Somogyi Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-25 / 172. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP BARCSI TÜKÖR 1997. július 25., péntek Elkészült a gázvezeték, vonzóbb lett a falu Drávaszentes telepesei Drávaszentes egyre népszerűbb. Az utóbbi két évben megindult a beáramlás, családok — köztük nem egy kisgyerekes család — költözött ki ide Barcsról. Építkeznek, illetve házat vásárolnak a faluban. A fiatalodó településen most több mint húsz az óvodás és harminc az iskoláskorúak száma. — Gyakran csöng a telefon nálam is, nem hallottam-e eladó házról, telekről. Jelenleg azonban nincs üres telek a faluban — mondja Molnár Attila, a településrészi önkormányzat vezetője. — Nagy lökést adott a lakosság beáramlásnak a gáz bekötése is, nemrég végeztek vele. S ezzel még vonzóbbá vált a falu a betelepülők számára. A betelepülés oka nyilvánvaló: Drávaszentes Barcstól alig öt kilométerre van, közigazgatásilag hozzá tartozik, ugyanakkor itt jóval olcsóbb az élet, mint városban. Még ha a megnőtt igény miatt kicsit emelkedtek is az ingatlanárak, a városit közel sem érték el. Barcs várossá válásakor csatolták hozzá a szomszédos falut. Nem ment a dolog teljesen indulatmentesen, de ma már nyilvánvaló: Drávaszentes nem járt rosszul vele, hogy Barcs- csal összekerült. — A lakosság 20 százaléka idős, a fiatalok legtöbbje munkanélküli. A magunk ereje nem lett volna elegendő ahhoz a fejlődéshez, mint ami itt az utóbbi hat évben végbement — állítja az ön- kormányzati vezető. — Előtte húsz évig nem történt itt ennyi minden. Nem én mondom ezt, hanem az öregek, s ők már csak tudják. Ravatalozófelújítás, járdaépítés, ami egyébként gyerekkorom óta húzódott, aztán a gázbekötés, a telefon. Faluház épült, s legutóbb a mögötte levő területen sportpálya, játszótér, tekepálya... A települést képviselő fiatalember az első önkormányzati vezető, aki nem panaszkodik pénzhiányra. — Ami pénzt kapunk, az elég, kijövünk belőle — mondja. — A nagyobb beruházások esetében Barcshoz fordulunk, a kisebbekre pedig futja saját zsebből. Van azonban valami, amit sem önállóan, sem Barcs közreműködésével nem tudnak megoldani: igen rossz a falun átvezető út. Mondják: a túlsúlyos sóderszállító kamionok tették tönkre. S a falusiak nem is számíthatnak rá, hogy a közlejövőben javuljon a helyzet. Ötödik éve működik a faluban az idősek klubja. A falu szinte valamennyi idős embere tagja ennek a klubnak, amely bálokat és kirándulásokat szervez nekik. — Legutóbb Pécs, Máriagyüd, Harkány volt az útvonal — mondja Fábián Béláné, a nyugdíjasklub vezetője. — Ez a kirándulási' v a településrészi önkormányzat jóvoltából ingyenes volt az időseknek. Támogatja a klubunkat a barcsi önkormányzat is. Drávaszentes nevezetessége Ormos István fafaragó. Ott jártunkkor éppen a „Jézus szíve” szobor készült, ami hamarosan a balatonszabadi templomba kerül. — Mindenből kettőt kell faragnom, hogy egy megmaradjon — dohog. — Vittek ki munkámat Amerikába, Németországba, Oroszországba, Ausztriába, s kiállításom is volt Szarajevóban, Stuttgartban. — Hétéves koromban kezembe adták a kapanyelet, 12 évesen vagont rakodtam, hogy megéljünk — emlékezik. — Voltam