Somogyi Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-20 / 142. szám

12 SOMOGYI HÍRLAP KRÓNIKA 1997. június 20., péntek Ma június 20-a, péntek van „Másnak kalácsot ne ígérj, ha magad a kenyértől sem ha­raphatsz jót.” (régi magyar mondás) Névnapjukon köszöntjük Rafael nevű olvasóinkat. A nap ma: 4.47 órakor kél, és 20.45 órakor nyugszik; A hold ma: 20.10 órakor kél, és 4.44 órakor nyugszik. Ökumenikus egyházi naptár Péntek. Köznap. - Napi igék: Kat.: 2Kor 11,18-21-30. Zsolt 33. Mt 6,19-23. Ref.: ApCsel 14,1-18. 2Krón 6,1-21. Ev.: Jón 3,10- 4,11. ApCsel 11,1-18. Őrt.: Róm 2, 14-29. Mt 5,33-41. - Ra­fael. Bibliai név, jel.: Isten meggyógyít. Védőszent: Rafael ark­angyal, „egy a hét közül, akik az Úr előtt állnak”. - Az őrt. és a gör.kat. naptárban Szent Metód patarai püspök vértanú. Mai évfordulóink 40 éve hunyt el Soós Imre színész. Igazi őstehetség volt, sorsá­hoz legendák egész sora kapcsolódik. Örökre beírta nevét a magyar színház és film történetébe, pedig tanulmányi idejét is beleszámítva alig töltött egy évtizedet a pályán. Példátlanul ki­robbanó sikert aratott, két évvel azután, hogy a hajdúsági határ­ban a libát őrizte, már fesztiváldíjat nyert Karlovy Vary-ban. Nem csoda, hogy idegrendszere nem tudta feldolgozni életének ily hirtelen változásait. Amint a főiskolai jelentések is írták, „iszik, mértéktelenül dohányzik...”, de persze „nem képezi ma­gát ideológiailag, nem végez mozgalmi munkát, s nem jár el a DISZ központi vezetőségének üléseire”. Pláne érthető, hogy összeroppant. Volt, hogy gyógyszeres öngyilkossági kísérlete miatt a színpadi próbáról vitte el a mentő. De közben olyan fil­meket forgatott, mint a Ludas Matyi, a Liliomfi vagy a Kör­hinta, színpadi karrierjének csúcsa pedig a Rómeó és Júlia cím­szerepe. Boldog születésnapot! Ma 30 éves Nicole Kidman ausztrál származású amerikai szí­nésznő. Hawaiiban született, de a kenguruk földjén nevelkedett, és ott kezdte színésznői karrierjét is. Mégpedig egy tévéfilmso­rozatban, amely Ausztrál Express címmel pár éve a Magyar Te­levízióban is ment vasárnap délutánonként. A kócos lány azon­ban nem aratta le a babért, Amerikába ment, ahol ismét teljesen ismeretlenül kezdhette. Belészeretett azonban a híres színész, Tom Cruise, aki aztán hamar megismertette a hollywoodi fil­mes körökkel, így megkapta első szerepeit, s azóta olyan nagy sikerű filmekben játszott, mint a Mindörökké Batman, a Mint a villám, a Billy Bathgate és a Halálos nyugalom. Utóbb a több hazai tévéadón is vetített Bangkok Hilton című filmsorozat sze­replőjeként láthattuk. Balatonboglári tükörrel jelenik meg a SOMOGYI HÍRLAP szombati száma A balatonbogláriak kérdeznek: ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Egy felettünk húzódó, lassan kelet felé haladó, hullámzó frontálzóna az időjárás fő alakitója. Hatására ma az ország nagy részén egész nap erősen felhős, vagy borult lesz az ég, csak eleinte délkeleten, illetve a front után - a nap második felében - észak­nyugaton lehet némi napsütés. Sok­felé valószínű eső, zápor, néhol zivatar. Helyenként kiadós mennyi­ségű csapadék hullhat. A hőmérséklet délután általában 21, 26 fok között, a tartósan csapadékos helyeken 18 fok körül alakul. ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Többnyire erősen felhős, vagy borult lesz az ég, legfeljebb késő délután csökken a felhőzet. Sokfelé valószínű eső, zápor, néhol zivatar is előfordulhat. Helyenként kiadós mennyiségű csapadék hullhat. A hőmérséklet a délutáni órákban 21, 24 fok között alakul. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 22 Paks: Siófok: 21 Pécs: Szekszárd: 24 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) 24 23 23 Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 21 Velencei-tó: 21 Tisza-tó: 21 Fertő-tó: 20 Tisza: 16-21 Duna: 16-20 Balaton: Tisza-tó: Kaposvár: Siófok: Szekszárd: 55-65 Velencei-tó: 50-60 Fertő-tó: 45-60 Paks: 40-55 Pécs: 45-65 Mohács: 50-65 55-65 45-55 45-60 40-60 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Kettős fronthatás várható, az átlagosnál hosszabb reakcióidő valószínű. A csapadékhullás idején átmenetileg romlanak a látási viszonyok. Viharos széllökésekre csak zivatarok környezetében kell számítani. Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc Somogyból összesen 37 pályamű érkezett Irodalmár kisdiákok Csutak István mosonmagyaróvári negyedikes diák - a sza­badon választott műfajban - első díjat kapott fotö: király Balatonboglári tükör címmel a város életét, fejlődését bemu­tató melléklettel jelenik meg szombaton, és azt követően minden hónapban a Somogyi Hírlap. Az összeállításban a ba­latonboglári és Boglár kör­nyéki, illetve a város iránt ér­deklődő olvasóink kérdést is tehetnek föl - telefonon - a vá­© 82/316-165 ros polgármesterének. Akinek bármilyen, Balatonboglár éle­tével, az ott lakók gondjaival kapcsolatos kérdése van, ma kora reggeltől késő délutánig teheti fel a 82/316-165-ös ka­posvári telefonszámon. A kér­désekre Sós Zoltán polgármester holnapi Balatonboglári Tükör című mellékletünkben válaszol. Négy kategóriában, három kor­csoportnak írt ki irodalmi pá­lyázatot a kaposvári Scriptores Kiadó, aminek megyei és or­szágos eredményhirdetését teg­nap tartották a szennai művelő­dési házban. Összesen 492 pályamű érke­zett, megyénkből 37 diák küldte el írását. A vers, az elbe­szélés, publicisztika, valamint a szabadon választott témakör­ben rendkívül változatos alko­tások születtek, ám — mint Földvári György szerkesztő elmondta — a sikeren felbuz­dulva hagyományt kívánnak te­remteni a versengésből. A pá­lyázatokat hat tagú zsűri bírálta. A somogyiak közül első helye­zést ért el Erdősi Nóra és Bene­dek Tamás a kaposfüredi általá­nos iskola diákja, valamint Pil­lán Nándor, a somogyszobi is­kola tanulója. A díjazottak kö­zött található még Vendriczky Eszter kaposfüredi, Károlyi Léna, Orosházi István és Kiss Balázs darányi, Országh Balázs és Batai Blanka kaposvári, va­lamint Horsa Péter karádi diák. A díjazottak pénzjutalmat, festményt, rézkarcot, grafikát, valamint könyvet kaptak aján­dékba. Az irodalmi pályázaton számos tehetséges diák kitűnt munkájával. A fiatalok bizonyí­tották felkészültségüket, s rövi­desen azok is bemutatkozhat­nak, akik most nem jelentkez­tek. Az idén is meghirdetik a pályázatot. (Harsányi) TARKA SOROK Veszekedés Veszekedik a házaspár. A feleség odavágja a férjének;- Mit gondolsz, hol len­nétek ti nélkülem?