Somogyi Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-24 / 223. szám

1997. szeptember 24., szerda SOMOGYI HÍRLAP SPORT 9 Vrban Maden nyerte a dr. Sipos emlékversenyt <Ahol eldőlt a végső győzelem fotó: török anett Kaposváron befejeződött a hu­szonkét résztvevővel lebonyo­lított 10. dr. Sipos Ferenc sakk emlékverseny. A győzelmet az atádi színekben induló Vrban Mladen szerezte meg 8 pont­tal, kettővel, megelőzve - sor­rendben - a kaposvári Ronga Attilát, dr. Illés Attilát és Szu- limán Gyulát, akik között a sorrendet a pontérték számítás döntötte el. A további helye­zettek: 5. Sasvári Tamás (Nagyatád) 5,5, 6. Horváth At­tila (Nagyatád) 5,5. A 7-11 he­lyeken - Kadlicskó (K.vár), dr. Horváth J. (K.vár), Dégi (Fo­nyód), Papp A. (Natád), Mar- csingó (K.vár) egyaránt öt ponttal fejezte be a versenyt. Saját „tollal” ékesen E héten a Rákóczi hívei szívesen böngészik az NB I B-s tabellát, hisz amikor elindult a bajnokság, jelenleginél szolidabb célt fo­galmaztak meg a klubnál. A középmezőnybe, azaz a 8-10 helyek egyikére várták együttesüket. A rajt előtt nagy tekintélye lett az egycsoportos osztálynak, így aztán a csapatok többsége igyeke­zett minden létező forintot átigazolásra költeni. A Rákóczi vi­szont nem tartozott a látványos igazolásokat produkálók sorába, sőt... Többen hangot is adtak aggodalmuknak, mondván, hogy szegénység ide, vagy oda, azért ennél többet vártak. Kissé irigy­kedve hallgatták, hogy négy-öt csapat a feljutás szándékával vág neki a bajnokságnak. A két kieső mellett a dunaújvárosiak és sop­roniak, aztán a Hajdúszoboszló is dédelgetett előrelépési tervet. És mindig vannak „csendestársak”, akik minden csinnadratta nélkül a többiek oldalvizén „farolgatnak” az élvonal felé. Egyre többen most már a Rákóczi KFC-t is ide sorolják, felem­legetve 1974-et, amikor az ugyancsak egycsoportos NB II-ben a kaposváriak a biztos bentmaradás reményében rajtoltak, hogy az­tán meg sem álljanak az NB I-ig. Korai lenne messzemenő következtetést levonni kilenc forduló után, ám figyelmet érdemel, hogy nem a sorsolás „kegye” tolta a feljutó helyre a Rákóczit. A tabella első tíz helyezettje közül már csak néggyel kell megbirkóznia - egyikükkel éppen szombaton - a még rá váró őszi ellenfelei pedig az „alsóház” lakói. Eszünk ágában sincs bajnokesélyesnek kikiáltani a cukorgyá­riakat. Nem is az a legfontosabb, hogy második, netán ötödik-e a csapat. Előrébb való, hogy a több éves következetes nevelőmun­kának rendre beérik a gyümölcse Kaposváron. A klub szinte minden évben elővesz „varázsbugyrából” néhány „nevesincs” labdarúgót, akinek aztán gyorsan megnő az ázsiója. Most is így van, mert hát ki hiányolta volna fél éve Házit, kik tapsoltak volna Ferencznek és egyáltalán ki tudott például arról a Czonevről, aki immár hat ponthoz segítette csapatát. A jó szereplés egyik pozití­vuma éppen a „saját toliakkal” ékeskedés az, hogy a játékoskeret kétharmada somogyi gyökér. Hasonlóval manapság, bizony egyre kevesebb klub büszkélkedhet. És e hosszan tartó, rögös, ám célhoz vezető úton a Rákóczi KFC „kitartóan” bandukol abban az élbolyban, amelyből néhány vereség sem szoríthatja hátrébb. Jutási Róbert A Pini KSE újabb tornagyőzelme Szándéknyilatkozat az Interliga-szereplésre Fut a szekér, csak a bajnokságban sem törjön meg ez a lendUlet - mondogatják a Pini KSE magyar bajnok férfi röplabda csa­pat hívei a legfrissebb hír hallatán. A Dunaferr, a Würth kupa után sorrendben immár a harmadik nemzetközi tornáját is biztosan nyerte Demeter György legénysége. Az elmúlt hét végén