Somogyi Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-20 / 142. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TÁJAK 1997. június 20., péntek Támogatást kér Szentgyörgy Tízmillió forint kiegészítő állami támogatást igényelt Ho- mokszentgyörgy, mert önhibáján kívül hátrányba került. Intézményeinek a fenntartására elmegy az évi költségvetésnek több mint a fele, s jelentős pénzzel segítik a munkanélkülieket. 95-en kapnak jövedelempótló támogatást; közülük 15-öt foglalkoztatnak közhasznú munkásként. Az önkormányzat saját bevétele majdnem 7 millió forint. Úszni tanul 45 kisdiák Megkezdődött a barcsi strandon is az úszásoktatás, amely több turnusban augusztus 10- ig tart. Az elsőben 45 kisgyerek, köztük több óvodás vesz részt, s tanulja az úszást, testnevelő tanár irányításával.- Négy csoportba osztottuk a gyerekeket - mondta Horváth Gábor. - Vannak kezdők és haladók; olyanok, akik egészen jól mozognak és olyanok is, akik fejüket sem vízbe dugni. Az egészen kezdőkkel játékos formában sajátíttatjuk el az alapvető ismereteket. Gyors-, hát- és pillangóúszásra tanítjuk a résztvevőket, tizenöten járnak egy-egy csoportba. A tanfolyam vizsgával zárul. Külön örömünk: nemcsak barcsiak járnak ide, hanem például Komlósdról is behozzák a szülők a nebulókat. Barcson egyre népszerűbb az úszás. Reggel hat órától a Triász Triatlon sportolói is - mintegy harmincán - a strandon edzenek. Vannak, akik a Balaton-átúszásra is itt készülnek fel. A csokonyavi- sontai fürdőben is megkezdték már az úszásoktatást, két barcsi testnevelő irányításával. Szulokban a jövő héten indul tanfolyam a gyerekeknek; erre már tizenketten jelentkeztek. (Gamos) Várva várt horvát turisták, népszerű az olcsó áru Berzencén Határszéli bolhapiac Néhány vásárló mindig van a sátrak alatt az alkalmi piacon FOTÓ: LANG RÓBERT- Mióta a barcsi határátkelőt újra megnyitották, azóta kevesebb mint a felére csökkent a forgalmunk - így kesergett Berzencén a határállomás melletti bolhapiac egyik kereskedője. Az élelmes kereskedők - egy volt tanya köré települve - mindent elkövetnek, hogy oda csábítsák a horvát vásárlókat. Többek szerint még a csurgói boltokban sincs olyan választék olcsó áruból, mint itt, a határtól alig 200 méternyire. Minden kapható: a használt autóalkatrészektől a konyhafelszerelésen át a - diszkontáron kínált - kínai törülközőkig. Keresett termék az olcsó sportcipő, az egy-kétszáz forintos póló, s a nyaralás közeledtével népszerű, „filléres” áron kínált kerti műanyagbútor. A határállomás vámhivatala közelében természetesen alkalmi pénzváltó is működik; kelendő a forint, a kuna a német márka. A kereskedők abban bíznak, hogy ez a nyár több horvát bevásárlóturistát csal át a határon, ezek közül ugyanis szinte valamennyi megáll az átkelő közelében levő piacon. Itt, a sátrakban egyébként minden felirat horvát nyelvű. Az árusok közül is csak az él meg, aki jól beszéli a nyelvet. B. Zs. Biokal termékek: sikeres kísérlet a tűzelhalás megakadályozására Újabb kapszula Barcsról Három növény kivonatát, ha valaki megfelelő arányban összekeveri, akkor egy olyan biokivonatot nyerhet, amely nemcsak megvédi, hanem táplálja is a növényeket. A barcsi Kálmán és Kálmán kft találmánya sokak érdeklődését fölkeltette. Kálmán Lászlót, a családi vállalkozás vezetőjét rendszeresen hívják tudományos fórumokra. A jövő kedden pedig a Magyar Televízió Felkínálom című műsorában is szerepel. — Havonta kétezer litert gyártunk jelenleg a Biokal termékekből — mondta Kálmán László. — Ötszáz liter feletti mennyiségben a gyártás nekünk már nyereséges, így a most öszszegyűlő pénzt már a további fejlesztésekre tudjuk fordítani. A barcsi kft biovegyszere előtt egyébként — a szakemberek szerint — a vártnál is nagyobbjövő áll. Az eddigi kíséretek azt mutatják, hogy ezzel a szerrel eredményesen gyógyítható - s megelőzhető - az alma- és körtefákat megtámadó, tűzelhalás nevű súlyos betegség is. Kálmán László közvetve két minisztériumtól is ígéretet kapott: ha mindezt bebizonyítják és hivatalosan is igazolják, akkor állami segítséget adnak egy méltó színvonalú gyártólabora- tórium megépítéséhez. Az üzemben egyébként már elkészült a Biokal III. tápkocka is. Ez — mint mondták — a különböző növények tövéhez téve öt évig táplálja őket, és meg is védi egyes betegségektől. A kapszulát a tervek szerint különböző kivitelben gyártják majd, mert szinte minden növény kezelésére alkalmas, a káposztától a pálmafáig. Barna Zsolt Kutatják a Dráva-park ritka növényeit Kutatják a Duna-Dráva nemzeti park ritka növényeit és rovarvilágát. Vízvár, Berzence, Gyékényes környékén is feltérképezik a terület flóráját s faunáját. A pécsi Janus Pannonius Múzeum természettudományi osztályának munkatársai a Dráva-program keretében - Uherkovics Ákos osztályvezető irányításával - felvették a kapcsolatot a csurgói városi múzeummal is. Bejárták a folyóvölgyet, a hajdani ártér erdőit, s két alkalommal is hosz- szabb időt töltöttek a környéken. Ezt még két hosszabb időtartamú helyszíni kutatás követi. Értesüléseink szerint már eddig is találtak ritka virágokat, rovarokat. Csurgó nem kívánja természettudományi részleggel bővíteni a múzeumát, de a tájegység kutatási eredményeinek dokumentációját összegyűjti. H.J. Felújították a kápolnát Porrogszentkirályon A régi palatető beázása miatt vált szükségessé a porrogszentkirá- lyi kápolna külső felújítása. Ebben a munkában a kis létszámú római katolikus közösséget a falu evangélikus lakossága is segítette: a templom renoválásánál megmaradt cserepet átadták a tetőfedéshez. A szentkirályi önkormányzat is támogatja a közösséget. Adósságát nyögi a komiósdi önkormányzat Még 2,2 millió forintot kell kigazdálkodnia a komiósdi önkormányzatnak, ennyivel tartozik ugyanis a falu a két évvel ezelőtti gázberuházás után. A pénzt az évi nyolcmillió forintos költségvetésből kell összeszedni. Előreláthatólag jövőre letör- lesztik az adósságot. Ezért is sajnálják Komlósdon, hogy a gázrészvények elosztásakor a kis települések húzták a rövidebbet, ellenkező esetben már ki tudták volna fizetni az adósságukat. Véradók Barcson, Vízváron és Lakócsán Barcson három véradást szervezett a vöröskeresztes szervezet; az elsőn 185 donor vett rész, és több mint nyolcvan liter vérrel segítette a rászorulókat. Vízváron 54 önként jelentkező jelent meg a kitűzött napon, s az általuk begyűjtött vér 24 liter volt. Vízváron ezúttal tízzel több donor jött, mint tavalyi véradónapon. Lakócsán 26-an vettek részt az önkéntes véradáson, és 10,4 liter vért adtak. Virágzik a pálma Csurgón, kint a kertben Papp János nyugdíjas vasutast is meglepte a Kossuth utcai kertjében gondosan ápolt délszaki növény: a pálma - most először - virágot hozott. A gazda óránként gyönyörködik az élénksárga fürtökben; figyeli, lesz-e belőle termés. fotó: táborszki istvánné Táblával védik már a Semmelweis utcát Csurgón a Kertváros növekedésével át kell gondolni a forgalmi rendet. Az utóbbi idő két balesete és egy képviselői felszólalás nyomán a múlt hét végétől a Semmelweis utcát a Rózsa és a Soltra utca felől már Állj! Elsőbbségadás kötelező! táblával védik. A döntés nagyonis időszerű volt, hiszen a két betorkolló utcából nincs lehetőség a terület kellő belátására. Ennél is fontosabb lehet a gyerekek védelme, akik a járda nélküli utakról sokszor minden körültekintés