Somogyi Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-01 / 203. szám
1997. szeptember 1., hétfő SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Fél évszázados múltat idéztek Barcson Emlékező kitelepítettek Ötven évvel ezelőtt, 1947-ben telepítették ki az akkori Csehszlovákiából a felvidéki magyarokat. Erre a szomorú eseményre emlékeztek, s emlékeztettek a hét végén Barcson a ma is élő sorsüldözöttek, illetve leszármazottaik. Csaknem kétszáz egykori felvidéki magyar jött el a Dráva melletti kisvárosba az ország legkülönbözőbb részeiről, hogy kegyelettel hajtsanak fejet azok előtt, akik már nem élnek, s elmeséljék exodusukat unokáiknak. A katolikus templomban ökumenikus istentiszteletet tartottak, majd a város- központban levő emlékműnél Kopecsni Vince egykori kitelepített, a Kutasi Állami Gazdaság nyugalmazott igazgatója beszélt a sorsukat is meghatározó két világháború szörnyűségeiről. Az ünnepség résztvevői között ott volt dr. Ring Éva, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökhelyettese, Franci Rezső országgyűlési képviselő és eljöttek a szlovákiai barátok is. Halász Miklós, Barcs alpolgármestere a református templom falánál emléktáblát avatott. Mint modotta, a megbékélés jegyében. A múltat nem lehet meg nem történtté tenni, de meg lehet békélni. S meg is kell, hiszen az új otthonaikba befogadták őket, teljes értékű polgárokká váltak az elmúlt Megkoszorúzták az az emlékművet fotó: kovács tibor évtizedek során - fogalmazott ötven éve telepítettek ki a a találkozó szervezője, Eger- szlovákiai Zselízből három- vár/ Fiilöpné, akit ugyancsak száz társával együtt. SOMOGYI HÍRLAP Balassa Tamás jegyzete Reformernek lenni Reform részesének lenni, lett légyen az bármiféle gyökeres változás, történelmi léptékű feladat. Ezt persze a változások idején nem mindig érezni valami hűdé magasztos dolognak, teszem azt még az is elképzelhető, hogy reformernek lenni inkább elképesztő nyűg, sem mint felemelő érzés. Reformot él a közoktatás. A velejáró változások szele azonban nem csak simogatja, de viharokkal is nehezíti a ma pedagógusának életét. Épp elég lenne megfelelni, s haladni tudásban, felkészültségben fej fej mellett a korral, akkor még itt lebeg az iskolabezárások, a munkanélküliség, a gyermekhiány rémképe is; lebegteti, mert az a dolga, az ellenzék, cáfol, mert az a dolga, a kormány, a kultuszminiszter történetesen. Magyar Bálint, aki a tegnapi országos tanévnyitón korszakhatárnak, gyökeres reformnak nevezte a mostani, vitathatatlanul változó éveket, a harmadik évezred iskoláját vázolta föl, a mely már megfelel az európai mértékek és az emberiesség követelményeinek. Felemelő, kvázi reformeri szavak, léptékük történelmi. A tegnapi kadarkúti tanévnyitón, amikor álltam ott a földön, egész más, kevéssé korszakos járt a fejemben. A pillanat, nézve a fölsorakozott elsősöket, a maga nemében ugyan történelmi volt, mégis sokkal profánabb kérdéseket feszegetett: miért nincs az iskolában minden beígért tankönyv ma szeptember 1-jén, és ami van, miért méregdrága? Balatonboglár kéznyújtása Le Croisicnak Újabb francia kapcsolat Somogybán 175 általános iskolában, 15 gimnáziumban, 28 szakközépiskolában és 17 szakmunkásképzőben kezdődött meg ma a tanítás. Arról, hogy az 1997/98-as tanévben mennyien ülnek iskolapadba, egy hónap múlva lesznek egészen pontos adatok, amikor az iskolák azt jelzik a KSH-nak, tudtuk meg a megyei statisztikai hivatal diétásétól. Botkáné Horváth Zsuzsanna tájékoztatási osztály- vezető kérdésünkre a múlt évi adatokról elmondta: gimnáziumba 3607 diák járt tavaly, az előzetes beiskolázáskor tavasszal 724 elsősjelölt jelentkezett a 15 intézménybe. A szakközépiskolák létszáma múlt évben 7260 volt, a beiskolázáskor 1386-an jelezték, a 28 szakiskola valamelyikéKadarkúton tegnap délután tartották az ünnepélyes tanévnyitót. Horváth Sándomé igazgató több mint 600 diákot, köztük 50 megszeppent első osztályost, valamint szüleiket köszönthette az iskolaudvaron. A legkisebbek, akik a mesekönyvet ma olvasókönyvre váltják föl, verssel mutatkoztak be leendő tanítóiknak, s persze meghatott szüleiknek. A Kadarkúti Általános Iskola, Vendéglátóipari Szakiskola és Diákotthonban mintegy négyszáz általános iskolás - köztük az 1-4. osztályos kisegítő képzésben résztvevő - diák kezdi tanulmányait. A két szakiskolai - gazdaasz- szonyképző és varrómunkás - osztályban ötven-hatvanan kezdik meg tanulmányaikat. A vendéglátóipari szakmunkásképzőben a hat osztályban a többi között a szakács és Mától új helyen — a művelődési házban — kezdték az 1997/98-as tanévet' a karádi általános iskola második, harmadik és negyedikes osztályos tanulói. A látrányi körjegyzőség építészeti hatósága életveszélyessé nyilvánította a Gárdonyi utcai iskola vizesblokkját. Az önkormányzat úgy döntött: új helyre költözteti a kicsiket. Wiesner Sándor polgármester elmondta: az áldatlan állapotok miatt volt szükség a változtatásra. A vizesblokk falai is repedtek, az épület rossz állagú, így már nem kockáztattak. A művelőben szeretnék folytatni tanulmányukat. A 17 szakmunkásképzőbe tavaly 5701 tanuló járt, az új tanévet 1555- en kezdik el. Az 1996/97-es tanévben százhetvenhét somogyi általános iskolában csengettek be. Azóta, mint a napokban megírtuk, Orciban és Kaposke- resztúron gyermekhiány miatt megszűnt az iskola, Álsóbo- gáton már korábban megtörtént ugyanez, ám ettől a tanévtől a kihelyezett oktatás is befejeződött. Az elmúlt tanévben 30 ezer 998 tanuló járt általános iskolába, az elsősök száma 4141 volt. Egy évvel korábban 4085, ezt megelőzően 4035 kisiskolás kezdett iskolai tanulmányokat, ami az elsősök számának lassú, de ebben a pillantban biztos növekedésére utal. B. T. felszolgáló szakmákat sajátítják el a diákok, ebben a képzésben mintegy száznyolcvanán tanulnak. A középiskolai osztályokba hatvanhárom településről járnak diákok. Az általános iskolába főként kadarkúti, kőkúti, alsótapazdi, hencsei, és vis- nyei, valamint mikei diákok járnak. Ezen településen ön- kormányzatai támogatják gyerekeik tanévkezdését, nem egy közülük teljesen átvállalta a beiskolázás tankönyvköltségeit. Horváth Sándomé igazgató kiemelte: a Nemzeti alaptanterv 1998-as bevezetése előtti utolsó tanév kezdődik meg 1997 őszén. Tanévnyitó beszédében előrevetítette mindazokat a változásokat, melyek egy év múlva mind a pedagógusoktól, mind a szülőktől újabb áldozatvállalásokat követelnek majd. B. T. dési házban berendezett termekben jobb körülmények közé kerültek az alsósok. Az első osztályos gyerekek és a készségfejlesztő csoport diákjai a konyhai épületből kialakított két teremben maradtak. Az önkormányzat min den lehetőséget megragad, hogy különféle pályázatokon támogatást nyerjen. Az életveszélyessé vált vizesblokk kiváltása mintegy 10 millió forintba kerül, ezért elsőként az életveszélyessé vált iskolák kiváltására hirdetett pályázaton indulnak, de céltámogatások elnyerésében is bíznak. K. J. (Folytatás az 1. oldalról)- 1942-45 között körülbelül 1200 francia katona tartózkodott Balatonbogláron. Az ezt megörökítő, Balatonboglár ön- kormányzata által elkészített hiteles dokumentumokra épülő videókazettát, a város francia nyelvű ismertető kazettáját valamint Sós Zoltán polgármester üdvözlő levelét adtam át Le Cro- isic város alpolgármester asszonyának - mondta dr. Sziebert László. - Egyben meghívtam Le Croisic város polgármesterét és alpolgármester asszonyát Boglárra, a francia menekültek emlékére állított emléktábla avatásának 5 éves évfordulójára, amit nagy tisztelettel elfogadott az alpolgármester-asszony. — Mi haszna lesz ebből Ba- latonboglárnak?- A két település üdülőhelyi jellegéből fakadóan a gondjai, problémái közösek, illetve a megoldandó feladatok is átfedéseket tartalmazhatnak. Le Croisicban még tart a nyár, a dűnék és fövenyek napozókkal vannak tele. Énnek a városnak az a vonzereje, hogy a jelentős idegenforgalom ellenére megmaradt tiszta francia kisvárosnak, ahol nemcsak az idegen érzi otthon magát, hanem az őslakos is. Le Croisic Európa végvára az Atlantióceán partján, de azt is lehet mondani, hogy itt kezdődik Európa. Arra a kérdésre, hogy miért fontos nekünk Le Croisic, dr. Kolber István, a megyei közgyűlés elnöke azt mondta:- Somogynak két távolba nyúló történelmi kapcsolata is van Franciaországgal: a so- mogyvári apátságot a francia- országi Saint Gilből érkező szerzetesek alapították, a második világháború alatt pedig Bogláron másfél ezer francia hadifogoly nyert oltalmat. Ma, kapcsolódva Somogy megye és a Loire régió együttműködéséhez, egy nagyszerű kezdeményezés történt Balatonboglár részéről, hiszen a legszorosabb együttműködést lehet régi kapcsolatokra alapozva kiépíteni. Dr. Kercza Imre Somogygesztiben az intézményekre Somogygesztiben mind az általános iskola, mind pedig az óvoda megújhodott környezettel fogadja a vakációról betérő gyerekeket. Az önkormányzat 125 ezer forintot költött az épületek festésére-mázolására. Tab segít az árvíz- károsultaknak Ötvenezer forint támogatást szavazott meg a tabi képviselőtestület a lengyel árvíz- károsultak támogatására. A város ezzel a pénzadománnyal csatlakozott ahhoz a felhíváshoz, melyet a Magyar-Lengyel Baráti Társaság elnöke a balatonboglári, illetve a balatonlellei polgármester tett közzé. A támogatás összegét a Magyar Vöröskereszt számlájára utalják a tabiak. Kapoly támogatja a tanévkezdést A kapolyi önkormányzat az új tanítási évre több mint 800 ezer forinttal támogatta a diákokat. A képviselőtestület döntése alapján, a helyben járó alsótagozatos diákok részére ingyen biztosították a tankönyveket, a tabi iskolába járók pedig 3500 forint beiskolázási segélyt kaptak. A felsőtagozatra járók hétezer, a középfokú oktatási intézményekben, illetve a főiskolán tanulók pedig 12 ezer forint egyszeri támogatásban részesültek. Ezzel 83 tanuló iskola- kezdését segítették elő. Nagyatádi pap első miséje Tegnap tartotta első miséjét a nagyatádi katolikus templomban Horváth Lóránd, akit szombaton avattak pappá Kaposváron. Az újmisén a hivők százai vettek részt. A Rinya parti városban 36 évvel ezelőtt került sor nagyatádi származású pap hasonló szertartására. Tarlótűz a tengeri szomszédságában Valószínűleg gondatlanság miatt keletkezett az a tűz, amely egy Hetes és Mezőkocsonya közötti tarlón pusztított. A tűz bármikor átterjedhetett volna a szomszédos kukoricásra is, ezért a tűzoltóknak gyorsan kellet dolgozniuk. Az beavatkozás eredményeként szerencsére csak egy holdnyi tarló égett le, és a kukorica is épen maradt. a Prímagáz-tartályok Gáz van, ha nincs gáz? Nem. Mert (Ylniagáz akkor is van, ha nincs földgáz. Most ráadásul nagyon kedvező feltételekkel! A Prímagáz gondoskodik az Ön kényelméről, energiaproblémájának tiszta, környezetbarát és gazdaságos megoldásáról. Okosan dönt, ha kihasználja a korlátozott ideig létező lehetőséget! Prímagáz-tartály telepítés most álig féláron, ingyen túrtál,» alappal! $ m' rendszer telepítése most csak .mow.. Ft + Áfa 5 itt* rendszer telepítése most csuk 9Ö.00Ö,- Ft + ÁFA Bővebb információt adunk Önnek, ha felhívja a 06-1 266-67-57 telefonszámot, vagy kitölti és visszaküldi címünkre az alábbi kupont. Ebben az esetben - előzetes egyeztetés után - képviselőnk személyesen felkeresi Önt és tájékoztatja ajánlatunkról. Az ajánlat visszavonásig érvényes. PRÍMAGÁZ i enlMeAt evtmi* Szeretnék bővebb információt kapni a Prímagáz tartályos rendszeréről. Név: ________________________________________________________ ) Cím ‘1 t ! 1 i J I Telefon: □□□□űmno I Postacím: PRÍMAGÁZ TARTÁLY. 1300 Budapest. Pf.: 246 SMH ,