Somogyi Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-28 / 174. szám

1997. július 28., hétfő SOMOGYI HÍRLAP GAZDASÁG 5 Amit a lakáscélú takarékosság lehetőségeiről tudni kell Legvonzóbb az állami támogatás A lakás-takarékpénztárakról szóló törvény érvénybelépése óta három új, szakosodott pénzintézet szolgáltatásai közül választ­hatnak mindazok, akik lakásvásárlásra, házépítésre, vagy meglévő otthonuk felújítására spórolnak. Emelkedik a búza ára A Budapesti Árutőzsde ga­bonaszekciójában a 30. héten a forgalom összértéke pedig meghaladta a 4,2 mil­liárd forintot. A hét folya­mán a legélénkebb üzletme­net a malmi búza piacán volt. Az étkezési búza pia­cán árrobbanás történt, ahol ennek hatására a határidők nagy részét felszabadították. Az árfolyamok 2.050-4.040 forinttal emelkedtek. A ta­karmánykukorica árfolyama 100-610 forinttal esett a no­vemberi elszámolóár kivéte­lével, amely 200 forinttal növekedett. A takarmány- búza piacán 100-950 forin­tos árfolyamemelkedéseket regisztrált a tőzsdei admi­nisztráció. Mint cikksorozatunk előző ré­szében már láttuk, a hitelfolyó­sítás négy pilléren nyugszik: az előtakarékoskodók havi díjára és annak kamataira, az állami támogatásra, a kölcsönkérők hi­teltörlesztésére, valamint az új belépők megtakarításaira. A külföldi, elsősorban német és osztrák tapasztalatokat is­merő szakemberek feltételezik, hogy az újfajta formula nép­szerű lesz nálunk is. A három takarékpénztár idővel összesen egymillió kliensre számít. Az év első néhány hónapjá­ban a Schwabish Hall tulajdo­nában álló Fundamenta Ma­gyar-Német Lakás-takarék­pénztár valamivel több mint 15 ezer, az osztrák Generáli-cso­port érdekeltségi körébe tartozó Lakáskassza Első Általános Lakás-takarékpénztár tízezer ügyfelet szerzett. Az OTP La­kás-takarékpénztára (LTP) pe­dig ennél valamivel kevesebb szerződést kötött. A konstrukció legnagyobb előnye, hogy hozzáférhetővé teszi a nem kevés, vissza nem térítendő állami segítséget olyan építkezők, lakásvásárlók, illetve felújítók számára is, akik elől az eddig el volt zárva. A törvény szerint támogatáskép­pen az idén a betét 40 száza­léka, de legfeljebb 36 ezer fo­rint jár az előtakarékoskodók­nak, a jövő évtől pedig 30 szá­zalék, miközben az összegszerű felső határ nem Változik. A nyolcadik év végén meg­szűnik az állami támogatás. Ez idő alatt a pénztárban fialó ösz- szeget csak az eredetileg meg­határozott célra használhatja fel tulajdonosa. A nyolc év elteltével azon­ban megszűnik ez a megkötés, s mindenki felhasználhatja a neki tetsző módon nemcsak a saját megtakarítását, de az ahhoz hozzáadott állami támogatást valamint a hitelt is. (Folytatjuk) Külföldön keresett árucikk a magyar libamáj Csökken a baromfiexport Ez évben félmillióval csök­kent a magyar broilerex- port a tavalyihoz képest, a tojóhibridek kivitele is csaknem felére esett vissza. A tenyésztő szervezetek be­vételkiesése egyre nagyobb mértéket ölt. Az okok jó­részt arra vezethetők vissza, hogy 1996-ban megszűnt a baromfitenyésztő-szaporító tevékenység központi ex­port-támogatása. A víziszárnyasok kivitele nem jelentős, de emelkedik. Míg a tavalyi év első negye­dében nyolcezer libát, idén tizenhétezret vittek kül­földre. A naposkacsa-kivitel is nőtt, 102-ről 111 ezerre. Kevés lúdtojást keltetnek, ezzel ellentétben több liba­májat visznek ki külföldre, mint tavaly. Párhuzamosan nőtt a májkacsa keltetéssel a májkivitel is, míg 1996-ban 92 tonnát, idén áprilisig 134 tonnát exportáltak. A napos- baromfi-árak a csirkénél, pulykánál és kacsánál enyhe emelkedést mutattak. Egy év alatt átlagosan huszonöt szá­zalékos volt a növekedés, a felvásárlási árak a takar­mányköltségekkel együtt mozogtak. Az összes naposbaromfi- felvásárlás tizennyolc száza­lékkal emelkedett: ez azzal magyarázható, hogy már ta­valy, a tavaszi hónapokban érezhető volt az export-tá­mogatás hiánya. (Mák) Határidők cégvezetőknek Július 28.- A fogyasztási adó előlegének befizetése;-az útalap-hozzájárulás előle­gének befizetése;-a kőolaj-hozzájárulás átuta­lása. Július 29.- A befektetési szolgáltatók je­lentése a nyitott pozícióikról. Július 31.- Az erdőfenntartási járulék be­fizetése;- cégautó-megállapodás;- a befektetési vállalkozások tőkemegfelelési mutatójának bejelentése az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet részére. Üzemanyag-elszámolás A közúti gépjárművek, a me­zőgazdasági vontatók, a ható­sági jelzéssel ellátott lassú jár­művek és a segédmotoros ke­rékpárok, valamint a gépjármű- vezetés oktatására használt gép­járművek, továbbá az erdészeti gépek és a halászati hajtóerő­gépek üzemanyag- és kenő­anyag-fogyasztásának igazolás nélkül elszámolható mértékét határozza meg a 92/1997. (VI. 4.) Korm. rendelet. Az új nor­mák június 21-től hatályosak. Agrártámogatás Az agrárgazdasági célok 1997. évi költségvetési támogatásáról szóló 3/1997. (1.18.) FM rende­letben meghatározott földhasz­nosítási támogatás igénylésé­nek határidejét 1997. augusztus 15-ig meghosszabbították. Az igényléshez szükséges igazoló­lapot négy példányban kell kiál­lítani. A gazdajegyző gondos­kodik arról, hogy a megyei ag­rárkamara javaslatával ellátott igazolólap 15 napon belül a földművelésügyi hivatalba jus­son. Mesterképzés A 21/1997. (VI. 4.) MKM- IKIM együttes rendelet mellék­letei határozzák meg az ötvös, valamint a hangszerkészítő és - javító szakmák körében foly­tatható mesterképzés jegyzékét és a mestervizsga követelmé­nyeit. Országos Magyar Vadászkamara Á parlament elfogadta az Or­szágos Magyar Vadászkamará­ról szóló 1997. évi XLVI. tör­vényt. A kamara a hivatásos, valamint a sportvadászok ön- kormányzattal rendelkező, köz­feladatokat és általános szak­mai érdekképviseletet ellátó köztestülete. Területi és orszá­gos szervei jogi személyek, tör­vényességi felügyeletét a föld­művelésügyi miniszter látja el. A kamarai tagság vadászjegy kiállításával keletkezik. A ka­marának 1997. november 1- jéig kell megalakulnia. Egészségügyi adatok Az egészségügyi adatok bi­zalmi jellegére tekintettel hatá­rozza meg az 1997. évi XLVII. törvény az egészségi állapotra vonatkozó különleges szemé­lyes adatok és az azokhoz kap­csolódó személyes adatok keze­lésének feltételeit és céljait. A törvény hatálya kiteljed minden egészségügyi szolgáltatást nyújtó, valamint annak szakmai