nélkül hajtottak ki. Több csemegekukoricát termeszt Berzence Csaknem ötszáz hektáron termelnek csemegekukoricát a ber- zencei Solanum kft földjein. A külföldön is kedvelt és a piacon keresett termékből tavaly ötezer tonnát szállítottak a Limpex konzervgyár kft nagyatádi gyárába. Az idén legalább ezer tonnával több termésre számítanak. A kft változtatott a termék- szerkezeten is: az idén már nem vetettek olajos magvakat. Új tárolót építettek rekordidő alatt A csurgói képviselő-testület tavasszal döntött arról, hogy új dögkutat építsenek, mert a régi tárolók beteltek. Árajánlatot is kért a műszaki iroda egy 70 köbméteres tároló létesítésére. A jegyző a két beszállítóval, a Zrínyi szövetkezettel és a Nagyváthy iskolával tárgyalt, majd a testület a mintegy félmillió forintos ajánlatot tevő Haholka Lászlót bízta meg a kivitelezéssel. A létesítmény rekordidő alatt - néhány hét alatt - elkészült, s már használatba adták. Nagy sikere volt a foltvarróklub tárlatának Felújítják a gyűjteményt Több mint tíz évig nem működött Csurgón a múzeum, s mindössze két éve nyílt meg ismét. Ez alatt a hosszú szünet alatt meglehetősen romos állapotú lett az értékes gyűjtemény. — A restaurálás megkezdődött, persze szakaszosan, merthogy a pénz, pontosabban a pénztelenség behatárolja a lehetőségeinket — mondta Ihász János múzeumigazgató. — Ennek ellenére elmondhatjuk, hogy a legszükségesebb munkákat mára elvégeztük, a gyűjteményünk egyharmada megfelelő állapotba került. A helyreállított anyag egy részéből rendeztük be állandó néprajzi kiállításunkat, és tervezzük egy állandó várostörténeti kiállítás létrehozását is. Rendszeresen helyet ad képzőművészeti kiállításoknak is a csurgói múzeum. A nagy érdeklődés miatt legutóbb például meg kellett hosszabbítani a patch- work-klub kiállítását. — Számunkra is meglepő volt az óriási érdeklődés a foltvarrók munkái iránt — mondta az igazgató. — Kaposvári pedagógusok és pécsi kirándulók is jöttek Csurgóra, hogy megnézzék a tárlatot. Ezért döntöttünk úgy, hogy még néhány napig Csurgón tartjuk a kiállítás anyagát. S a művelődési ház már szervezi egy foltvarróklub létrehozását is, a csurgói hölgyek érdeklődésére alapozva. N. L. ánlólevél a Török-tanváról és nanonta két óra nvelvtanulás Lovastábor nyílt Szentán Lovastábor nyílt Szentán a Török-tanyán. Több mint húsz fiatal - apró nebulóktól a tizenévesekig - ismerkedik a lovaglás alapjaival; még Pécsről és Budapestről is vannak résztvevők. Kiváló ajánlólevélnek bizonyult az itt rendezett országos díjugrató-bajnokság - a tábor nyitása előtt -, ezer nézője volt a rendezvénynek. S messze vidékre elvitte a Török-tanya jó hírét. Az első tíznapos tábor résztvevői nemcsak a lovaglás alapelemeit sajátítják el: az angol vagy német nyelvtanulás teszi még hasznosabbá az itt töltött időt. Ez az első ilyen próbálkozás. Hogy sikeres lesz-e, azt majd a szülők döntik el táborzáráskor. Abból is ízelítőt kapnak, mit tanult a gyermekük a tíz nap alatt. Ló az oktatáshoz a Török-tanya udvarán fotó: lang Róbert Babócsa nem talált vevőt Eladná a fürdőt régóta, de nem talál rá vevőt a babócsai önkormányzat. A mielőbbi adásvétel már csak azért is sürgős lenne, mert a strandra és fedett medencére is ráférne az alapos nagyfelújítás. Ez a számítások szerint legalább ötmillió forintba kerülne. A forgalom azonban az elmúlt években jelentősen visszaesett, s az önkormányzatnak nincs rá pénze. A fürdő a szokásos karbantartás után midenesetre rendben és higiénikus körülmények között válj a a nyári szezont. Már meg is érkeztek az első vendégek.Többnyire Horvátországból és Németországból jönnek ide az idén is gyógyulni vágyó turisták. B. Zs.