Somogyi Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-14 / 137. szám

10 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1997. június 14., szombat ÚJ KÖNYVEK LŐRINCZ L. LÁSZLÓ Kéz a sziklán Az író új lélégzetelállítóan iz­galmas könyve a föld rejtélyes erővonalainak világába vezeti el az olvasót. Kik lehetnek a vona­lak őrei? Talán még ma is köz­tünk élnek? Talán ők a Kő fiai­nak leszármazottai. (Gesta,648) kiváló bevezetést kínál a kezdő érdeklődőknek, s a természet­kutatók is haszonnal forgathat­ják. (Új Ex Libr. 2280 Ft) ESTI MESÉK KICSIKNEK Bóbita álmos MOLDOVA GYÖRGY Lámpaláz „Ez a könyv neked szól - vagy annak, aki lehetnél.” Tanácsok a kezdő és a haladó nyilatkozók­nak. (Dunakanyar 790 Ft) SCOTT WEIDENSAUL A kígyók világa A kígyók világa című könyv a hüllők e fajgazdag csoportjáról ad áttekintést. A kígyók minden fontosabb családját és alcsaládját bemutatja. Ez az ábrákkal, szép színes fotókkal illusztrált könyv Ez a szép képeskönyv sok ked­ves, régi altató emlékét eleve­níti föl, és sok új, álomba rin­gató, hangulatos esti verssel ör­vendezteti meg a kisgyerme­keket. (Holló és Társa 790 Ft) SOMLYÓ GYÖRGY Törésvonalak A neves költő utóbbi négy év­ben írott versei; méltóan kap­csolódnak kiteljesedett, érett ívű poéziséhez. (Seneca, 780) JOAN PALMER Kutyák és tények A kötet egy átfogó, látványos kutyakalauz köré épül. Hasznos segédkönyv, amelynek szemet gyönyörködtető színes illuszt­rációi bemutatják a világ leg­kedveltebb kutyafajtáit, az atle- tikus német juhászkutyától a szeretetre méltó yorkshire terri­erig. (Új Fix Libr. 2680 Ft) A felsorolt könyvek megvá­sárolhatók a Fókusz köny­vesboltban: Kaposvár, Fő utca 13. (Folytatás a 9. oldalról) Benltő Ildikó, kaposvári vállalkozó: — Babonás vagyok, nem tagadom. Pénteken 13-án legszívesebben ki sem lépnék otthonról. Mindenesetre nagyon óvatos vagyok péntekenként. Nem vásárolok semmi újdonsá­got és a fontos döntéseket is ké­sőbbre halasztóm. A másik ba­bonám a fekete macska. Ha átfut előttem, az számomra szeren­csétlenséget jelent és ez szemé­lyes tapasztalatokon alapul. Takács Enikő, tanuló: — Én nagyon babonás vagyok: nem engedem, hogy körbe sö- pöijenek, ha fekete macskát lá­tok, akkor három lépést megyek hátrafelé, ha valahová elindulok, soha nem fordulok vissza, a ké­ményseprő szerencsét hoz, és így tovább. A péntek 13-tól is félek: volt, hogy azon a napon otthon maradtam, mert dolgoza­tot írtunk volna, és biztos voltam benne, hogy egy ilyen babonás PÉNTEK VOLT, 13-A napon ez nem sikerülhet. Kovács Eraőné, vállal­kozó: — A féljem egyszer ép­pen pénteken, 13-án karambolo­zott. Szerencsére neki semmi baja nem esett, egy karcolás sem, de a kocsi összetörött. Másnap indultunk külföldi nya­ralásra, egész éjszaka dolgozott a szerelő az autón, de rendbe­hozta. Ez az egyetlen emlékeze­tes péntek 13-a számomra. Fűzi Ferencné nyugdíjas: — Nincs nekem egyetlen babo­nás napom sem, péntek 13. is éppen olyan nap, mint a többi, nem is figyelek rá. Éppen elég bosszúság történik az emberrel nap mint nap, és akkor sem nézi a naptárt. Nem vagyok babonás. Tóthné Péter Mária, adminisztrátor: — 1975-ben, pénteken 13-án, 13 órakor men­tem férjhez. Pontosan 13 év múlva, pénteken, 13-án volt a válóperem. Szintén pénteken 13-án kellett megműteni egy baleset miatt. Az a nap is péntek, 13-ára esett, amikor minden ira­tommal, minden pénzemmel együtt ellopták a táskámat. Mit mondjak még ezek után péntek 13-ról...? Bokányi László, a Buda­pest Bank megyei igazgatója: — Túlságosan racionális területen dolgozom, és túl racionálisan gondolkodom ahhoz, hogy bár­miben hinnék, nem vagyok ba­bonás. Viszont ha egy vizsga- időpont péntek 13-ra esne, biz­tosan elhalasztanám azt. Kovács Péter, anyagbe­szerző: — A péntek 13-a a fiam születése óta inkább szerencse­nap számomra. 