Somogyi Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-05 / 181. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1997. aug. 5., kedd TABI TŰKOR TEGNAP TÖRTÉNT Befejeződött a karbantartás Tegnap a tabi HTR Kft-nél mintegy 500 dolgozó kéthetes nyári szabadságolása után újraindul a termelés. A karbantartók végeztek az új üzem­csarnok berendezésével, így a létszámbővítés után hétfőn 760-an kezdték meg a munkát. A személyzeti csoport dolgozói több mint ötven új dolgozó munkaszerződését készítették el, hogy valamennyien munkába állhassanak. A 150 fős létszámnövelés kétharmada női betanított mun­kás. Ma már a szomszédos Tolna megyéből har­mincán járnak Tabra dolgozni. A HRT Kft és a Kapos Volán szerződése alapján tegnaptól meg­oldott a Karád-Andocs-Nágocs-Somogymegy- gyes-Tab útvonalon a munkások három mű­szakba való szállítása is. Szervizbe vitték a torvaji Toyotát Ifj. Forró György polgármester és Torday Csaba falugondnok tegnap a kaposvári Koto Autóház Kft-hez vitte javíttatni az önkormányzat falu- gondnoki kisbuszát, mert a múlt hónapban Tabon a 10. számú ABC előtt egy kisbusz a Toyota bal hátsó oldalának tolatott. A javítással a szerviz várhatóan augusztus 8-án végez. Addig a falu­gondnok a saját személyautójával oldja meg az ebéd, a gyógyszer és a betegszállítást. Tabról tegnap a munkanélküliek jövedelempótló támo­gatását, a nevelési segélyösszeget, az ápolási dí­jat, illetve a közhasznúak munkabérét szállította, valamint a torvaji idősek részére vitt ebédet a fa­lugondnok. Nyitva a könyvtár és a bolt Lejárt a tabi városi könyvtár hat dolgozójának kéthetes nyári szabadsága, így a nyitvatartási rendnek megfelelően délután már újból fogadták a gyermek és felnőtt olvasókat. A városi könyv­tár által működtetett könyvesbolt mától áll a vá­sárlók rendelkezésére. (Folytatás a 12. oldalon) Kulcs a vállalkozásfejlesztéshez Egy év múlva új kollégium Farkas István: Legfontosabb a működőképesség FOTÓ: KOVÁCS Fokhagymafüzér tulipánországba Fafaragó az Interneten Lelke van a fának — Ha a magyarokra várnánk, becsukhatnánk az ajtókat — mondta Nagy Ferenc fafara­góművész tabi otthonában. Még font kettőt-hármat a fokhagymafüzéren, aztán tiszta ruhát vett fel, hiszen holland csoport érkezett a ga­lériába. Azt mondja: állandó vendégeik a tulipánok orszá­gának turistái. Szájról-szájra jár a hír közöttük: ennél nem- igem kap több reklámot a tabi galéria. A művész úgy gon­dolja: az utazási irodák nem veszik bele a turistacsalogató látványosságok közé. — Elküldjük mi minden­felé prospektusainkat, hogy propagálják ezt a kis kiállító­termet, de nem , harapnak” rá. Nemrég nyílt meg Dégen egy kiállításom; mondani sem kell, az ottani holland házban... A nyolcvanas években még évente négy­ötezer ember kereste fel a ga­lériát, rengetegen megnézték az egykori orosz elvtársak közül. Nagyon örültem, ami­kor egy ausztráliai magyar írt be kedves sorokat nemrég a vendégkönyvbe. A legszeb­bek meg talán egy kanadai turista sorai. Azt úja, hogy ilyen messzire el kellett za­rándokolnia, hogy megtudja: lelke van a fának... Nagy Ferenc néha citerá- zik is vendégeinek; ez nagy „kitüntetésnek” számít. Ab­ban bízik, hogy fellendül a forgalmuk: — Rátettek ben­nünket az Internetre, most már a világ összes pontján tudhatják, hogy ki az a Nagy Ferenc, meg hogy hol van az a Tab... (Fónai) — A legfontosabb feladatom­nak azt tartom, hogy zavarta­lanul tudjuk üzemeltetni a vá­rost, ne kelljen végrehajtani drasztikus leépítéseket az in­tézményrendszerünkben, és a szociális ellátásban. Remény van arra, hogy ez sikerül: az idei költségvetési hiányunkat nyertes pályázat segítségével sikerült egyensúlyba hozni — mondta Farkas István polgár- mester, aki tudja: Tab lélek- száma nem nő. A környező kis falvakból korábban tömegesen vándorol­tak a városba a jobb megélhe­tés reményében az emberek. Ez a folyamat mára lelassult. A komoly szakemberek, első­sorban a Philips mérnökei ugyanakkor elköltöznek, mert túl falusiasnak tartják ezt a környezet és kevés a kulturális program. Pedig sok állami tá­mogatás-fajtához lehet a la­kosság száma alapján, fej­kvóta szerint hozzájutni. — A legnehezebb helyzet­ben élőknek én nem a nyugdí­jasokat, hanem a kisgyerme­kes családokat tartom — véli. — Az utóbbi nyolc évben nem épültek olcsó lakások Tabon, az apróságok felnevelése egyre több pénzbe kerül, s ezt a réteget jelentősen sújtja a munkanélküliség is. Helyben tartásuk érdekében csak apró gesztusokat tudunk tenni; ezt állítom akkor is, ha tény: az önkormányzat a 450 millió fo­rintos éves költségvetésének 16 százalékát szociális ellá­tásra fordítja. A vállalkozáso­kat igyekszünk támogatni, hogy több munkahelyet tudja­nak fölkínálni a nyereségükből bővülő fejlesztések során az állástalanoknak. A Philips például kétszáz­harminc új munkahelyet létesí­tett a napokban. Segítenünk kell a cégnek abban, hogy a működésük peremfeltételei; a leendő dolgozók megtalálása, a környékbeliek bejárása biz­tosított legyen. Arról sem fe­ledkezhetünk meg, hogy a vi­lágcég helyi gyáregysége évi 50-60 millió forint iparűzési adót fizet. (Folytatás a 11. oldalon) A POLGÁRMESTER VÁLASZOL Tabi olvasóink tettek fel telefonon kérdéseket, amelyekre Farkas István polgármester válaszolt: Szigeti Ernő: - Mikorra várható annak a felvonulási épü­letnek a lebontása, amely az új parkoló mellett van, és igen­csak csúfítja a városképet? Több száz embernek okoz bosz- szúságot és nyolc éve semmi funkciója nincs.- Jogos a kérdés, a lebontása többször szóba került, de laká­sokat szeretnénk építeni, és ezért kell a felvonulási épület. Farkas Gyuláné Tabról: -Tabon a temető melletti házsor­nál, a Latinca Sándor utcában mikor lesz műút? A város­ban már nagyon sok helyen van, és a legtöbb faluban is közművesített a temetőhöz vezető út. Itt miért nincs?- Mivel az utca a temetői útról jól megközelíthető (20 méter), egyelőre a murvás út leburkolását nem tervezzük. Szabó Pál, (tel.: 425-543): - A MÁV illetékese és a polgár- mester tavaly tárgyalást folytatott a Vörösmarty utcában megállóhely létesítéséről. Azt ígérték, hogy ez 1997 nyarán üzemel majd. Hol tart a tárgyalás, és mikorra várható a megálló üzembe helyezése?- Nem lesz megálló, mert a MÁV csak a díjszabás jelentő­sebb növelése útján tudta volna a megállóhelyet üzemeltetni. (1,9 kilométer távolság miatt éppen kiesett volna a 30 kilométe­ren belüli díjszabásból.) 330-104-es telefon: - Mikor várható a kábeltévé képminő­ségének a javulása? Hónapok óta ugyanis nagyon rossz a képminőség, és hiába jelentjük be Balatonboglárra, nincs semmilyen eredmény. Á térítési díj egyre emelkedik, a kép minősége viszont csak romlik.- Ezt a kérdést feltették a lengyeltóti polgármesternek is; a képminőséggel kapcsolatban nálunk is van kisebb probléma, ezt azonban kiküszöbölni majd a kábelezés csillagpontossá tör­ténő átalakításával lehet, s ezzel kizárjuk a díjat nem fizetőket. Név nélkül: - A polgármesteri hivatal ad-e a rászorulóknak vásárlási, illetve beiskolázási segélyt? Ad-e az önkormány­zat ebben az évben az olajjal fűtőknek támogatást?- Igen, adunk beiskolázási segélyt, amely személyenként 1500 forint és tankönyvsegélyként adjuk; ezt kiegészítette az, hogy a képviselő-testület tagjai tiszteletdíjuk egy részéről le­mondtak, és ez 1070 forinttal növelte személyenként a segély nagyságát. Az olajjal fűtőknek lakásonként 10 ezer forint tá­mogatást adunk a szociális rászorultság alapján. Ennek a növe­lésére központi ígéret van csupán. 