- Pontosan tudom, drá­gám. A paradicsomban! A Érthetetlen Nem értem, miért kell a nőknek annyi pénz. Hiszen nem isznak, keveset dohá­nyoznak és nők után sem járnak... Beküldte: Horváthné Kiss Annamária Nemesvid A Étkezési szokások A gazdag azt eszi, ami drága. A szegény azt, ami olcsó, az öreg azt, amit meg tud rágni... Jó tanács- Ugye, szép a kalapom.- Csodálatos, de én a he­lyedben másként hordanám.- Hogyan?- A dobozban. Beküldte: Götz János Kaposvár Reklamáció Barátnők találkoznak es­küvő után:- Te aztán jól átvertél, drágám! Azt mondtad, hogy a Bandi dúsgazdag, én meg hülye, hozzámentem.- Tévedsz. Én csak annyit mondtam, hogy több pénze van mint esze! Beküldte: Závoda Zsuzsanna Kaposvár Tűnődés Elvárják tőlem, hogy min­dig én vigyem el a balhét. Csak azt mondaná meg végre valaki, hogy hova? Beküldte: Rehák Renáta Nagyatád Hasonlat- Milyen gyenge a bizo­nyítványod, Móricka?- Igen, apa, sajnálom. Olyan, mint a te Trabantod. Mindig javításra szorul... Beküldte: Flesich Szilvia Tab — A DÉDÁSZ Rt. értesíti Ka­posvár lakosságát és közületeit, hogy 1997. június 20-án 8-10 óráig áramszünet lesz, mely érinti: János u. végig, Kertész u. végig, Lórántffy végig, Laborfalvy 2-26, 1-25, Kandó K. 1-19., 2-22., Liszt F. u. 2-22., 1-27., Iszák u. 32. — végig, 35. — végig, Csatorna köz, Mik­száth úti teraszház, valamint 20-án 10-12 óráig, mely érinti: Mikszáth u. végig, Éötvös végig, Jókai u. 1-19., 2-24., Bartók u. 1-51., 2-74., Géza u. 1-77., Géza u. 2-52., Iszák u. 2-30., 1-33., valamint jún. 20-án 13-15 óráig, mely érinti: Táncsics u. 1-55., 2-44., Laborfalvy 27. — végig, 28. — végig, Kandó K. 21. — végig, 24. — végig, Kandó köz, Szegfű végig, Erkel végig, Jókai 21. — végig, 26. — végig, Bartók 53. — végig, 76. végig, Duna végig, Maros végig, Tisza végig, Kőrös vé­gig. (52773) — Extragyors diáktanfolyam a Citroen Autósiskolánál jún. 30-tól. Kedvezmény, prémium, részlet! Tel.: 82/312-034. (52906) — King A Ford Tamás Autósis­kola nyári gyorsított tanfolyama június 30-tól indul Kaposvár, Fő u. 45. Tel.: 422-130. (52943) VÁSÁRI ELŐZETES Kaposváron szombaton au­tóvásár, vasárnap kirakodó- vásár lesz. Szombaton So- mogyszilban, vasárnap Nagybajomban rendeznek vásárt. Siófok-Kilitiben minden kedden, pénteken és szombaton, Barcson, a ke­reskedőudvarban szerdán­ként és péntekenként van vásár. Pécsen szombaton és vasárnap kirakodóvásár és autóvásár, vasárnap állatvá­sár is lesz. Szicíliai csóktilalom Mostantól csóktilalom van ér­vényben a szicíliai Monreale egy nyilvános parkjában, a ti­lalmat a városka polgármestere rendelte el. A szerelmespárok ellentámadásba lendültek: csó- koffenzívát ígérnek. Háromhetes milliomos Erre mondják, burokban szüle­tett: egy brit kisfiú már három­hetesen multimilliomos lett. A kis Paul Sharpe a JJB Sports sportszergyártó konszernben egy kétmilliárd forintnak meg­felelő részt örökölt. Paul nagy­apja a 60 éves David Whelan a brit örökösödési jog miatt dön­tött a gyors átiratás mellett. KERTI BÚTOR Óriási választékban szék, asztal, napernyő, hintaágy, napozóágy stb. Hamvai Lakberendezési Áruház Kaposvár, Baross u . 5. (52194) Szenzációs Biblia-elemzés Egyedülálló könyv jelent meg The Bible Code címen az amerikai könyvpiacon. A héber nyelvű Bibliában Isten szavait szó szerint láthatjuk viszont, ezekben elrejtve a jövő számos eseményére utaló jelet találhatunk — írja Michael Drosnin, a könyv szerzője. Kijelentését pél­dákkal is illusztrálta: a szö­veget visszafelé olvasva elő­bukkan Yichak Rabin neve és a gyilkossága híre, de talá­lunk utalásokat Kennedy el­nök dallasbeli halálára is. A könyv nagy vitát kavart, mi­vel vannak, akik szerint meg­felelő számítógépes prog­rammal és a várt nevek meg­adásával ezek könnyedén fel­lelhetők a szövegben. G. B. Grazban stadiont neveznek el a stájer tölgyről Schwarzenegger 50 éves Arnold Schwarzenegger, az osztrákok legsikeresebb ex­portcikke, a stájerországi tölgy, hollywoodi filmsztár pénteken visszatér szülőhazájába, hogy megünnepelje 50. születésnap­ját. A grazi Jégstadionban ha­talmas műsort adnak Arnie tisz­teletére — aki egyébként csak július 30-án tölti be az 50. élet­évét —, s a programot többek között az osztrák ORF televízió élő adásban közvetíti. Ezt megelőzően a világhírű osztrák izompacsirta, aki nem­csak rettenthetetlen pofozógép­ként, hanem feledhetetlen óvó­bácsiként is belopta magát a vi­lág mozinézőinek szívébe, fel­avatja a róla elnevezett új grazi stadiont. Ennek teljes neve: Ar­nold Schwarzenegger Stadion Graz-Liebenau. Az új futballpá- lya mellett múzeumot is beren­deztek, amelyben Schwarze­negger ausztriai karrierjének története látható. Az egyszerű ifjúsági súlyemelő világbaj­noké, aki 1962 és 1976 között testépítőként csinált világra­szóló karriert. Grazban kerül sor a Batman und Robin című új filmje németnyelvű ősbemu­tatójára, amelyre meghívást ka­pott Joel Schumacher rendező és George Clooney filmszínész is. Schwarzeneggeren nemrég kisebbfajta szívműtétet hajtot­tak végre, s azóta ez az első hosszabb külföldi útja. Család- szerető ember hírében áll, így Ausztriába elhozza a feleségét is, akivel továbbrepülnek Né­metországba. C/TI/f/ir'VÍ UJDT A D Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Lapszerkesztő: »3 UlVl U\JL / flllYL/\r BÍRÓ FERENC, KURUCZ FERENC, LENGYEL JÁNOS és VARGA OTTÓ. - Kiadja az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ iroda­vezető. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)311-644. Telex: 13-360, fax: (82)312-315. Postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 31. Hirdetés és reklám: KILVINGER OTTÓ. Telefon és fax: (82)311-506. Siófoki iroda (szerkesztőség, hirdetésfelvétel és lapelőfizetés): Siófok, Szabadság tér 2. I. em. 1. Telefon: (84)311-668, telefax: (84)310-861. Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszer­kesztő-rendszerén. — Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS. Telefon (terjesz­tési ügyekben): 82/423-213. Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, a Budapest Bank Rt kaposvári és marcali fiókjánál, az ÖTP Rt Somogy megyei fiókjainál, a balatonföldvári, a barcsi, a csurgói, az igali, a nagyatádi, a nagybajomi és a nagyberki takarékszövetkezetnél, a Postabank Rt siófoki fiókjánál, a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alap­ján átutalással minden naptári év végéig. Előfizetési díj 1997-ben egy hónapra 725 Ft, negyedévre 2100 Ft, félévre 4350 Ft, egy évre 8700 Ft. ISSN 0865-9125. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom