Somogyi Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-22 / 195. szám

1997. augusztus 22., péntek SOMOGYI HÍRLAP KAPOSVÁR 5 A félévi pénzügyi mérleg viszonylag kedvező Még nem vett föl hitelt a város Bár a város idei költségvetésében 363 millió forint hitelt tervezett az önkormányzat, idáig még egyetlen Iliiért sem kellett fölvenni, és a hitel nagysága várhatóan az év végén is kevesebb lesz az elő­irányzottnál. Más megyei jogú városokhoz képest Kaposvár pénzügyi helyezte kedvezőnek mondható - vonta meg a város­kassza félévi mérlegét Molnár György gazdasági igazgató. Az első hat hónapban a bevéte­lek 50,5 százaléka (3,46 milli­árd forint) és a kiadások 46,5 százaléka (3,18 milliárd forint) teljesült. A kiadásoknak van te­hát fedezetük. Örvendetes eredmény, hogy az egész évre tervezett 20 millió forintos sza­bad forrás fél év alatt elérte a 21 millió forintot. Ezt elsősorban úgy sikerült elérni, hogy a fel­újítások, beruházások nagy ré­szének a kifizetését a második félévre ütemezte a hivatal. A felhalmozási célú bevételek szintén kedvezően alakultak, elsősorban a 232 millió forin­tért eladott Kögáz-részvények- nek köszönhetően. — Az eredményben az in­tézmények fegyelmezett gaz­dálkodása is szerepet játszott — mondta Molnár György. — Az intézmények a pénzügyi ke­retük 54,3 százalékát használ­ták föl, ami jónak mondható, tekintve, hogy a tanév nagyobb része az első félévre esik. Első­sorban a szakképzők számot­tevő összeghez jutottak a köz­ponti alapból, amiből oktatás- technikai eszközöket vásárol­tak. Várhatóan elmarad viszont a tervezettől a nem lakáscélú helyiségek bérleti díja: sok üres üzletünk van. Összességében elmondható, hogy várhatóan javul a város költségvetési helyzete, de biztos, hogy lesz hiány. Továbbra sem lehet lazí­tani a gazdálkodás szigorúsá­gán. A költségvetés féléves telje­sítését a következő ülésén tár­gyalja a közgyűlés, a költségve­tési rendeletet pedig október­ben módosítja. A kormány-elő­terjesztésből egyelőre nem ol­vasható ki, hogy jövőre hogyan alakul az önkormányzatok for­rásszabályozása. Katona József Az Érdekegyeztető Fórum ülésezik A városi érdekegyeztető fó­rum soros ülésén a korábbi­aknál is élesebb vita várható, mert a napirendi pontok ko­rábban is megosztották a fel­eket. A fórum elé kerülnek az intézmények konyhai ka­pacitásának hatékonyabb ki­használásáról, az önkor­mányzati intézményekben tervezett létszámcsökkenté­sekről, valamint az önkor­mányzat 1997. évi költségve­tésének félévi teljesítéséről szóló előterjesztések. Az ér­dekegyeztető fórumba meg­hívottak, a szakszervezetek, a munkáltatók, a kamarák és az egyesületek képviselői augusztus 28-án, 16.30-kor mondhatják el véleményüket mindhárom témában. Kolozsvári festmények, kisplasztikák A Kolozs­vári Barabás Miklós Céh képzőművészeinek a kiállítása nyílt meg tegnap az egészségügyi főiskolán. A ma kezdődő V. Ma­gyar-Román Polgárfórum ünnepi rendezvéhyeként bemutatott tárlaton nyolc erdélyi alkotó műveit tekinthetik meg. A kiállí­táson Szabados János Munkácsy-díjas festőművész mondott köszöntőt, és az Arcadelt Kamarakórus énekelt. fotó: kovács A VÁROSLAKÓK KÉRDEZIK Telefon: 357-566 - A polgármestertől kérdezem, hogy Húsz Mihályt hivatalból feljelentették-e a tűzszerészek, miként egy marcali lakost, akiről a Somogyi Hírlapban lehetett olvasni? Szita Károly polgármester: — Tudomásom szerint a tűzsze­részek nem jelentették föl Hász Mihályt, és a rendőrség is tanú­ként hallgatta ki. Telefon: 430-505 - Szita Károly tói kérdezném: mivel a Ná- dasdi utcában lakunk, valamikor nekünk nem kellett szemét­díjat fizetni, ezen az utcán hordják végig a szemetet, ami lepo­tyog az autókról. Mindenki a saját háza eló'tt összeszedi, és be­leteszi a kukába. Itt sem árkot nem tisztítanak, nem kaszálják le, akkor miért kell nekünk ennyi szemétdíjat fizetni? Szita Károly polgármester: — Kaposváron, mint a világ bár­mely településén, a hulladékelszállítás kötelező feladat, ame­lyet kötelező igénybe venni. Ennek ára van. Országos viszony­latban Kaposvár hulladékelszállítási díja az utolsó egyharmad- ban van, főleg amióta — az országban elsőként — bevezettük: a lakos választhat, hogy lakása négyzetmétere, vagy az általa termelt hulladék mennyisége, vagyis az edény térfogata szerint fizet-e. Minderről részletes információval szolgál a Kaposvári Városgazdálkodási Vállalat Rt. Ajánljuk magunkat, ajánljon bennünket Az eddei tanítónő dicséretétől a köztársasági arany érdemkeresztig A város jegyzője FOTÓ: TÖRÖK ANETT szomszédainak, barátainak: szervezzen előfizetőt a Somo­gyi Hírlapnak. Akik új előfizetőt szereznek Kaposváron, azok között a hó­nap végén értékes ajándékot sorsolunk ki. Ha sikerrel jár, vágja ki ezt a megrende­lőszelvényt és küldje el kaposvári szerkesztősé­günkbe (Kaposvár, Kont- rássy u. 2/a 7400) vagy adja át újságkézbesítő munkatár­sunknak. „A hivatal es a hivatalnok mindig a közvélemény ágyú­tölteléke” — írta Eötvös József A falu jegyzőjében. Dr. Kéki Zoltán, Kaposvár Megyei Jogú Város jegyzője arra törekszik, hogy minél kevesebben legye­nek, akik elégedetlenek ügyes­bajos dolgaik intézésével. Ezt a törekvését ismerték el, amikor augusztus 20-a alkalmából ki­tüntették a Magyar Köztársa­sági Arany Erdemkereszt pol­gári tagozatával. Az egykori eddei kisfiú első emlékezetes dicséreteit tanító­nénijétől kapta. Az eddei után a somogyjádi iskola következett, majd a Táncsics gimnázium, aztán a pécsi jogi egyetem. 1977-ben került a kaposvári já­rási hivatalba, három évvel ké­sőbb már a pénzügyi osztály vezetője lett. 1983-86 között a kisiparosok adóközösségének a megyei vezetője, majd a városi tanács pénzügyi osztályveze­tője volt, 1990-ben, a születés­napján nevezték ki Kaposvár jegyzőjévé. — Sok helyre csábítottak, de eddig mindig maradtam: kötő­döm szülőföldem térségéhez; másrészt ezt szeretem csinálni, és ehhez is értek valamelyest. A közigazgatásban az egyik leg­szebb munka a jegyzői: kreatív, minden téren közreműködhetek a város jövőjét meghatározó fo­lyamatokban. Szerencsés va­gyok, mert jó társaim vannak, tehetséges fiatalokat sikerült magam köré gyűjteni. A kaposvári polgármesteri hivatal éves ügyiratforgalma meghaladja a százezret. Egy ügyiratnak számít például a költségvetés is, aminek kapcsán több száz levél fogalmazódik meg. Az óriási mennyiség elle­nére csak minden ezredik ügy­ben fellebbeztek, és ezekből is A jegyző igazi várost szeretne alig néhányat módosíttattak másodfokon. Dr. Kéki Zoltán szerint nem jellemző a hatósági ügyek lassú intézése sem. A 45 éves szakember országos elis­mertségét jelzi, hogy 1995-től a Megyei Jogú Városok Szövet­sége Jegyzői Kollégiumának a vezetője. Kitüntetéséhez fele­sége, három gyermeke, édes­anyja és bátyja gratulált a szo­ros családi körből. Jelenleg már dolgozik munkatársaival a kö­vetkező választási ciklus körül­tekintő előkészítésén. — Olyan elképzeléseink vannak, amelyek minőségi vál­tozásokat eredményeznének Kaposvár intézményrendszeré­ben és infrastruktúrájában: egy városi stadion, közösségi tér létrehozása, valamint a belvá­ros rekonstrukciójának folyta­tása, a sétálóutca kiterjesztése. A jegyző és csapata négy-öt évre előre dolgoznak. Azt mondja, akkor lenne elégedett, ha igazi várossá formálódna Kaposvár. Katona József Lakossági fórum másodszor is Ismét lakossági fórumot tar­tanak a Búzavirág lakótelep melletti, a város második legnagyobb zöldövezetébe tervezett bevásárlóközpont ügyében. A 25-én, hétfőn 18 órakor, a Kinizsi iskola ebédlőjében tartandó lakos­sági fórumra azt követően kerül sor, hogy a közgyűlés úgy döntött: az első lakos­sági fórum egybehangzó el­utasítása ellenére szeptem­berben újra tárgyal a beru­házásról. A fórumra, ame­lyen az átmeneti szálló áthe­lyezéséről is szó lesz, meg­hívták a körzet önkormány­zati képviselőit és Szita Ká­roly polgármestert is. Pótvizsgák és pótbeíratások Csaknem száz általános és ötszázkilencven középisko­lai tanuló tehet pótvizsgát a jövő héten Kaposváron. A pótvizsgákkal egyidőben, augusztus 25-30-a között tartják a pótbeíratásokat is. Azokat a diákokat írathatják be szüleik az oktatási in­tézményekbe, akiket az ön- kormányzat által meghatá­rozott időpontban, április­ban kellett volna. A polgár- mesteri hivatal oktatási iro­dájában a korábbi évek ta­pasztalatai alapján mintegy nyolcvan-száz jelentkezőre számítanak. Ünnepélyes zászlólevonás Ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással von­ták le tegnap a kaposvári Kossuth téren az állami zászlót. A díszszázad fölvo­nulását és a katonazenekar által előadott Himnuszt mintegy százan tekintették, illetve hallgatták meg. A nemzeti lobogó augusztus 20-a, a magyar államiság, Szent István király és az al­kotmány tiszteletére lengett a város főterén. Kérdezzen: •S 316-165 Ezen a kaposvári telefon­számon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bármely vezető­jéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívá­saikat üzenetrögzítő fo­gadja. Kérjük, hogy a kér­dés előtt mondják rá nevü­ket, címüket, illetve telefon­számukat. Szerveztem egy előfizetőt a SOMOGYI HÍRLAP-nak. Ké­rem, munkatársuk keresse fel a következő címen: Név: ................................................................................................. Lakcím:............................................................................................ Beküldte: ........................................................................................ Név: ............................................................................. .................... L akcím:........................................................................................... É pítkezik? Felújítja lakását? Vagy egyszerűen más színben akarja otthonában látni a világot? Akkor Önnek a SOMOGYKER BUDALAKK szakuzletébe kell ellátogatnia, ahol biztosan megtalál minden festéshez, mázoláshoz szükséges terméket- TRINÁT fehér alapozó, 0,7 I 580 Ft-TRINÁT magasfényű zománc, 1 I, fehér nálunk csak 828 Ft- TRINÁT magasfényű zománc, 5 I 3658 Ft- DISZPERZIT belső fehér falfesték 2 I 578 Ft- DISZPERZIT belső fehér falfesték 4 I 1078 Ft-DISZPERZIT belső fehér falfesték 81 1688 Ft- DISZPERZIT belső fehér falfesték 161 3288 Ft- STANDOLIT olajfesték, fehér, 0,751 548 Ft Várjuk vásárlóinkat Kaposváron, (ÍQmoQuker% az hAy E. u. 9, sz. alatt! ........ ..ß Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7.30-17.00, 3 “^“"..szombaton 7.30-12.00 (57 876) Belelovagoltak az ünnepbe No, nem az ablakon át, hanem az augusztus 20-i ünnepségek kellős közepében, a cseri parkban. Tegyük hozzá: nem az ő hibája volt, inkább a lo­vasáé, aki rendőr lévén, a helyzet magasából úgy gondolta, ezt is lehet. A történet két erősen ittas ember összeszólal- kozásával kezdődött, röpült a kolbász és a mű­anyag pohár, aztán pofon is csattant. A sörsátor mellett hamarosan ott termett néhány rendőr. A férfit (merthogy a másik fél nő volt) ismerhették, gyorsan távozásra is szólították, ám az vonako­dott. Eközben három lovas rendőr csörtetett a tömegbe, a padok közé, ugráltak félre az embe­rek. Rangidős vezetőjük egészen az ittas férfi elé irányította a lovát, mondván, addig menjen, amíg teheti. Amaz hátrált is, ám amikor kilépett a pad mögül, meghökkentő dolog történt: a zászlós visszalökte a lovával. Röpült az ember, dőltek a padok, egy szomszédos asztal, ahol egy hat-hét tagú, középkorú társaság beszélgetett szolidan. Az italok és minden egyéb rájuk borult. Miután fölkiáltottak a rendőrnek, hogy ember, mit csinál, döbbent meg igazán mindenki. Jobb lesz, ha maguk is befogják a szájukat, vágta szemükbe a rend őre. Tudom, hogy egyre terjed a bűnözés, hogy rosszul fizetett egyenruhások szolgálnak és vé­denek (egyébiránt ki van itt megfizetve?). De: egyrészt az ügyet elintézhették volna a járőrök is; másrészt miután az ittas férfi meghátrált, mi ér­telme volt bántani? Ami pedig a legfontosabb: ár­tatlan embereket lényegesen súlyosabb esetben sem veszélyeztethet(ne) egy rendőr. Kisgyerek is ülhetett volna a másik asztalnál. Mindennek leg­alább ötven szemtanúja volt. Katona József

Next

/
Oldalképek
Tartalom