Somogyi Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-23 / 144. szám
1997. június 23., hétfő SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Német katonák Somogybán Tizennyolc német Bundes- wehr-katona érkezett — humanitárius céllal — Kaposvárra szombaton. A böhönyei magyar-német hősi temetőben végső nyugalomra elhelyezett ismeretlen német katonák egy részének nevét ugyanis kutatásukkal sikerült azonosítaniuk. A küldöttség célja magyar katonák segítségével, hogy az ismeretlen katonákként eltemetettek nevét sírkövekre vésve elhelyezzék. A küldöttség programját a német hadisírgondozó egyesület és a Honvédelmi Minisztérium hagyományőrző egyesülete közösen szervezte. Egy hónappal ezelőtt Sabine Shram, a bajor ifjúsági miniszter járt Kaposváron, s egyeztette a mostani programot a honvédség kaposvári alakulatával, a területi védelmi irodával, a polgármesteri hivatallal, valamint Böhönye polgármesterével. Tegnap a küldöttség tagjai Kaposvár nevezetességeivel ismerkedtek. T. R. „Áldd meg fiaidat tisztelt osztályfőnököm” Ötvenéves diákcsínyek emlékeit idézték Félszáz év után újra a padokban fotö török anett Ötven éve a kaposvári kereskedelmi középiskolában 49 matúra-jelöltnek szólt utoljára a csengő, ám az azóta eltelt félszáz év sem tudta megfakítani az iskolapadban szövődő barátságokat — mondta szombaton dr. Zurek János a Nosz- lopy közgazdasági szakközépiskolában tartott ötvenéves érettségi találkozón. Majd a hetes tisztében — az egykori tanáraikat képviselő — Erfalvyné Ludwig Borbála igazgatónak jelentett: „az osztály létszáma 49, jelen vannak huszonketten, igazoltan távol maradtak, azaz a mostani — képzeletbeli — csöngetést már nem élhették meg tizenhármán, kimentették magukat heten, nem jelentkeztek heten”. S a huszonkét idős, jogászokká, tanárokká, a művészeti és kulturális élet jeles képviselőivé „cseperedett” diák, mint egykoron elfoglalta helyét a padokban. Végeláthatalan volt a régi történetek sora. Emlékszel? Hát hogy lehetne azt elfelejteni? Kicsit hangosabban, mert süketek vagyunk! Szinte gyermeki érdeklődéssel hallgatták egymás szavait: dr. Mike János, „a nagy kó- válygó” (hosszú éveket dolgozott sebészként Marokkóban, Németországban, most éppen Franciaországból érkezett) és Bogdán Jenő, az egykori „vékony kiskölök” történeteit egymásról és szeretett tanáraikról. A hangulat hol hahotába torkollott, hol pedig könnyes, emlékezéssé szelídült. Soós Barnabás elhozta azt az eredeti búcsúztatót, amely 1947. május 14-én hangzott el. Kaposi Kiss István olvasta fel nagy reményekkel és tehetséggel indult osztálytársuk, Rádiós József szavait, amely így fejeződött be: „Áldd meg fiaidat tisztelt osztályfőnököm, mestere a tudománynak". S a fohász utáni koszorúzásnál az iskola előtti harangláb lélekharangja Csicsa bácsiért, vagyis Földi István egykori osztály- főnökükért, valamennyi tanárukért és a már eltávozott társaikért szólt. (Tamási) Százmilliók hiányoznak az önkormányzatok lakáskasszáiból Törvénysértő lakásgazdálkodás (Folytatás az 1. oldalról) Az 1994 áprilisára kötelezővé tett számlanyitást Siófok csaknem két évvel később hajtotta végre. Az 1991-96 közötti időszakot áttekintő vizsgálat országosan is kiemelkedő példaként említi Csurgót: az ellenőrök nem találtak lényeges hiányosságot, és a település még a bevételeinél is többet fordított a meghatározott feladatokra. Kaposváron több mint négyezer bérlakást adott el az önkormányzat, ezek forgalmi értéke