Somogyi Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-12 / 135. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TÁJAK 1997. június 12., csütörtök Ihatatlan posványos víz, szakvizsgálat és pénzes pályázatok Beleg új kutat furat Egyre kevesebb a pénz a pályázatokon, s nehéz hozzájutni ahhoz is - mondta Fekete József belegi jegyző. A falu több éves ivóvízgondját pedig csak ennek elnyerésével tudja megoldani. Elengedhetetlenül szükséges egy új kút fúrása. Gyümolcscefre Segesd alatt A segesdi szeszfőzde hetente már csak két nap üzemel; itt most ér véget a szezon. A gazdák az utolsó hordónyi vegyes gyümölcscefrét hozzák, kifőzték már a törkölyt is. Radák József a lefőzött pálinkát méri fotó: Németh — Naponta még 350 liter vegyes gyümölcspálinkát főzünk. Huszonötezer liter már a kannákba került — mondta Radák József, a főz- dét üzemeltető betéti társaság tagja. Általában háromnégyszáz liter cefrét hozott egy-egy gazda, de olyan is akadt, aki ezerötszáz litert főzetett. A segesdi szeszfőzdét nemcsak a környékbeliek keresték fel: jöttek még Zalából és a Balaton-partról is, s hozták a házikertek, hegyek gyümölcseit. A Nagykanizsa környékiek már szinte itthoniaknak számítanak, olyan gyakori vendégek. — A 350 és 600 literes rézüstöket az őszi kezdés előtt cseréltük újra. Ezekben a cefre nem kozmái le — mondta Radák József. S megtudtuk: a gazdák többnyire 50-51 fokosra kérik a pálinkát. Azt mondják, leginkább így adja ki a jó zamatot és illatát. (Németh) Belegben nyaranta posványos ízű a víz. Sőt, a falu egyes részein ihatatlan. Már tavaly is sok lakos háborgott emiatt. — A régi kútból mindössze 40-60 méter mélyről kapjuk a vizet - mondta Fekete József. - Hogy ennek a minősége rossz, azt a népegészségügyi tisztiorvosi szolgálat szakvéleménye is alátámasztja. Többször volt vita erről; a képviselő-testület végü- lis úgy döntött: tovább várni nem lehet a gond megoldásával. S a község 32 millió forintos költségvetésének nagy ré— Kevesebb gyümölcsöt tudunk feldolgozni, s a kieső mennyiség nem pótolható. Annyira drága az alapanyag, hogy szinte megfizethetetlen — mondta Csizmár József termelési és műszaki igazgató. — Nyersen is nagy mennyiségben exportálják a cseresznyét és a meggyet, mert igen keresett lett Nyugat-Európában; így szinte beszerezhetetlen, és a gyártási költségek növekedése miatt a késztermék sem lenne eladható. Két műszakban dolgoznak most a nagyatádi üzemben. Holnaptól azonban - úgy tervezik - megkezdik a zöldborsó A fiatalok hiánya a rinyaújlaki önkormányzat egyik nagy gondja. A másik pedig a gazdasági helyzetből adódik: az idén is szűkös a költségvetés.- Igencsak meg kell néznie a képviselő-testületnek, hogy mire költjük a gyéren „csep- pegő” forintokat - mondta Peti Sándor. - Annak a pénznek nagy része elmegy az óvoda és a hivatal fenntartására, és az általános iskolás gyerekek után is szét elviszi az intézmények fenntartása, működtetése - sőt, legutóbb épületfelújításra, a szolgálati lakás tetőszerkezetének cseréjére is kellett költeni, így csak a pályázati pénzekben reménykedhetnek. Áz ivóvízgondok orvoslására is - mint megtudtuk - elkészítették már a beruházási koncepciót is. Az új kút fúrása több mint hatmillió forintba kerül. A belegi önkormányzatnak önerőből biztosítania kell a várható költségek húsz százalékát, legkevesebb egymillió forint. Ez pénz feldolgozását, s egyúttal indítják a harmadik műszakot is. — Kétezer tonna zöldborsó feldolgozását terveztük. Ehhez két agrárszövetkezet szállítja a nyersanyagot — mondta az igazgató. — Régi termelő partnerünk a felsőszentmártoni, és van egy új: a babócsai szövetkezet. A zöldborsó szezonja várhatóan négy hétig tart. Az idei 20-22 ezer tonna késztermékhez a nyersanyag legnagyobb részét Somogyból és Baranyából vásárolja a gyár. Pri- taminpaprikát, uborkát és barackot azonban hozunk a Duna-Tisza közéről is. fizetnünk kell, akik Csokonyvi- sontára járnak be tanulni. A község tizenhatmillió forintos költségvetésből valami kevés mégis futja a fejlesztésre: a Petőfi utcában a hónap elején ugyanis megkezdték a betonjárda építését. Megvették hozzá - már tavaly - a százötven köbméter sódert, s most két helybeli kőműves közreműködésével új járdát építenek.