Varasdra látogatott bajnok együttesünk, ahol egy emléktomán vett részt. Két ellenfele az ismerősök kö­zül került ki, hiszen a vendég­látó gárda a horvát bajnoki bronzérmes OK Varasdin, to­vábbá a szlovén bajnoki ezüst­érmes OK Maribor sokszor járt már nálunk (legutóbb itt voltak a Würth Kupán is). A mieink mellett a torna negyedik részt­vevője a bosnyák bajnok Bi- hács volt. Mészárosék éppen velük ját­szották a nyitó mérkőzést és biztosan verték ellenfelüket 3-0-ra. A legnagyobb csatát vasárnap a Mariborral játszot­ták a mieink. 147 perces mér­kőzésen 3-2-re sikerült ismét nyerniük. Ezt követően már könnyebb falat volt a Varasd, melyet simán 3-0-ra vert baj­nok csapatunk. Hazaérkezésük után Demeter György edző elmondta, hogy ott folytatták, ahol Kaposváron abbahagyták, azaz zökkenő- mentesen jól játszott a gárda és láthatóan egyre inkább formába lendül. A sérült Gelencsér kivé­telével a keret valamennyi tagja játszott, sőt...Takács, Porkoláb, Zarka és Dávid a Varasd és a Bihács ellen sokat voltak a pá­lyán és az edző szerint ők éltek is ezzel a lehetőséggel. Deme­ter György elsősorban a két fel­adó és a két center játékával volt maradéktalanul elégedett. Az együttes a héten idehaza készül tovább, de a hét végén ismét csak útra kel. Pénteken és szombaton Szlovéniában az OK Maribor fogadja a somo­gyiakat egy újabb nemzetközi tornán. Bár a többiek számára megkeződik a bajnokság, a mi­eink a sportcsarnok programja miatt csak szeptember 29-én hétfőn 17 órakor lépnek pályára kaposvári otthonukban. E baj­noki nyitányon a Kazincbarci­kát fogadják. Újság még a bajnok csapat­nál, hogy lehetőség kínálkozik a somogyiak Interliga szereplé­sére. A szlovén Salonit Anhovo ugyanis az utolsó pillanatban lemondta a részvételt, így a nyolcas mezőnyben megürese­dett egy hely. A kaposváriak érdeklődést mutatnak a bekap­csolódásra, de végleges választ még nem kaptak Peter Klei- manntól, a Donaukraft Wien menedzseredzőjétől, aki a fő szervezője az Interligának.- Kedvezően fogadták je­lentkezésünket, de a szakember egy személyben nem dönthetett sorsunkról, ám ezzel kapcsola­tos igenlő javaslatát terjeszti majd a Bécsben ülésező Inter- liga Bizottság elé. Ha elfogad­ják jelentkezésünket a szegedi­ekkel együtt szerepelünk ebben a nemzetközi sorozatban - mondta Sipos Attila technikai vezető. J. R. A bajnokhoz utazik a Siófok Szombaton második őszi győzelmét szerezte meg a Siófoki Bá­nyász, s így most hét pont birtokában várhatja a mai, hétközi fordulóban sorra kerülő MTK elleni összecsapást. A Hungá­riák körúton legutóbb bravúros döntetlent ért el a Siófok a bajnokcsapat ellen; kérdés, hogy ma este hétkor is sikerül-e va­lami hasonló „huszárcsíny”. — Videóról visszanézve a szombat esti, Diósgyőr elleni kilencven percet, még inkább az a véleményem: nagyszerűen küzdöttünk, betartva azt, amit előzetesen megbeszéltünk — mondta a tegnapi edzést köve­tően Készéi Ferenc, a Siófoki Bányász vezető edzője. — Sok­sok ütközés volt, szándékaink is erre irányultak, mert úgy gondoltuk: a párharcokban fe­lülmúlhatjuk a vendégeket. így is történt, s egy mai, modem mérkőzés kerekedett ki belőle, amelyben kevés a látványosság. A játékvezető is „európai” fel­fogásban bíráskodott, még ha ez a diósgyőrieknek nem is tet­szett. Úgy érzem, győzelmünk önbizalmat adott a szerda esti, MTK elleni összecsapásra. Tu­dom, hogy amennyiben a fővá­rosba utazunk, ez mindig jelent nekünk egy kis „lelki problé­mát”, ám most arra kell össz­pontosítanunk, hogy legutóbb is sikerült a bravúr a Hungária körúton. Akkor döntetlent ér­tünk el a kiválóan menetelő bajnok otthonában; ebben az idényben már többször megbot­lottak, úgyhogy talán most sem vagyunk erre esélytelenek. Et­től függetlenül nekem az a vé­leményem: az MTK most is a legjobb magyar csapat. Majd csak a találkozó alakulása dönti el, hogy mi lehet a maximális célunk: csak egy tisztes helytál­lás vagy akár a pontszerzés is. Készéi edző elmondta még: Bimbó és Pest Roland játékára ezúttal nem számíthat, előbbi megsérült, utóbbi pedig begyűj­tötte harmadik sárga lapját a Diósgyőr ellen. Elképzelhető viszont, hogy a kispadra leülhet Bozsér György, aki szombaton a tartalékmérkőzést már végig tudta játszani. A kezdőcsapat várhatóan ez lesz az MTK-pá- lyán: Posza - Juhász, Szabadi, Perger - Kovács B., Győri, Sal- lai, László - Szabó Z., Ördög, Pest K. Csereként Brakszató- risz, Soós, Sánta, Bozsér és Szlobodszkij jöhet még számí­tásba. Hír még a klub háza tájáról: Illés János, a Bányász ügyve­zető elnöke vasárnap a magyar televízió stúdiójában vette át - a siófoki szurkolók nevében is - a tavalyi bajnokság legsport­szerűbb közönségének járó fair play-díjat. Fónai Imre Sakkoktatás Kaposváron A Somogy Megyei Sakk Ala­pítvány az idén is nagy gondot fordít az utánpótlás nevelésre. Ennek érdekében újabb sakkok­tatást szervez Kaposváron, a Tanítóképző Főiskola gimnázi­umi tagozatán (Kaposvár, Bajcsy Zs. u. 10). Várják azok­nak a 6-10 éves gyerekeknek a jelentkezését, akik kedvet és tehetséget éreznek a kockás táblák iránt. Az érdeklődőket a fenti helyszínen szeptember 26- án pénteken 14-16 óra között várják. A verseny- és a tömegsport Tabon A tabi városatyák a térség verseny- és tömegsport helyzetét tárgyalták a közelmúltban és határozatot fogadtak el arról, hogy december 31-ig intézkedési terv készüljön a jövő ez irá­nyú feladatairól. Az ülésen hárman kaptak megbízást arra, hogy vizsgálják meg a tönkrement városi sportsátor felújítá­sának lehetőségét. ASZTALITENISZ NB I A Konzerv nem nyílt ki Kaposplast-Békéscsabai Konzerv 7-11 A feljutás egyik váromá­nyosa ellen balszerencsésen kezdett a hazai gárda, mert Fábiánéknak nyerési esélyük volt, ráadásul Varga sem tu­dott ezen a napon nyerni. Hi­ába játszott Popovics nagy­szerűen és Kudlik, meg Fa­házi eredményesen, ez kevés volt. A párosoknál előnyt szerző csabaiak a folytatás­ban is megőrizték előnyüket és biztosan nyertek. Győz: Popovics 3, Faházi, Kudlik 2-2, illetve Urbán 4, Béres 3, Baranyi, Bohács és az Urbán, Béres, valamint a Baranyi, Bohács párosok. (Varga) Tabon a helyhatósági választá­sok óta másodízben foglalko­zott az önkormányzat a város és térsége verseny-, illetve tömeg­sportjának helyzetével. Megál­lapításuk szerint sokáig hiány­zott az iskolai és az egyesületi sport egymásra építettsége és folyamatossága, illetve a napi kapcsolat a diák, az egyesületi sport, valamint az önkormány­zat között. Előrelépést jelentett a megyében a sportszervezői körzetek életre hívása. Gombér György sportszervező a képvi­selő-testületi ülésen hangsú­lyozta, hogy a Tabon működő körzeti általános iskolai sport- bizottság ülésein rendszeresen foglalkozik a tanintézétek sporttevékenységével, s e mun­kájában számít a testnevelő ta­nárokra is. A létesítményekkel kapcsolatban megjegyezte: Ta­bon egyre sürgetőbb kérdés a sportsátor lebontása, vagy újjá­építése. Az uszoda megépítése viszont egyenlőre vágyálom marad. Szükség lenne jól fel­szerelt játszóterekre, valamint télen az iskolaudvarokon jégpá­lyákra is... A városban két nagy múltú sportegyesület működik: az önkormányzat által alapított Tabi Városi Sport Klub, illetve az egykori Videoton szervezé­sében létrehozott Tabi Röp­labda Klub. A Tabi VSC lab­darúgói a megyei I. osztály­ban, a sakkozók pedig főleg egyéni versenyeken szerepel­nek. A röplabda klub az utóbbi években gyengén szerepelt. Mindkét egyesület fő támoga­tója az önkormányzat. A tö­megsport viszont keresi bázi­sait. Évek óta nem sikerült be­indítani a városi kispályás lab­darúgó bajnokságot, bár a téli teremfoci nagy népszerűség­nek örvend. Tab mellett szá­mos környező település is be­nevezett csapatával. A Tabi Testedző Egyesület elsősorban a karate egyes változatait ok­tatja, bevonva a fiatalokat. Az asztalitenisz csapat a megyei bajnokság Balatoni csoportjá­ban szerepel. A beterjesztett anyag kitért a Bedegkéren és Karádon épült tornacsarnokok jótékony hatására. Egyes települések jól kihasználják a pályázat adta lehetőségeket és a kapott pénzből felszerelést vásárol­nak, versenyeket rendeznek. Andocson és Kapolyon sport­öltöző épült, Zalán, Somogy- döröcskén és Miklósiban pe­dig kispályát létesítettek. Mindez azt mutatja, hogy a kisfalvakban is igény van a sportra, ám a lehetőségekkel ezután még ésszerűbben kell gazdálkodni. (Krutek) Ráksi honi botlása Kaposvári körzet I. osztály Somogyfaj sz-Patalom 1-3, Fonó^Sántos 2-0, Csököly-Taszár 5-1, Osz- topán-Kiskorpád 3-1, Ráksi-Toponár 1-5, He- tes-Hedrehely 1-0, Mérő FC-Memye 1-0, Gölle- Felsőmocsolád 1-1. 1. He­tes 16, 2. Csököly 13, 3. Fonó 13. II. osztály: Igal-Kapofü- red II. 5-1, Somogy- szob-Bodrog 5-0, Somogy- szil-Jákó 1-2, Kazsok-Al- sóbogát 2-0, Somodor-Zi- mány 0-0, Várda-Szentgá- loskér 1-3, Edde-Mezőcso- konya 3-2, Somogygeszti- Somogyvár 1-2, Simonfa- Somogyjád 0-2. 1. Somo- gyaszaló 21, 2. Jákó 18, 3. Mezőcsokonya 15 Marcali körzet Nemesvid-Kéthely 2-0, Buzsák-Böhönye 1-1, Szöl- lősgyörök-Horvátkút 0-2, B alatonberény-T apsony 1-3. A táskaiak nem jelen­tek meg Ordacsehiben, a mérkőzés elmaradt. 1. Bu- zsák 10, 2. Horvátkút 9, 3. Nemesvid 8. Csurgói körzet Görgeteg-Berzence 1-1, Iharosberény-Bélavár 3—4, Lakócsa-Iharos 0-3, So- mogyudvarhely-Darány 1-3. 1. Iharos 10, 2. Görge­teg 9, 3. Somogyudvarhely 8. Pomucz is hajóba ül Marina Kupa néven nem­zetközi egyszemélyes vitor­lásversenyre kerül sor szombaton 9 órai kezdettel a Balatonon. Az útvonal: Ba­latonkenese - Siófok - Bala- tonarács - Balatonkenese. Az előzetes nevezések alap­ján várhatóan a teljes ma­gyar élmezőny rajthoz áll. Ott lesz a címvédő Paulovits Dénes, az Európa-bajnoki bronzérmes Finánczy György, az olimpiai harma­dik helyezett Detre Zsolt és az Eb-győztes Pomucz Ta­más, a vitorlázók szövetségi kapitánya is. Cziráki ismételt Több versenyen gyarapítót ták trófeáik számát a Bala­ton MSC krosszozói. Felső- nánáson az összevont 80 kcm-esek junior korosztályú versenyén Cziráki Szabolcs nyert, s ezzel megismételte tavalyi ottani győzelmét. Borongics Bence mindkét futamban harmadik lett és összetettben is neki jutott a bronz hely. Nagycenken is rajthoz álltak a fiúk, a sáros nehéz pályán mindketten az ötödik helyet szerezték meg. TENISZ OB III Agárdi TC-Balaton- földvári SE 5-4 Gy.: Alapy, Vass, és az Alapy, Demendi, valamint a Koncz, Vass párok. Balatonföldvár- Balatonboglár 8-1 Gy.: Demendi, Szabó, Solti, Vass, Koncz, továbbá a Koncz, Dorka és a Molnár, Vass, Horváth, Gazsó párok. TEKE NB III Solisun Attala-Belléncs II 7-1(2306-1969) Pontszerzők: Boros Zoltán 410, Lukács Pál 401, Stefán Antal 384, Cser Gyula 376, Herr Ferenc 377, illetve Daku Márta 359. Herr Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom