Somogyi Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-05 / 155. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1997. július 5., szombat Pozsonyi sértődés A Slovenská Republika sérel­mezi, hogy a művelődési és közoktatási miniszter Budapes­ten csak a szlovákiai magyar kisebbség egy részének képvi­selőivel találkozott, akik pa­naszkodtak az egynyelvű bizo­nyítványok bevezetése miatt. A lap idézi Magyar Bálintot: „Nehéz demokráciáról beszélni egy olyan ország esetében, melynek polgárai saját alkot­mányos jogaikat a félelem és megtorlás fenyegetettsége nél­kül nem érvényesíthetik.” Ha a szlovákiai magyarok valame­lyike megtorlásról nyilatkozik, azt bizonyítani is kell - írja a pozsonyi lap. „Célzatosság megtorlásnak nevezni azt, ha valaki hivatalos állami nyelven kiadott doku­mentumot kap, amely arra hiva­tott, hogy a kibocsátó ország egész területén érthető legyen. Magyar Bálint tudja, milyen bi­zonyítványokat kapnak a Svéd­országban, Finnországban, az Egyesült Államokban, vagy Németországban élő magyarok gyerekei, mégsem háborodnak fel ezen a magyar politikusok.” Jön a világtelefon 1998 végéig 66 műholdat állí­tanak pályára az amerikaiak. Az első hármat már fel is lőtték, és ezzel megkezdődött az Iri- dium-program. A világtelefon olyan vezeték nélküli rendszer, amellyel egyetlen hálózatba fogható az egész Föld. Ebben segít majd a bolygónk körül hatszintű pályán, 780 kilométer magasban keringő 66 szput- nyik. A műbolygók közül 11 mindig egy sorban köröz, s így a Föld minden pontjával „tart­ják a vonalat”. Ekként nemcsak egymással, hanem a földi előfi­zetői állomásokkal is folyama­tos lesz a rádiókapcsolat. Miként megannyi műszaki újdonság, az Irídium-program is a haditechnikának köszönheti létrejöttét. A kémműholdak föl­juttatása közben szerzett ta­pasztalatok adták az ötletet a vi­lágtelefon megvalósítására. Illatdiéta Amerikában, a fogyókúra ősha­zájában újfajta módszerrel kar- csúsodhatnak a szenvedő tö­megek. A „diétás illattapasz” segítségével állítólag néhány nap alatt megundorodunk az édességektől, s ezt idővel már a mérleg is kimutatja. A bélyegméretű, kék színű tapasz vaníliás mandulaillatot áraszt, méghozzá olyan erősen, hogy egyrészt a gyomrunk nem fogja kívánni a nassolni valót, másrészt pedig egy pillanatra sem feledkezhetünk meg kopla- lási fogadalmunkról. Madridban hármas befutó várható A magyarok már „megelőlegezték” a NATO kedvező döntését Az amerikai elnök szerint számos európai tagállam egyetért azzal a washingtoni állásponttal, hogy az első körben csak Magyarországot, Lengyelországot és Csehországot vegyék fel a NATO tagjainak sorába, de „politikailag okosabbnak tartják, ha nem hirdetik nyíltan a véleményüket”. Clinton bírálta azokat a kor­mányokat, amelyek igyekez­nek elkerülni az állásfoglalást a hármas bővítést hirdető ame­rikaiak és a - Románia és Szlovénia felvételét is köve­telő - franciák, illetve olaszok vitájában. (Londoni illetéke­sek időközben közölték: Nagy-Britannia támogatja az amerikai álláspontot.) Nyilatkozatában az elnök cáfolta, hogy Washington dik­tálni kíván a nyugat-európai szövetségeseknek. Clinton a balti államok felvételéről szólva úgy vélekedett, hogy Madridban döntenek a bővítés két éven belül megvalósítandó második szakaszáról. A Die Presse című osztrák lap pénteki elemzése szerint a boszniai békeerő, az SFOR formájában a NATO már jelen is van Magyarországon. Az­zal, hogy a jövő évi költségve­tés tervezetében a katonai ki­adásokat egyharmaddal növe­lik, „Budapesten megelőlegez­ték a pozitív madridi döntést” - írja a bécsi újság. Magyarországnak nincs em­lítésre méltó hadiipara - idézi a fejtegetés a stockholmi bé­kekutató intézet, a SIPRI je­lentését. A nagy nyugati gyár­tók ugrásra készen állnak, mert azt remélik, hogy a ma­gyarok hamarosan sokat köl­tenek modem harci repülőgé­pekre és katonai berendezé­sekre. A Die Presse szerint F-16-os gépeivel alighanem az amerikai Lockheed kerül ki győztesen a versenyből. Lehallgatták a boszniai szerb elnököt Biljana Plavsics sajtótájékoztatón mu­tatta be azokat az elektronikus eszközöket, amelyekkel ellenfelei megfigyelték. Honfitársai merényletet is terveztek ellene, de azt a brit katonák meghiúsították. fotó: feb/reuter HÍREK RÖVIDEN Fokozódó feszültség Hebronban Izraeli katonák gumilövedékekkel megsebesí­tettek négy palesztin fiatalt, akik társaikkal együtt kővel dobálták a katonákat, de nem bán­tották a palesztin tüntetőket visszakövező ifjú izraelieket. Az izraeli hadsereg különleges egy­ségeket küldött a városba, hogy megfékezze a zsidó közösség elleni támadásokat. Káosz a határátkelőknél Az Európai Unió és Kelet-Európa közötti határ menti forgalom akadályozása aggasztja a köz­úti fuvarozók nemzetközi szövetségét. Az Unió brüsszeli bizottsága csak az idén 100 millió ECU-t szavazott meg a közép- és kelet-európai határátkelők fejlesztésének támogatására. Kezdődik a kivonulás Albániából Július 18-án kezdődik az albániai nemzetközi védelmi erőkben szolgáló olasz katonák kivo­nulása. A segélyek célba juttatását, illetve a nemzetközi szervezetek képviseleteinek biz­tonságát szolgáló védelmi erők gondoskodtak a múlt vasárnapi választásokra Albániába érke­zett megfigyelők sértetlenségéről is. Jackson betegen énekelt Az utolsó pillanatig bizonytalan volt, hogy az amerikai popsztár fel tud-e lépni szerda este Bécsben, mivel délutáni megérkezése után egyre rosszabbul érezte magát. Michael Jack- son végül 39 fokos lázzal lépett színpadra. A művész pénteken egész nap betegen feküdt szállodai lakosztályában. Műkincstörvény-fejlemények Az orosz parlament felsőháza úgy döntött, hogy az alkotmánybírósághoz fordul a II. világhá­ború idején elhurcolt műkincsekre vonatkozó törvény ellen emelt immár második elnöki vétó miatt. Csemomirgyin orosz kormányfő nyilat­kozata szerint a műkincsekkel kapcsolatos vita megterheli a német-orosz kapcsolatokat is. CEFTA: 2001-től vámmentesség, kedvezmények Bevált az egyezmény Magyarországon kívül Cseh­ország, Lengyelország, Szlo­vákia, Szlovénia és Románia a Közép-európai Szabadke­reskedelmi Egyezmény tagja. Fazakas Szabolcs ipari, keres­kedelmi és idegenforgalmi mi­niszter részvételével a CEFTA vegyes bizottsági ülést tartott a szlovéniai Bledben, ahol elhatá­rozták a felvételi tárgyalások megindítását Bulgáriával. Szlovákia és Csehország kép­viselői nem adtak választ arra a kérdésre, hogy kormányaik mi­kor szüntetik meg az ideiglenes jelleggel bevezetett importletét rendszerét, s Lengyelország képviselője sem határozta meg, hogy Varsó mikortól helyezi ha­tályon kívül az agrártermékekre vonatkozó vámkedvezmények ideiglenes felfüggesztésére vo­natkozó döntését. Hazánk kép­viselője emlékeztetett arra, hogy mi előre meghatároztuk a vám­pótlékrendszer érvényességének időtartamát, s vállalásunknak megfelelően július 1-jétől mégis szüntettük azt. Hasonló eljárásra kérte a CEFTA-országokat is. A CEFTA beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ez év január 1-jétől a Lengyelországgal, Csehországgal, Szlovákiával