megközelítette a 4 milliárd 530 millió forintot. Ezzel szemben mindössze 1 milliárd 277 millió forintért értékesítették azokat. A bérlők többsége részletre vette meg a lakást, ezért eddig 282 millió forint nettó bevétele volt az önkormányzatnak; ennek 31 százalékát használta föl az előírt célokra: tíz csökkentett paraméterű lakást épített, illetve bérlakásainak egy részét fölújította. A 194 millió forint kü- lönbözetet működési gondjainak megoldására költötte. Siófok 295 bérlakásából 240-et adott el. Az értékesítésből 37 millió 800 ezer forint nettó bevétele volt, ebből kevesebb mint 2 millió forintot költött felújításokra, a többi szintén a működési hiányok eltüntetésére ment. Csurgón viszonylag kevés lakás kelt el, az ingatlanárak olcsóbbak, ezért kevesebb bevétel volt: nemcsak a 8 millió 300 ezer forintot, hanem 2 millió 700 ezer forinttal többet fordított az önkormányzat lakásépítésre. — A mérleg másik serpenyőjében van az, hogy az utóbbi években olyan többletfeladatokat ruházott a kormány az ön- kormányzatokra, amelyekhez nem adott megfelelő pénzt — foglalta össze a tapasztalatokat dr. Hegedűs György, az Állami Számvevőszék Somogy megyei kirendeltségének tanácsosa. — Ésszerű és méltányolható, hogy az önkormányzatok a jóval magasabb banki hitel helyett belső hitelként használták föl a lakásértékesítésből származó összeget. Ha újabb terheket rónak az ön- kormányzatokra az ellátásukhoz szükséges forrás nélkül, szerintem nem is várható, hogy ezt a pénzt pótolni fogják, és arra költik, amire kellene. Katona József Program kicsiknek és nagyoknak: a tűzoltóbemutatótól a főzőversenyig Vidám falunap Kiskorpádon Falu-és gyermeknapot tartottak a hétvégén Kiskorpádon, amelyen a település apraja- nagyja részt vett. A színes programokkal tűzdelt találkozót hagyományteremtő szándékkal szervezték meg. Felavatták a település zászlaját, amit a nagybajomi Deák Varga József tervezett. A sportpályán a rendőrök kutyás akciója után a hagyományőrző tűzoltók mutatkoztak be. A lovagolni vágyók néhány kör erejéig nyargalász- hattak, s a haditechnika iránt érdeklődők sem unatkoztak. A jelen levő SFOR-katonák „állták a rohamot”, sok helyi fiatal itt ismerkedett meg közelebbről a speciális katonai járművekkel. A kisebbek az agyagozás, a gyöngyfűzés és a csuhéfonás fortélyát lesték el. A szervezők - a helyi ön- kormányzat, az óvoda és a szülői munkaközösség - főzőversenyt is hirdettek, amire kilencen neveztek. A kondérok felől ínycsiklandozó illat szállt. A zsűri hosszas ízlelgetés után Benkó Jánosné vaddisznópör- költjét találta a legfinomabbnak. A falunapot RSG-bemutató, fociverseny és ügyességi játékok is színesítették. (Harsányi) Kitartottságért egymillió forintos pénzmellékbüntetés Lányokat futtattak, lebuktak Négy vádlottja volt annak a szövevényes ügynek, amelyben most hozott jogerős ítéletet a megyei bíróság, a Vádlottakat ki- tartottsággal, üzletszerű kerítéssel, üzletszerű kéjelgés elősegítésének bűntettével vádolták. A Siófoki Városi Bíróság Orsós Imre 29 éves ságvári lakost kitartottság és üzletszerű kerítés bűntette miatt két év börtönre és két év közügyektől eltiltásra; Somogyi Ilona 48 éves siófoki lakost kitartottság bűntette miatt egy évi — 3 évi próbaidőre felfüggesztett — börtönre és egymillió forint pénzmellékbüntetésre; Balázs Sándomé 77 éves siófoki lakost és Szerencse Imre 26 éves ádándi lakost üzletszerű kéjelgés elősegítése bűntette miatt mint társtetteseket 9 hónapi — végrehajtásában három évre felfüggesztett — börtönre, valamint 100-100 ezer forint pénzmellékbüntetésre ítélte. Orsós Imre — a lopástól a magánlaksértésig és a bélyeghamisítás bűntettéig —- már kilencszer állt bíróság előtt Ba- lázsné is büntetett, míg Somogyi Ilona és Szerencse Imre büntetlen előéletűként felelt most tettéért. A megyei bíróság által elfogadott tényállásként Somogyi Ilona a siófoki STP bár üzletvezető tulajdonosa 1995 nyarától 3-4 lányt foglalkoztatott táncosnőként, akik pénzért férfiakkal közösültek. Ha megfelelő kuncsaftra találtak, akkor Szerencse Imrének, az éjszakai pincérnek szóltak, ő értesítette a Batthyány utcai panzióban Balázsnét, s így biztosított volt az alkalmi légyottokra a szoba. A lányok alkalmanként 10-15 ezer forintot kaptak, ebből ezer a szobaköltség volt, a maradék felét pedig Szerencse továbbította Somogyi Ilonának. A bár tulajdonosa 1995 októberében külföldön tartózkodott, amikor Orsós megismerkedett egy munkát kereső lánnyal. A szerencsétlen sértettnek a férfi melegen ajánlotta az STP bárt. Itt kezdetben csak táncolt, majd némi fenyegetésre férfiakat kellett boldoggá tennie. A fiatal lány először vonakodott, majd ráállt az üzletre. A legősibb foglalkozással keresett összeget azonban teljes egészében elvette tőle Orsós Imre. Ha kellett pofonokkal bírta erre. A vádlottak valamennyien tagadták bűnösségüket, ám a Somogy Megyei Bíróság dr. Ifkovics István büntető fel- lebbviteli tanácsa — a minősítés kisebb módosításával — helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. (Tamási) Fonyód Marcali rendelő egyezség A fonyódi önkormányzat már korábban felvetette, hogy visszakérné a Balaton parti városban működő, de Marcali tulajdonát képező rendelőintézet épületét. Marcali nem zárkózott el a tárgyalásoktól és a város képviselő-testülete mai ülésén dönt a fonyódiak felvetéséről. A javaslat az, hogy átadnák a tulajdont, de ezt követően Fonyód üzemeltesse teljes egészében az egészségügyi intézményt. Amennyiben eladni szándékozik az épületet, Marcali részt kér a hasznosítás bevételéből. Pénzt nyertek Kisbajomban Négyszázezer forintot nyert működési és fenntartási kiadásokra a Kisbajomi Etnikai Cigányszervezet az Emberjogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságtól. Ebből a pénzből a hét végén sport és kulturális romanapot szerveznek a faluban. Nagyüzem a konzervgyárban Megkezdték a meggy felvásárlását a kistermelőktől is a Limpex Konzervgyár Kft nagyatádi gyárában. Az üzem ebben az évben is megvásárolja a termelőktől a szerződött nyersanyagokat, a gyártáshoz szükséges uborkát. Élénk hétvége volt a mentőknél Tegnap több mint 20 riasztást kaptak a kaposvári mentősök. Egy mezőcsokonyai kislányt vakbélgyanúval vittek a kórházba, akit később megműtötték. Toponáron egy nő gyógyszermérgezést szenvedett. Ä nagy meleg miatt rosszul lett egy idős kaposvári asszony, akit a kaposvári kórházba vittek. Egy cukorbeteg asszony be- kómált, s a helyszíni ellátás után őt is a kórházba szállították kivizsgálásra. Sportöltöző létesül Balatonlellén A balatonlellei képviselő- testület korábbi határozatával eladta a sportpálya területén az üzletek alatti telkeket. Régi vágyát teljesítette ezzel az itt tevékenykedő vállalkozóknak, lezárva a több éves vitát. A 10 millió 578 ezer forintos bevételt a megkezdett sportöltöző befejezésére fordítja a város. Szeretnénk, ha nemcsak olvasója, hanem ajánlója is lenne a Somogyi Hírlapnak. Ezért kérjük, hogy szervezzen ismerősei, barátai körében új előfizetőt lapunknak. Azok között a jelenlegi előfizetők között, akik új megrendelőt szerveznek a Somogyi Hírlapnak, a Balaton Füszért Kereskedelmi Részvénytársaság vásárlási utalványait sorsoljuk ki, amelyet a cég bármelyik áruházában be lehet váltani. A nyertes előfizetők névsorát lapunk szombati számában közöljük. A sorsolás előtt kézbesítőnk az új megrendelőt személyesen felkeresi. Kérjük előfizetőinket, hogy ha szerveznek új előfizetőt, akkor az itt látható megrendelőlapot kitöltve küldjék vissza. A borítékra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat kiadónk a levél érkezése után kifizeti.----------------------------------------------------------------------------1 Megrendelőlevél a SOMOGYI HÍRLAP előfizetésére 1997 ..........................-tői Előfiz etési időszak: Előfizetés díja: I l egy hónap 725 Ft I I negyedév 2100 Ft Beszervező előfizető: Név.................................................................... Lakcím:............................................................ B eszervezett előfizető: Név..................................................................... Lakcím:............................................................. A jelenlegi előfizetőink között, akik új előfizetőket szerveznek, e megrendelőlevél beküldésével, aBRlRTON FÜSZCRT K<RCSI<<DCUMI RCSZVCNVTRRSRSRG által felajánlott vásárlási utalványokat sorsoljunk ki. Balatonföldvár jószomszédai A balatonföldvári körjegyzőség Kerekivel, Bálványossal Pusztaszemessel és Szóláddal együtt öt település államigazgatási és önkormányzati ügyeit intézi. Ebben az évben 36 millió 911 ezer forint a költségvetésük. A települések állandó lakosonként 5100 forintos hozzájárulást fizetnek, ami az 1994-es árszinten kalkulált összeg. Négy falu összesen 2364 lakossal 12 millió forinttal egészíti ki a körjegyzőség költségvetését, a nagyobb teher a 2306 lelkes Balatonföld- váré. Az önkormányzat számára érték, hogy a körjegyzőség hivatalában szakszerűbb szervezetet tudott kialakítani. A 25 dolgozóból 10 rendelkezik felsőfokú végzettséggel. Somogybán 71 járműnél találtak kifogásolnivalót Ellenőrizték a kamionokat Somogybán 222 járművet ellenőriztek a hétvégén a megyei közlekedés-felügyelet szakemberei. A rendőrökkel közösen tartott akcióban külön figyelték a teherautósokat: életbe lépett ugyanis a hétvégi kamionstop. Június 15-től augusztus végéig a 7,5 tonnánál súlyosabb teherautók szombat reggel 8 és vasárnap 22 óra között, s ünnepnapokon nem közlekedhetnek. Áz első, hétvégi akción két teherautóst kaptak el, mindegyiket Mesztegnyő környékén: az egyik Ifás mezőgazdasági gépalkatrészt szállított. Nem folytathatta az útját az a teherautós sem, aki „műszaki okból” közlekedett. A sofőr azzal védekezett: a motor- cserés teherautót járatnia kell. Ő ellene is szabálysértési eljárást kezdeményeztek. Ambrus Zoltán, a megyei közlekedés- felügyelet munkatársa tegnap elmondta: hétvégén 11 esetben intézkedtek a rendőrök. A felügyelet munkatársai 16 személygépkocsit rendeltek be műszaki vizsgálatra. Az egyik autó szélvédője repedt volt, a másikat kis híján megette a rozsda: a karosszéria szinte elrohadt. Néhány olyan autóst is kiszűrtek, akik „tükör-radiál- lal” közlekedtek. Egy Balaton- boglámál leintett busz bal hátsó gumija erősen kopott volt, ráadásul nem vizsgáztatták le közforgalmú személy- szállításra. Ennek ellenére néptáncosokat szállított a fővárosba... (Harsányi)