Somogyi Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-07 / 156. szám

10 SOMOGYI HÍRLAP SPORT 1997. július 7., hétfő Határtalan játék nemzetközi vetélkedő Nagyatádon Ezrek a városi strandon Szombaton Nagyatádon a berzenceiek aerobik-bemutatója - lenül... — aratta az egyik legnagyobb sikert Gazdag programot kínált a hétvége a nagyatádi városi strandra kilátogató több ezer fürdővendég és a sport- szerető emberek számára. Akárcsak tavaly, most szombaton is nagy sikert aratott a Határtalan Játék elnevezésű nemzetközi sza­badidősport-fesztivál. A nemzetközi kispályás labda­rúgótorna résztvevői voltak a legfrissebbek, akik az Atád- chem-Agrokémia Kupáért lép­tek pályára. Őket a Cet-Rend 10 kilométeres távúszóverseny mindenre elszánt indulói követ­ték. A homokban a Fehér Ga­lamb Kupáért folyt a strandröp- labdázók küzdelme, az utcai kosárlabda-fesztivál résztvevői pedig az Adidas-Sauberma- cher-Ryno Kupáért viaskodtak. Összesen 21-en ültek a sakk­táblákhoz, hogy elhódítsák a Data-Gral Kupát. Sajnos, az időjárás nem fo­gadta kegyeibe a versenyzőket és az érdeklődőket: az eső többször is „közbeszólt”, meg kellett többször is szakítani rö- videbb időre a küzdelmeket. Azonban a résztvevők kedvét ez sem szegte. Eredmények. Atádchem-Agrokémia Kupa nemzetközi kispályás labdarú­gótorna: 1. Nagyatád, 2. Fer­dinandovac (Horvátország), 3. Meteor-Piktor. Cet-Rend 10 kilométeres nyílt távúszóvérseny. Nők: 1. Hirt Helga 3,36:30, 2. Rózsavölgyi Hilda 5,00:46. Férfiak: l.dr. Tóth Levente 3,18:40, 2. Beleznai László 3,27:08,3. Hirt Gyula 3,51:20. Fehér Galamb Kupa strandröplabdaverseny. Nők: 1. Witz, Ékes Eszter, 2. Baumann, Garas, 3. Án­gyán, Göncz. Férfiak: 1. Kun Zoltán, Ge­iger András, 2. Bognár Endre, Hegyi Gábor, 3. Dávid Zoltán, Tallián Balázs. Adidas-Saubermacher- Ryno Kupa utcai kosárlabda­fesztivál. 1977 előtt születettek: 1. San Vito, 2. LK Bulls. 1977 és 1980 között születet­tek: 1. Görények (Kaposvár), 2. Nagyatádi KK, 3. Glázers (Marcali). 1980 után születettek: 1. Lé­gió (Marcali), 2. Jumping Da- vils (Kaposvár), 3. Marcali II. Data-Gral Kupa nyílt kor- osztályos sakkverseny. Általános iskolások — leá­nyok: 1. Guricza Tímea, 2. Barbara Signjar, 3. Guricza Lilla. Általános iskolások — fiúk: 1. Koppány Tamás, 2. Lakatos István.- a hölgyeket látva nem vélet­FOTÓ: LANG RÓBERT Középiskolások — leá­nyok: 1. Kovács Katalin. Középiskolások — fiúk: 1. Horváth Attila, 2. Zsiga Gá­bor, 3. Varga Tamás. Az abszolút sorrendben: 1. Koppány Tamás, 2. Horváth Attila, 3. Zsiga Gábor. Délután került sor a nagy ér­deklődéssel várt Határtalan Já­ték elnevezésű nemzetközi ví­ziparádéra. Szerencsére ekkor már az időjárásfelelős is meg­könyörült a résztvevőkön: a Barcs, a Marcali, a házigazda Nagyatáu, a horvát Ferdinan- dovac és az olasz testvérváros San Vito együttesén. A versenyzőknek öt felada­tot kellett teljesíteniük. Először az alkalmi úszómesterek állí­tották és bontották a versenypá­lyát, majd a kéttagú tutajosok váltója következett. Ügyes matracúszók hasították a vizet és lőttek célba íjjal. A negyedik versenyszám a tűzoltás volt, amihez egy régi szerkocsit töl­töttek fel a strand vízével. Vé­gül hatalmas belsőgumikon ví­zitaxiztak a medencében. A végig szoros küzdelemben az idén is nagyatádi győzelem született; mögöttük a második helyen Barcs, a harmadikon Ferdinandovac, a negyediken San Vito, az ötödiken pedig Marcali végzett. Németh István Új rúdugró Európa-csúcs Román erősítés - román ellenfél Sorsoltak a BEK-ben Borhi Zsombor Európa-bajnok Szenzációs magyar sikerekkel zárult Bulgáriában, Plovdivban a kajak-kenu Európa-bajnok- ság. A 26 versenyszámból 18- ban szereztek érmet a magya­rok — kilenc arany, hat ezüst és három bronz elosztásban —, s valamennyi számban döntősök voltak. Külön öröm, hogy az egykori kaposvári világbajnok, Borhi Zsombor is Európa-baj­nok lett; Kämmerer Zoltánnal, Almási Péterrel és Hegedűs Róberttel a kajak négyes 1000 méteren szerzett aranyérmet. A Plovdivban történtek után kí­váncsian várjuk az augusztus 20-án kezdődő kanadai világ- bajnokságot! Erősebb volt az SFOR Ismét vereséget szenvedett a magyar baseball-válogatott a Taszáron állomásozó amerikai SFOR katonai erők csapatától. Mint ismeretes, június 5-én Budapesten volt az első talál­kozó; a szombati visszavágón — amelyet Taszáron a SFOR- laktanyában rendeztek meg — az amerikaiak nyertek 11-4 arányban. Ugyanakkor a férfi csapatok előtt megmérkőző női softball válogatottak küz­delméből a magyar hölgyek kerültek ki győztesen. A ma­gyar válogatott 0-8-ról tudott fordítani, s végül 11-9 arány­ban győzött. Hétközi sportajánlatunk KEDD Labdarúgás Előkészületi labdarúgó-mér­kőzések: Siófoki Bányász-Gázszer FC Agárd. Siófok, Bányász­stadion, 19 óra. Rákóczi-Kaposcukor FC-Nagykanizsai Olajbányász. Kaposvár, Rákóczi-stadion, 17 óra. SZERDA Labdarúgás Előkészületi labdarúgó-mér­kőzés: Balatonfüred-Siófoki Bányász. Balatonfüred, 17 óra. TOTÓ 1. Istanbulspor-Vasas 2-0 1 2. Univ. Riga-Bremen 0-3 2 3. D. Minszk-Duisburg 0-1 2 4. Heerenveen-Polonia 0-0 x 5. Bastia-Silkeborg 1-0 1 6. Ards-Auxerre 0-3 2 7. Antwerp-Szalamina 4-0 1 8. FC Köln-Aarau 3-0 1 9. Hambuíg-Odense 2-1 1 10. Lommel-Halmstad 1-1 X 11. Kongsvinger-Turku 0-2 2 12. Zilina-Lyon 0-5 2 13. Bistrita-Sz. Várna 2-1 I A pluszméikőzés: 14. A. Wien-R. Bucuresti 1-1 X A hétvégén rendezték meg a cseh atlétikai bajnokságot, amelyen Daniela Bartova szenzációsan szerepelt: a női rúdugrásban átvitte a 4,33 mé­tert, s ezzel új Európa-csúcsot állított fel. A régit is ő tartotta 4,32 méterrel, amelyet egy hete, június 29-én ért el. Az Európai Röplabda Szövet­ségben, a CEV-ben szomba­ton elkészítették a nemzetközi kupák sorsolását. A BEK-ben érdekelt Balatel SE Kaposvár kaphatott volna könnyebb ellenfelet is: a selej­tező első fordulójában a román Elcond Zalau ellen kell pályára lépnie. Az első találkozót (ok­tóber 11-én vagy 12-én) Ka­posváron játszák, míg a vissza­vágó egy héttel később lesz Romániában. A Balatel SE Ka- posvár-Elcond Zalau párharc győztese a második fordulóban a török Netas Istanbul csapatá­val találkozik, s e párviadal győztese kerül majd be a Baj­nokok Ligájába. Á találkozók időpontjai: november 29-e vagy 30-a, illetve december 6-a vagy 7-e. * * * — Tény és való: nem a legjobb a sorsolásunk, könnyebb ellen­felet is el tudtam volna képzelni — mondta tegnap Demeter György, a Balatel SE Kaposvár vezetőedzője. — Jó három hete a román kupadöntőn láttam az Elcond Zalau csapatát: magas, inkább idősebb — azaz tapasz­talt — játékosok alkotják, jó Siófoki Bányász-Paksi Atomerőmű SE 1-0 (0-0) Siófok, Bányász-stadion, 800 néző. V.: Györki. Siófoki Bányász: Posza (Ko­vács Z.) — Juhász T. (Tarlós), Bimbó (Kovács B.), László (Szabadi) — Ördög (Roik), Győri, Sallai, Perger — Pest R., Sánta (Soós), Szabó Z. (Cseke). Edző: Készéi Ferenc. Paksi Atomerőmű SE: Ková- csevics (Mausz) — Jenei, Éger, Orosz (Wolf), Barna (Led- neczki) — Bábik, Kislőrincz (Majsai), Osztermajer (Ignácz), Mersich — Juhász F., Fejes (Szabadi). Edző: Bőzsöny Já­nos. Gólszerző: Pest R. Ötödik edzőmérkőzését ját­szotta a Siófoki Bányász szom­baton este, s eddig valamennyit megnyerte. Az NB I „B” cso­portos Paksi Atomerőmű SE el­len Pest Roland a 89. percben talált a kapuba. Készéi Ferenc vezetőedző legnagyobb prob­lémája jelenleg az, hogy megta­lálja Bozsér helyettesét; a sió­foki együttes karmestere ugyanis talpcsonttörése miatt hosszú hetekre kidőlt a sorból. Néhány nap múlva véglege­sítik a keretet, s három próbajá­tékosnak — Roik, László és Cseke — van esélye arra, hogy csapat a román bajnok. Nem lesz könnyű, de megpróbáljuk sikerrel venni a BEK első aka­dályát. — A hírek szerint nemcsak Gabriel Marginean, hanem egyik csapattársa is a Balatel játékosa lesz. — A román bajnokságban tavaly aranyérmet szerzett, idén pedig ezüstérmes Kolozsvár csapatkapitányáról van szó. Amit tudni kell a 60-szoros vá­logatott Grozav Stelianról: 26 éves, 198 cm magas, 92 kg a sú­lya, első ütő játékos, és most is tagja a román válogatottnak. Épp ezért csak augusztus 20-a környékén tud majd csatlakozni hozzánk, mivel addig a román válogatottal készül a világbaj­noki előselejtezőre. — Eldőlt-e már, hogy ki se­gít a szakmai munkában? — Igen: továbbra is Viktor Boldarev. Először Jezeri Tibor­ról volt szó, azonban a NAFA RC Kaposvár játékosa lett. A Kaposvári BITT Női RC veze­tőivel sikerült úgy megállapod­nunk, hogy Boldarev megpró­bálja a két csapat edzéseit ösz- szehangolni, s amikor tud, a Balatelnek is segít. (Fenyő) szerződést kapjon. A keddi esti Gázszer FC Agárd elleni meccs után minden kérdés tisztázód­hat... (Fónai) Alakul a Rákóczi Zalaegerszegi TE FC­Rákóczi-Kaposcukor FC 2-1 (0-0) Zalaegerszeg, 100 néző. V.: László. Zalaegerszegi TE FC: Vla- szák (Kópicz) — Kocsárdi (Nagy A.), Szabó /., Fiié — Németh (Tóth Z.), Csóka, Varga T., Somfalvi, Molnár A. (Kovacsics) — Casoltan, Szőke. Edző: Garamvölgyi Lajos. Rákóczi-Kaposcukor FC: Házi (Kuczkó) — Meksz (Teo- dorescu) — Filip (Virág), Szabó M. — Kiss F. (Hóbei). Köves (Kovács), Potpara (Fe­kete), László (Czonev) — Ká­dár, Tóth A., Jäger. Edző: Hor­váth Lajos. Gólszerzők: Nagy A., Szabó I., illetve Czonev. A szombat délelőtti zala­egerszegi edzőmérkőzésen — amelyen a hazaiak győztek egy góllal — több újonnan érkezett játékos is bemutatkozott a Rá­kóczi-Kaposcukor FC csapatá­ban. Előkészületi labdarúgó-mérkőzés Pest a gólfelelős Denilson a Real Madridban folytatná Bergkamp marad Dennis Bergkamp, a holland labdarúgó-válogatott kiváló csa­tára megállapodott jelenlegi klubjával, az Ársenallal, így to­vábbra is a londoni csapatot erő­síti. Ugyanakkor könnyen el­képzelhető, hogy Paul Merson elhagyja az „Ágyúsokat”. Mer­son az élvonaltól a legutóbbi bajnokság során elbúcsúzott Middlesbrough-val folytatott tárgyalásokat, és ha sikerül a részletekben is megegyezniük, akkor a játékos a következő idényt az angol labdarúgás má­sodik vonalában tölti el. Az Arsenal francia vezetőe­dzője, Arséne Wenger egy telje­sen új, megfiatalított csapatot akar építeni. Céljának elérésé­hez megszerezte a holland Marc Overmarst, a portugál Luis Boamortét, valamint két francia fiatal labdarúgót, Em­manuel Petit-t és Gilles Gri- maldit is. * * * Denilson, a brazil Sao Paulo vá­logatott csatára kijelentette: amennyiben klubja elengedi, akkor a spanyol Real Madrid­nál folytatja pályafutását. A dél-amerikai csapat azonban szeretné megtartani a csatárt a jövő évi yilágbajnokságig, ame­lyen felértékelődhet a játékos vételára. Sajtóértesülések sze­rint a Real Madrid kész akár há- rommilliárd pesetát — 20,7 millió dollárt — fizetni a mind­össze 19 éves labdarúgóért, aki jó teljesítményével hozzájárult ahhoz, hogy idén Brazília nyerte a Copa Americát. A nők még tudtak játszani. FOTÓ: TÖRÖK ANETT Ellenfél nélkül maradt az Ékes, Lentai duó Nem így tervezték A rossz időjárás miatt csak a hölgyek viadalát tudták megrendezni a Somogy me­gyei strandröplabda körver­seny második állomásán, a Somogyterv Kupán a De- seda-tó toponári strandján. Szombaton a profi nők kategó­riájában mindössze egyetlen páros — az Ékes Erika, Lentai Andrea duó — nevezett. Ter­mészetesen ők mérkőzés nél­kül is megkapták az első he­lyért járó 12 pontot. Ékesék jobb híján csak tét nélküli ba­rátságos meccseket játszottak. Az amatőröknél összesen kilenc páros jelentkezett. Az egy hete az első tornán győztes Poszovácz, Majtán kettős is­mételni tudott, bár a keresztjá­tékban vereséget szenvedtek a Pálfi, Vajda duótól. A vigasz­ágon mégis sikerült a döntőbe verekedniük magukat, ahol az­tán 11:8 arányban jobbnak bi­zonyultak korábbi legyőzőik­nél. A bronzérem az Ágfalvi, Varga kettősnek jutott. A férfiaknál hét profi és 24 amatőr páros adta le a nevezé­sét vasárnap. A tartóssá váló eső miatt már délelőtt félbe kellett szakítani a mérkőzése­ket. A versenybizottság úgy döntött, hogy az amatőrök via­dalát július 20-án vasárnap, míg a profikét valószínűleg egy másik időpontban pótolják majd. (Kun)

Next

/
Oldalképek
Tartalom