és Szlovéniával megvalósuló ma­gyar külkereskedelemben az ipari termékek forgalmának mintegy kilencven százaléka már vámmentes, míg a mező- gazdasági termékek körülbelül nyolcvan százalékát érinti va­lamilyen kedvezmény. Ideggázok új nemzedéke Egy orosz tiszt különös úticsomagja Egy orosz katonatiszt mene­dékjogot kért egy meg nem nevezett észak-európai or­szágban, ahová menetrend szerinti repülővel érkezett. A jövevényre az úticsomag hívta fel a figyelmet. Mintát hozott ugyanis az A-232 elne­vezésű ideggázból, amely a ve­szélyes vegyületek teljesen új nemzedékét képviseli, és állító­lag azonnali halált okoz, ha va­laki közvetlen érintkezésbe ke­rül vele. Ugyanakkor rendkívül gyorsan felszívódik, így nehéz bizonyítani, mi volt a halál oka. Az anyag kicsempészése af­féle orosz rulett lehetett, mert a speciális csomagolás legkisebb sérülése tömegkatasztrófát idézhetett volna elő. Valószí­nűnek tartják, hogy az ideggázt a csecsen hadjárat során is be­vetették, ezzel magyarázhatóak bizonyos titokzatos halálesetek. 1995 tavaszán még Dudajev csecsen vezető is vegyi hábo­rúval vádolta meg az oroszokat, de Moszkva akkor mindent visszautasított. Becslések szerint Oroszor­szág 36 ezer, az Egyesült Álla­mok pedig 30,6 ezer tonna ve­gyi fegyverrel rendelkezik. A- kémiai hadviselés tilalmáról szóló szerződést 161 ország fo­gadta el, de csak 68 ratifikálta, és csaknem száz állam még nem iktatta törvénybe. (Réti) A számítógépek sem működnek tökéletesen Sugárzás az űrből Míg a repülésben, az űrkuta­tásban mindinkább meghatá­rozó szerepet játszanak a számítógépek, az elektroni­kus rendszerek, a tudósok megállapították: működésü­ket lényegesen befolyásolja az űrből érkező sugárzás. Oly­annyira, hogy akár súlyos ka­tasztrófa is bekövetkezhet. Svéd kutatók hosszabb kísérlet­sorozatot végeztek a SAS légi- társaság egyik távolsági járaton közlekedő utasszálh'tó gépének fedélzetén, amelyen - akárcsak más korszerű gépeken - kompu­terek vezérlik fel- és leszállásnál a szárny irányító berendezéseit. A megdöbbentő eredmény: a sugárzás átlagosan minden 2 órában módosította a számító­gép által megadott értékeket. A változáshoz már minimális mennyiségű, akár 5 mega-elekt­ron gamma- vagy egyéb sugár­zás elegendő, s a következmé­nyek kiszámíthatatlanok. Az amerikai IBM cég két korszerű, hordozható számítógépét is pró­bára tették: 550 órát töltöttek az Euromir űrszondán. A gépek memóriájában a sugárzás követ­keztében átlag kilenc óránként állt be kiesés. A szakemberek at­tól tartanak, hogy az olykor csu­pán csekély memóriazavarok végül éppen a legkorszerűbb számítástechnikában vezethet­nek súlyos következményekhez, hiszen úgyszólván láncreakciót indíthatnak el. Az űrsugárzás el­len a védekezés lehetetlen, hi­szen a vastag betont és a vizet kivéve e sugarak mindenen átha­tolnak. Ferenczy Europress Víz alatti főpróba Először búvárok próbálták ki az űrben elvégzendő javítási feladato­kat. Szombaton indul a Progressz M-35-ös teherűrhajó a Mir űrállomásra a június végi ütkö­zés következményeinek megszüntetését szolgáló rakománnyal fotó: feb/reuter Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin A hét sztárja: Bill Paxton Gregor Bernadett nem szereti, ha mustrálják Hugh Grant és Liz Hurley első „gyermeke” Új nő a Dallasban: Jockey régi ismerőse Patricia Arquette vonzódik a szélsőségekhez Tvr-hét - a műsorújság Gregor Bernadett nem szereti. első „gjeimte' Vj iwa Oalfasian. Jotkey légi ismerőse

Next

/
Oldalképek
Tartalom