felügyeletét, ellenőrzését végző szervezetre és természetes sze­mélyre, továbbá minden olyan jogi személyre, jogi személyi­séggel nem rendelkező szerve­zetre és természetes személyre, amely vagy aki egészségügyi és személyazonosító adatot kezel. Központi Környezetvédelmi Alap A Központi Környezetvédelmi Alappal a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter ren­delkezik. Az alapból nyújtható fejlesztési támogatásra és fi­nanszírozásra - az 1992. évi LXXXIII. törvény szerint - évente írnak ki pályázatot. A pályázatokat - tárgyuktól füg­gően - az illetékes környezet­védelmi felügyelőséghez vagy a természetvédelmi igazgató­sághoz, illetőleg a területi főépí­tész irodákhoz kell benyújtani. _______________BÁLINT GYÖRGY ROVATA L apok a kertész Érdekes nyo­mon követni, hogy bizonyos vadon élő, er­dei vagy mezei virágok hogyan alakulnak át kertészeti haszon- növényekké, vagy fordítva: a kultúrnövények vadnövénnyé, gyommá. Ez utóbbira jó példa az arany­vessző (Solidago canadensis), amely féltve őrzött kerti virága volt a kanadai farmereknek, de el­jutott hozzánk, és elteijedt a nyir­kos árokpartokon. A mi kertjein­ket ékesítő, feltűnően sárga színű kúpvirág viszont a vadnyugat legelőin terjedt el, a rétek vi­rága volt. Sokan fordulnak hozzám azzal a kérdéssel: lehet-e valamire hasznosítani az alkörmös (Phyto­lacca mexicana) fekete bogyóit? Ez a növény a századforduló ide­jén került hozzánk, azzal a céllal termesztették, hogy a vörösbor színét javítsák vele, illetve segít­ségével élelmiszereket színezze­nek. Ezek a remények nem váltak valóra, az alkörmös viszont egyre jobban terjed, erős tarackjai lévén csak csákánnyal lehet kiirtani. A paradicsom érett gyümöl­cseit lehetőleg a kocsányával együtt szedjük le, mert így sokkal jobban eltartható és az eredeti zamata is hosszabb ideig megma­rad. Mint minden gyümölcsöt, a paradicsomot is lehetőleg korán reggel ajánlatos leszüretelni, majd azonnal hűvös helyre kell szállítani. noteszából Idővel a háziállatokat is új szempontok szerint ítélik meg a fogyasztók. Valamikor a kecskét a szegény ember tehenének ne­vezték és nem sokra értékelték. Igaz, nem is kellett sokat költeni takarmányozására, mert megélt a legszegényesebb legelőkön is. Most az érdeklődés ismét a kecs­ketartás felé fordult: a kecsketej az anyatejjel azonos beltartalmú értékes táplálék, a fiatal kecske húsa valódi csemege, a sajt pedig egyenesen luxusételnek számít. Nemcsak érdekes, hanem gaz­daságosság szempontjából is szép jövővel kecsegtet a struccte- nyésztés. A strucc húsát már a ke­reskedelem is fogalmazza. Vajon hány ember lakhat jól egy strucc- tojásból készült rántottéból? Délszláv kereskedők szállták meg Baranyát Virágzik a bevásárlóturizmus Baranya megye határközeli te­lepülésein bosnyák, horvát és szerb szótól hangos Siklós és Harkány. Nemcsak saját üzlete­ikben, a piacokon, hanem a ven­déglátó helyeken is lassan félhi­vatalossá válik e népek nyelve. A főleg idegenforgalmából élő Harkányban azonban nem kis riadalmat keltett, amikor német utazási irodák tavasszal azt ve­tették fel, hogy turistáikat in­kább más országok gyógyhelye­ire irányítják, ha