321-882-es telefon: - Mikorra tervezik az új kollégium meg­építését, illetve átadását Tabon? Tervezi-e az önkormány­zat újabb munkahelyteremtő lehetőségek biztosítását?- Uj kollégiumot tervezünk. A megyei önkormányzattal kö­zösen tervezzük az új kollégium megépítését 80 tanulónak, amely 1998 őszére készül el. Uj munkahely teremtése folyama­tos feladat, bizonyára értesült róla, mintegy kétszáz dolgozó felvételét tervezi a HTR, és hogy ez a munkaerő rendelkezésre álljon, már huszonöt település polgármesterével egy közös ér­tekezletet tartottunk ennek érdekében. Fábián Krisztina, Tab: - Mire használják a leégett polgár- mesteri hivatal épületét? Mennyibe került a költözés?- Még nincs döntés az ügyben, közcélra akarjuk használni. Több tízmillió forintba, amelyre a saját erő mellett a biztosító és a kormány pénzét is felhasználtuk. Név nélkül: - Mit terveznek a művelődési ház jobb kihasz­nálása érdekében. Milyen elgondolása van arra vonatko­zóan, hogy Tabon jobb legyen a kulturális kiszolgálás?- A jobb kihasználásra sajnos, nincs elég pénzünk. Arra vi­szont van lehetőségünk, hogy az értelmiséget bevonjuk az őszi műsorok kialakításába. (Folytatás a 11. oldalon) VAS-MUSZAKI-MEZOGAZDASAGI KISÁRUHÁZ AJÁNLATAI Még tart a tüzelőanyag akció!!! Konix brikett 1 560 Ft/q Lengyel dió 1 650 Ft/q Cser tűzifa 680 Ft/q Akác tűzifa 800 Ft/q MŰSZAKI CIKKEK:- MTB kerékpárok 19 800-27 000 Ft-ig- KF 04 kapálógépek 3,75 kW-5 kW-ig- adapterek- bojlerek, kazánok, különböző vasáruk SERVANT kályha 5,8 kW-os, 33 000 Ft- Salgó tűzhely 35 600 Ft- csatornaáruk HÁZTARTÁSI GÉPEK:- hűtők, fagyasztók, automata mosógépek- gáztűzhelyek, mikrohullámú sütők SZÍNES TELEVÍZIÓK Műszaki cikkek, háztartási gépek és színes televíziók OTP-hitelre is kaphatók! Nyitva: kedd-péntek 8-16.30-ig, hétfő és szombat 8-11 -ig. Tel.: 84/320-613 Tab, Munkás u. 1., a benzinkút mellett. Buni Sándorné százéves A tűzláng asszony 1897 augusztus 7-én született Csoknyai Rozália. A jó kedélyű, százéves asszonyt tabi otthonában először a Somogyi Hírlap munkatársai köszöntötték 100. születés­napja alkalmából. — Ha fiatalabb volnék cigánykereket hánynék — árulta el. — Valaha átúsztam a Rába folyót, meg leszedtem a nyárfák tete­jéről a madárfészket. Most örülök, ha ti­pegni tudok a szobában — mondta, aztán primadonna mozdulattal vetette keresztül egyik lábát a másik térdén. — Vas megyé­ben születtem, s urak szakácsaként kerül­tem Somogy megyébe, Zimányba. Még négy éve is kapáltam a kertet, főztem, hí­zódisznónak kevertem moslékot, kacsákat tömtem. Aztán a fiam elhozott magához Tabra. Azóta a menyem nem hagy dol­gozni. A disznóból meg a csirkéből készült pörköltet szeretem a legjobban, nokedlivel. Hozzá fehérbort iszom. Nem annyit, hogy berúgjak, csak annyit ami jól esik. Attúl le­het danolni. Mint az a beszélgetésből kiderült; a munka és a jókedv tartotta meg Buni Sán- domét (férjével Zimányban ismerkedett össze) a hosszú életben. — Tízen voltunk testvérek — emléke­zett vissza. — A sok gyerek azonban sze­génységre kényszerít. Én csak egyet szül­tem. A menyem már egyet sem. Fütyülni azért szoktam még mostanában is, pedig összementem, mint a morvái posztó. Na­gyon hamar eljárt felettem az idő; soha nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig élek. Most már a régi emlékek is elpárolognak a fejemből. Jól vagyok, egyetlen szem gyógyszert sem szedek, csak a szemem vi­lága hiányzik. Másfél éve rosszul látom ezt a világot. Még a tévét is csak hallgatni tu­dom. Buni Sándorné sokat ül a foteljében nap­Gyógyszert nem szedek fotó: kasza hosszat és a rózsafüzért morzsolgatja. Min­dig nagyon várja a plébánost. S közben — mint mondta — arra gondol: nemrég még olyan volt, mint a tűzláng... Czene Attila

Next

/
Oldalképek
Tartalom