Somogyi Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-02 / 101. szám
1997. május 2., péntek SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 Jövőre 3 százalékkal nő a nyugdíjak reálértéke Olcsóbb autópályák épülnek A nyugdíjreformról és az autópálya-építés tízéves programjáról, valamint alkotmánymódosításról döntött szerdai ülésén a kormány. A parlament elé terjesztik a nyugdíjrendszer átalakítására vonatkozó törvényjavaslat-csomagot - határozta el szerdai ülésén a kabinet. A kormányülés után Medgyessy Péter pénzügyminiszter elmondta: a határozat azután született meg, hogy az Érdekegyeztető Tanácsban lefolytatott tárgyalást követően a szociális partnerek kedden tudomásul vették a nyugdíjreform koncepcióját. 1998-ban az infláció mértékét 3 százalékkal meghaladó, tehát mintegy 16 százalékos nyugdíjemelés lesz. Az özvegyi nyugdíjak rendszerében végrehajtandó változtatások eredményeként az emelés mértéke még magasabb lehet. Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter az autópálya-program megvalósítására vonatkozó döntésről számolt be: eszerint 1998 és 2007 között 120 kilométernyi új autópálya és 265 kilométernyi autópályává fejleszthető gyorsforgalmi út épül, jelentős állami részvállalással, tehát az autósok számára a jelenleginél jóval olcsóbban, kilométerenkénti 7-10 forintos áron. Jövőre a legsürgetőbb feladat az M7-es Budapest-Balatonvi- lágos közötti szakaszának felújítása lesz, ami mintegy 10 milliárd forintot igényel. Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára beszámolt arról, hogy az alkotmánymódosításba nem kerül be az a kitétel, mely szerint a választásokat a parlament mandátumának 4. évében, májusban kell tartam. Erre a választójogi törvény módosítása során térnek vissza. Az alaptörvényben végrehajtandó változtatások így csak a népszavazásra, az igazságszolgáltatásra és a menedékjogra fognak kiterjedni a kormány javaslata szerint - mondta el az államtitkár. Harminc gyanúsított közül tizenhárom már ül Elcsúsztak az olajon a robbantok Lezárult a fővárosi robbantások és leszámolások korszaka - jelentette ki Forgács László vezérőrnagy, országos rendőr- főkapitány. Mint mondta: arra nem vállalhat garanciát, hogy többé nem fordulnak elő ilyen esetek, de az utóbbi idők robbantásainak megbízói már rendőrkézen vannak. Forgács László kifejtette: igazolódott a rendőrség gyanúja, hogy a robbantások és az olajcsalási ügyek összefüggnek egymással. Cselekményeikkel a rendőrség erőit kívánták lekötni, hogy eltereljék a figyelmet a háttérben húzódó sokmilliós, -milliárdos nyereséget hozó gazdasági csalásokról. A rendőrfőkapitány elmondta, hogy a Központi Bűnüldözési Igazgatóság, a Budapesti és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói jelenleg harminc személyt gyanúsítanak, közülük tizenhármat előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság. Kiss Ernő dandártábornok, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság vezetője szerint Magyarországon ma hasonló eseményeknek vagyunk tanúi, mint amilyenek az USA-ban játszódtak le a harmincas években. Ehhez még hozzátette: a náluk lévő ügyek teljes felderítését követően akár tízszer annyi gyanúsítottjuk is lehet, mint amennyi most van. Kellenek az ombudsmanok Első alkalommal számoltak be munkájukról az Ország- gyűlés előtt az ombudsmanok. A beszámolókat minden parlamenti párt elfogadta. Gönczöl Katalin, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa elmondta, hogy az általa befejezett 2336 vizsgálat során 317 esetben állapítottak meg alkotmányos visszásságot; 477 ajánlást fogalmaztak meg, s ezek mintegy 80 százalékát elfogadták az érintettek. Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa felhívta a figyelmet az alkotmányos mulasztásra a kisebbségek parlamenti képviseletével kapcsolatban. Majtényi László adatvédelmi biztos elmondta: az a cél, hogy az állampolgár maradjon „átláthatatlan” mind az állam intézményei, mind pedig a piac hatalmasságai számára, miközben az állami intézmények váljanak üveggé a polgár kíváncsi tekintete előtt. Mindhárom ombudsman beszámolójának elfogadását javasolták az illetékes bizottságok és a parlamenti pártok. Majálisok a Városligetben Sört, virslit, piros szegfűt már nem adnak ingyen Immáron hagyományosnak mondható május 1-jei ünnepségét a Magyar Szocialista Párt a Városligetben tartotta, ahol két fórum között olyan előadóművészek szórakoztatták a több ezer egybegyűltet, mint Zoltán Erika, Csepregi Éva és Aradszky László. A rendszerváltás óta először ünnepelt közösen az öt szakszervezeti tömörülés. A kereszténydemokraták a szociális feszültségekről rendeztek konferenciát. A nép mulatott, de csak a saját pénzén, mivel - amint azt Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke elmondta - az ingyensör és -virsli ideje lejárt, erre már nem futja a kasszából. A Ház elnöke a nyugdíjkorhatár emelésével kapcsolatban kijelentette: erre éppen az ad reális alapot, hogy az egészségügyi ellátás folyamatosan javult az elmúlt időszakban, illetve az emberek megengedhetik maguknak, hogy pihenjenek, egészségesen éljenek. Jánosi György, az MSZP alelnöke a kormány és az MSZP kapcsolatáról annyit 30 százalékkal, miközben a gyári munkásoké alig emelkedett, elmondta: az európai országokban is ehhez hasonlítanak a keresetarányok, s nem ahhoz, ami korábban volt jellemző. A közalkalmazottak, köztisztviselők még most sincsenek jól fizetve, s valamiből nekik is élniük kell - szögezte le Kiss Péter. Ma is érvényesek május 1. gondolatai. Ezekkel a szavakkal nyitotta meg Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke a rendszerváltás óta először az öt szakszervezeti konföderászakszervezetek segítségével lehet kiharcolni, csak összefogással, egységben képesek érdekeik érvényesítésére. A szakszervezeti színpadot felkereste Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke is. Újságírók kérdéseire válaszolva elmondta: a szociális piacgazdaság milyenségét nem csupán a szociális juttatásokon kell lemérni, hanem azon is, hogy miként oldják fel a gazdaság résztvevői az újra és újra jelentkező konfliktusokat. Május 1-jét választotta a Kereszténydemokrata Néppárt arra, hogy konferenciát rendezzen a szociális feszültségekről. A szabadversenyes kapitalizmus mindenhatóságával szemben a szolidaritás eszméjének fontosságát hangoztatta Giczy György, a KDNP elnöke.’ Pozsgay Imre szerint, nem Szakszervezeti és pártpolitikusok a sátorban FOTÓ: FEB/KALLUS GYÖRGY mondott, hogy az jó, annak ellenére, hogy a párt nem rejti véka alá véleményét a kormány esetleges hibás intézkedéseivel kapcsolatban. Ami az MSZP-t ért korrupciós vádakat illeti, az alelnök hozzátette: sajnos, ők sem kerülték el, hogy olyanok is beférkőzzenek soraikba, akik becstelenséget követtek el. Persze - folytatta Jánosi -, a mai Magyarországon gazdasági lobbyk uralkodnak, s nyilvánvalóan a politikába is bele kívánnak szólni. Ezért nem meglepő, hogy megkömyékezik a politikusokat. Ez a tény azonban senkit sem mentesít a felelősség alól - zárta gondolatait a szocialisták alelnöke. Kiss Péter munkaügyi miniszter arra a kérdésre, vajon a közalkalmazotti bérek miként nőhettek egy év alatt mintegy ció részvételével megrendezett ünnepséget a budapesti Városligetben. Sándor László, az MSZOSZ elnöke rámutatott: üzenetértékű ez az együtt ünneplés. Amikor a munkavállalók nehéz helyzetben vannak, akkor a szakszervezeti erőket az együttműködésre kell fordítani. Most jutottak el idáig az egyes szakszervezetek. A bérből, fizetésből élők, a nyugdíjasok türelemmel viselték a rendszerváltás óta rájuk háruló terheket. Hatalmas vagyoni különbségek alakultak ki. Ám a változáshoz ma már rendelkezésre áll a gazdasági háttér, így a bankok után e rétegek is joggal számítanak konszolidációjukra. Sándor László felhívta a figyelmet, hogy ezeket a váltó-' zásokat csak együttesen, a volt tévedés a rendszerváltás. A jelenlegi feszültségek nem az átalakulás fényéből, hanem az elitek felelőtlen magatartásából adódnak. Sajnálatosnak tartotta ugyanakkor, hogy nem alakult ki jövőképpel bíró egység az ellenzéki oldalon sem, ezért jelenleg nincsenek meg egy eredményes kormányváltás feltételei. Gyulay Endre megyéspüspök az erkölcsi megújulás kérdését állította előadásának középpontjába. A magyar állam súlyosan beteg, korrupt, polgáraival szemben tisztességtelen, a parlamenti demokrácia mai rendszere pedig fejlődésünk gátjává vált. Ezt Thiirmer Gyula, a Munkáspárt elnöke mondta csütörtökön a Hősök terén, a vörös és nemzeti színű zászlókkal felvonuló tömeg előtt. Munkás- és érdekvédelem. Az MSZP nem távolodott el a baloldali értékektől. Minden vita ellenére a párt döntő többsége a munkavállalók érdekvédelmét tartja szem előtt - hangsúlyozta Hpm Gyula szocialista pártelnök-miniszterelnök az MSZP Országos Munkás- és Érdekvédelmi Tagozatának szerdai fórumán. Vita Tabaj divat. A magyar-ukrán alapszerződés végrehajtásáról és a Határon Túli Magyarok Hivatala tevékenységéről tárgyalt szerdán az Országgyűlés külügyi bizottsága. A tájékoztatást követő vita során Csóti György, a testület MDF-es alelnöke azzal vádolta meg Tabajdi Csabát, hogy beszámolójában választási kampányt folytatott, s nem szólt a magyar-magyar csúcson megfogalmazódott éles kritikákról. A miniszterelnök emléke. Több százan emlékeztek Antall Józsefre a Veszprém megyei Palóznakon, ahol 1993. április 30-án avatta fel a faluházat a néhai miniszterelnök. Azóta az emlékhelyet minden évfordulón fölkeresik a család tagjai, a barátok és tisztelők. Horgász évadnyitó a Tiszaiénál. Május elsejére egész napos program várta a horgászokat Tiszafüreden a Tisza-tavi évadnyitó alkalmából. A reggel hat órai nyitánykor elsőként az aznapi versenyre lehetett nevezni, majd horgászbörze, valamint halász-horgász fórum volt az érintett érdekképviseleti szervek vezetőinek részvételével. Autóbusszal ütközött a tűzoltóautó Debrecenben. Tizenhármán sérültek meg abban a balesetben, amely tegnap délután történt Debrecen belvárosában, amikoris a megkülönböztetőjelzéseit használó tűzoltóautó összeütközött egy helyi járatú autóbusszal. Helene Gorsiumban Euripidész: Helene című drámájának bemutatóját tartották tegnap a táci Gorsiumban, a tavaszköszöntő Floralia ünnepe alkalmából. Helene szerepét Bánsági Ildikó Kossuth-díjas művész alakította, Menelaoszt Barbinek Péter Jászai-díjas művész személyesítette meg. A darabot Papp János rendezte. Torgyán Csongrádon. A vidék problémáinak megoldását nem lehet tovább odázni — szögezte le Torgyán József Csongrádon tartott politikai nagygyűlésén. A Független Kisgazdapárt elnöke szerint a nép gyökerét megtestesítő vidék felemelése annak fejlesztésével, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar talpraállításával érhető el. Anyák napja előtt A honvédségnél szerdán köszöntötték azokat az édesanyákat, akiknek legalább öt gyermeke teljesített katonai szolgálatot. Fodor István a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára és Végh Ferenc altábornagy, vezérkari főnök nyújtott át jutalmat és virágcsokrot az édesanyáknak, majd díszebédet adtak tiszteletükre fotó: feb/diósi imre Tisztelt Előfizetőnk!----------------------------------------------------------------------------1 Megrendelőlevél Szeretnénk, ha nemcsak olvasója, hanem ajánlója is lenne a Somogyi Hírlapnak. Ezért kérjük, hogy szervezzen ismerősei, barátai körében új előfizetőt lapunknak. Azok között a jelenlegi előfizetők között, akik új megrendelőt szerveznek a Somogyi Hírlapnak, a Balaton Füszért Kereskedelmi Részvénytársaság vásárlási utalványait sorsoljuk ki, amelyet a cég bármelyik áruházában be lehet váltani. A nyertes előfizetők névsorát lapunk szombati számában közöljük. A sorsolás előtt kézbesítőnk az új megrendelőt személyesen felkeresi. Kérjük előfizetőinket, hogy ha szerveznek új előfizetőt, akkor az itt látható megrendelőlapot kitöltve küldjék vissza. A borítékra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat kiadónk a levél érkezése után kifizeti. a SOMOGYI HÍRLAP előfizetésére 1997 ..........................-tői E lőfizetési időszak: Előfizetés díja: I | egy hónap 725 Ft I I negyedév 2100 Ft Beszervező előfizető: Név............................................................... Lakcím:........................................................ Beszervezett előfizető: Név................................................................ L akcím:........................................................ A jelenlegi előfizetőink között, akik új előfizetőket szerveznek, e megrendelőlevél beküldésével, a BALATON FÜS2CAT KCACSKCDCLMI ACSZVCNVTÁASASÁG által felajánlott vásárlási utalványokat sorsoljunk ki.