a fürdőjéről hí­res városban nem csendesednek az ugyancsak vendég déli szom­szédok. Harkányban, ahol szál­lodák, éttermek és üzletek van­nak már bosnyák tulajdonban megnőtt a feketekereskedelem és az illegálisan munkát vállalók száma is. Siklóson a délszláv háború előtti évekéhez képest tízszeresére nőtt a bejegyzett üz­letek száma, s ezeknek harmada külföldi tulajdonban van. A ha­zai törvények szerint vállalko­zást alapíthat Magyarországon külföldi, munkát azonban nem vállalhat, ezért a cégtulajdono­sok itt is feketén foglalkoztatják - gyakran magyarul sem tudó - alkalmazottaikat, honfitársaik pedig szinte csak náluk vásárol­nak. A bevásárlóturizmus legke­resettebb cikkei közé a ruhane- műek, az élelmiszerek és a ven­déglátóipari szolgáltatások tar­toznak, ám a város nem sokat nyer az áruforgalmon, hiszen a külföldi kereskedők saját hazá­jukban fektetik be vagy kama­toztatják nyereségüket. Dráva- szabolcson naponta emelkedik a vállalkozások száma, amely már a százötvenet is meghaladta. A családi házakban kialakított kis- üzletekben szabolcsi árusok folytatnak úgynevezett disz­kont-kereskedelmet; a rekeszes üdítőket, háztartási műanyag- árukat, építőanyagokat (kerítés­fonatokat, vízvezeték-szerelvé­nyeket) a helybelieknél olcsób­ban kínálják, ezért az árakban pontos viszonyítási alappal ren­delkező hazatérő horvátok őket keresik fel. A Vám- és Pénz­ügyőrség Baranya Megyei Nyomozóhivatalának kezdemé­nyezésére és irányításával volt már egy átfogó razzia a harkányi piacon, a helyi vállalkozók azonban azt remélik, hogy na­gyon rövid időn belül minden érintett állami szervezet és ható­ság felfigyel a - főleg harkányi és siklósi - törvénytelenségekre, a feketemunkára és az illegális kereskedelemre, és átfogó, min­denre kiterjedő ellenőrzéssel visszaszorítja, illetve megszün­teti ezeket. A Siklósi Vállalko­zók Egyesülete tűrhetetlennek tartja, hogy sem a város, sem tisztességes vállalkozói nem profitálnak a térségbe áradó be­vásárlóturizmusból . M MEGHÍVÓ! A Kaposvári AGROKER Rt., a NEW HOLLAND hivatalos márkakereskedője, tisztelettel meghív minden kedves érdeklődőt az 1997. július 30-án a nágocsi Új Élet Mezőgazdasági Szövetkezetnél tartandó szakmai és aratási gépbemutatóra. Bemutatásra kerülő gépek: • New-Holland TC-56, TX-66, TX-68, TF-78 típusú kombájnok • New-Holland Ford - 8560, 8770, 6635 típusú erőgépek Program: 10.00 óra Szakmai tájékoztató 11.00 óra Szántóföldi bemutató 12.00 óra Szaktanácsadás, vendéglátás Helyszín: Új Élet Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, Nágocs (központi telep) ISMERKEDJEN MEG A LEGKORSZERŰBB BETAKARÍTÁSI TECHNOLÓGIA KÉPVISELŐIVEL! Érdeklődni lehet: Kaposvári AGROKER Rt. Gép-alkatrész- vegyesüzletág. Telefon: 82/311-055, 320-853, fax: 311-305 (55590) Országos területfejlesztési koncepció A gazdasági folyamatok tervezhetők Az Európai Unióhoz csak ren­dezett, tervezett országként kap­csolódhatunk; ennek a feltétel­nek a megvalósítását szolgálja a kormány által már elfogadott, s rövidített változatban az ősszel a parlament elé kerülő országos területfejlesztési koncepció. — Á tervdokumentumban foglaltak megvalósítása lehe­tővé teszi az ország egységes te­rületfejlesztési politikán alapuló területfejlesztését, a gazdasági folyamatok tervezhetőségét, az Európai Unión belül területfej­lesztési célokra elkülönített for­rások megszerzését — mondta Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter. Régiók kialakítására van szükség; természetes és gazda­sági kapcsolódásaik révén a szomszédos Fejér, Komárom- Esztergom és Veszprém megye feltehetően egy régiót alkot majd. A Közép-Dunántúlnak ez a része nem egységesen fejlett terület, mintegy 7 százaléka hátrányos helyzetű kistérség. A következő időszak területfej­lesztési feladatai között éppen ezért a régión belüli esély­egyenlőség megteremtése az elsődleges feladat. A gazdaság élénkítése érdekében szükség van a térség infrastruktúrájának fejlesztésére. A megvalósításra váró tennivalók között elsőbb­séget élvez majd a 8-as főútvo­nal Veszprém-Dunaújváros kö­zötti szakaszának autóúttá bőví­tése, a dunaújvárosi híd felépí­tése, valamint a Székesfehér- vár-Mór-Oroszlány vasútvonal korszerűsítése. Kiemelt feladat lesz a Velencei-tó vízminősé­gének védelme, a szennyvízhá­lózat korszerűsítése. BNV szeptemberben. Ed­dig több mint 1100 kiállító jelezte a részvételi szándé­kát az idei Budapesti Nem­zetközi Vásáron, amelyet a Hungexpo Rt. szeptember 12-21. között rendez meg. Kikötő épül Barcsnál. A mintegy 10 millió forintos beruházást még ebben az évben, de legkésőbb a jövő év elején megkezdik a Drá­ván. Barcs város önkor­mányzata az építés költsé­geinek egy részére pályáza­tot nyújtott be a Közleke­dési, Hírközlési, Vízügyi Minisztériumhoz, egy, kizá­rólag a kikötő megépítésére létrejött alapítvány pedig a Területfejlesztési Alapnál pályázott hasonló céllal. Hegyközségi védőár. Az Egri Borvidék hegyközsége­inek vezetősége felhívással fordult a tizenhat települést magába foglaló termőtáj szőlősgazdáihoz, javasolva, I I t l I I I • I I I Nagykereskedelem Balatonszentgyörgy, Berzsenyi út 106. Telefon: 85/377-622 Fax: 85/377-241 Nyitva: hétfőtől péntekig 8-17 óráig, szombaton 8-12 óráig Árainkból: Áru neve ÁFA-s nagyker ár Biopon 3,6 kg utánt.+ingyen vödör (sima, color) 979 Ft Dosia mosópor 2,4 kg-os utánt. 679 FI Calgon vízlágyító 900 g (vödrös) 559 FI Biopon áztató 300 g 69 Ft Flöraszepl áztató 300 g 75 Ft Dosia color mosópor 450 g 122 Ft CIF 500 ml (sima, citrom) 277 Ft CIF átív 250 ml 159 Ft Superdol 1 kg 134 Ft Ultra daisy mosogatószer 500 ml (sima, citrom) 104 Ft Dosia mosogató 11 156 Ft Marian öblítő 41 259 Ft Zafír öblítő 41 259 Ft Denise öblítő 41 259 FI Clarissa öblítő 41 243 FI Denise 1 i-es öblítő konc. 224 FI Aquafresh fogkrém bicarbonalos 50 ml 179 FI Aquafresh fogkrém fresh 50 ml 139 Ft Signal Xylit+llonr fogkrém 50 ml 169 Ft Signal Xylit+flour fogkrém 75 ml 203 FI Pille vatta 200 g (100%! pamut) 124 FI Carepree tisztasági betét+50% ingyen 279 Ft Kiszállítás az egész megye I I i I I I • I I ENTIAN ELADÁSI ÁRFOLYAMA Német márka 108,—Ft Osztrák schilling 15,40 Ft USA dollár 197,— Ft ITL (1000) 112,— Ft Spanyol peseta (100) 130,—Ft Horvát kuna 31,50 Ft Kaposvár, Dózsa Gy. u. 11., Zárda u. 12. (54063)

Next

/
Oldalképek
Tartalom