kovácsinas, szobafestő, s 1962-ben nősültem Drávaszentesre. A babócsai művészkör, Arató Béla, Vezér Dezső hatására kezdtem farigcsálni. A hosszú téli estéken ráértem, és mivel sikerélményt jelentett, hát máig nem hagytam abba. Székelykaputól a szoborig mindenfélét kifaragott már. Mintát faragott a házban minden asztalba, székbe, kancsóba... A falu is megbecsüli fafaragóját. Sok nagyváros mellett saját települése is rendezett a munkáiból kiállítást. Nagy László Százháromezer határátlépő 103 ezer ember és több mint 32 ezer gépjármű lépte át júliusban tegnapig a barcsi határt - tudtuk meg a határátkelőn Gulyás Zoltán őrnagytól. Többségük horvát, de nőtt a magyarok száma is.E hónapban 13 ezer hazánkfia ment Horvátországba, túlnyomó részük a tengerpartot vette célba. A horvát forgalom is emelkedett: a múlt hónaphoz képest 20 százalékkal. Ösz- szesen 36 ország állampolgára fordult meg a barcsi határon, köztük perui, chilei, mexikói is. Az átlépő 32 ezer gépjármű közül 2300 volt a tehergépkocsi, s nőtt a busz- forgalom is - a múlt év júliusához képest. Barcson a hónap végéig mintegy 150 ezer határátlépőre számítanak. Befejezés előtt a Pólus-tervek A Pólus Rt szakembergárdája elkészült a barcsi nagyáruház részletes terveivel. Az már biztos, hogy Barcson 8 ezer négyzetméteres bevásárló központ épül, s ebben kereskedelmi, szórakoztató és szolgáltató központot rendeznek be. A beruházásról szóló szerződést a hónap végén úják alá Barcson. Készül a nyitásra a Dráva-tej Megfeszített munkával készül a Dráva-tej a kacsótai üzem újraindítására. Jelenleg a tetőszerkezet helyreállításánál tartanak. A gyakori esők erősen hátráltatják a munkát, azonban augusztus közepére várhatóan újraindulhat az eddig kényszerpihenőn lévő üzem, a barcsi Dráva-tej kft új tulajdona. Az Adriára utaznak a Deák diákjai A Deák Ferenc Általános Iskola a verőcei testvériskola tanulóit látta vendégül Fo- nyódligeten, s cserében 20 barcsi diák utazik augusztusban az Adriára, Selcére. A fonyódligeti táborozáson 80 barcsi diák is ott volt a horvát gyerekekkel együtt. Az itthon maradtak egyhetes német nyelvi táborban vehetnek részt, amelynek helyszíne a barcsi iskola lesz. A Deák első alkalommal szervezett ilyen szaktábort. Húsz diákra számítottak, s jelenleg 60 jelentkezőnél tartanak. Roma közhasznú munkások Barcson Tíz közhasznú munkást alkalmaz a barcsi kisebbségi önkormányzat. Jobb feltételekkel, mint a városi hivatal, mert a munkaügyi központtól a költségek 90 százalékát sikerült megszereznie. A munkások jórészt a roma városrész közterületeit gondozzák, de van köztük szociális munkás és adminisztrátor is. Nyolcvan fiatal a rigóéi kastélyban A Dráva Völgye középiskola rigóéi kollégiumában a KDNP ifjúsági szervezetének tagjai táboroznak. A rigóéi kastély másodízben ad otthont az ország minden részéről érkezett keresztény fiatalnak. Nyolcvanan vannak itt; előadásokat hallgatnak, és megismerkednek a környékkel. Tegnap a barcsi Dráva múzeumba látogattak. A BARCSIAK KÉRDEZTEK 460-135-ös telefon: Mit lehetne tenni, hogy a gépjárművel behajtani tilos utcákban ne száguldozzanak a nagy pótkocsis teherautók? A Deák Ferenc utcában rendszeresen járnak, olykor 60-70 kilométeres sebességgel. A burkolat tönkremegy. Mit lehet ez ellen tenni?