1969-ben ugyanis ezen a napon, június 13- án, pénteken látta meg a napvi­lágot. Én inkább a fekete macs­káktól félek. Ha átmegy előttem, akkor megvárom, míg jön va­laki. Előfordult már, hogy éj­szaka több mint húsz percet áll­tam az út szélén. Az esőember A város felett hasas, szür­késkék fellegek gomo­lyogtak. Előbb még ra­gyogott a nap, és a nemrég pat­tant üdezöld levelek fürödtek sugaraiban. S most félő, hogy a felhő beleakad a magas templomtorony keresztjébe. Kihasad és jeget zúdít a vi­lágra, összetörve a zsenge pa­lántákat és a térre ültetett vi­rágokat. Az utca kockakövein szapo­ra lépések koppantak. Az em­berek, bánva már a rövid ujjú ingeket, igyekeztek, hogy mi­nél előbb fedél alá jussanak. Kinek jutott volna eszébe reg­gel kabátot húzni harminc Cel- sius-fokra s esernyőt csapni hóna alá, hiszen rekkenő hősé­get jósoltak. Ilyenkor délidőben voltak itt legtöbben, s olyanok is, kiknek dolguk akadt. Mások inkább bámészkodtak, megmutatták magukat, s kiültek egy te­raszra. De most ez az idő el­vette a ráérős jókedvet. Ritkul­tak az emberek, az utcán alig lézengtek s a terasz is üres lett. A szélroham végigseperte a faragott köveket. Felkapta a port, s beszórta a környéket. A levegőben papírfecnik száll­tak, s egy műanyag zacskó, mint groteszk luftballon, fel­fúvódva sodródott az erkélyek felé. Egy foltos macska farkát magasra tartva szaladt a lép­csőház nyitott ajtajából a szu- terén pinceablaka felé. A széles utca végén, mint üres filmvásznon, feltűnt egy ember. Avítt zöld lódenkabátja álláig begombolva, s sapkája alól gyűrűztek ősz tincsei. A borostás szikár arc megfáradt, ráncokkal szabdalt, szemöl­döke összenőve, mint fehér pamacs. Egyik kezében össze­tekert piros esernyője, a má­sikban öles papumdekli bő­röndje. Csak egyik sarkát védte takaró lemez, kopott s karcolt volt. Oldalai behor­padva arról árulkodtak, hogy könnyen viszi gazdája. Jött lassú lépésekkel. Mintha maga előtt terelné a felhőket és a szelet. Utána senki és semmi. A városi madarak találéko­nyabbak, mint az erdőké. Megszokták az embert, hisz a morzsák cipőjük mellett te­remnek. Most azok is, melyek eddig az ereszeken tipegtek és félszemmel pislogtak a hara­gos égre, felreppentek és a széláramban sodródtak a kül­város felé. Ézsiás régen járt erre. Min­den megváltozott, miként ő a múló idővel, hogy senki fel nem ismerheti. A házak a ré­giek. Ismerősek az erkélyek s az utca íve. Pad állt üresen egy kapu mellett. Odament, és le­ült. Bőröndjét maga mellé fek­tette oly óvatosan, mintha kis­ded lenne, s rája az esernyőt. Kezét ölébe ejtve nézett előre, s az üres utca megelevenedett. Mennyi ismerős, mind mo­solyogva köszöntek. Úgy tet­tek, mintha nem múlt volna el végtelen idő, és ő mindig köz­tük maradt. Mintha csak teg­nap állt volna fel a kávéház tükrös termének márványasz­tala mellől, hagyva a kártyát és a halom pénzt, miként széles szivarszipkáját a metszett üvegtartón. Sziporkáztak a csillagok, miközben rótta a park sétá­nyát. Ezüstgombos sétapálcá­jával, az útra hulló sárguló le­veleket szurkodta, mint a parkőr szögesvégű botjával az elszórt papírokat. Kereste a lábnyomokat, miket ő s Grisel hagytak...- S akkor hogyan tovább? - kérdezte.- Nem tudom... megfárad­tam, néha nagyon nehezen ci­pelem... E zsiás felnézett, nem lá­tott senkit. Az eső lassan szemerkélni kezdett, csendesebben, mint ahogy azt a haragos fellegek ígérték. Jó szagú nyári eső. Mélyet szip­pantott. Kezét kitárta, mintha magához akarná ölelni a vilá­got, de aztán csak a pad hátsó támlájára fektette karjait és ar­cát az esőbe tartotta, mintha napozna.- Megengedi? Egy fiatal nő állt előtte. Domborodó hasán kartonru­hája redőkben. Haja csapzott, arca kipirult, kapkodva szedte a levegőt.- Hát persze - felelte, és a bőröndöt félre húzva lába mellé tette. - Tán rosszul van? A fiatalasszony bólintott, s megtörölte homlokát, ami nem tudni, a verejtéktől vagy az esőcseppektől volt nedves.- Segíthetek valamiben? A fiatalasszony legyintett.- Köszönöm... Tudja, már nehezen vagyok - s dombo­rodó nagy hasára tette kezét, mintha gyermekét akarná a testében is megóvni a koppanó cseppektől. Ézsiás nem tudta, mitévő legyen. Az álmok elreppentek. Félszeg mozdulattal húzódott odább, miközben mondta:- Ha így van, miért kel egyedül útra...? Az asszony megnedvesítette cserepes ajkát, arca kissé puf- fadt volt, és hosszú haja nya­kánál rátapadt bőrére. Ekkor nézett először Ézsiásra, aki úgy érezte, szeme kékje hom­loka mögé hatolt.- Mert egyedül vagyok... Elhagytak... Csodálkozik? Pe­dig így van. Amikor megtud­ták, hogy így lettem... Nem, a férjem hagyott el, mert neki nem kell... Kérem, a buszmeg­állóig kísérjen el. Onnan már boldogulok magam is... A táncteremben szikrázó csillárok alatt párok su­hantak. Frakkok és szmokingok ölelték a fehér báli ruhákat. Kellemes illatok szálltak, s keveredtek a kékes dohányfüst kesernyés szagá­val, s ültek vonókra, teleped­tek húrokra, s a lágy dalla­mokra. Az ablakmélyedésben állt, és kitekintett a városra. Alattuk ezer fényével pislákolt s idehallatszott a nagytemplom órájának ütése, amint az éjfélt jelezte, ő kereste azt a helyet, ahol ha lehetne, nem töltené éjszakáit csilláros termekben. Puha, meleg tenyér fogta meg kezét, s vonta maga után a félhomályban, ki a vörös sző­nyeggel borított folyosón át egy csendes szobába. S az ajtót maguk után betéve háttal tá­masztotta meg, fehér hosszú selyemsála, fekete csillogó ru­háján, nyakán lazán megte­kerve csípője alá ért. Hajában egy gyémántcsat sziporkázta vissza a kevés fényt. Alabást- rom karja átölelte, és forró nyíló szája közelített.- El kell döntened... - sut­togta. S ő megrázta fejét.- Hogy vállalhatnám? Te nem vagy az enyém... A virágok elhervadtak. Az őszi kert szomorúsága, a teme­tők nyugalma. A maradék nap­sugár langya, elkésett pillangó fáradt repte ezt sugallja. Mi­ként az ökömyál hosszú, fehér fonata akad a bámuló rózsa­fára. Ézsiás összecsukta a köny­vet, s maga mellé tette a padra. Megkondult a nagytemplom hangja, bongása beterítette a várost. Egy piros hátú, pettyes bogár szállt kézfejére, perreg- tek kitinszámyai, majd meg­nyugodott. Megindult ujjai felé, s ahogy bütykére ért, rá­döbbent, nem jó helyen van. Szárnyait újra meglebbentette, s amerről jött, tovareppent. Tekintete elkalandozott a nagy juharfákon, melyeknek ágain magányos sárgult leve­lek hintáztak. Lombjaik meg­ritkultak, mint