Somogyi Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-15 / 215. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TÁJAK 1997. szeptember 15., hétfő Csömendi méhészek Csőmeneten nagy hagyománya van a méhészetnek. A kis faluban hét méhész foglalkozik immár évtizedek óta a szorgalmas bogarakkal. Ebben az évben azonban csak panaszra van okuk, nem gyűjtöttek eleget a méhek. Szakemberek szerint az idei az évszázad legrosszabb év volt a méhészek számára. — A vömnek ötven nekem meg 40 család méhem van mondta, a csömendi Szentes István ketten összesen húsz kg akácot pörgettünk az idén. Korábban családonként volt ennyi. A napraforgóval ugyanez volt a helyzet. Ez szerintem jórészt az időjárásnak köszönhető. Télen megfagytak az akácrügyek, így hiába volt virág rengeteg nem volt benne nektár. Szentes István 37 évvel ezelőtt fogott bele a méhészkedésbe. Szerinte a jó méhész szereti a méheket és szívből szorgalmasan törődik velük. Aki nem ezt teszi pórul jár. — Aki félvállról veszi a méhészetet hiába is vátja, hogy sok méze lesz — mondta. — Én nyugdíjig kőművesként dolgoztam az a szakmám, de az biztos hogy a méhészethez legalább annyi, ha nem több, tudás kell mint más foglalkozáshoz. Hobbiként csinálja az ember ha szereti, de ez nem szabadidős tevékenység. Komoly felelősség teljes szakma. Az nem is méhész aki nem vizsgálja át a méheit legalább havonta. Most a szezon végén főleg. Készülni kell a télre. A méhész egyesületben méhegész- ségügyi felelős vagyok. Lassan elkezdik átvizsgálni a méhészeteket, hogy egészséges családokat teleltessenek be. — Figyelni kell rájuk, törődni kell velük. Azt mindig meghálálják. Én 66 éves vagyok, de méhek nélkül már nem tudnék megélni... F. E. Holland támogatás a szociális otthon építésének befejezésében Alapítvány segít Faj sznak A falu foglalkoztatási gondjainak megoldása indította a so- mogyfajszi önkormányzatot négy évvel arra, hogy szociális otthon építésébe fogjon. Úgy gondolták, az otthon megépítése is munkát ad majd a falusi embereknek és ha elkészül újabb munkalehetőséghez jutnak a fajsziak. Az építkezés két évvel ezelőtt finanszírozási okok miatt megfeneklett, pedig az otthonra nagy szükség lenne mivel a környéken egyre több az idős magáról gondoskodni nem tudó beteg ember. — Az Őszi Fény Otthon alapítvány az alapítók szándéka szerint abból a célból jött létre, hogy támogassa a faluban két éve félbe maradt szociális otthon befejezését. A nyáron múlt négy éve hogy be- lekezdtünk az építkezésbe — mondja Zsámbok István polgármester. — Eddig közel 30 millió forintot költöttünk az épületre. Ma már tényleg csak a befejezése és a berendezése lenne hátra, de ettől pénz hiányába elrettentünk és tavaly úgy döntöttünk egyenlőre nem folytatjuk a beruházást. Az építkezésnek új lendületet adott a falu új háziorvosának Dr. Vida Zsuzsannának a lelkesedése. Tőle származik az alapítvány ötlete is. A munkák közel két hónapja elkezdődtek és jó ütemben haladnak. Gáborné Dániel Ágnes, az alapítvány titkára elmondta, szeretnék ha jövő tavaszra teljesen elkészülne az épület, amely negyven idős emberről gondoskodna bentlakásos formában, orvosi felügyelet mellett. Az alapítvány titkára bizakodó. Szerinte lesz elegendő anyagi erejük az épület befejezéséhez, amely jelenleg szerkezetkész állapotban van és már csak a belső épület- gépészeti és burkolási munkák vannak hátra. Az otthon berendezéséhez pedig a kemnizi szamaritánus közösség és egy holland alapítvány ígért komoly segítséget. Fábos Erika Száztagú küldöttség marcaliban, új óvodát avattak Uzemcsamokátadás a Ziehl-Abegg-nél Dr. Sütő László és Volker Lenz a Zieht Abegg frissen átadott munkacsarnokában Száz tagú német delegáció érkezett a hét végére Marcaliba. Ünnepelni jöttek, hiszen idén szeptemberben pontosan öt éve annak, hogy a két város Künzelsau és Marcali testvérvárosi megállapodást kötöttek egymással. A kötetlen programok után szombaton a városházán találkoztak egymással a városok