Somogyi Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-21 / 168. szám

1997. július 21., hétfő SOMOGYI HÍRLAP SPORT 9 Fradi-varázs Siófokon Aki még életében nem járt fo­cimeccsen, talán az is tudja: itt most Siófokon a Fradi ját­szik. Lépésben haladnak az autók — minden második ko­csiból zöld-fehér sál és zászló lóg ki —, a járdákon és a kricsmiknél ember ember há­tán. A stadionba könnyen be­jutunk, az újságíróknak fenn­tartott szektorba annál nehe­zebben. Jobbra-balra küldöz­getnek bennünket a rendezők, mígnem egyikőjük — miután vagy ötödször járunk arrafelé — megsajnál bennünket, s beenged. Végre elfoglalhat­juk a helyünket; igaz, nem­igen lehet látni, de a lényeg, hogy végre benn vagyunk. Bő félórával a meccs kez­dete előtt már telt ház, hangol a meglehetősen népes — le­hetnek vagy négy-ötezren — Fradi-tábor. Először Udva­ráéi kapus jön ki melegíteni, aztán megjelennek a játékos- kijáróban a többiek is. Han­gos üdvrivalgás, majd meg­szólal a „Nyi-la-si Ti-bi!” kó­rus. Szinte már lépni nem le­het, de a nézők csak egyre jönnek — akárcsak a viharfel­legek. Pár perccel öt előtt le­jön a két csapat átöltözni. Ta­lán éppen az utolsó játékos futhat be az öltözőbe, amikor kitör a vihar, alig látni a pálya túloldalát. Két variáció lép életbe. A jobbik: kinyílnak az esernyők, előkerülnek a szatyrok mélyéről az esőkabá­tok és a törölközők. A rosz- szabbik: hangos szitkozódás és káromkodás. Utóbbiból van több... Tévéközvetítés ide vagy oda, a két csapat inkább a játékoskijáróban várja meg, míg valamelyest csendesül az idő. A tömeg egyre türelmet­lenebb, majd több ezer fra- dista-torokból felzúg az üte­mes „Gyer-tek ki!”. A játéko­sok helyett azonban csak Bede bíró megy ki, hogy szemrevételezze a pályát. A hatás leírhatatlan: iszonyatos erejű fütykoncert a válasz. Jó 10 perc késéssel aztán végre elkezdődik a nagy derbi. Gól nincs, balhé nincs, agyonázott, az eget kémlelő emberek viszont vannak. A második játékrészben aztán egy szép Albert-megmozdu­lás eldönti a három pont sor­sát. Gólhelyzet még mindkét oldalon adódik, de Posza és Udvaráéi is elképesztő bra­vúrral ment. — Nem hiába — jegyzi meg egy bőrig ázott középkorú szurkoló —, mindketten Somogybán tanul­ták a szakmát. A mérkőzés végén elégedett a Fradi-tábor, boldogan ünnepli kedvenceit. A szokásos tiszteletkor, olló­zás, majd a Fradi játékosok is szép lassan eltűnnek a játé­koskijáróban. Amúgy a boldogságra van okuk éppen elég. Jó fél órával a mérkőzés lefújása után a klubház előtt zöld-fehérbe öl­tözött fiatalok beszélik meg a pályán történteket. „Nem rossz csapat ez a Siófok, gye­rekek. Nagy mákunk volt; a döntetlen reálisabb lett volna”. Tényleg így volt. Ha már egyszer ők is ezt mond­ják... (Fenyő) Németek a szponzorok A szezonnyitó találkozó előtt Illés János, a Siófoki Bányász ügyvezető elnöke elmondta: az 1997/1998-as bajnoki évad költségvetésének a felét né­met pénzből biztosítják. A há­rom, Lipcsébe eladott labda­rúgó vételára nem kis summa volt, legújabban pedig a HBW német céggel kötöttek ötéves szponzori szerződést. A hanza-bajor városok gazda­sági irodájának nevét viseli mezén a csapat: cserébe a klub költségvetésének mint­egy 20 százalékát állják a németek. A hiányzó összeget kisebb támogatóktól „gyűjtik be”. Anyagi jólét továbbra sem „fenyegeti” azonban a Bányászt, így a cél továbbra is a biztos bentmaradás. Mennek a kapusok A hírek szerint két egykori vá­logatott kapus is elhagyja a spanyol Real Madridot; Fran­cisco Buyo és Jósé Canizares a német Bodo Illgner érkezése óta nem jut játéklehetőséghez a királyi klubban. A 39 éves Buyo — aki 542 mérkőzésen védte a Real, illetve az FC Se­villa kapuját — 11 év után tá­vozik Madridból. Buyo után érdeklődik az élvonalból tavaly kiesett madridi Rayo Valle- cano és a mexikói Atletico Ce- lya is. A kilencszeres váloga­tott Canizares távozásához hozzájárult, hogy Jupp Heync- kes, a Real új edzője Illgner mellé leigazolta a Vallecano kapusát, Pedro Contrerast. • • Özönvíz és vendégsiker Siófoki Bányász-Ferencváros 0-1 (0-0) Aggódó Fradi-kispad. A találkozó végén aztán boldogan ölelkezhettek össze: Ngilasi Tibornak sikerült győzelemmel visszatérnie a Ferencvároshoz fotó: kovács tibor Akárcsak tavaly, az idén is egy góllal győzött a Ferencvá­ros Siófokon a labdarúgó NB I nyitányán. Siófok, Bányász-stadion, 12 000 néző. V.: Bede (Hamar, Mező). Siófoki Bányász: Posza — Bimbó — Juhász, László — Ko­vács B., Győri, Pest K., Sallai, Perger — Szabó Z, Pest R. Edző: Készéi Ferenc. Ferencváros: Udvaráéi — Dragoner — Jagodics, Lipcsei — Nyilas, Albert, Vincié O., Miriuta, Nagy N. -— Zavadszky, Horváth F. Edző: Nyilasi Ti­bor. Csere: Nyilas helyett Ni- csenko és László helyett Ördög a 69., Szabó Z. helyett Soós a 75., Miriuta helyett Szűcs a 84. percben. Sárga lap: Zavadszky all., László a 34., Sallai a 35., Pest R. a 62. percben. Szögletarány: 7-6 (4-4). Nem csökken a labdarúgás népszerűsége: zsúfolásig meg­teltek a Bányász-stadion lelá­tói a szombat délutáni szezon­nyitóra. A nagy érdeklődés persze elsősorban a remekül erősítő, bajnoki címre törő Fe­rencvárosnak szólt. Az „időjá­rásfelelős” sajnos nem fogadta kegyeibe a jó kis magyar fo­cira áhítozókat: a kezdésre jó­kora szélviharral kísért zápor kerekedett. Bede játékvezető is csak az orrát merte kidugni a játékoskijáróból, s mintegy 10 perces késéssel indította útjára a labdát. Azt a játékszert, amely két perc alatt kétszer is a Fradi kapujába kerülhetett volna, de előbb Szabó Z., majd Pest R. csúszott el ígéretes helyzetben. Meglepő módon sem egymással, sem pedig a vizes, csúszós talajjal nem kí­vántak ismerkedni a csapatok — ehelyett hatalmas elánnal vetették magukat a küzde­lembe. A vendégeknek nagyon tetszett, hogy méterekről csúszhattak be a felázott pá­lyán; igaz, sokszor a labda he­lyett egy siófoki bokát találtak telibe (Bede bíró egyszer-két- szer másfelé nézett ilyen­kor...). Horváth F., majd Jago­dics gólt ígérő fejesével a helyzetek aránya is kiegyenlí­tődött, aztán Sallai borult a földre imához: 13 méteres lö­vésébe ugyanis Dragoner az utolsó pillanatban dobta bele magát. Szünet előtt Albert ha­gyott ki helyzetet, a rövid pi­henő után pedig Nyilas. A 61. percben aztán megszerezte a vezetést a Fradi: Albert lendü­letet vett, kényszerítőzött Za- vadszkyval, s a visszakapott labdát futtából 10 méterről a kimozduló Posza mellett a kapu közepébe rúgta (a siófoki véde­lem csak statisztált). 0-1. A ha­zaiakat dobta fel a vendégtalá­lat, akik még rátettek egy lapát­tal, s kétszer is egyenlíthettek volna. A 75. percben Pest R. kibirkózott egy labdát magá­nak, majd a teljesen üresen álló Szabó Z. elé továbbított, aki az ötös jobb sarkáról hanyagul Udvaráczba lőtt. (Hihetetlen nagy helyzet volt, Készéi Fe­renc edző azonnal le is cserélte a hibázó Szabót...). Három perccel a találkozó vége előtt a csereként pályára lépett Soós lőtt egy nagyot 16 méterről, Udvarácz most lábbal mentett. Jó meccset láthattak a nézők, a Bányász-híveket csak az eredmény szomoríthatja el. No meg az, hogy csapatuk végig partiban volt nagyhírű ellenfe­lével, mégis vesztesen kellett elhagyniuk Bimbóéknak a pá­lyát. A három fradista „labda­zsonglőr”, Miriuta, Albert és Vinczé nem nagyon tudott vil­logni a középpályán, mivel a hazaiak felvették velük a ver­senyt. Lüktetett a játék; a gól­helyzetek terén is egálba került a két csapat, csak a befejezés hibádzott siófoki részről. A zöld-fehérek profizmusa abban mutatkozott meg, hogy egy re­mek Albert-alakítással el tudták dönteni a mérkőzés sorsát. Kiemelkedő teljesítmény nem volt a Siófoki Bányász csapatában, de szinte mindenki megtette a magáét: Posza kapus magabiztos volt, Bimbó sok­szor mentett „vészhelyzetben”, Győri jól őrizte Miriutát, Sallai agresszíven játszott, elől pedig Pest R. minden megmozdulása igazolta, hogy jó vétel volt. A vendég Ferencvárosból Udva­rácz, Dragoner, Lipcsei és Al­bert emelhető ki. Fónai Imre Balszerencses vereseg Készéi Ferenc, a Siófoki Bá­nyász edzője: — Nem volt kü­lönbség a két csapat között a helyzetek kialakításában. A vendégeknél volt egy olyan já­tékos, aki egyszer higgadt tu­dott lenni a kapu előtt, nálunk nem. Mégis optimizmussal tölt el csapatom játéka a folytatásra. Nyilasi Tibor, a Ferencváros edzője: — Minden idegenbeli győzelem értékes, így ez is. Nehéz meccsre számítottam, s ez be is jött. Jó csapat a Siófoki Bányász, tele tehetséges fiatal­lal. Sallai Tibor, a Siófoki Bá­nyász középpályása: — Nem érdemeltünk vereséget... Udvarácz Milán, a Ferencvá­ros kapusa: — Elég görcsösen játszottunk; lesz ez még jobb is. Málics Gyula, a Siófoki Bá­nyász kapusedzője: — Ha helyzeteink egynegyedét belő­jük, győztünk volna. Horváth Tamás Bányász­szurkoló: — Mi mindig jól ját­szunk a Fradi ellen, mégis ki­kapunk. Egy ilyen jó ellenféllel szemben nem lehet ennyi hely­zetet elpuskázni. (Fónai) TOTÓ 1. Vasas DH-Bremen 2-0 1 2. Istanbulspor-Öster 3-2 1 3. Polonia-Duisburg 0-0 x 4. Heerenveen-Aalborg 8-2 1 5. Bastia-Grazer AK 1-2 2 6. Antwerp-Lausanne 2-2 x 7. FC Köln-S. Liége 1-1 X 8. Stabaek-D. Moszkva 1-1 X 9. Genk-Panahaiki 4-2 1 10. Hamburg-Samsunspor 3-1 1 11. Lommel-Hajduk Rodic 3-2 1 12. Halmstad-TPS Turku .6-1 1 13. R. Bucuresti-Lyon 1-2 2 A pluszmérkőzés: 14. Montpellier-Groningen 3-0 1 Roberto Baggio klubot vált Egy plusz egy éves szerző­dést írt alá a Bologna együt­teséhez az olasz labdarúgók­lasszis, Roberto Baggio. A kiváló csatár a milánói pi­ros-feketéket, az AC Milant volt kénytelen elhagyni. A korábbi vezetőedző, Fabio Capello ugyanis visszatért a Milánhoz, s nyíltan kijelen­tette, hogy a jövőben nem tart igényt Roberto Baggio játékára. Az átigazolás az olasz lapok szerint három­millió dollárjába került a bo­lognaiaknak. ' Stuart Pearce Newcastleban Az angol labdarúgó élvo­nalból, a Premier League- ból kiesett Nottingham Fo­rest 35 éves hátvédje, Stuart Pearce a Newcastle United- hez igazolt át. A veterán já­tékos hároméves szerződést kötött a Bajnokok Ligájában induló fekete-fehér együt­tessel. A Liverpool új szerzeménye Az angol Liverpool labda­rúgó csapatában folytatja pályafutását Paul Ince. A 29 éves válogatott játékost 4,2 millió fontért szerződtette a népszerű klub. Ince — aki­nek a szerződéséhez még egy-két formaságot el kell intézni — az elmúlt idényt az olasz Intemazionale csa­patában töltötte. Dusán Petkovics Japánban A japán profi labdarúgó­bajnokságban érdekelt Jo- kohama Marinos csapata szerződést kötött a jugo­szláv Dusán Petkoviccsal. A kiváló játékos korábban sze­repelt hazája olimpiai válo­gatottjában. Új csapatát a japán bajnokság július 30- án kezdődő második szaka­szában fogja majd erősíteni. Elverték a Honvédőt Diósgyőrben Intertotó Kupa 7. csoport: Vasas Danubius Hotels- Werder Bremen 2-0 (1-0) Budapest, Fáy utca, 4000 néző. V.: Znajdinszkij (fe­hérorosz). GólszerzőkVáczi Z. (a 38. percben), Aranyos (a 90. percben). A Vasas teljesen megér­demelten győzte le a német labdarúgás klassziscsapatát, a Werder Brement. A másik mérkőzésén: Istanbul (török)­Östers (svéd) 3-2 (1-0) Győzelmével a török Istan­bul csapata szerezte meg a csoportgyőzelmet; a Vasas Danubius Hotels a második, a Werder Bremen pedig a harmadik helyen végzett. LABDARÚGÓ NB I BVSC-Zugló FC­DVSC-Epona 2-1 (2-0) Budapest, Szőnyi út, 3000 néző. V.: Hanacsek. A péntek esti nyitányon a BVSC-Zugló FC csapata meg­érdemelt győzelmet aratott ha­zai pályán a DVSC-Epona el­len. Gólszerzők: Potemkin (a 26. percben), Usvat (a 35. perc­ben), illetve Djurisic (a 65. percben). MTK FC-Videoton FC- Fehérvár 3-1 (2-1) Budapest, Hungária-körút, 3000 néző. V.: Vágner. A Videoton kezdett ugyan jobban, de a bekapott gól után magára talált az MTK. A fővá­rosi bajnokcsapat egyre jobban játékba lendült, magabiztossá vált, s ezután már végig nagy fölényben játszott. Jellemző, hogy a vendég Videoton FC- Fehérvár legjobbja a három gól ellenére is Bíró kapus volt, s négy (!) alkalommal is csak a kapufa mentette meg a fehér­vári együttest a góltól. Gólszerzők: Halmai (a 29. percben), Illés (a 45. percben), Orosz (a 61. percben), illetve Dvéri (a 17. percben). Újpesti TE-Tiszakécske FC- Eurobusz 3-0 (1-0) Budapest, Megyeri út, 5000 néző. V.: Molnár L. A hazaiak több kulcsjátékosa is hiányzott a bajnoki rajton: Kozma, Eszenyi, Véber és Mo­nyé játékengedélye ugyanis nem érkezett meg, így ők jobb híján csak a nézőtérről figyel­hették a többieket. Mindettől függetlenül a tavalyi ezüstér­mes Újpesti TE magabiztosan győzte le az újonc Tiszakécske FC-Eurobusz csapatát. Szanyó már az első percben betalált, s ez nagyban meghatározta a ta­lálkozó alaphangulatát. Az új­pestiek sorra dolgozták ki a helyzeteiket, míg a vendég ti- szakécskei játékosok csak el­vétve jutottak el a hazaiak ka­pujáig. Gólszerzők: Szanyó 2 (az 1. és a 63. percben), Tóth N. (a 75. percben). Győri ETO FC-Zalahús- Zalaegerszegi TE FC 2-1 (0-1) Győr, 2000 néző. V.: Pillér. Az első félidőt ugyan a ven­dég zalaiak zárták egygólos előnnyel, a második játékrész elején azonban hat perc alatt fordított a feljavuló Győri ETO FC. Gólszerzők: Fehér (a 47. percben), Mracskó (az 51. percben), illetve Szabó II. (a 39. percben 11-esből). Szombathelyi Haladás VFC-Vác FC 2-1 (0-1) Szombathely, 6000 néző. V.: Márton S. A második félidő elején 10 emberre fogyatkozott váci együttes ellen jó játékkal fordí­tani tudott a vasi gárda. Gólszerzők: Kovács S. (az 57. percben), Plókai M. (a 78. percben), illetve Lévai (a 23. percben). Kiállítva: Kriska (Vác FC) az 52. percben. Diósgyőri FC­Kispest-Honvéd FC 5-1 (3-1) Diósgyőr, 18 000 néző. V.: Hajdó. A tegnap délutáni tv-mérkő- zésen az újonc Diósgyőr parádés játékkal gólzáporos győzelmet aratott a Kispest-HFC ellen. Gólszerzők: Jakab (az 1. percben), Buliga (a 39. perc­ben), Téger (a 4L percben), Kákóczki (a 61. percben), Kiser (a 76. percben), illetve Kovács K. (a 29. percben). Kiállítva: Plókai A. (Kispest- Honvéd FC) a 66. percben. A Gázszer FC Agárd-Békés- csabai Előre FC tv-mérkőzést ma este 19 órakor, az Ecker- Stadler FC-Vasas Danubius Hotels találkozót pedig kedden 19 órakor játszák.

Next

/
Oldalképek
Tartalom