vénember haja. S a nyárban rejtett galamb­fészkek, most takarásukat vesztve árválkodtak a villás ágak tövében. Egy mókus sza­ladt mind magasabbra, s néha kilesett a törzs mögül, követi-e valami. Belső zsebéből elővonta a levelet, s olvasta, ki tudja hányszor, hiszen már kívülről tudta, de a betűk varázsa hi­tette, hogy itt van, aki írta. „... elutaztunk. Ne kutassa hová s mikor jövünk vissza. Miként vannak virágok, ame­lyek nem nyílnak újra, úgy vannak helyzetek, amik nem teremthetők. Maga volt a ta­pasztaltabb...” Ézsiás elővette öngyújtóját. Megfogva a levélke sarkát, meggyújtotta. Nézte, mint ha­rap bele a láng, kúszik egyre feljebb, gyűri fel és feketíti meg a zöld tintával írt gyöngybetűket. Füstje csuklóját átölelte, mint szertartáskor a tömjéné, a csipkés karinget. S amikor már kézfejét perzselte, elengedte. Hamvában szállt a pad alá, még lobbant egyet, az­tán fekete pernyékre hullva sod­ródott tova a széláramlatban, szórta be a kerti utat. Ézsiás nézte a fiatalasszonyt. Arcán inkább fáradtság volt, mint szomorúság. Megigazí­totta elszabadult hajtincsét, s betűzte a csat alá, s megtörölte homlokát. Ézsiás a piros, fakult eser­nyőért nyúlt. Kinyitotta, és fö­léjük tartotta.- Mehetünk - mondta. M iközben felálltak, az eső elállt. Nedvesen csillogtak az utcakö­vek, s hézagaik közül apró szí­nes virágok dugták elő fejüket. Tárulkoztak szirmaik, s szív­ták magukba az előbukkanó nap sugarait.- Ki maga? - kérdezte a fia­talasszony, miközben rátá­maszkodott karjára s megin­dultak.- Én... talán az elkésett eső­ember. Aki elviszi a felhőket... Amint távolodtak, az utca végét egy szivárvány színes íve kötötte össze a magas kék mennybolttal. ÉRDEKESSÉGEK, FURCSASÁGOK A hot dog nevének hiteles története Hogyan került a kutya a kif­libe? S ráadásul forrón! A Bild, a legnagyobb példány- számú európai napilap most közzétette a hiteles magya­rázatot a hot dog elnevezé­sére. Az alkalmi harapnivaló karrierje a New York-i új­ságban 1906-ban megjelent karikatúrára vezethető visz- sza. Ezen a művész - bizo­nyos Ted Dorgan - a kiflifé­leségbe dugott kolbászt a tacskóhoz hasonlítóan raj­zolt le. A karikatúrán a kutya kikandikált a fekvő kifliből. És bekövetkezett, amit senki sem gondolt volna: az illusztráció címe - a „Hot dog” (Forró kutya) - meg­hódította a világot. Ez a két szó azóta világszerte ismert védjeggyé vált. KONZUMBANK ajánlata lakossági ügyfelei részére Családi Bankszámla Időt nyer családja számára, mert-együtt használhatja a család,-átutaltathatják rá a fizetésüket, jövedelmeiket,-átutalhatják róla közüzemi díjaikat. És gyarapítja pénzét, mert -lekötés nélkül is évi 16 % kamatot fizet.-amit a bank havonta jóváír, így éves hozama - változatlan kamatok mellett -17,23 %,-4 millió forint felett a lekötött és a látra szóló betétekre 1% kamatprémiumot fizet a bank. Budavár Betétjegy A megőrzött érték-pénzét két évig biztonságban gyarapítja,-az első 90 napra fix kamatot fizet -a 91. naptól a lehető legkedve­zőbben alkalmazkodik a változó kamatokhoz,-tulajdonosa egy év elteltével dönthet a kamatok felvételéről, pénze további sorsáról,-a kamat jelenlegi mértéke évi 19,5 %. Bástya zlapi Biztos alapon magas haszon-fixen kamatozó, sávos betét, amely a már elért kamatokkal együtt bármikor visszaváltható,-éves átlagkamata 19 %. Konzumbank — Kaposvár, Teleki u. Tel.: (82) 312-856 Ujkéry Csaba

Next

/
Oldalképek
Tartalom