Somogyi Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-27 / 121. szám

10 SOMOGYI HÍRLAP VELEMENYEK 1997. május 27., kedd A telefonhoz nem jár ingyen akku Számít a hit és a rátermettség A Somogyi Hírlap Csurgói körkép című, május 16-án megjelent összeállításában jelent meg a csurgói Csoko­nai Vitéz Mihály Reformá­tus Gimnáziumról egy ri­port. Sajnálattal olvastam, hogy sok helyen félreértel­mezett, iskolánkra nézve kellemetlen tartalmú cikk jelent meg. Azt írja a szerző: „ Tanítják a marxizmust, ám ha a reformációhoz érnek, nem lapoznak egy óra után tovább. ” Ki kell hangsú­lyoznom, hogy iskolánkban nem tanítottuk, és nem is fogjuk tanítani a marxiz­must! A továbbiakban ez olvasható: „A testület zöme katolikus vallású, de ez is másodrendű, a szakmai rá­termettség a lényeg. ” A ta­nárok alkalmazásánál való­ban elsősorban a szakmai rátermettséget kell nézni, de egyáltalán nem másodrendű az, hogy milyen vallású, il­letve a vallásához, hitéhez milyen a viszonya. Pontosí­tásra szorul a következő mondat is: „Nincsenek olyan előírások sem, hogy bárkinek is templomba kell járni, ez mindenkinek a lel­kiismeretére van bízva. ” Az újságban megjelentekkel szemben az iskolánkban a diákok számára kötelező a vasárnapi istentiszteleten, misén a megjelenés. A taná­roknak nincs ilyen előírás, de az iskola elvárja tőlük is a rendszerességet. Részben tehát valóban a lelkiismere­tére van bízva. Széli Károly igazgató csurgói Csokonai reformá­tus gimnázium Pitz Jánosné kaposfői lakos május 13-án megjelent leve­lére válaszolva tájékoztatásul az alábbiakat közlöm: A Matáv Rt a távbeszélő igé­nyek gyorsabb kielégítése és a szolgáltatási kötelezettségek tel­jesítése érdekében 1995-től or­szágosan egy rádiós előfizetői hálózatot épített ki, amelynek bővítése folyamatban van. Jelen­leg százezer előfizetőnek nyúj­tunk távbeszélő szolgáltatást a rádiós rendszeren. Az RLL rendszerrel biztosí­tott szolgáltatás alkalmazásával teljesíteni tudjuk a koncessziós szerződésünkben szereplő köz­célú távbeszélő szolgáltatás te­rén vállalt minőségi követelmé­nyeket. Létjogosultságát bizo­nyítja az is, hogy mint műszaki megoldás, nemzetközileg elfo­gadott és világszerte alkalmaz­zák. Az új technika bevezetése előtt meggyőződtünk, hogy az előírt műszaki paraméterek — 220 V — megléte esetén az elő­fizetői terminálok működőképe­sek. Az előfizetői terminál alap­kiépítésben nem tartalmazza a szünetmentes működéshez szük­séges akkumulátort. Ez az előfi­zetők többségénél nem okoz gondot, mivel az áramkimaradás okozta üzemszünet mértéke cse­A Somogyi Hírlap május 12-i számában Perre megy So- mogyjád című cikkükben megjelentekre az alábbi ész­revételeket teszem: Az újságíró az írás megjelente­tése előtt egyoldalúan tájékozó­dott, nem hallgatta meg a me­gyei egészségbiztosítási pénztár kély. Sajnos, azonban léteznek még az országnak olyan terüle­tei, ahol ennek biztosítása ne­hézséget okoz. legnagyobb saj­nálatunkra a Matáv nem tudja felvállalni valamennyi RLL technológiával létesített telefon esetén az ingyenes akkumulátor beszerelését. Bár véleményünk szerint a rendszer alapvetően biztonsá­gos, amennyiben mégis áram­szünet lépne fel. részvénytársa­ságunk vezetésének döntése alapján a 12/1991. (I. 18.) kor­mányrendelet alapján meghatá­rozott előfizetői kör számára — összefoglalóan az élet- és va­gyonvédelmet, valamint közbiz­tonságot nyújtó szervezetek — az akkumulátort a Matáv Rt saját költségén biztosítja. Ennek eredményeként ott, ahol a ma­nuális technikát felváltó automa­tizálást a település teljes terüle­tén RLL technológiával oldottuk meg — így Dél-Somogyban is —, az önkormányzat, a rendőr­ség, az orvosi rendelő és az is­kola irodáiban létesített távbe­szélő-állomásokról, valamint a nyilvános fülké(k)ből folyama­tosan lehet telefonálni. Reklamációval éltek azok az előfizetőink, akik lakóhelyén nem folyamatos az áramszolgál­tatás. Véleményünk szerint ezt álláspontját az üggyel kapcso­latban. A cikkben szereplő nép­jóléti minisztériumi vélemény pénztárunkat nem köti, mivel a finanszírozási szerződések meg­kötése és annak felelőssége ben­nünket terhel. A somogyjádi ön- kormányzatnak három megol­dási javaslatot tettünk a gyer­mekkörzet létesítésére, de erre nem részvénytársaságunk fele­lőssége kompenzálni, mégis a számunkra is nyilvánvalóvá váló nehézségeket enyhítendő hatá­rozatlan idejű kedvezményes akkumulátor értékesítési akciót indítottunk, amely során 50 szá­zalékos áron, hat havi kamat­mentes részletre kínálunk akku­mulátort. Kifogás merült fel a készülék hálózati energiafo­gyasztásával kapcsolatban, ezért reflektálva az ügyfelek igényére, 1997. április 1-től havonta 20 impulzus kedvezményt biztosí­tunk az RLL telefonok esetén. (Az RLL terminál fogyasztása: 40 W telefonálás közben, egyébként 12 W). Mint ahogy nem különböztet­jük meg a vezetéken és RLL rendszerrel működő távbeszélő­állomások belépési díját, ugyan­így nem teszünk különbséget a havi előfizetési díjban sem, mi­vel a Matáv hálózatához RLL rendszerrel csatlakozó előfizető­ink ugyanazon műszaki beren­dezéseket használják távközlési szolgáltatásaink igénybevétele­kor, mint a vezetékes rendszerrel csatlakozó ügyfeleink. Boda Péter szolgáltatási és marketing igazgató-h. Matáv Pécsi Távközlési Igazgatóság semmilyen reakció az. önkor­mányzattól nem érkezett. Ezért érthetetlen számunkra, hogy a polgármester asszony kizárólag a bírósági útban látja az egyetlen megoldást a gyermekkörzet léte­sítését illetően. Sárdi Gyula a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár igazgatója Nem a bírósági út az egyetlen Még egyszer a Nárcisz-napról A Somogyi Hírlap május 5-i számában Nárcisz ölelésé­ben a Basa-kert címmel megjelent cikkükben közölt tények pontosításra szorul­nak. A Nárcisz-napot két babócsai civil szervezet kezdemé­nyezte, szervezte és kivite­lezte. A Babócsáért Egyesület — amely 1995-ben alakult — vetette fel a Nárcisz-nap gondolatát, s kitűnő part­nerre talált az ötéves Babó­csai Etnikai és Nemzetiségi Szervezet aktíváiban. E két szervezet karöltve végezte a szervezési és lebonyolítási munkákat. A babócsai ön- kormányzat biztosított min­den pénzügyi és dologi se­gítséget, s a kisebbségi ön- kormányzat is a lehetőségeit adta tervünkhöz. Segítőtársa­ink voltak a nyugdíjasklub lelkes tagjai, ezenkívül szá­mos önkéntes társadalmi ak­tíva — köztük sok tanuló diák is. Orosházi István Zomboriné Gaál Borbála a BENSZ elnöke a Babócsá­ért Egyesület titkára Nem várunk repülőre A Somogyi Hírlap április 12-i számában Repülőre várnak a nyimiek címmel jelent meg írás. Erre érke­zett a következő levél: A cikk olvasása alapján szé­gyellnünk kéne, hogy itt élünk, pedig ez egyáltalán nem így van. Valóban nem gazdag falu Nyim, de ezt el­mondhatjuk az ország szinte valamennyi településéről. Ál­talános iskolás gyermek több mint harminc van a faluban, óvodás korú pedig körülbelül húsz, akik Ságvárra vagy Sió­fokra járnak autóbusszal. Na­ponta több buszjárat jár Sió­fokra, ahova sokan járnak dolgozni. Nyim egyáltalán nem ki­halt falu, csak egy kicsit job­ban utána kellett volna járni. Egy éve közösségi klub ala­kult itt, és nemcsak nőnapot, férfinapot tartunk, de az anyák napja, a gyermeknap és az öregek napja is meg van ünnepelve, ami a környező községekről nem mondható el. Még ebben az évben sze­retnénk emlékművet állítani a második világháborúban el­hunyt hősök tiszteletére, amely teljesen a falu adako­zásából valósul meg. Nem hi­szem, hogy repülőre vagy vo­natra várnánk. A cikket elol­vasva szerettük volna, ha a cikkíró hitelesebb képet fest a falunkról. Frikton Ferencné Nyim, Fő u. 10. Egymás közt MATÁVnetmegrendelésével most két hónap előfizetési díját -és a világot kapja ajándékba Fizessen elő május 28. és június 13. között a MATÁV Internet szolgálta­tására és karácsonyra két havi - a novemberi és decemberi - előfizetés díjával lepjük meg. A MATÁ Vfiet nyerő díjcsomagja az Ön karácsonyfája alatt is igazán jól mutat majd. A világ minden tudása már addig is az Öné. 2000-rel az infosztrádán Az akcióban szereplő 2000 Ft-os MATÁVnet alapdíjcsomag havonta 10 óra szabad Internet elérést biztosít. Az infosztráda további használata óránként már csak 300 Ft-ba kerül.' A MATÁV ügyfélszolgálati irodákban az információk mellett az összes, Internetezéshez nélkülözhetetlen eszközt is megtalálja. Mindezt rendkívül megnyerő áron: a leggyorsabb kapcsolatot biztosító modem ára mindössze 23.650 Ft+áfa. Tudjon meg mindent az Internetről, hogy mindent megtudhasson a világról Kérjük hívja az ingyenes információs zöldszámot: 0680203203 vagy keresse fel a MA TÁ V területi ügyfélszolgálati irodáit, Illetve forduljon a MATÁV hivatalos viszonteladóihoz. 'A 10 óra időtartamot meghaladó kapcsolat tarifája az akciótól függetlenül november és december hónapban is érvényes marad. Segítünk megtalálni a legjobbat! SIGNAL BIZTOSÍTÓ RT. U. ■ . :: n/iLs/.iiiI. r... "|. I u 8 Tel 74'416-445 14-16. Tel: 82/310-217, Siófok, Fő u. 174-176. Te!.: 84/317-001 József A. u. 16. Tel.: 73/310-605/111, Dombóvár, Népköztársaság u. 4. Tel.: 74/465-148 (50639)

Next

/
Oldalképek
Tartalom