polgárai. A tanácsterem zsúfolásig megtelt. Az ünnepségen a német város fúvósai és a marcali zeneiskolások rövid műsora után Volker Lenz Künzelsau és dr. Sütő László Marcali polgár- mestere emlékezett az elmúlt öt évre. Mindketten a civil szervezetek valamint a német és magyar diákok között kialakult pro- tokoltól mentes igazi barátságait méltatták. Dr. Sütő László külön kiemelte azt az őszinte és baráti fogadtatást amellyel évről-évre körülveszik a német nyelvi kurzuson résztvevő diákokat Kün- zelsauban. A polgármester azt mondta: a két város között fennálló barátság ma már szétszakít- hatatlan, bár mint mondta a biztató kezdetek nem vezettek volna sikerre, ha a két város polgárai maguk nem látták volna a kapcsolatban rejlő lehetőséget. A rövid hivatalos ünnepség után a gimnáziumban találkozó kezdődött a német és magyar családok között. A delegáció tagjai pedig a boronkai óvoda ünnepélyes avatásán vettek részt. A 17 millió forintból felépült épületet az óvodások rövid műsorral vették birtokukba. Dr. Sütő László azt mondta: az a település, ahol óvoda épül, bízik a jövőjében. A boronkaiaknak pedig mint mondta minden okuk meglehet a bizakodásra hiszen a település dinamikusan fejlődik és évről-évre több lakosa van. A vendégek délután Ziehl- Abegg Kft üzemét keresték fel, hogy a társaság tulajdonosainak jelenlétében részt vegyenek a kft új 250 millió forintból megvalósult munkacsarnokának műszaki átadásán. Volker Lenz német polgármester a csamoklátogatást fövetően a két város gazdasági kapcsolatait méltatta. Reményét fejezte ki, hogy az együttműködés ezen a téren is tovább fejlődik majd, erre minden esély megvan, hiszen minden német befektető korrekt üzleti partnerekre talált Marcaliban. Idegenforgalmi koncepció Boronkán Ülést tartott a boronkai természetvédő egyesület intéző bizottsága. A nyarat értékelve megállapították az idei szezonban is sok külföldi turista és természetbarát járta be a Boronka térség természetvédelmi területét. Benkes László az intézőbizottság elnöke elmondta legfontosabb jelenlegi feladatuk egy térségi idegenforgalmi koncepció kidolgozása. A tanácskozáson döntöttek még arról is, hogy negyedévente kiadványt jelentetnek meg Boronkai falevél címmel az egyesülethez tartozó nyolc községben és felelevenítik az egyesület - iskola programját. Elektromos hálózat 30 millióért A Marcali Iparizóna Kft harmincmillió forint támogatásra számít a Környezetvédelmi Minisztériumtól az Ipari zóna út és villany hálózatának kiépítéséhez. A Kft területének közművesítése az idei év elején kezdődött meg a víz és szennyvíz hálózat kiépítése a befejezéséhez közeledik. Megújul a gombai templom A tavasszal kezdték meg a gombai városrész katolikus templomának felújítását. Marcali legrégebbi templomán a nyár folyamán a külső tatarozást és a szigetelést végezték el. A belső felújításra az előzetes tervekkel ellentétben, pénz hiányában csak a jövő tavasszal kerülhet sor. Mosoda épül a Mustangnál Az elmúlt héten a Mustang Részvénytársaság Marcali gyárának vezetői aláírták a gyár területén a napokban megkezdődő mosoda beruházáshoz szükséges kivitelezési és hitelezési szerződéseket. A jövő tavaszra megvalósuló, előzetesen hat- százmillió forint összköltségre becsült beruházás eredményeképp egy korszerű mosoda és egy víztisztító kerül kialakításra a gyárban. Fűthető üvegház Szőcsényben Kétszáz négyzetméter alapterületű, fűthető üvegház megépítésébe kezdtek a Szőcsényi Erdőgazdasági Szakiskolában. Az építkezés hatmillió forintba kerül majd melyből hárommillió forintot az iskola saját költségeiből fedez. Az üvegház a tervek szerint október közepére készül el és a szakiskolában tanuló kertészek számára ad majd munkát. Az intézmény úgy tervezi a házban megtermelt vágott és cserepes virágok eladásából fedezi majd az üvegház fenntartási költségeit. Megszűnt a cukorbetegek marcali egyesülete Szombati ülésén feloszlatta önmagát a Marcali Cukorbetegek Egyesülete. Erre azért került sor mert, az egyesület pénzügyi problémái miatt lemondott Jündling József az egyesület elnöke. Az ülésen az egykori tagok úgy határoztak a továbbiakban klub formájában működnek tovább. A klub elnökéül Benedek Józsefet választották. A korábbi egyesület 1962 óta 65 taggal működött Marcali és térségében. A Marcali Cukorbetegek klubja harminc fővel alakult meg és folytatni kívánja az egyesület hagyományait. Félmillió forint a vései diákoknak Vésén hagyomány, hogy az tanévkezdést anyagilag is támogatja az önkormányzat. Minden vései diák ingyen kapta meg a tankönyveket az idei tanévkezdéskor is. A nyolcvan tanulónak kifizetett támogatás több mint félmillió forintjába került a vései önkormányzatnak. Buzsáki hagyomány az oktatásban A buzsáki általános iskolában a szülőkkel együtt határozták meg azokat a sajátosságokat, amelyek a helyi oktatáspolitika meghatározó elemeit alkotják, mint a néptánc és a nemzetközi hírű népművészet a hímzés és a fafaragás. A község önkormányzata intézmény fenntartóként a tanórai oktatás részévé tette a helyi hagyományok őrzését. A település nemzetközi kapcsolatai révén lehetőség lesz arra is, hogy a holland vagy osztrák fiatalok nyári táborozáson szerezzenek ismereteket a buzsáki népművészetről. ÖNT IS \ÁRJA MARCALI NEMZETKÖZI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR 1997. SZEPTEMBER 25-2Ó. MARCALI, VÁROSI SPORTCSARNOKBAN ÉS KÖRNYÉKÉN • szakmai programok, • divatbemutatók, vetélkedők, • kulturális és szórakoztató műsorok, • szombat este tűzijáték. Nyitva: 10-19 óra A vásárt megnyitja: Göncz Árpád köztársasági elnök A vásár főszponzora a Postabank és Takarékpénztár Rt. Jelentkezés és felvilágosítás: telefon: 85/411-058, 06-30/561-612, fax: 85/411-058 Pénteken és vasárnap a belépés nyugdíjasoknak ingyenes. / Évről évre több pályakezdő - Segítik a tanulást Szakma az állás nélkülieknek Tizenöt tartós munkanélküli szerzett szakmunkás-bizonyítványt a múlt hét végén a Lady Ruházati Részvénytársaság tanműhelyében Marcaliban. A marcali munkaügyi kirendeltség szervezésében az idén ez a második tanfolyam amely tartós munkanélkülieket juttat képesítéshez. Három átképző tanfolyam indult a városban és környékén a pécsi Regionális Munkaerő Fejlesztő és Képző Központ támogatásával ebben az éven. Néhány héttel ezelőtt ért véget a gépíró és számítástechnikai szoftver üzemeltető képzés amelyen tíz hónap után 17 érettségizett pályakezdő szerzett bizonyítványt. Jelenleg a marcali Szakképző Iskola oktatói segítségével egy átképző tanfolyam működik 18 fővel. A képzésben résztvevők januárban általános karbantartó vizsgát tehetnek majd. A munkanélküliek aránya jelenleg 14,5 százalék körül van a marcali központ területén. — Ez az arány valamivel rosszabb mint a megyei átlag, a kirendeltségek között pedig a középmezőnyben foglalunk helyet — mondta Zeke Miklós kirendeltségvezető. Minden évben tendencia hogy a balatoni szezon végeztével emelkedik ez az arány idén is egy százalékos romlásra lehet számítani. Ami sajnálatos, hogy évről évre egyre több pályakezdő jelentkezik nálunk. Bár azt örömmel tapasztaljuk hogy nagyobb lelkesedéssel vesznek részt a fiatalok átképző tanfolyamokon mint korábban. Még az idén, a megyei központ támogatásától függően több tanfolyamot szeretnének indítani számukra. Október közepén kezdődik egy német nyelvvizsgára felkészítő tanfolyam de tervben van még két másik nyelv és számítógépes képzés is a megszerezhető támogatástól függően. (Fábos) TISZTELT LAKOSSÁG! Értesítjük Önöket, hogy temetkezési üzlet nyílt Szókedencsen a Fó u. 132. szám alatt Üzletünkben teljes körű temetkezési szolgáltatást nyújtunk kedvező árakon. Elintézhet mindent egyidőben, egy helyen. Nálunk megrendelheti:- a halottszállítást,- sírásást, ravatalozást, temetést,- exhumálást,- hamvasztásos temetés komplett lebonyolítását,- engedélyek beszerzését. Halálesetkor éjjel-nappal a következő telefonszámon értesíthetnek bennünket: Duzs Imréné, 06/85/310-334. (5957