Somogyi Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-31 / 177. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TÁJAK 1997. július 31., csütörtök Tisztább lett Nagykorpád Gondja van a környezetvéde­lemre is Nagykorpádon az önkormányzatnak. Tíz éve rendszeresen elszállítják in­nen a hulladékot. Az idén a kaposvári céggel szerződtek szemétszállításra, s ezt a vá­rosgazdálkodási vállalat he­tente egyszer elvégzi. A falu határában levő szemétlera­kóhelyeket is felszámolták; az önkormányzat hadra fogta a közhasznú munkásokat, se­gítségükkel megtisztították a Vörös utcát. Rendezték a te­lepülés temetőjét, mellett ala­kítottak ki lakossági törme­léklerakót. Ezt azonban rend­ben tartatja a falu vezetése, s földdel fedik be a gödröket. Kisdiákok rimóci tánca és a méta Métázni is megtanultak a kisdiákok, a negyedik nép­tánctábor lakói Nagyatádon. Hetvenötén jöttek ide a me­gyéből, sokan a Balaton- partról. Szabó Zsolt koreog­ráfus és Szigeti Angéla, a siófoki Szakajtó gyermek- tánccsoport vezetője irányí­totta a rimóci táncok tanulá­sát. Szőke József, a művelő­dési ház igazgatója el­mondta: a Művészeti és Szabadművelődési Alapít­ványnak és a Nemzeti Kul­turális Alapnak köszönhe­tően rendezhették meg ezt a tábort. S a résztvevők között az utóbbi években - ez kü­lön öröm - már egyre több a nagyatádi kisdiák. A dél­előtt és a késő délután a ta­nulásé, van azonban módjuk strandolásra is. S nemcsak a tánclépéseket tanulták meg a kisdiákok, hanem a régi gyermekjátékokat is, pél­dául a métát. S ha kedvük van, szalonnát is süthetnek, pihentetőül pedig ott a mold­vai táncház. Holnap - a bú­csúesten - rendhagyó tánc­házat tartanak: diszkóval kö­szönnek el a gyerekek. N. J. Konyha, fűtés egy füst alatt - váratlan kiadás az önkormányzatnak ✓ Átépítik a taranyi óvodát Korszerűsítik a taranyi óvo­dát Ezen dolgoznak most a mesteremberek. Nem önszán­tából kezdte meg az önkor­mányzat - rákényszerült; az ÁNTSZ vizsgálata során több észrevételt tett a konyhára. Nem várt kiadás ez az önkor­mányzatnak. S ha már belevág­tak, megcsinálják - egy füst alatt - a fűtést is. Felszámolják a régi kályhákat, s ősztől vezetékes gázzal fűtenek. A gáz bevezetése volt Taranyban az utóbbi évek legjelentősebb fejlesztése. Ami­kor tervezték még, a honvédség is ígért segítséget, de időközben elköltöztek a katonák, s a köz­ségnek négymillió forint hitelt is föl kellett venni. A törlesztés ta­valy járt le. Épphogy lélegzethez jutottak volna, máris rákénysze­rültek az óvodai korszerűsítésre. Ez mintegy másfél-kétmillió fo­rintba kerül. Az orvosi rendelőre Bontottak és építettek; nagyon sok a törmeléteotó kovács tibor már nem is jutott annyi, ameny- nyit szerettek volna. Taranyba korábban Nagyatádról járt ki a háziorvos. Pályázaton nyert azonban egymillió forintot az önkormányzat az önálló körzet kialakítására. Szerették volna tel­jesen rendbe tenni a rendelőt, de az elképzelésekből, tervekből engedni kellett. A belső átalakí­tást azonban megkezdték, és rö­videsen elkészülnek vele. N. J. Sorompós erdei utak, lakattal elzárva a menekülés lehetősége Tűzveszélyes toronyházak Tűzrendészeti bírság kiszabását kezdeményezte a nagyatádi tűzoltó­parancsnokság két tízemeletes lakóház esetében a város jegyzőjénél. Ez az első ilyen eset, mert több ember életét fenyegeti a veszély. A patayai tűzvésznek semmi köze ahhoz, hogy a nagyatádi lánglovagok ellenőrizték a tíz­emeletes lakóházakat, s megál­lapították: fennáll a patayaihoz hasonló tragédia veszélye. Bencze Imre főhadnagy, a tűz­megelőzési osztályvezető el­mondta: gyakorlatot tartottak Nagyatád tízemeletes lakóházai­nál, s háromból kettőnél súlyos hiányosságokat tártak fel. A 6-os és 10-es épületben vasrácsokkal van elzárva a menekülés útja, s az ajtók kulcsa nem található. Tűz esetén gyorsan telítődhet füsttel a lépcsőház. Az elmúlt években a ledobóban többször is meggyulladt a a szemét, füsttel lett tele a ház. Ilyesmi nehezíti a menekülést, nem is beszélve a lezárt ajtókról. A veszélyre a tűzoltóparancsnok