Somogyi Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-17 / 217. szám

8 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASÁG 1997. szeptember 17., szerda Otvenmilliárd sorsa ismeretlen A Kormányzati Ellenőrzési Iroda (KEI) az idei első félévben 34 témában folytatott vizsgálatot, amelyek egy része előre tervezett volt, másik része menet közben vetődött föl és vált sürgőssé. Az előbbiek között szerepelt a kárpótlási jegyek kibocsátásával, forgalmazásával és megsemmisítésével kap­csolatos, immár két évvel ezelőtt nyilvánosságra került ügy.- Hol tart a vizsgálat? - kér­deztük dr. Rubicsek Sándort, a Kormányzati Ellenőrzési Iroda elnökét.- A miniszterelnök felkéré­sére még 1995 júniusában kezdtük meg a kárpótlási je­gyek kibocsátásával és meg­semmisítésével kapcsolatos ügy kivizsgálását. Ezt meg­előzően a szabályozás és az el­lenőrzés is rendezetlen volt, gyakorlatilag nem lehetett nyomon követni a kárpótlási jegyek útját - még az Állami Vagyonügynökségben, az Ál­lami Privatizációs és Vagyon­kezelő Rt. jogelődintézmé­nyében sem. A megsemmisítés elvileg szabályozva volt, de senki nem tartotta magát a megköté­sekhez. Nemegyszer fölmerült a gyanú, hogy számos, meg­semmisítésre szánt kárpótlási jegy ismét forgalomba került. Az Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal (OKKH) pert indított a Budapesti Ér­tékpapír és Befektetői (BÉB) Rt. ellen. A „nem szabály sze­rinti” kezelés miatt a kormány elvette az elsődleges (a for­galmazás) és a másodlagos (privatizációval kapcsolatos) kárpótlás kezelésének jogát a BÉB Rt.-től. A kárpótlási jegyek meg­semmisítését a kabinet a Nemzetbiztonsági Hivatalra bízta. A megsemmisítés na­gyon lassan halad, még min­dig vannak 1995-ös papírok. Az ügylet átadása az új pályá­zónak (KH Bróker Rt.) gya­korlatilag két éve tart per és veszekedés kíséretében. Mint­egy 50 milliárd forint sorsa ismeretlen, mert az érdekeltek egyike sem vezetett pontos nyilvántartást. Cs. J. A kis hitel is szép hitel... Új hitelkonstrukciókkal léptek a kis- és egyéni vállalkozók elé a takarékszövetkezetek és a Hitelgarancia Rt., mögöttük tudva a Takarékbankot. Most azok is hitelhez juthatnak, akik iránt egyébként nem lenne teljes egy bank bizalma. A viszontgaran- ciával megáldott hitel lehetősége 230 takarékszövetkezet 1700 bókjában áll rendelkezésre. Hernádi Zsolt, a bank vezér- igazgatója lapunknak elmondta, hogy integrált bank- és takarék­szövetkezeti rendszerük egyér­telműen a vidéki lakosságot, a kis- és egyéni vállalkozókat szolgálja ki. A konstrukcióban mozgósítják saját forrásaikat, s konzorciális partnerként is be­szállnak egy-egy hitelszerző­désbe, ha az adott vállalkozás, a kért hitel mérete túl nagynak bi­zonyulna a takarékszövetkezet lehetőségeihez képest, vagy ha túl nagy lenne a kockázat.- Most végre a hitelvilág ed­digi örök vesztesei, az egyéni és a kisvállalkozók, az agrárszféra érdekeltjei lesznek a nyertesek - véli dr. Kiss Endre, az Országos Termelőszövetkezeti Szövetség elnöke. - Azoknak a tízezreknek nyújtunk pénzügyi és szakmai segítséget, akik elfáradtak már a hitelkérelmek reménytelen bea­dásában és az állandó megalázó visszautasításokban. Az idén a kormánypolitiká­ban végre döntő fordulat követ­kezett be. Sorra jöttek létre az új­típusú kamattámogatási formák, így vállalkozóink olcsóbban jutnak hazai forrásokhoz. A hitel egyébként csak nagyon konkrét, megadott célokra használható fel: beruházásra, fejlesztésre, forgóalap-feltöltésre. Ehhez já­rul a nem csekély kamattámoga­tás, amely révén a kamat jóval 20 százalék alá kerül. Az OTSZ főtitkára, Lakatos Antal szerint a takarékszövetke­zetek célja, hogy az ország min­den pontján azonos feltétellel lehessen hitelhez jutni. A kisvál­lalkozás a makrogazdaság épí­tőkockája. Ki kell szolgálnunk e réteget tudomásul véve tőkesze­génységét. A bankok többsége csak bizonyos összeg fölött fog­lalkozik hitelkérelmekkel. Ez azonban éppen most változik. A lakásszövetkezetekkel, a kéz­műves kamarákkal megkötött szerződéseink megkönnyítik a hitelhez jutást - nekünk pedig jó ügyfeleket hoznak. Gubcsi Lajos Az egységes vidékfejlesztésért Programjában minden politikai erő vidékpárti. Fórumaikat azonban többnyire zárt ajtók mögött, egymás mellett elbe­szélve szervezik. Figyelik egy­mást, de egyik fél sem vesz mély lélegzetet, elhatározva magát egy döntő lépésre a másik irányba. Ä kormány elismerve a késést, most már halaszthatatlan szük­ségét érzi az agrár program elké­szítésének. A nagy sietségben az­tán ígérete ellenére a politikai és szakmai előkészítésbe az Ellen­zéki Agrár Kerekasztal (EAK) véleménye szerint nem vonta be a másik oldalt. Ezért, (vagy nem ezért) az ellenzéki pártok nem vesznek részt a kormány által Gödöllőn szervezett vitában. Er­ről is szó volt többek között azon a közelmúltban megtartott Agrár Fórumon, amelyet az EAK hí­vott össze, és ahol az Agrárszö­vetség Nemzeti Agrárpárt felké­résére vitaindító előadást tartot­tam kifejtve, hogy a magyar vi­dék nem egyenlő a vidékiséggel. A kiegyensúlyozatlanság tehertétel A polgárosodás alap-axiómája az életesélyek megközelítő egyenlőségének a biztosítása. Magyarországon az életesély szempontjából a lakóhely terü­leti elhelyezkedésének és jelle­gének van meghatározó szerepe. A társadalmi különbségek kia­lakulása szempontjából az a döntő, hogy ki hol él. A kie­gyensúlyozatlanul fejlesztett (fejlődő) vidék tehertétel a tár­sadalmi modernizációban. A fej­lett világban a régiók, a kistérsé­gek, a mikrokörzetek kiegyensú­lyozott fejlesztésének elsődleges szerepe van. Az új Európa a ré­giók Európája lesz. Hozzáte­szem, a harmonikusan fejlett ré­giók Európája. Hibás szemlélet Magyarországot fejlett és fejlet­len részekre osztani, mivel min­den megyében, sőt mikrokörze- teken belül is vannak elesett és gazdag települések. A térségfej­lesztés, a vidékfejlesztés igazi kihívását az adja, hogy egy­szerre kell felzárkóztatni és te­hetséget gondozni. A piacon verseny, a politikában praktikum A piac törvénye a demokráciá­ban is a verseny, a politika mű­ködési törvénye pedig a prakti­kum. Törvényszerű tehát a lob­bik megjelenése. Verseny van települések, megyék, régiók kö­zött, ezért különösen fontos, hogy a pénzeszközök megszer­zéséhez segítséget kapjanak a szakértők hiányával küszködök. Ahhoz pedig, hogy a térségfej­lesztési források megszerzése során az egyes települések és körzetek ne váljanak egymás farkasává középtávon biztonsá­gosan kiszámítható támogatási forrásokra és egész megyében, régióban gondolkodó koncepci­ókra van szükség. A térségfej­lesztési folyamat kulcsfigurái a települési önkormányzatok, akiknek pótlólagos forrás kell az összehangolt, komplex és üte­mezett falufejlesztő projektek megvalósításához. A közelmúlt tapasztalata, hogy saját forrás hí­ján a támogatási lehetőségek egy részét az önkormányzatok nem tudták igénybe venni. Ennek következménye, hogy pártpoli­tikai pozicionáltságuk is érvé­nyesült a források szétosztásá­ban. A mezőgazdaság nem lehet politikai előnyök eszköze A vidék számára megnyugtató megoldást csak az hoz, ha az egyes körzetek tőkevonzó ké­pességének javítása a mezőgaz­daság talpra állításával párosul. Az üzemméret nem lehet ideo­lógiai, politikai kategória. A kia­lakuló üzemi viszonyokat a makrokömyezet döntse elé és ne a pártok akarják meghatározni. A földszerzés szabályozásá­nál pedig egyetlen szempontot kellene figyelembe venni. Még­pedig azt, hogy az a jó földbirtok politika, amely megalapozza a falvak életbenmaradását. Nem engedhetjük meg, hogy a mezőgazdaság más politikai előnyök megszerzésének fizető eszköze legyen. Tudatosan ké­szüljünk. Amíg a vidéki lakos­ság munkanélküliségi aránya 10 százalék alá nem csökken, addig nem szabad az EU-ba lépnünk. Vidékfejlesztési Chartát Megoldást hozó alternatíva, ha az összes eddig futó, a vidéket érintő területfejlesztő és környe­zetvédő, valamint a most formá­lódó agrárprogramot egyetlen nagy komplex programba, egy „Vidékfejlesztési Charta”-ba, Nemzeti Vidékfejlesztési Prog­ramba integrálnánk. Ha a Nem­zeti Agrárfejlesztési Program nem épül be, akkor az a vidék- fejlesztés szempontjából har­madrangúvá válik. A komplex program társadalmi kontrollját egy területfejlesztési kormány- bizottság láthatná el, míg állam- igazgatási irányítását az össze­vont Mezőgazdasági, Termé­szet- és Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium lenne hivatott végezni. A vidékfejlesztés és benne a mezőgazdaság belső ellent­mondásainak feloldása csak egységes politikai akarattal le­hetséges. Természetes, hogy az ellenzék és a kormánypártok közös fellépése a választási kampányban lehetetlen. De ér­telmetlen a merev egymásnak feszülés is. Ma minden működő párt és mozgalom saját ajánlásait lo­bogtatja és kizárólag arra eskü­szik. A programoknak akkor van értelmük, ha azok megva­lósulnak, s mivel egy program megvalósulásáért többnyire azok lelkesednek igazán, akik készítették, ezért a Nemzeti Vi­dékfejlesztési Program készíté­sében részt kell kapnia min­denkinek, akinek utána abból teendője adódik. A kirekesztés­nek még a gondolata is hátrá­nyos, mert megoszt, amikor osztatlanság kell. Elválaszt ak­kor, amikor igazi összefogás szükséges. A legszélesebb nemzeti bázi­son nyugvó, közmegegyezésre törekvő hatalomra van szükség. A vidék érdeke ma a pártpoliti­kai érdekek félretétele, a társa­dalmi méretű összefogás. A vi­déken élő emberek élete érde­kében ezért akár még az EAK is átalakulhatna Nemzeti Agrár Kerékasztallá, amelynek tagjai (kormánypártok, ellenzék és parlamenten kívüli erők) azo­nos jogokkal és súllyal venné­nek, vehetnének részt a munká­ban. Ez nem csak a vidék, de mindannyiunk érdeke lenne. Dr. Gyenesei István az Agrárszövetség elnökségi tagja a Somogyért Egyesület elnöke A BIOGAL Gyógyszergyár Rt. Gyógyszermarketing Igazgatósága pályázatot hirdet üzletkötő munkakörbe. Középfokú egészségügyi végzettségű, 25 év alatti, független, jó megjelenésű, magabiztosjó üzleti érzékű, sok utazást vállaló, jogosítvánnyal rendelkező pályázók jelent­kezését várjuk. A sikeres pályázónak teljesítményarányos jövedelmet, szolgálati gépkocsit, mobiltelefont, folyamatos képzést biztosítunk. Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, fényképes önéletrajzát 1997. szeptember 19-éig az alábbi címre kérjük benyújtani: BIOGAL Gyógyszergyár Rt. Gyógyszermarketing Igazgatóság 4042 Debrecen, Pallagí út 13. Munkatársat keresünk a SOMOGYI HÍRLAP kézbesítésére Balatonlelle területére A kézbesítő feladata, hogy az újságot reggel eljuttassa előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőket szerezzen a SOMOGYI HÍRLAP-nak. Ezt a munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Feltételeink: megbízhatóság és pontosság. A felvételnél örömmel vennénk azok jelentkezését is, akiknek e téren már vannak tapasztalataik. A jelentkezéseket a következő címre kérjük sürgősen eljuttatni: Molnár és Társa Bt. Balatonlelle, Rákóczi u. 204. Tel.: 85/354-528 (60094) Áramvonalas termékek Gondosan megtervezett, különösen szép formájáért az Ikarus E94G típusú csuklós autóbuszának ítélte oda a miniszterelnöki különdíjat a nemzetközi szakmai zsűri az idei BNV-n. A formatervezési pályázaton több mint 170 terméket mutattak be a gyártók, kilenc cég termékei részesültek nívódíjban. Az elismerése­ket tegnap adták át. fotó: feb/kallus györgy Harmincmillió márkás keret Hat bank kezdte meg az ener­giamegtakarító épületek fel­újítását szolgáló hitelek kihe­lyezését, illetve hozzálátott a pénzügyi művelet előkészüle­teihez. A kölcsönökre német hitelkeretből 30 millió márka áll rendelkezésre. A felvevőknek nem egészen 8 százalékos kamatot kell fi­zetniük. A hitelből lakások, önkormányzati tulajdonban lévő épületek, valamint ener­giaellátást és -elosztást szol­gáló létesítmények szanálását, felújítását finanszírozzák. Biztos befektetés megbízható partner k.z Inter-Europa Bank ajánlata magánszemélyeknek és cégeknek az * RUGALMAS. ÁTRUHÁZHATÓ, IGEN KEDVEZŐ KAMATOZÁSÚ BEFEKTETÉS 100 000 500 000 1000 000 Kamatozás Lekötési idő Éves kamat (°/<) EHM 1 HÓNAP 18,00 18,25 3 HÓNAP 18,25 18,50 6 HÓNAP 18,00 18,25 12 HÓNAP 18,00 18,25 forintos címletekben. A HAGYOMÁNY KÖTELEZ KAPOSVÁR, Ady Endre utca io. Telefon: (82) 427 955 Fax: (82) yi6 552

Next

/
Oldalképek
Tartalom