Somogyi Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-30 / 150. szám

1997. június 30., hétfő SOMOGYI HÍRLAP KAPOSVÁR 5 Diplomás ápolók és védőnők A Pécsi Orvostudományi Egyetem Egészségügyi Fő­iskolai Karának kaposvári tagozatán végzettek vették át a hétvégén diplomájukat Pécsen, az egyetemen. A kaposvári tagozaton az idén először végeztek a négyéves diplomás ápoló képzés hallgatói; 22-en vet­ték át diplomájukat. Ugyan­csak első alkalommal kerül­nek ki a POTE-tagozatról a négyéves védőnőképzésből, e szakon ebben a tanévben 28-an fejezték be tanulmá­nyaikat. A záróvizsgát mindkét szakon jó ered­ménnyel teljesítették az egészségügyi főiskolai kara tagozatának végzősei. A pincéktől az ország egyik legnagyobb edzőterméig Az „oroszlán” hívei Több mint egy éve nyílt meg Kaposváron a volt asztalite­nisz-csarnok helyén a Lion's Gym, amely ma az ország egyik legnagyobb edzőterme. Megálmodói, Székesi János és Kalocsa Zoltán évek óta dédel­gették ezt az ötletet, s ők maguk is lelkes hívei a testépítésnek. — Már vagy egy évtizede terveztük, hogy létre kellene hozni egy valóban színvonalas, nagy befogadó képességű edző­termet, mert igény lett volna rá — mondta Kalocsa Zoltán. — Azonban sem megfelelő hely, se anyagi lehetőségeink nem voltak. Mi tizenöt éve kezdtünk testépítéssel foglalkozni, akko­riban még csak pincékben, táro­lókban alakítottuk ki a magunk „edzőtermét”, a gépeket is mi készítettük olyan anyagokból, ami éppen hozzáférhető volt. A mintát újságokból néztük ki és az edzésterveket is könyvekből tanultuk. De már akkor csatla­koztak hozzánk néhányan, akik ma is a klub tagjai. — Ezért az épületért nem kis harcot kellett vívnunk — teszi hozzá Székesi János. — Több mint három éve üresen állt, si­ralmas állapotban volt. Az ön- kormányzat segítségével meg­kaptuk a bérleti jogot. Igaz: a felújításra kétmillió forintot kellett fordítani. Ma már mint­egy negyven különböző gépünk van, személyre szóló edzéster­vet készítünk, táplálkozási ta­nácsokat adunk. Eddig több mint hatszázan váltottak nálunk bérletet. Meséli: egyre többen meg­ismerik, megkedvelik a helyet. Megalakult a Lion's Gym Body Fittnes Se, beléptek a Magyar Erőemelő Szövetségbe, és tíz versenyzőjük szép eredménye­ket ért el országos bajnokságo­kon is. — Itt elsősorban nem az erőemelés, a testépítés a lé­nyeg, a legtöbben nem ezért járnak ide. Egyszerűen mo­zogni szeretnének, formálni az alakjukat, no meg a társaság miatt: ismerkedni, beszélgetni, s közben hasznosan eltölteni a szabadidőt. Az ide járók közt vannak fiatalok, középkorúak, sőt egy hatvan év körüli tagunk is van. Úgy tűnik: Magyaror­szágon most kezd divatossá válni ez a sport, s egyre több híve van már. (Jakab) Nem csak az erős emberek járnak az edzőterembe fotó: török Baleset a Honvéd utcai csomópontban Egy Lada nem adta meg az elsőbbséget a 48-as Ifjúság útja és a Honvéd utca kereszteződésében tegnap hajnalban negyed hat után néhány perccel a Dombóvár irányába szabályosan közle­kedő Trabantnak. A két autó nagy erővel ütközött egymásnak, így a körülmények ellenére szerencsésnek mondható, hogy a súlyos balesetben csak a szabálytalanul közlekedő Lada veze­tője szenvedett sérülést: több helyen eltörött a bordája. Családi lövészet a Szent Hubertusban Egyedül álló lőedzést tartott a hétvégén a kaposvári Szent Hu­bertus lövészklub. A szituációs lövészeket tömörítő klubnak 20 olyan tagja van aki megszerezte a szituációs lövészethez szük­séges minősítést. Mozgó és védett célpontokra lőnek, nagy ka­liberű hadi fegyverrel. A házi versenynek is beillő edzést ezút­tal a lövészek családtagjai is megnézhették, egészen közelről. A lövészedzés a helyszínen, bográcsban főtt ebéd elfogyasztásá­val ért véget. fotó: kovács tibor Pályázat üzletek építésére Folyamatosan épül a Kisgáti-városrész, amely az utóbbi időben a megyeszékhely egyik legdinamikusabban fejlődő övezetévé vált. A 61-es főközlekedési út déli oldalán családi házas lakóte­lep épült ki, amely a Dobó István utca beágazástól keletre a ter­vek szerint tovább terjeszkedik majd. Most az északi oldalon a város egy pályázatot írt ki annak a három hektáros közművek­kel is ellátott Aral-kút mögötti területnek az értékesítésére, amelyen a városrendezési tervek között üzletközpont épül majd. Az előzetes érdeklődések alapján jó esély van arra, hogy a pályázat lejártát követően az adás-vételi szerződés végére még az idei esztendő végén pont kerül. Védőruhák a tűzoltóknak A kaposvári tűzoltók próbálják ki azokat a védőruhákat, ame­lyeket Magyarországon gyártanak és amellyel a német Sattler cég olcsónak éppen nem mondható öltözetét szeretnék kiváltani a tűzoltók. A ruha ugyan bevetésen még nem vett részt, ám a tűzálló nadrágból és kabátból álló együttes az előzetes próbák során beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A kaposvári tűzol­tók ügyeletes egységei egyelőre csoportonként egy ruhát kaptak kipróbálásra, amelyet később véleményeznek. Szereti a fagylaltot? Akkor megérdemli, hogy egy igazán jót egyen HAMAROSAN Ismét nyit a Borostyán cukrászda kiváló minőségű fagylalttal, cukrászipari termékekkel, tágas kerthelyiséggel és szolid árakkal Figyelje és gyűjtse a hirdetéseket, mert a nyitás napján ezért ingyen fagyit kap 1 szelvény — 2 adag, 2 szelvény — 3 adag 4 szelvény már fagyikelyhet ér Borostyán cukrászda Kaposvár, Rákóczi tér 3. A kaposvári irodában már elvált párokat is összehoztak Társkeresés telefonon A társkeresés is automatizáló- dik. A telefonos szolgáltatás kínálja a házastársat is. A társ­keresés modem változatáról Krisía/J Rózsát az egyik kapos­vári partnerközvetítő iroda ve­zetőjét kérdeztük.- Kik keresnek társat az iroda közvetítésével?- Szinte minden korosztály, a húsztól a hetven évesig. Többségük már egy válással a háta mögött. Leginkább azon­ban a középkorú elvált szülők választják az ismerkedésnek ezt a módját. Ügyfeleink többsége egyébként középiskolát vég­zett, de szép számmal fordul­nak hozzánk szakmunkások és diplomások is.- Hogyan sikerül társat ke­resni az ide fordulóknak?- Személyesen is beszélünk az ügyfeleinkkel, hogy a leg­többet megtudjuk róluk. El­mondják, miért kerestek fel minket, mi volt a válás oka. Fia­talok esetében többnyire a hir­telen harag. Megértőek va­gyunk, hiszen a válás lelkisérü­léssel jár, amit nehezen hever­nek ki. Egy részük nem is há­zastársat, inkább csak élettársi kapcsolatot akar.- S tud segíteni?- A legtöbben pontosan el­mondják milyen párt szeretné­nek. Az adatokat és az igénye­ket figyelembe véve nyilvántar­tásba veszem, és számba vesz­szük a lehetséges partnereket.- Sikeres-e a közvetítés?- Nagy részük boldogan kö­szön el tőlünk, s mivel a későb­biekben is tartjuk a kapcsolatot, tudom ismeretségük többnyire maradandó. Persze akad, aki már hosszabb ideje csak re­ménykedik. Kevés a pénze az embereknek, nem járnak drága szórakozóhelyre, idejük sincs rá a munka miatt. Telefonon sokkal rövidebb idő alatt is­merkednek; ez is növeli az esé­lyüket.- Melyik itt született kapcso­latra a legbüszkébb?- Egy elvált házaspár ismét egymásra talált irodánk segít­ségével. G. B. Gyertyák fénye a holocaust kaposvári, somogyi áldozataiért Elhurcoltak emlékezete Az első gyertyát Schönberger András főrabbi gyújtotta meg FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Hat gyertya pislákoló fénye. Hatmillió európai áldozat, köz­tük hatszázezer elhurcolt honfi­társunk emléke. Miért? Érthe­tetlen. Hatmillió! Felfoghatat­lan - hiszen minden egyes em­ber halálával egy világ hal meg. Erről, a Tóra igazságáról be­szélt tegnap Schönberger And­rás főrabbi a zsidó temető már­tíremlékművénél, ahol a Ka­posvárról és Somogyból elhur­colt hittestvérekért, családtago­kért imádkoztak a hozzátarto­zók. A gyászünnepség a Ber­zsenyi utcai gettóemlékműnél, a templomkertben kezdődött. Az egykori zsinagógánál, mely az emlékmű feliratának tanú­sága szerint 1864 és 1980 kö­zött hirdette a jót, a tiszta erköl­csöt és emberséget, a Kaposvári Zsidó Hitközség, a Kaposvári Helyőrség-parancsnokság, a Somogyért Egyesület képvise­lői és a gyászolók helyezték el az emlékezés virágait. A zsidó temetőben a pécs- szegedi főrabbi a menóra fé­nyét láttatta, melyhez az em­lékmű gyertyatartója is hason­latos. Schönberger András gyászbeszédében arra kérte a Teremtőt, gyújtson világossá­got a lelkekben, hogy az emberi gyarlóságnak soha többé ne es­hessenek áldozatul ártatlanok, hogy hitéét soha egyetlen em­bert se küldjenek gázkamrába, hogy ne kelljen millióknak név­telen sírokban végezniük! A megemlékezésen, ahol Tímár Károly nyugdíjas főkántor éne­kelt héber imákat, hat gyertyát gyújtottak a holocaust áldozata­inak emlékére. Ezt követően helyeztek el koszorút a kapos­vári, a nagykanizsai, a keszthe­lyi és a zalaegerszegi zsidó hit­községek, Kaposvár város ön- kormányzata, a Somogy Me­gyei Levéltár, a kaposvári Bap­tista Gyülekezet és a Hit Gyü­lekezete, valamint a MSZP, az SZDSZ és a Fidesz-MPP városi szervezeteinek képviselői. B. T, Memorandum a távhődíjról A Megyei Jogú Városok Szövetsége tartotta a hétvé­gén közgyűlését. A kapos­vári delegáció pénteken délután érkezett meg a ta­nácskozás helyszínére, Nyíregyházára, ahol Csabai Lászlóné, a város polgár- mestere fogadta őket. A konferencia egyébként nemzetközivé bővült, hi­szen egy meghívott angol előadó, Stuart Harding a nemzetközi turizmus fej­lesztési lehetőségeiről be­szélt. Ezt követően a megyei jogú városok jövő évi köz­ponti költségvetésének for­rásszabályozásáról tartott előadást Kobold Tamás, a szervezet alelnöke. A jelen­lévők egy memorandumot is megfogalmaztak, amelyben a távhőszolgáltatással kap­csolatos problémákat vették sorra. Felbermann Endre a városüzemeltetési bizottság elnöke az ipari tárca gázta­rifa rendeletének tervezetét ismertette, dr. Szabó Gábor, a törvény előkészítő bizott­ság tagja pedig az egészség- ügyi törvény aspektusairól beszélt. A kétnapos tanács­kozás szombaton kora dél­után ért véget. Idei rekord a strandon Tegnap csaknem kétezren váltottak jegyet Kaposváron a városi strandfürdőbe. Ez eddig idei rekordnak számít, annak ellenére, hogy' már a szombati jó idő is sokakat vonzott a medencék part­jára. Aznap ezerötszázan lá­togattak a városi fürdőbe. A hétköznapok is egyre for­galmasabbak. A vendégek többsége délután három óra után, akkor már kedvezmé­nyes áron. A hétköznapok közül a csütörtök a legjobb, ilyenkor sok nyugdíjas ke­resi fel a fürdőt vidékről is. PROGRAMAJÁNLÓ A Róma-hegyi Rippl-Rónai Emlékmúzeumnál - rossz idő esetén a villa műtermé­ben - kezdődik ma 19.15 órakor Molnár Piroska ön­álló estje Vallomás a szere­lemről címmel. A Nyári es­ték a Rippl-villában első előadásán Darvas Ferenc zongorán kísér, Lőrincz Sándor közreműködik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom