Somogyi Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-18 / 192. szám

1997. augusztus 18., hétfő SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 SOMOGYI HÍRLAP Kercza Imre jegyzete Hásznak így sült el... A hét végi lőszerszenzáció bizonyítja, hogy a célszerű és a poli­tikusi magatartás nem mindig esik egybe. Szakértők szerint a célszerű az lett volna, ha Hász Mihály munkáspárti kaposvári önkormányzati tanácsnok fogja a birtokába került lőszert és gyorsan megszabadul tőle úgy, hogy vagy a tűzszerészeket, vagy a rendőrséget értesíti. Csakhogy ebben az esetben aligha lett volna egész hét végén vezető hír a kaposvári lőszerügy. Po­litikus magatartás az volt, hogy páncélszekrényébe majd táská­jába tette a 30 milliméteres géppuskalőszert és fölutazott vele Budapestre, hogy aztán a Munkáspárt központi bizottsága előtt „kitálaljon”. A lőszer így aztán szerencsére csak politikai szen­zációként robbant. A kérdés indokolt: melyik a fontosabb, az-e, hogy egy valós veszélyhelyzetet minél gyorsabban elhárítsa­nak, vagy pedig az, hogy egy vélt kapcsolatból valaki vagy va­lakik tőkét kovácsoljanak. A Munkáspárt megítélése a taszári SFOR-bázist - és általában az SFOR-küldetést, valamint a NATO-hoz való csatlakozás ügyét illetően - közismert. Hász Mihály ezzel a lépésével nem tett mást, minthogy erősítette a párt álláspontját: adalékot szolgáltatott az amerikai csapatok itt tartózkodásának veszélyeit taglaló teóriához. A politikai szenzáció lassan lecseng: hamarosan megvizsgál­ják a kaposvári polgármester kérésére a szeméttelepet, s minden bizonnyal megsemmisítik azt a lőszert, amely állítólag innen származik. Hász Mihály - s mindazok, akik a lőszerrel kapcso­latba kerültek - pedig örülhetnek annak, hogy csak a hír rob­bant, a lőszer nem. A hírtől ugyanis - szerencsére - senki sem sérült meg. Tanulsága azért van az ügynek, s ezt ki-ki vérmérséklete sze­rint minden bizonnyal le is vonja. Ettől függetlenül Magyarországot Madridban meghívták a NATO-ba. És a nyári politikai uborkaszezonnak pedig lassan vége lesz. Két vízbefulás a Balatonon Újabb áldozatai vannak a Ba­latonnak, a meggondolatlan fürdőzésnek. Alsóörsnél déli hőségben a gumimatracról me­rült a vízbe egy harminckilenc éves mozgássérült, lengyeltu­rista, és életét vesztette. Holt­testét megtalálták, s állam- igazgatási eljárás keretében in­tézkedtek - tájékoztatott Pécsi Ferenc, az ügyeletes. A leg­újabb, a tizenhatodik áldozat is a hét végén lelte halálát a víz­ben a déli partnál, tegnap haj­nali három órakor. Többed- magával ment fürödni a 27 esztendős móri fiatalember, s társai csak azt vették észre, hogy eltűnt. Holttestét tegnap fél hatkor találták meg. Trabant-konvoj Zamárdiban Nemzetközi találko­zót tartottak Trabantok, Wartburgok és Skodák gazdáinak Zamárdiban a szabadstrandon. A háromnapos rendezvényre mintegy 200 autó jött, s összemérték erejüket szlalomban és szépségversenyen is. A bajorországi Kari Wolensky tűzoltóa­utónak átalakította járgánya is üzemképes. Gazdája annyira óvja, hogy tréleren szállítja a bemutatókra. Konvojban végig­haladt a társaság Zamárdi és Szántód utcáin fotó: kasza József s Állítólag a kaposvári szeméttelepről vitték a tanácsnokhoz Lőszerrel a kb-ülésre Szita Károly: Hász Mihály nem tartotta be a sorrendet (Folytatás az 1. oldalról) Hász Mihály újságíróknak azt mondta: pénteken a délutáni órákban egy férfi kereste fel Kaposváron, aki átadta neki az említett lövedéket. Állítása sze­rint a lőszert gyerekek találták a helyi szeméttelepen. Hász Mi­hály éjszakára páncélszek­rénybe zárta a lövedéket, majd reggel táskájába téve útra kelt, hogy bemutassa a Munkáspárt központi bizottságának ülésén. Mint mondta, tudatában volt annak, hogy a lőszer csak erős behatásra robbanhat fel, ezért nem nyugtalankodott a szállít­mány miatt. A HM tűzszerészszolgálatá­nak ügyeletese viszont azt mondta, hogy amennyiben a lő­szer gyújtólövedék, magas hő­től — súrlódás hatására — au­tomatikusan gyullad meg. Az ilyen lövedék valójában egy pi­rotechnikai elegyet tartalmaz. Feltehetően nemcsak magas hőre, hanem erős ütésre vagy szóróláng hatására is felrob­banhat. Érzékenységét az is meghatározza, hogy kilőtték-e már, vagy sem. A tűzszerész utalt arra, hogy a gépkocsiban szállított lövedék erős beha­tásra - így például egy esetle­ges karambol esetén is - fel­robbanhatott volna. Tájékozta­tása szerint a talált lőszert előre­láthatólag megsemmisítik majd ez ugyanis a legveszélytele­(Folytatás az 1. oldalról) Mészáros Győző, a BB Borgaz­dasági Rt vezérigazgatója örömmel cáfolta a korábban el­terjedt hírt, miszerint vége a BB által rendezett fesztiváloknak, hiszen az idei minden eddiginél gazdagabb időtöltést kínál a vá­ros vendégeinek. A szüret már megkezdődött, és jó minőséget ígér a termés. Az ültetvényesek ehhez a következő hetekben (Folytatás az 1. oldalról)- Nagyon megdrágult a ter­vezés óta a propán-bután gáz. Havi átalányt is kellett volna fi­zetnie a bevezetőknek - mondta Tóth Tibor nagykorpádi polgármester. - Már csak a szolgáltatási szerződés aláírása nebb hatástalanítási művelet. Az amerikaiak taszári szóvi­vője szerint az Egyesült Álla­mok hadseregének szigorú lő­szer-elszámolási programja van. A kérdéses lövedéket nem állt módjukban megvizsgálni, de szinte kizártnak tartja, hogy amerikai lőszert találtak volna a kaposvári szeméttelepen. Tájé­koztatása szerint ugyanis 30 mm-es felszereléseket ezen a területen nem használnak. Az őrnagy utalt ugyanakkor arra, hogy az említett lövedékméret nagyon gyakori több ország lő­szerkészletében. Szita Károly kaposvári pol­gármester elmondta: szomba­ton este szerzett tudomást Hász Mihály lőszerakciójáról, s tudta meg, hogy a rendőrség is csak a híradásokból értesült a talált lő­szerről. A polgármester telefo­non beszélt Láng László alez­redessel, a tűzszerészet vezető­jével, s megállapodott vele, hogy legkésőbb holnapig át­vizsgálják a kaposvári hulla­déklerakó telepet. Még szomba­ton este kérte dr. Pintér István alezredest, városi rendőrkapi­tányt nyomozás elrendelésre, hogy kiderüljön: ki és hol ta­lálta, illetve adta át a lőszert Hász Mihálynak. Szita Károly szerint Hász Mihálynak kötelessége lett volna, hogy a rendőrségnek adja le a lőszert, s ne pártja száraz és napsütéses időjárást remélnek. Légii Ottó, az Eifert- Légli Pincészet ügyvezetője díjnyertes fehér boraival, köz­tük a legkedveltebb olasz riz- linggel települt ki a Platán strandra. Bujdosó Ferenc, a Bujdosó és fiai pincészet legif­jabb tulajdonosa 30 hektáros családi vállalkozásukat képvi­seli, tapasztalatai szerint a né­met vendégek az édesebb, a ha­volt hátra, ez azonban elmaradt. A már majdnem a duplájára emelt gázköltségeket az itt élők nem tudják megfizetni. A testü­let tehát úgy döntött: nem fi­nanszírozza ezt a beruházást. Nagykorpád képviselői tud­ják, hogy ezzel a döntésükkel központi bizottságának. Egy önkormányzati képviselőtől fő­leg elvárható, hogy tisztában legyen az ilyenkor követendő szabályokkal. — Ebből arra is lehet követ­keztetni, hogy a kaposvári kép­viselő nem elsősorban megol­dani akarta az ügyet, hanem hírt „verni” körülötte? — Én erre nem következte­tek, mivel nem tudom, hogy va- lós-e az információ, amely sze­rint a hulladéklerakó telepen ta­lálták a lövedéket. Csak azt kí­vánom jelezni, hogy képviselő- társam egy talált lőszer esetén nem tartotta be a megfelelő sor­rendet. Ilyenkor ugyanis a ható­ságot kellett volna értesíteni, nem pedig egy pártközpontba elszállítani. — A kaposvári szemétte­lepre mióta és milyen hulladé­kot szállíttatnak az amerika­iak? — Az IFOR-, illetve az SFOR-erők itt tartózkodásától az amerikaiak kommunális hul­ladéka — de csak az! — kerül a szeméttelepre. — Az amerikaiak szerint a Hász Mihály által beszolgálta­tott lőszer nem specifikusan amerikai, hanem gyakori több ország lőszerkészletében is... — Azt gondolom, hogy ezt a nyomozás és a tűzszerészeti vizsgálat deríti majd ki. Tamási Rita zaiak a száraz fehér borokat kedvelik. Losoncziné Sandra Klára, a bogiári Bonus Bono­rum Borrend kancellárja, aki az idei rendezvény egyik ceremó­niamestere, elmondta: minden lehetőséget megragadnak, hogy a kulturált borfogyasztást ter­jesszék hazánkban. Missziós tevékenységüknek már nem­csak a hazai gasztronómiában vannak kedvező jelei. G. M. igencsak számottevő időre ki­zárták a falut a lehetséges gáz­fűtés előnyeiből. A pénz azon­ban kevés; akkor sem elég, ha megkapnák hozzá a legtöbb ál­lami támogatást. így a település hosszú időre lemondott a gáz bevezetéséről. (Németh) Leilei tűzijáték a fürdőegyesülettől A Balatonlellei Fürdőegyesü­let idei közgyűlését tartotta szombat délelőtt; Katus La­jos elnök a szervezet tevé­kenységéről és az önkor­mányzati együttműködésről számolt be. Az üdülőtulajdo­nosok a viták ellenére az egyesület révén jó kapcsola­tokat építettek ki a képviselő- testülettel. A város minden lakójának nagy élményt ad az augusztus 20-i esti fáklyás vízi felvonulás és az a tűzi­játék, amelyet hagyományo­san a fürdőegyesület rendez. Mike törleszti az adósságát Az idén és jövőre visszafizeti a mikei önkormányzat azt a több mint kétmillió forintot, melyet a DRV-től vettel föl tavaly a százköbméteres hid- roglóbus megépítésére. Emi­att az idén nem is terveztek fejlesztést, de a 31 milllió fo­rintos költségvetés fedezi a legfontosabb kiadásaikat. 300 ezer forint tanszersegély Mintegy 300 ezer forinttal segíti az 1997-98-as tanév indítását a tengődi önkor­mányzat. A képviselő-testü­let legutóbbi ülésén döntött arról, hogy az 53 általános iskolás tanuló részére ingyen biztosítja a tankönyvet. A közép- és felsőfokú intézmé­nyekben tanulóknak pedig egységesen háromezer forint beiskolázási támogatást ad. Füvet kaszálnak a közhasznúak Négy közhasznú munkást foglalkoztat folyamatosan a közterületek kaszálásra, az átereszek tisztítására, sze­métszállítására a bonnyai ön- kormányzat. A munkák vég­zésében rendszeresen besegít a három, főállású munkás: á falugondnok, a karbantartó és a lovakat hajtó fogatos is. Bonnyán az idén több mint félmillió forintot költenek a közhasznúak alkalmazására. Garázs építését tervezi Fiad A falugondnoki kisbusznak garázst építenek a félig kész faluház udvarán Fiadon. A polgármesteri hivatal épülete mögötti garázst rossz időben nehezen megközelíthető. A tervek szerint közhasznú munkások bevonásával idén tető alá hozzák, s várhatóan 75-80 ezer forintba kerül. Az anyag egy része az önkor­mányzat rendelkezésére áll. Szüreti fesztivál Bogláron Fazakas Szabolcs: A Balaton sosem volt ilyen ismert Európában Nagyobbak már a költségek, kevesebb az igénylő Nagykorpád gáz nélkül marad Élénk hétvége a mentőknél Szinte megállás nélkül dolgoz­tak hétvégén a mentősök: csak tegnap mintegy 40 riasztást kaptak. Két közúti balesethez is kivonultak. Batéban egy autós három kerékpárost ütött el, akik közül egy súlyosan-, kettő pe­dig könnyebben sérült. A sze­rencsétlenül járt bicajosokat a kaposvári kórház baleseti osztá­lyára szállították. A Petörke-völgyben két ke­rékpáros egy 46 éves gyalogos nőt ütött el, a baleset következ­tében mindhárman — köny- nyebben — megsérültek. Mérei József, a kaposvári mentőállo­más szolgálatvezetője el­mondta: két epilepsziás beteg­hez is kivonultak, valamint több emberen segítettek, aki vá­ratlanul rosszul lett. H. M. Újabb nyereményeső a SOMOGYI HÍRLAP előfizetői között! Ilii mh tíúys beflef i PHILIPS 400 000,- Ft értékű műszaki cikket sorsolunk szeptember 11-én. A nyeremények megtekinthetők a Bizto J tech Bt. Zárda utcai üzletében. Fizessen elő a SOMOGYI HÍRLAP-ra,Ön is nyerhet! Értő jelbeszéd Fenyvesen Rendhagyó előadás színhelye volt a balatonfenyvesi zene­pavilon. A Siketek és Nagyot­hallók Országos Szövetsége fennállásának 90. évfordulója tiszteletére rendeztek a hét végén zenés műsort. Délután hímzésekből és fest­ményekből válogathattak az ér­deklődők. Este az egri Rozma­ring néptáncegyüttes dunántúli, szatmári, széki és rábaközi tán­cokat mutatott be Marton Já­nosáé vezetésével Balogh Ag­nes koreográfiájára. A SIC jel- tánccsoport, amely a legutóbbi Ki mit tud? középdöntőjéig ju­tott Spinnemé Takács Erika ko­reográfiájára jelenített meg mu­sicalrészleteket. Az estnek, amely Sziklainé Tánczos Agnes, a szövetség fenyvesi üdülő­gondnokának ötlete volt, nagy sikert aratott. Podoni János, a Sinosz elnöke és Harmath Endre fenyvesi alpolgármester örömmel jelentette ki, hogy jövő nyáron folytatása lesz a hagyományteremtő rendez­vénynek. A Sinosz hozta létre a Hal­lássérültek Kultúrájáért alapít­ványt a Kereskedelmi és Hitel­bank támogatásával. Szívesen megragad minden, a fenyvesi­hez hasonló kezdeményezést. Budapesten olyan művészeti központot alapítanak, amely­ben a hallássérült művészeket foglalkoztatják és a továbbkép­zésükről is gondoskodnak. Ki­állítótermet és alkotóházat léte­sítenek itt, és helyet adnak más fogyatékosságokban szenvedő művészeknek is. G. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom