Somogyi Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-21 / 143. szám
1997. június 21., szombat SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 MIÉP-fórum nemzeti sorskérdéseinkröl Aggasztó a népességfogyás —í Ha nem történik változás a népesedés tekintetében, akkor a magyar nemzet megszűnik. Évente 100-140 ezerrel leszünk kevesebben, érdekes módon a cigány családok rendkívül szaporodnak. Dr. Franyó Zoltán mondta ezt azon a meglehetősen kis létszámú fórumon, amelyet a Magyar Igazság és Élet Pártja somogyi szervezete rendezett tegnap a pártok házában. A szervezet jogász vendége a Nemzeti sorskérdéseink címmel meghirdetett programsorozat első összejövetelén. Az előadó szerint az államnak kötelessége, hogy megőrizze a népességet, ám ehhez — állította — elkötelezett kormány kell, nem olyan, mint a jelenlegi. Az abortuszt el kellene törölni, és véleménye szerint megszégyenítő közmunkára kellene küldeni a terhességmegszakításra vállalkozó nőket. Az ilyen beavatkozást elvégző orvosokat pedig praxisvesztéssel lehetne sújtani. Dr. Franyó Zoltán szerint — ezt idézte dolgozatából — át kell alakítani a támogatási rendszert, az egykéket nevelőkre különböző adókat kell kivetni, különben nem állítható meg a népesség drasztikus fogyása. L. S. Gönyűtől Dunaújvárosig - közös hullámhosszon Vízi információs csatorna Öreg hajósok szerint a Dunán mindig történik valami: áradás, apadás, csónakborulás, szennyeződés vagy más. A folyón rendszeresen közlekedő vízi vándoroknak fontos tehát, hogy minden rendhagyó esetről, egymás szakmai gondjairól késedelem nélkül hírt kapjanak. Ezért volt kiemelkedő jelentőségű eseménye a dunai hajózásnak a Duna-Rajna-Majna Rádiós Információs Segélyhívó Rendszer Gönyűtől Dunaújvárosig tartó szakaszának tegnapi felavatása.- A vízi információs csatorna most elkészült részét német és osztrák rádiósokkal közösen alakítottuk ki - mondta munkatársunknak Dohai Sándor, a Rádiósok Országos Egyesületének elnöke. - A legfontosabb szakmai értesülésekért nem kell az úgynevezett hajózási csomópontokhoz utazni, a vízi járművek - korszerű diszpécserközpont közbeiktatásával - fenntartott URH- sávon tájékoztathatnak és tájékozódhatnak a hajózással ösz- szefüggő minden lényeges történésről. A központ indokolt esetekben a kapott adatokat a rendőri, polgári védelmi szerveknek is továbbítja. A segélyhívó rendszer két éven belül teljesen kiépül, ösz- szekapcsolódik a hasonló osztrák és németországi csatornával. így még az ezredforduló előtt közös hullámhosszon lesznek a Duna-Rajna-Majna hajósai. (Szalóky) Tisztújítás előtt a KDNP Ma kezdődik a Keresztény- demokrata Néppárt kétnapos tisztújító országos választmányi ülése. Bár a tisztújítástól sokan a párt helyzetének rendezését várják, a választmányi ülés szabályossága - egyes mandátumok vitatottsága miatt - jogilag ismét megkérdőjelezhető. Mint ismeretes, a tisztújítást azért kell megismételni, mert a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette az országos választmány tavaly decemberi határozatait. Jogvitára azonban a mostani ülés is alapot adhat, hiszen a Pest megyei küldöttek mandátumának legitimitása vitatható. A választmány elnöksége egyébként zárt ülést javasol, míg Giczy György nyílt ülést szeretne, amelyen a sajtó is részt vehet. Az elnök leszögezte: győzelme esetén csak azt zárja ki a pártból, aki a tisztújítás után valami miatt újabb pert indít a KDNP ellen. A párt jelenlegi első embere szerint a tisztújítás tétje az, hogy a KDNP megmarad-e önálló politikai erőként, vagy egy másik párt szatellitpártja lesz-e. Szerinte megfoghatatlan a centrumpártiság fogalma. Az ellenfél, Semjén Zsolt azt szeretné, hogy a KDNP határozott centrumpárt legyen. A választások első fordulójában KDNP-Fidesz-MDF együttműködést képzel el, amely a második fordulóban kiegészülne a kisgazdapárttal. Esélyt kapnak az önálló életre ősszel indul a fogyatékosok szakképzési programja Ősztől komplex szakképzési programot indít fogyatékos fiataloknak a munkaügyi tárca és a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány. Első lépcsőben Sövénykúton, Nyíregyházán és Nyírjesen kezdi meg működését a képzéssel foglalkozó szakintézmény, a későbbiekben további hét hasonló oktatási centrumot alakítanak ki az ország különböző részein.-Hazánkban tíz év után először látszik esély arra, hogy bővüljön a munkaerőpiac - mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Kiss Péter munkaügyi miniszter. - A következő években várható 3-4 százalékos gazdasági növekedés nyomán a foglalkoztatottak száma 2010-ig a jelenlegi 3,6 millióról 4,5 millióra növekedhet, s ebben benne vannak a szellemileg, érzékszervileg és testileg sérültek is. A fejlett piacgazdaságokban a népesség 9-10 százalékát teszik ki azok, akiknek munkavállalását valamilyen fogyatékosságuk korlátozza. Becslések szerint nálunk is hasonló az arány. Jelenleg hazánkban csak kísérleti jelleggel létezik olyan szakképzés, amely kifejezetten fogyatékosokat próbál felkészíteni az önálló életre. Az ősztől induló komplex program keretében a fiatalok hasznosítható, keresett szakismeretek birtokába jutnak, egészségi állapotukat is fejlesztik, és mindezzel valós esélyt nyújtanak számukra az elhelyezkedésre. A most nyíló három és az ezredfordulóig tervezett további hét intézmény révén a sérült fiatalok egynegyedét- egyhatodát segítik aktív kereső státushoz. A minisztérium és a köz- alapítvány közös programjának megvalósításához a forrásokat egyrészt az országos munkaerő-piaci alapból, másrészt a szakképzési alapból, harmadrészt a normatív támogatásból biztosítják a rászorulóknak. Népbetegség a csontritkulás Magyarországon a lakosságnak csaknem a 10 százaléka érintett valamilyen csontritkulásos betegségben. Évente csak a combnyaktörések száma meghaladja a 15 ezret. Minderről és főként a megelőzés lehetőségeiről hangzanak el előadások június 24-e, a csontritkulás világnapja alkalmából vasárnap Budapesten. Tegnap az ORFI-ban tartott tájékoztatón Kökény Mihály népjóléti miniszter, Cser Ágnes, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója és Bálint Géza, az intézet főigazgató főorvosa ismertette e sokakat sújtó betegség társadalmi, gazdasági kihatásait. Majdnem egymillió embert érint FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE Torgyán levele az átvilágításról Torgyán József, az FKGP elnöke tegnap levelet írt az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzésére létrehozott III. számú bizottságnak, valamint Kuncze Gábor belügyminiszternek. A politikus emlékeztet arra: az úgynevezett ügynöktörvény értelmében két feltétel egyidejű megléte szükséges ahhoz, hogy valakit érintettnek tartsanak. Az első az illetőnek a hálózati feladatok vállalására vonatkozó, saját kezűleg aláírt nyilatkozata, a második annak igazolása, hogy az érintett a jelentésekért, illetve tevékenységéért illetményben, prémiumban vagy kedvezményben részesült. Torgyán felidézi azokat a korábban már nyilvánosságra hozott információkat: az 56-os forradalomban való részvétele miatt büntetőeljárás alá vonták, s egyidejűleg megkísérelték a beszervezését. Utóbbi nem járt sikerrel, a munkára végül alkalmatlannak találták. Ezek alapján kéri: az átvilágító bizottság haladéktalanul adja ki az igazolást arról, hogy ő nem tartozik a törvény hatálya alá. Ha ennek bármi akadálya lenne, akkor követeli, a testület hozza nyilvánosságra: mikor és hol írt alá hálózati feladatok vállalására vonatkozó nyilatkozatot? Mikor, kinek és kiről adott jelentést? Mikor és mennyi illetményt, prémiumot, illetőleg kedvezményt kapott? A levélből kiderül: meghallgatásán az átvilágító bírói testület „bizonyítást” rendelt el. A Fidesz kivonult. A továbbiakban nem kíván részt venni a választójogi törvény módosításáról szóló egyeztetéseken a Fidesz. Mint a párt országos elnökségének pénteki nyilatkozatából kitűnik, azért jutottak erre a döntésre, mert szerintük az MSZP és az SZDSZ csak a saját párt- és hatalmi érdekeit szolgáló módosításokat kívánja elfogadtatni a parlamenttel. MSZP-jelöltek. A Magyar Szocialista Párt az 1998-as választásokon is önállóan kíván jelölteket és listát állítani. A szocialisták arra törekszenek, hogy valamennyi egyéni körzetben ismert, szakmailag felkészült személyiségeket indítsanak - jelentette be Csintalan Sándor, az MSZP ügyvivője a párt pénteki elnökségi ülését követő sajtóértekezleten. Tavasszal népszavazás? Az SZDSZ pénteken kiadott közleménye szerint a szabaddemokraták a koalíciós megállapodás alapján javasolják, hogy a jövő év első negyedében népszavazás döntsön a NATO- csatlakozásról. Az MDNP a földtörvényről. A Magyar Demokrata Néppárt arra kéri a kormányt: vonja vissza a földtörvény módosítására tett javaslatát, mert az nem szolgálja a mezőgazdaságból élők érdekeit, és nem biztosítja a külföldi magán- és jogi személyek kizárását a magyarországi földtulajdon-szerzésből. Szárszói találkozó. E hét végén tartják az V. szárszói találkozót, amelyre Farkasházy Tivadar mintegy kétszáz vendéget hívott meg. Idei meghívólevelében a házigazda egyik megvitatásra alkalmas témaként ezt javasolja: „Leraktuk-e már a kapitalizmus alapjait, és kik kerültek alája?” MIÉP-tag a parlamentben. Kapronczi Mihány volt kisgazda politikus, aki két éve független országgyűlési képviselő, belépett a Magyar Igazság és Élet Pártjába. A magánosításról. Az MDF attól tart, hogy a megmaradt állami vagyont végkiárusítász- szerű tempóban, hátrányos feltételek mellett adják el. Ezt Demeter Ervin, a párt frakció- vezetője fejtette ki pénteken, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának sajtótájékoztatóján. Benzinkútrablók őrizetben. Gyávának bizonyultak a benzinkútrablók, bátor volt a kútkezelő és éber a rendőr. Solton, az egyedül lévő kútkezelőtől egy álarcos, kezében pisztolyt tartó személy pénzt követelt, a benzinkutas nem ijedt meg, szembefordult a támadóval. Beszélgető partnerünk: a remek dolgokat (ki)főző humorista Selmeczi vidékre vágyik A közelmúltban második könyve jelent meg Selmeczi Tibornak, napjaink egyik legnépszerűbb humoristájának. Lapjain állítólag nyolcvannyolcszor találkozhat az olvasó a miniszterelnök nevével. A miértre a szerző kapásból válaszolja:-Azt a nevet, hogy Horn Gyula, nem lehet leírni. Elégszer. Egyébként azt hiszem, Torgyán sem panaszkodhat.- Kiknek ajánlja a könyvét?- Azoknak, akik a mindennapi rohanás, bosszankodás után is képesek nevetni azon, amit napközben átéltek. Ha ettől másnap vidámabb, jobb lesz a kedvük, nem írtam hiába.- Ki-kimozdul Pestről?- Ha csak tehetem. Eredetileg magam is vidéki vagyok. Gyakran visszavágyom a vidék csendjébe és tiszta levegőjébe. Kár, hogy ma már az egész ország „összeforrt” egyetlen bűzös, zajos légtérré. Hogy vidéken járok, többnyire csak abból tudom, hogy traktorokkal találkozom az országúton.- A humor mellett mi a kedvenc időtöltése?- Imádok főzni. Bár én zabkorpát vacsorázom kefirrel, de a feleségemnek és a lányomnak normális ételeket főzök. Azaz dehogy főzök - alkotok. Egy férfi csak zseniális lehet a konyhában. Egy sebész biztonságával lazítom föl a csirkeA konyhában zseni fotó: feb comb bőrét, szivargyári munkás technikájával tekerem föl a töltött káposztát. Remekeimet azután vagy megeszik, vagy nem. Németh Zsuzsa Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin A hét sztárja: Courtney Thorne-Smith A1 Pacino: örök gengszterségre ítélve? Diana hercegnő és a fotósok Összefogtak a basszusok Noah Wyle kukájában kotorásztak Folytatódik nyári nyereményzápor- pályázatunk! Tvr-hét - a műsorújság gengsztersegfq Jihuju iisrssjjjw S3 a isíúíaJUjj ÖsszetogtaKflI