- Szükség volt erre a több az önkormányzata rendelkezésére áll, a többit azonban pályázaton szeretnék elnyerni. Árra számítanak, hogy a megyei területfejlesztési alaptól megkaphatják erre a szükséges összeg hetven százalékát is.- Három cég is pályázott az új kút fúrására, s a legkedvezőbb ajánlatot a Vikuv adta. Hatévi garanciát is vállalt. Az új kutat a régi mellett fúrnák, de annál lényegesen jobb lenne a vízhozama, s hogy jó vízhez jussanak legalább kétszáz méter mélyre fúrnák - mondta a jegyző. A DRV pedig - mint megtudtuk - még a fennmaradó pénz megelőlegezésében is segítséget nyújt a belegi beruházáshoz. Németh István Megkezdődött az idénymunkások felvétele is a szezonra. Hatvan nagyatádi és környékbeli munkanélkülit foglalkoztatnak az első hetekben. Később, a nyersanyag beszállításának ütemétől függően százötven-kétszáz állástalan jut így munkalehetőséghez. — Termékeinket a cégcsoport formatervezett üvegeiben szállítjuk külföldre és a hazai piacra; az ötnyolcadostól a 4200 milliliteresig — fűzte hozzá Csizmár József. — Ezeket külön nekik rendelte meg a cég a sajószentpéteri és az orosházi gyártó üzemtől. Tavasszal gyártott késztermékeit már mind eladta a nagyatádi gyár. A még raktáron levő néhány tonnás készlet is le van kötve. Ezt a napokban szállítják el. Németh István mint félmillió forintos beruházásra; ki kellett szorítanunk - mondta a polgármester. - Ha elkészül, már annak a százötven lakosnak sem kell esős időben a sarat taposnia. Nagy gondja Rinyaújlaknak a foglalkoztatás. A szövetkezetben csak húsz-harminc újlaki dolgozik - attól függően, hogy mennyi a munka. Más munkalehetőség pedig nincs a közelben - hallottuk a panaszt, és a mezőgazdaságban sincs olyan beruházás, amely segítene. Kevés haszonállatot tartanak az újlakiak, és eladásra is csak igen kevesen termelnek. Már a harmadik műszakot indítja a nagyatádi konzervgyár Drága meggy a gyártósoron A cseresznye és korai meggy feldolgozásával megkezdődött a főszezon a Limex konzervgyár kft nagyatádi gyárában. Gyümölcsből azonban több száz tonnával kevesebb kerül idén a gyártósorokra, a tavaszi fagyok miatt. Csak valamivel jobbak a kilátások az érdi meg a pándi meggy esetében. Szűkös forintok Rinyaújlakon Öregszik a falu, és fogy a lakossága; a fiatalok többsége tanulni megy - mondta Peti Sándor rinyaújlaki polgármester. S akik már befejezték az iskolát és van lehetőségük arra, hogy másutt elhelyezkedjenek, azok nem maradnak itthon. Újabb házat építenek a Kossuth utcában Továbbépítik a Kossuth utcát Nagyatádon. Az Aranyszarvas patika mellett megkezdték egy újabb épület alapozását. Első két szintjén üzlet lesz, a harmadik emeleten pedig négy lakás. A beruházást helybeli építő, a Varjas kft végzi fotó: Simon ottóné Vizsgálat Görgetegen kamerás műszerrel Görgeteg két kútja közül az egyik meghibásodott. A DRV kamerával vizsgálta a homokszennyződéses 2. számú kutat, s ezt követően leállították a vízkivételt. Most a napi 210 köbméter teljesítményű 1-es kút látja el a települést ivóvízzel. Görgetegen az eddigi átlagfogyasztás 86 köbméter volt naponta, és még csúcsidőben sem használtak fel 134 köbméternél többet. A DRV szakemberei vizsgálják a hibás kút javításának lehetőségét. Elbúcsúztatták a régi könyvtárost Elbúcsúztatták a már korábban nyugdíjba vonult Horváth Sándort, aki több mint 40 évig volt Beleg könyvtárosa. Ez alkalomból köszöntötte a helyi képviselő-testület. A 86 éves könyvtáros egyebek között megírta a falu krónikáját is. Utódját is kinevezték: mostantól ifj. Kovács Jánosné vezeti a falu bibliotékáját. Kimutatásból kimaradt munkanélküliek Száz kutasi munkanélküli szerepel a nyilvántartásban, a regisztrálatlanok - akiknek kimutatható jövedelmük sohasem volt - száma azonban ismeretlen, mert nem jelentkeztek a munkaügyi központban sem. Ez nagy gondja a településnek, mert nyilvántartásba vételükkel a szociálisan hátrányos helyzetűek kategóriájában több támogatáshoz jutna a község. Az áldozatokra emlékeztek Szentkirályon Ötödik alkalommal emlékeztek meg Rinyaszentkirályon a második világháborúban elesettekről, a polgári áldozatokról. Több mint ötven hozzátartozó és ismerős rótta le kegyeletét a 26 áldozat sírjánál, ahol Varga Lajos kanonok cerebrált misét. Horváth József polgármester tartott beszédet, s Molnár József alpolgármesterrel együtt koszorúzott az önkormányzat nevében. Az iskolások versekkel idézték emléküket, majd a hozzátartozók virágokkal borították be a sírt virágaikkal. Vöröskeresztesek az országos döntőkben A nagyatádi területi szervezet négy csapata képviselte Somo- gyot az utóbbi hetekben a vöröskereszt országos vetélkedőin. Az egészségnevelési versenyben a háromfaiak indultak, majd a nagyatádi egészségügyi szakközépiskolásai csecsemőgondozási ismertekben; az elsősegélynyújtásban az Ady gimnázium és az egészségügyiek csapata került be a döntőbe. Ezek a csapatok mind a középmezőnyben végeztek. Értékesítik az önkormányzati tulajdont A lábodi önkormányzat eladja az eddig bérletben működő húsboltját és a hatósági vágóhidat. Meghirdették hasznosításra a két épületet, s a képviselő-testület döntése szerint a leendő tulajdonos más tevékenységet is folytathat itt/ Az ingatlanért befolyó összeget a gázfűtésre való átállás intézményi költségeire fordítják. Több virág is leszáradt a hirtelen, nagy meleg miatt Paprikás-gond, fóliával Ötezer tő paprikát és kétezer paradicsompalántát ültetett Kis Géza a két hatalmas fóliasátorba; nyolcszáz négyzetméternyi területen termeszt holland és magyar fajtát. A termését pedig piacra viszi.- Sokba került a fóliaházak fűtése. Eltüzeltünk négyszáz köbméter fűrészport és három vagon szenet. A fűrészport ugyan csak a szállítás költségei terhelik, de egy mázsa szén már ezer forint - panaszolta Kis Géza őstermelő mégis két héttel később kezdett csak érni a paradicsom. Aztán a hirtelen meleg; emiatt több virág is leszáradt a paprikáról. Ilyenkor 40-50 fok van a fólia alatt, s ezt párásítással kell ellensúlyozni. Tizenhat éve termeszt primőröket a család. Az áru nagy részét a nagyatádi piacon adják el, de veszik a visontai fürdővendégek és a helybeliek is. Az idén jól bevált a Blondy és Elisa paprika, valamint a Delfin, a Merilin s a most érő Mónika paradicsom.- A költségeket azzal is csökkentem, hogy a földre vegetációs fűtővezetéket fektetek; ez segíti a 40 centiméter mélyen levő talajfűtést - mondta Kis Géza az idei fejlesztésről. - A csaknem egy kilométer hosszú csővezeték 80 ezer forintba kerül, de minden évben fóliát kell cserélni, s az negyedmillió forint. Sokba kerül másnaponta a piacra járás, Nagyatádra; drága a vegyszer is. Kiváltottuk az őstermelői igazolványt, s a tételes elszámolást választottuk. így ezeket a költségeket el tudjuk számolni. Most a gyomtalanítás és a fattyazás a FOTÓ: NÉMETH ISTVÁN fő munka. Ilyenkor segítenek az ismerősök, és a hetedikes Bálint is. A fiú egyébként, mint elmondta, rokon szakmát választott: virágkertésznek készül. Amikor ott jártunk, már végeztek hétezer tő paprika szabadföldi kiültetésével. Aztán szezon végéig nem lesz egy nap szabadidejük sem. (Németh) Kutas szerződése Csíkszépvízzel Csíkszépvízen járt Kutas 17 tagú küldöttsége. Áz 1600 lakosú székelyföldi településsel tavaly vette föl a kapcsolatot az önkormányzat. A képviselő-testület már két éve elhatározta ezt - tudtuk meg Egyed György kutasi polgármestertől. A falu választásában Szegő Mihály Hargita megyei tanácsos is segített. Csík- szépvíz lakossága már jó ismerősként fogadta a kutasiakat. Bemutatták a települést, a hozzá tartozó három községet. Ízelítőt kaptak a székely hagyományokból, és megvitatták a gondjaikat.- Az ismeretséget a következőkben szeretnénk továbbfejleszteni - mondta a polgármester. - A barátsági szerződésbe foglalt együttműködés, a kulturális kapcsolatok mellett, később majd gazdaságilag is kamatozik.