- A tehergépkocsivezetőknek is be kellene tartaniuk a Kresz szabályait. Mivel ezt maradéktalanul nem teszik meg, rá kell bírni őket! Ennek eszköze az állampolgári bejelentés és intézkedés is. Kérni fogom a barcsi rendőrkapitányság vezetőjét, fokozzák a kevésbé forgalmas utcákon a rendőrségi ellenőrzést! Horváth János, Kaposvár, Bocskay u. 310-282: - A kormány meghirdeti a munkanélküliek támogatását, ezzel szemben tapasztaljuk, hogy a magánvállalkozó elküldi a munkaügyi központhoz a munkanélkülieket, hogy különböző tanfolyamokra iskolázzák őket be. Ehhez kérnek támogatást, nem azzal a magyarázattal, hogy a képesítést nyújtó iskolát nem a munka- nélküli hivatal indítja. Konkrétan az én esetemben olyan munkanélkülit jelent, akinek tehergépkocsira van jogosítványa, nehézpótkocsi-jogosít- ványt és az ehhez kapcsolódó belföldi árufuvarozói engedélyt akarja megszerezni, elutasítják azzal, hogy nincs pénz rá, s ők csak azt támogatják, akinek a munkaügyi központ indít tanfolyamot. — A munkanélküliek átképző támogatása igénybevételének több feltétele van: az illető regisztrált, a munkaügyi központtal együttműködő legyen, az új szakma munkaerőpiaci szempontból minősíthető, szükséges legyen, a képzésre ajánlatot tevő intézet normatív támogatási igénye a munkaügyi központ számára elfogadható legyen. A csoportos képzést a megyei munkaügyi központ szervezi, finanszírozza. Az egyéni képzést a ki- rendeltségek, a rendelkezésükre álló keretekig. Az ön által igényelt képzés már volt, de a jövőben is támogatható, ha valamennyi feltétel összeáll. Keresse fel a kaposvári munkaügyi központban (Kaposvár, Fő u. 37-39. II. em.) az ügyintézőt problémája megoldására. Név nélkül: - A barcsi szeméttelep bírja-e kapacitással az ismételten felgyülemlő szemét tárolását? Nem okoz-e gondot Barcsnak, hogy a környező falvak szemete is ide kerül?- Igen alapos vizsgálat előzte meg a szemét elhelyezéssel, kezeléssel kapcsolatos döntést. Lehetőségeink elég szűkös mozgásteret tettek lehetővé - nem csak anyagi forrásokat értem ez alatt, hanem az uralkodó szélirányt, az altalaj összetételét, az ivóvízbázis elhelyezkedését, a közeli Duna-Dráva Nemzeti Parkot, új telep létesítésének a költségeit. Mindezek figyelembe vételével döntöttek a mai hely mellett. Folyamatos tömörítéssel, rendezetten, a jelenlegi telep a bővítés lehetőségével várhatóan 8-10 évre megoldja a szemételhelyezést. Telefon: 461-559: - Barcson a Felszabadulás utca csapadékelvezetését mikor oldják meg? Korábban ígérték már, de én azt szeretném kérdezni, mikor valósul meg végre?- A Felszabadulás utcai csapadékvíz elvezetése költség- becslések szerint több mint 10 millió forintot emészt föl. Idén erre nincs fedezet. Pályázaton próbálják a pénzt előteremteni. Nagy Gábor, Barcs,460-654 - Mit tesz a város vezetése, illetve a rendőrség annak érdekében, hogy a kamionstopos rendelkezéseket betartsák?- A közterület-felügyelők és a rendőrség rendszeresen ellenőrzi a gépjárűvek parkolását. Az őrzött telephelyen parkolásért fizetni kell, ezért a fuvarozók igyekeznek a „legolcsóbb” megoldást választani. A kamionterminál majd kulturált parkolási lehetőséget kínál. 453-461:- Nagyatádi vagyok, mégis szeretném, ha válaszolna kérdésemre: miért nincs a képviselő úrnak fogadóórája? Úgy érzem, nehéz Önt megközelíteni. írtam Önnek levelet, fél év múlva kaptam választ, de érdektelen volt.- Július 15-én véget ért az országgyűlés nyári rendkívüli ülésszaka. Az ott-tartózkodás heti 4-5 napos Budapesten létet jelentett. Nagyatádon az MSZP-irodában Karászi Mihály a megbízottam. Címem és telefonszámom a telefonkönyvben megtalálható. A 06- 30-461-033-as mobiltelefonon is elérhető vagyok. A konkrét ügyben nem tudtam segítséget nyújtani, bármennyire is együttérzek önnel és sporttársaival, akik joggal érzik becsapottnak magukat a Telebingó játék nyerteseiként. A nyomozás folyamatban van. Álmos István Fémipari Kit, Bans, Bimbó utca Tel./fax: 82/461-066 Teljeskörű autójavítás —► Fémszerkezet gyártás-*■ Általános gépjavítás (53634) ___________________________ F aipari Szaküzletben- Barcs, Bajcsy-Zs. u. 54. Tel.: 36 82/461-577 - Sziklai Sz. és Társai Bt. várja vásárlóit • KSS precíziós faipari szerszámok (élezés is) • Reichold felületkezelők, lakkok, pácok, ragasztók • Metabo, Black & Decker, ELU villamos kisgépek • Faipari kéziszerszámok • Faipari gépkereskedelem (új és használt faipari gépek megrendelhetők) • Szaktanácsadás, komplett kisüzemek megtervezése, felszerelése Ml SEGÍTÜNK ÖNNEK JÓT ÉS JÓL TERMELNI! ANDA FESTEKBOLT - Barcs, SZTK parkolóban - Tel.: 82/462-222 ANADLÚZ FESTÉKBOLT - Barcs, Siotour mögötti üzletsoron Homlokzatfesték IO%-OS ÁRENGEDMÉNNYEL Modakril Diszperzit külső Minden színre és kiszerelésre! Fassaden farbe Héra külső (51100) Új üzletház, boltok sora Költöznek már az új üzletházba fotó: pölöskei tiborné Bár vannak, akik nem sok időt adnak már a horvát bevásárló turizmusnak, jóné- hány kereskedő erre számít. Újabb üzleteket nyitottak Barcson, amelyek a horvát vásárlókra alapoznak. Elkészült az autóbuszállomás szomszédságában az új üzletház, most költöznek be a kereskedők, s a horvátok főbb útvonalai mentén, a határátkelő utcájában is látni új üzleteket. A polgármesteri hivatal adatai szerint január óta nyolc-kilenc új üzlet nyílt. Barcson összesen pedig több mint négyszáz van. Január óta 29 új vállalkozó engedélyt adtak ki, ugyanakkor 85 engedélyt visszaadtak. Ezek többségükben kisiparosok, egyéni vállalkozók voltak, akik a megnövekedett vállalkozói terheket már képtelenek kigazdálkodni. Lábai elé tesszük a parketta világát Dráva Parkettba) Ház ban BARCSON AZ ÖN KEDVENC PARKETTÁJA UGYANIS NÁLUNK HEVER. a «Wei® sza\*svf AFM«' Nem csoda, hiszen a több mint 60 azonnal szállítható parketta között Ön is megtalálja álmai parkettáit. Saját kezűleg könnyedén lerakhatja az aljzathoz való ragasztás nélkül. Erne"e< itt mé9 álland0 aW* Egyszerűen kiválasztja, elviszi,lerakja. Vegye magának Ön is a fáradtságot, hogy felkeres bennünket és mi garantáljuk, hogy kellemes élményben lesz része. Címünk: 7570 Barcs, Nagyhíd u. 78. Telefon: 82/463-179 Nyitva: H-P. 9-18, Szó. 8-12 (53630) Pécsi üzletünk: 7631 Pécs, Megyeri u. 66. Telefon: 72/213-324 Nyitva: H-P. 9-18, Szó. 8-12