Somogyi Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-27 / 199. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1997. augusztus 27., szerda A magyarok németországi munkavállalásáról a közeljövő­ben folytatódnak a tárgyalások. A nyáron elrendelt szerződés- kötési tilalmat a bonni kormány azzal indokolta, hogy a franciák az Európai Uniónál panaszt nyújtottak be. Elfogadhatatlan­nak minősítették, hogy a mun­kanélküliség dacára a német építőipar több tízezer kelet­európait foglalkoztat. Kwasniewski „kétes kapcso­latairól” újabb állítólagos bizo­nyítékokat közölt a Zycie című napilap. Az újság egy fényké­pet mutatott be, amelyen a len­gyel államfő és Vlagyimir Al- ganov, a KGB ügynöke együtt láthatók. Megfigyelők szerint a lengyel kémbotrányok mindig választási kampányidőszakban kerülnek napvilágra. Háború törhet ki Cipruson, ha az Európai Unió felveszi tagjai közé a szigetországot - jelentette ki Rauf Denktas. A ciprusi török közösség vezetője szerint „ha a ciprusi görögök az EU tagjai lesznek, a ciprusi tö­rökök elvesztik minden jogu­kat”. Törökország a ciprusi tö­rök közösséghez hasonlóan el­lenzi, hogy Ciprust felvegyék az unióba anélkül, hogy Török­ország is csatlakozhatna. Végkielégítést kap több mint 13 ezer szénbányász Romániá­ban. Az elbocsátottak 12-20 havi fizetésnek megfelelő ösz- szeghez jutnak. Ciorbea minisz­terelnök bejelentette: 29 ezren veszítik el állásukat 17 csődbe jutott állami vállalat bezárása miatt. Újabb összecsapás történt kedden Betlehemben. A zsidók egyik szent helye közelében néhány tucat palesztin fiatal kövekkel és üres üvegekkel do­bált meg izraeli katonákat, akik gumilövedékekkel és könny­gázgránátokkal válaszoltak. Néhány gránát egy közeli arab iskola udvarára esett, s az épü­letet elárasztotta a gáz. Áramot adnak a Szpektr nap­elemei. A Mir űrállomás ener­giarendszerének teljesítménye csaknem harmadával bővült, miután az űrhajósok kedden bekapcsolták a rendszerbe a Szpektr modul épen marad há­rom napelemsorát. A plusz tel­jesítményt egyelőre az űrbázis akkumulátorainak feltöltésére használják fel. Megerősítették Washington­ban, hogy két észak-koreai dip­lomata az USA-ba szökött és politikai menedékjogot kért. Jang Szeng Zsil nagykövetként dolgozott Kairóban. Testvér­bátyja - Jang Szeng Ho -, aki a francia fővárosból szökött el családjával együtt, a párizsi képviselet kereskedelmi és gazdasági tanácsosa volt. Folytatódik a boszniai szerb állam válsága a Belgrád szerint Biljana Plavsics elnök felelős a válságért, mert a kormány, a parlament és a rendőrség megkerülésével kezdte meg kampányát a bűnözés visszaszorítására. Magyarok a híd kiemeléséről A boszniai szerb parlament keddi rendkívüli ülésén Kali- nics, a törvényhozás elnöke ismét alkotmánysértéssel vá­dolta Plavsics államfőt, aki nem hajlandó visszavonni a parlament feloszlatásáról és az előrehozott választások kiírásá­ról hozott határozatát. A baloldali pártokat tömörítő blokk képviselői bejelentették: képviselőcsoportjuk nem vesz részt a tanácskozáson, s a boj­kott mellett döntött a hatalmon lévő Szerb Demokrata Párt Plavsics mellett kiálló frakciója is. Az elnökasszony közben azt szorgalmazza, hogy a boszniai Szerb Köztársaság nyugati fele ne fizesse be az adót a kelet­boszniai központnak. A hercegovinai Mostarban kedden tanácskozás kezdődött a város lerombolt hídjának helyreállításáról. A megbeszé­lésen Létai Attila ezredesnek, az SFOR zászlaja alá vezényelt alakulat parancsnokának veze­tésével részt vesznek azok a magyar katonák, akik felderí­tették az 1566-ban épített és négy évvel ezelőtt szétlőtt híd víz alatti maradványait. A magyar műszaki katonák már kész kiemelési tervvel ér­keztek Mostarba. Eszerint olyan csörlős szerkezetet építe­nének, amellyel partra tudnák emelni a mintegy nyolcméteres vízmélységből az egykoron 28 méter hosszúságú híd - körül­belül 40 részre tört - darabjait. A magyar SFOR-katonákkal együtt Mostarba érkezett két hidász szakértő is. Nagy az esé­lye annak, hogy a magyar Híd­építő Részvénytársaság kapja meg a helyreállítási munkála­tok irányítását. Téré* anya 87 éves A tiszteletére celebrált misén füzérrel köszöntötték fel az indiai Kalkuttában az albán származású, Nobel-békedíjas apácát. Teréz anya az elmúlt hónapokban többször is betegeskedett, világszerte milliók imádkoztak felépüléséért fotó: feb/reuter Tovább fertőz az atomközpont A sugárzás miatt torzszülött gyerekek jönnek a világra Az Ural déli részén lévő Majak városa a szovjet atomfegyver­ipar első fellegvára volt. A szigorúan titkos hadiüzemben év­tizedeken át készült plutónium az atomrobbanófejek szá­mára, miközben elhanyagolták a sugárzás elleni védekezést. A Naszmutyinov házaspár gyermeke öt évvel ezelőtt torz végtagokkal született, és a to­vábbi sérülések, betegségek egész oldalt töltöttek ki az or­vosi naplóban. Az ok: a há­zaspár közvetlenül az atom­üzem mellett él, és nyilván­való, hogy az onnan érkező sugárzás okozta a tragédiát. A szülők be is perelték az üzemet. A keresetet első fokon elutasították, de a cselja- binszki feljebbviteli bíróság nagy összegű kártérítésre ítélte a gyárat. A majaki terület az egyik legszennyezettebb térség az egykori Szovjetunióban. Itt robbant fel 1957-ben a radio­aktív hulladékok raktára, és sugárzóanyaggal fertőzte meg az egész környéket. Ma csak­nem félmillió ember életét, egészségét fenyegeti. 20 ezer négyzetkilométernél is na­gyobb területen hat az életve­szélyes sugárzás. A legtöbben fehérvérűségben szenvednek. Nem kevésbé veszélyes, hogy 1951 óta az üzemhez kö­zeli tóba ürítették a radioaktív hulladékokat, így ott a sugár­zás több mint kétszer olyan erős, mint a csernobili atomre­aktor övezetében. Bár a gyár öt éve már nem termel plutóniumot, ám a 14 ezer alkalmazott fűtőanyagok újradúsításával és a kutatásban használt radioaktív izotópok előállításával foglalkozik, amelyeket dömpingárakon tudnak eladni Nyugaton. Az egykori Szovjetunió te­rületén még további tíz atom­központ működik. Itt sem él­hetnek nyugodtan az emberek. Az üzemek a környezetvé­delmi előírásokat nem tartják be, pedig erre nemcsak hazai, hanem szigorú nemzetközi szabályok kötelezik őket. Az oroszok cáfolják a közös rakétafejlesztést Moszkva nem segít Iránnak Moszkva határozottan cá­folja, hogy segítséget nyúj­tana Teheránnak megnövelt hatótávolságú ballisztikus rakéták kifejlesztéséhez. Az izraeli televízió és amerikai lapok értesüléseire utalva a Kreml külügyi szóvivője kije­lentette: az iráni-orosz katonai kapcsolatokról szóló célzatos híresztelések minden alapot nélkülöznek. Valerij Nyesztye- ruskin elmondta, hogy az illeté­kes hatóságok vizsgálata is megnyugtató megállapításra ju­tott, s erről - mint a korábban felmerült hasonló gyanúk ese­tében - tájékoztatták az ameri­kai és az izraeli vezetést is. Nyesztyeruskin határozottan leszögezte: az orosz-iráni ka­tonai-műszaki együttműködés teljes összhangban van az Oroszország által vállalt nem­zetközi kötelezettségekkel, így a rakétatechnológiák elterjedé­sének megakadályozásáról alá­írt megállapodásokkal. Sajtóértekezletén az orosz külügyi szóvivő szorgalmazta Betlehem izraeli blokádjának mielőbbi megszüntetését a kö­zel-keleti válság megoldása ér­dekében. Nyesztyeruskin nem zárta ki, hogy Moszkva esetleg különmegbízottat meneszt a közel-keleti térségbe, de „egy ilyen útnak csak megfelelő elő­készítés után van értelme”. Szélsőséges hangok Pozsonyból Az autonómia túlzott követelés A Slovenská Republika című pozsonyi újság párhuzamot vél felfedezni Goebbelsnek a szudétanémetekkel kapcsola­tos naplófeljegyzései és a szlovákiai magyarok auto­nómiatörekvései között. A szlovák lap Kovács László Révkomáromban tett júliusi ki­jelentését idézi: nem a magyar külügyminiszternek kell elége­dettnek lennie a szlovákiai ma­gyarok jogi helyzetével, hanem az érintetteknek. A szerzőnek erről, valamint a szlovákiai magyar kisebbség igényeiről Hitler birodalmi propagandafőnöke, Goebbels 1938-as naplófeljegyzései jut­nak eszébe: a Führer megálla­podott a szudétanémetek veze­tőjével, Henleinnel, hogy „Prá­gától többet kell követelni an­nál, mint amennyit az teljesíteni tud, így aztán majd mozgásba jönnek a dolgok”. A cikk sorra veszi azokat a mai szlovákiai jelenségeket, amelyek szerinte a csaknem hatvan évvel ezelőtti ese­ményre emlékeztetnek. Ebből a cikkíró szerint akár az is követ­kezhet, hogy a magyar kisebb­ség olyan destabilizációs té­nyezővé válik, mint amilyenek a szudétanémetek voltak. A Slovenská Republika fel­rója Budapestnek, hogy a tava­lyi magyar-magyar csúcstalál­kozón a magyar kormány azo­nosult a szlovákiai magyarok autonómiára irányuló törekvé­seivel, vagyis azokkal, akik „többet kémek, mint amennyit a szlovák kormány adhat”. Megnehezítik Amerikában a vásárló becsapását Autók törzskönyvezése Amerikában is igyekeznek rászedni a használtautó-pia­con a vevőjelölteket: vissza­tekerik a kilométerórát, gon­dosan kozmetikázzák a hor­padásokat, illetve „átfogal­mazzák” a forgalmit. Egy virginiai cég évente nyolc­millió dollárt keres azzal, hogy naprakészen frissíti 190 millió amerikai kocsi csaknem 440 mii­hó adatát. A Carfax ugyanis azzal fog­lalkozik, hogy begyűjti az in­formációkat az állami autófelü­gyeletektől, a biztosítóktól, s így „pedigrét” állít ki minden kocsi­ról. A jármű gyári azonosító­számának birtokában a leendő vásárló 12,5 dollárért - a Carfax internetes adatbázisán keresztül- mindent megtudhat az autó előéletéről: megterhelték-e jelzá­loggal, ellopták-e már, netán ép­pen a gyártó keresi visszavásár­lásra valamely hibája miatt. A Carfax nagy népszerűség­nek örvend: persze főként a „ci­vilek”, és kevésbe az autókeres­kedők körében, hiszen a szolgál­tatás „nagybani” használata meglehetősen költséges, bár gyanús esetben a kereskedők is igénybe veszik. Emlékezetes az a történet, amelyben egy 73 éves hölgy visszavitte a kereskedőhöz hasz­náltan vásárolt kocsiját, mert az állandóan bedöglött. A Carfax kiderítette hogy - az eladó állítá­sával szemben - az autónak nem egy, hanem már négy tulajdo­nosa is volt. FEB Kivégezte a kamion Tizenöt évig ártatlanul a siralomházban Másfél évtizedig ült az egye­sült államokbeli Houston bör­tönének siralomházában Ri­cardo Aldape Guerra. Bár ár­tatlannak vallotta magát, 1982-ben rendőrgyilkosságért elítélték. A férfi kivégzését többször is kitűzték, ám mindannyiszor el­halasztották. Védője öt évvel ezelőtt - jóformán órákkal a „végleges” kivégzés előtt - sze­rezte meg a kegyelmet. Ügyében új eljárás kezdő­dött, és a bíró kénytelen volt megállapítani, hogy az első perben nagyot tévedett az es­küdtszék - és az akkori bíró is. Kiderült, hogy a halott rendőr kollégái megfélemlítették a ta­núkat, és Guerrára kenték a gyilkosságot. A gyanúsított te­hát ártatlan. Szabad emberként távozhatott a siralomházból, szörnyű megpróbáltatásainak helyszínéről. „Nagyon elégedett vagyok, de keserű gyűlölet tölt el. Vád­lóim életem legszebb 15 esz­tendejét rabolták el tőlem” - je­lentette ki hazatérésekor. Nem sokkal később eljátszotta élete történetét egy tévésorozatban. Ezzel akart üzenni a nézőknek, hogy megtudják, milyen igaz­ságtalanság történt vele. A 35 éves Guerra most újra a lapok címoldalára került: autó­baleset érte. Mexikóvárostól nem messze kocsija kamionnal ütközött. Pár órával később be­lehalt sérüléseibe. Ferenczy Europress Állati látogatók rendőri felvezetéssel Négy indiai elefánt baktatott el az idomá­rokkal együtt a rotterdami központi gyermekkórházba, hogy rövid program keretében szó­rakoztassák a beteg kicsinyeket fotó: feb/reuter Készültség Svédországban Szeptember 5-ig, vagyis az olimpia színhelyéről döntő ta­nácskozásig külön rendőri alaku­latok vigyáznak a veszélyeztetett helyekre Svédországban. A ké­szültséget azt követően rendelte el a stockholmi kormány, hogy néhány nappal ezelőtt pokolgép robbant a göteborgi Ullevi-sta- dionban, ahol az ohmpiai labda­rúgó-mérkőzéseket játszanék majd, ha Svédország kapná meg a rendezés jogát. A skandináv országban már több ilyen akciót elkövettek. El­képzelhető, hogy ezeket olyan körök szervezték, akik ellenzik Svédország jelentkezését az olimpia megrendezésére. A 2004-es olimpiára Stockholmon kívül Athén, Róma, Fokváros és Buenos Aires pályázik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom