikbe a bírók, így csak a 12. he­lyen fejezte be a számot. Szombaton és vasárnap újabb két-két Versenyszámmal folytatódik a viadal, s a neve­zési lista alapján nyugodt szív­vel kijelenthető, hogy nem unatkoznak majd a lovasaka­démiára kilátogató sportbará­tok. Nagy jelentősége lett a szombat délutáni nagydíjnak, ahol eldől a vasárnapi zenés kűr rajtsorrendje. A végső he­lyezések sorsára itt derül majd fény, s reméljük, hogy Dallos Gyula kaposvári szokásaihoz híven ezúttal is az első helyet szerzi meg. A magunk urai vagyunk Immár Európa tetején is a Majthényi, Domokos páros Sportáguk kínálatából most már mindent begyűjtötték. Nyer­tek világbajnokságot, nemzetközi versenyeket országos baj­nokságokat, most az Európa bajnoki cím is a birtokukba ke­rült. Majthényi Szabolcs és Domokos András, ma már valóban csak a legnagyobbak az olimpiai bajnoki arannyal adós, de hát az már nem rajtuk múlik. A minap Kaposváron jártak, ekkor nyílott alkalmunk egy újabb eszmecserére.- Európa bajnoki győzelmüket hol helyezik el az eddigi trófe­áik között?- Világbajnokságot már nyer­tünk, egyértelmű volt, hogy az EB elsőséget is megpályázzuk, ez tehát az eddigi pályafutásunk „ezüstérmes” eredménye.- EB-t csak akkor rendez­nek, amikor a mi kontinen­sünkön nincs vb. Miután ez utóbbiból van a több, melyik értékesebb?- A világbajnokság.- Mutat-e valami eltérést a felkészülésük attól függően, milyen versenyre készülnek?- Miután a célunk mindenütt a legjobb helyezés elérése és az ellenfeleink is általában ugyan­abból a körből kerülnek ki, a felkészülésünket mindig a cél­nak rendeljük alá.- Murcia is emlékezetes ma­rad az önök számára. Koráb­ban értek el már sikert ezen a spanyol tengerszakaszon. Bi­zonyára most is egyértelmű' volt a szándék.- Két évé ott nyertünk spa­nyol bajnokságot, a mostaninál gyengébb mezőnyben. De a tengerszakaszt akkor kiismer­hettük. A nyerés szándéka ve­zérelt bennünket, különösen miután a kezünkbe került a vég­leges rajtlista.- Mintegy 40 hajóegység ve­télkedett az EB-n,s bár a sportág „krémje” hiányzott, kikkel kel­lett igazán számolniuk?- Az amerikai vb igénybe vette a versenyzők pénztárcáját, emiatt volt foghíjas a mezőny. Azért így is akadt egy kétszeres világbajnok kettős és erős volt vb-hetedik német páros is. Ami a legfontosabb, Európa bajno­kok vagyunk, ezt jegyzi föl a sporttörténelem. A Garda-tavi Marina kupa, évente világbaj­noki mezőnyt vonz. Mi azt két­szer is megnyertük, mégis ez az EB győzelmünk a rangosabb.- Volt-e kritikus momen­tuma ennek az Eb-nek?- Az ötödik futam előtt, ami­kor eltörött a kormányunk, s a hátralevő két futamban már nem hibázhattunk.- Hány ember munkája hú­zódik meg sikereik mögött?- Mi csupán ketten vagyunk, nincs edzőnk, nincs technikai vezetőnk, sofőrünk, hajó előké­szítőnk és szállítónk. Mindent ketten végzünk. Van ennek jó oldala is, nevezetesen, hogy nem vagyunk másokra utalva, minden ami velünk történik egyben a mi felelősségünk, nem kell másban keresnünk a hibát.- Remélhetőleg a támogatók köre ennél tágabb?- Fő támogatónk a MÓL Rt, továbbá az O'neill ruházat, amely az Oakley sportszem­üvegeket forgalmazza és van­nak további segítőink, akiket aligha nélkülözhetnénk. Jutási Róbert

Next

/
Oldalképek
Tartalom