levélben fi­gyelmeztette a közös képviselő­ket. Változás nem történt, ezért kezdeményezték a tűzrendészeti bírság kiszabását. Ha másképp nem megy, élnek a tűzvédelmi törvény biztosította eszközzel. Most például az új erdőtulajdo­nosokat figyelmeztetik: a laka­tolt sorompókkal, árkokkal, cö­löpökkel lezárt erdei utak meg­hiúsíthatják az erdőtüzek meg­közelítését. A napokban levél­ben kérik, hogy szüntessék meg ezeket az akadályokat. Ha nem, ugyancsak kezdeményezik az il­letékes jegyzőnél a tűzrendészeti bírság kiszabását. Nagy Jenő BOLHÁS MEGSZÜNTETTE A KISISKOLÁT Bolháson megszűnt az 1-3. osztályos összevont általános iskola, így az új tanévben bejáróként „ingáznak” a kicsik is. Kevés volt a gyerek, ezért is döntött az iskola bezárásól a képviselő-testület. A bolhási szülőket kérdeztük: mi a véleményük a bejárásról? Béniié Jánosné állásnél­küli: - Hátrányuk is lehetett a gyerekeknek az összevont osz­tály. Majd kiderül: a nagyobbik lányom már negyedikes, min­denképp Atádra ment volna, a kicsi meg már ott kezdi az elsőt. Bódis Sándomé boltve­zető: - Mindkét gyerekem itt járta ki a három osztályt. Az a ' tapasztalatom, nem veszítenek semmit. Jó volt a bolhási iskola, de városban több a lehetőségük. Darab László árufuvarozó: - Összevont iskolában nem kap­hattak a gyerekek megfelelő szintű oktatást. Az elsősöknek nehéz lesz a bejárás, de hat gye­reknek nem lehet fenntartani egy iskolát. Sok szülő már korábban Nagyatádra íratta be a gyerekét, a jobb oktatás reményében. Keszeg Jánosné óvónő: - Nagymamaként átgondolva iga­zat adok az önkormányzatnak, mert nagyon sokba került ez az iskola. A gyerekek jobb feltéte­lek között tanulhatnak, de sze­gényedett a falu. A döntés he­lyessége csak később derül ki. Göncz Józsefné: - Meg kellett volna tartani az iskolát; amelyik gyerek itt tud, az tud máshol is. Most majd megtudják a szülők, milyen lesz a kicsiknek az ingázás. A mi gyerekeinknek még középiskolásként is nehéz volt télen a bejárás. Az iskola lé­téről is falufórumon kellett volna dönteni, s nem testületi ülésen. Görcsiné Kiss Mária háziasszony: - Mindig ellenez­tem az iskola megszüntetését, aláírásainkkal is tiltakoztunk, de hiába. Még visszasírja a hivatal és azok a szülők, akik elíratták innen a gyerekeket. A mieink hárman is Somogyszobra járnak, és nagyon korán kell kelniük. Kővári Jenő polgármester: - Az iskolabezárás elkerülhetet­len volt, bármennyire is nem akarta az önkormányzat. Egy ta­nuló már 300 ezer forintba került évente, és az idén már csak egy szem elsőst írattak volna ide. Oltárkő a város honfoglalási emlékművéhez Nagyatádon egy éve avatták fel Varga Géza Ferenc szobrászmű­vész hcmfoglalási emlékművének főalakját, az életfát; akkorra ké­szültek el a kápolna felújításával is. Az idén folytatják a Honfogla­lás tér kialakítását, s az emlékmű - melynél az építészet, a kertépí­tés és a szobrászat szerves egységet alkot - újabb motívummal gazdagodik: a művész egy szimbolikus oltárkövet farag. Az em­lékmű teljesen az államalapítás ezredik évfordulójára készül el. Megbízott iskolaigazgató Kutason Újabb egy évre megbízták a kutasi általános iskola igazgatói te­endőinek ellátásával Mód Jánost, akit tavaly óta vezeti az iskolát. Az igazgató kinevezésére most azért nem került sor, mert az okta­tási intézményt fenntartó Kutas, Beleg, Szabás és Kisbajom ön- kormányzatainak együttes ülésén nem született egyhangú döntés. Járdát épít Rinyaújlak a Petőfi utcában Hatszázezer forintot költ Rinyaújlak önkormányzata a Petőfi ut­cai járdaszakasz megépítésére. Az ötszáz méter hosszú járda épí­téséből mindössze egy százméteres szakasz van hátra. Ezen két helybeli kőműves dolgozik, a segítségük pedig nyolc közhasznú munkás; azt mondták, egy hét alatt befejezik az építést. Azért las­súbb a munka, mert a régi, töredezett járdalapokat is fel kell szedniük előbb, az új betonlapokat pedig sóderágyba rakják le. Százak lubickolnak az új termálmedencében Sokan látogatják a nagyatádi városi strandon nemrég átadott, 225 négyzetméteres termálmedencét. Iharosi István fürdővezető el­mondta, hogy elsősorban az idősek és a külföldiek kedvelik. A vízforgatóval ellátott, feszített víztükrös medencében olykor há­rom-négyszázán is megmártóznak; ekkora igényt pedig nehezen tud kielégíteni a létesítmény. Megtelt a strand melletti kemping is: svájci, német és osztrák turisták keresik fel a fürdőt. Három atádi kuktával indul a vetélkedőn Vad- és marhahúsból, bárányból s kacsából készít királyi ételsort Molnár Vilmos nagyatádi okleveles szakács a szombati verse­nyen. Nagyszakácsi királyi versengésén ugyanis ötödik alka­lommal indul; korábban volt már második helyezett is, tavaly bronzkanalat s királyi kamarási címet nyert. Molnár Vilmost az indulásban a Coats Hungary Ltd mellett több más cég és vállal­kozó támogatta, és az ínyencfalatok készítésében három atádi kukta: Vaskó Józsefné, Vaskó Hilda meg Klauz Zoltán segíti. Gazdaképzős tanulók az állattartó telepen Gyakorlatban is megismerik a nagyatádi gazdaasszonyképző má­sodéves tanulói, amit könyvből tanultak. A 12 ifjú napi váltásban - csoportonként - dolgozik az iskola konyhakertjében és az állat­tartó telepen. Itt mintegy száz tyúkot is tartanak. Képünkön: Orsós Péter a tojást szedi össze a tyúkok ketrecéből, fotó: simon ottóné Motoros hajómodellek a csónakázótavon A motoros hajómodellek idei országos bajnokságát Nagyatádon rendezik meg augusztus 16-án és 17-én, a csónakázótavon. Ti­zenkét klub versenyzői neveztek be. A városi művelődési ház modellezői meghívtak szlovén, német és cseh klubokat is, így remélhető, hogy nemzetközi verseny is lesz ez a bajnokság. DAEWOO ■JIW.liWJ.hWJJ Füredi u. 180. Tel.: (82)314-115 Tömből a DAEWOO nyár! ^fcTICO már 1 099 000 Ft-tói készpénzes vásárlásnál 4% kedvezmény iäjfa NEXIA már 1 729 OOOFt-tói készpénzes vásárlásnál 6% kedvezmény hiteles vásárlásnál 4% kedvezmény ESPERO már 2 399 000 Ft-tói készpénzes vásárlásnál 6% kedvezmény hiteles vásárlásnál 4% kedvezmény ) ÉRDEKLŐDŐINKNEK TESZTAUTÓT BIZTOSÍTUNK! Képzési ajánlataink:- számviteli, pénzügyi ügyintéző- mérlegképes könyvelő, pénzügyi tanácsadó- vámintéző- vámkezelő, vámügyintéző- külkereskedelmi ügyintéző, külkereskedelmi üzletkötő- Tb ügyintéző- alapfokú angol-német C típusú nyelvvizsgára felkészítő Kihelyezett tagozat: Siófokon- számviteli, pénzügyi ügyintéző Munkanélküliek a Munkaügyi Központtól támogatást igényelhetnek.- Főiskolai közgazdász képzés és 0. évfolyam (Széchenyi István Főiskolával, távoktatáshcerelében) A nálunk szerzett mérlegképes könyvelő és pénzügyi tanácsadó képesítése egyben felvételt is jelenthet a közgazdász képzésre. PENTA UNIÓ - Szakképzés & Diploma Modul rendszerű képzés * a már tanult tantárgyak beszámítása * kedvező ár * tananyagellátás * ingyenes szolgáltatások (internet, ed jogtár, céghírek)* szakmai kapcsolatrendszer * szakmai névsor * személyre szóló tanácsadás* Érdeklődni: PENTA UNIÓ Oktatási Centrum Kaposvár, Rákóczi tér 12/a. Tel.: 82/422-480 (55919) A Ilungüpst Travel autóbuszos ajánlatai: * Velence - Padova - Verona - Garda-tó szept. 20/24 17 900 Ft * Szlovénia szept. 25/28 27 800 Ft * Sörfesztivál Münchenben szept. 20/22 27 400 Ft * Spanyolország hetente 18 900 Ft-tól Jelentkezni Kaposvár, Fő u. 37-39. Tel : 82/422-137, K*- 427-560 (56060) Értesítjük Tisztelt Vásárlóinkat, hogy a kaposvári Ruhagyár Raktáráruháza, 1997. augusztus 4-ével Ismételten megkezdi termékeinek árusítását bfirze árakon. Helyszín: Kaposvár, Fé utca 45. szám alatt (száraz kapubejárat hátul az udvarban). Nyitva tartás: hétfő-péntek 9-18-ig, szombat 9-12-ig (56173) Az emberek 85%-nak a főnöke mondja meg. hogy mikor dolgozzon, mennyit keressen, ők megelégszenek ezzel... Mi azt a 15%-ot keressük, akiknek a meglévő ügyfélkörre kiépített területi üzletkötői munka kihívást jelent. Ehhez mi a hátteret egy multinacionális vállalat franchise rendszerével biztosítjuk. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal lehet a következő címen: Kaposvár, Pf.: 49 (56141)

Next

/
Oldalképek
Tartalom