Somogyi Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-27 / 121. szám

1997. május 27., kedd SOMOGYI HÍRLAP KAPOSVÁR 5 Maradt a régi elnök a városi MSZP élén A kaposvári szocialisták nem tartják időszerűnek, hogy a párt júniusi kongresszusán személyi kérdésekkel foglal­kozzanak. Az új választásra azonban új arcokkal kell ki­állni. Az őszi vagy a tavaszi kongresszuson indokoltnak tartják a személycseréket, köztük a miniszterelnök-párt­elnök esetleges leváltását is — válaszolta a Somogyi Hír­lap kérdésére dr. Orosz László, az MSZP kaposvári elnöke. Dr. Egerszegi László országgyűlési képviselő sze­rint előbb a politikai irányvo­nalat kell kialakítani és ehhez kell kiválasztani a szereplő­ket. A hét végén tartotta tiszt­újító közgyűlését a szocialista párt kaposvári szervezete. A városi elnök ismét dr. Orosz László lett. Ezúttal elnökhe­lyettest is választottak: dr. Egerszegi László parlamenti képviselőt. Az elnökség tag­jai: Paksi Lajos, dr. Lamperth Mónika, dr. Kálmán Katalin, dr. Szántó László és Brandt­müller István lettek. Dr. Orosz László elmondta: a személyi kérdéseken kívül az eltelt két év eredményeiről, hibáiról és a párt 5. kongresz- szusának két hét múlva tar­tandó ülésének programjáról is szót váltottak. A kaposvári szocialisták úgy értékelték, hogy a párt által vállalt szoci­áldemokrata értékek megva­lósításában kevés eredményt értek el. Ezt a kialakult ab­szurd helyzettel magyarázták; a szocialista pártnak a kapita­lizmus építése mellett kellett megvalósítani a szociálpoliti­kai feladatokat, s folyamatos párbeszédet folytatni a társa­dalommal, a civil szerveze­tekkel. Úgy vélték, a követ­kező időszakban nagyobb esély nyílik a szociális gon­doskodás és a szolidaritás jobb érvényesítésére. A tagság véleménye szerint a helyi politikai életben nem szerepelt látványosan a szoci­alista párt, inkább a párt belső életével foglalkoztak, s a poli­tikai feszültségeket igyekez­tek tompítani. A tizenegy szocialista önkormányzati képviselő egyéni kiállását he­lyeselte és elfogadta a tagság, de bírálták, hogy nem tudták megjeleníteni, mennyire volt meghatározó az eddig végzett munkájuk a város életében. Az MSZP városi tagsága azt kérte a helyi képviselőktől, hogy gyakrabban tartsanak lakossági fórumot, ez egy­részt a politikai összegzés mi­att fontos, másrészt a leendő képviselőjelöltek kiválasztá­sát is elősegíti. Az ülésen szó esett a nyil­vánosság szerepéről is. A Somogyi Hírlap kérdésére, hogy a sajtót bírálták a ka­posvári szocialisták vagy a helyi kommunikációs straté­giát nem találták megfelelő­nek, dr. Orosz László azt vá­laszolta: inkább önmagukkal voltak elégedetlenek. A szo­cialisták ugyanis politikai közszereplést is várnak a képviselőiktől. S. P. G. Együttérzést tanulnak Utolsó foglalkozására készül Kaposváron a segítő munkát végzők pszichodráma önis­mereti csoportja, mely szep­tember óta havonta tart ösz- szejöveteleket. A személyiségfejlesztő prog­ramokat két fővárosi pszicho- dráma-szakember, Kónya Olga és Goda Gyula tartják. Mindketten négy mentálhigi­énés továbbképzést vezettek már Kaposváron pedagógu­soknak, védőnőknek, orvo­soknak, szociális munkások­nak. A 150 órás programot pályázati pénzekből, intéz­ményi támogatásokból és a résztvevők anyagi hozzájáru­lásából szervezték. A 27 je­lentkezőből 13-at választottak ki, a hétvégi foglalkozásokon növelik az empátiás készsé­güket, megtanulják a konflik­tus tűrést és kezelést, vagyis alkalmassá válnak az embe­rekkel való foglalkozásra. A mostani önismereti cso­port az alapfokot jelenti, ám szeptembertől folytatni sze­retnék. Ehhez azonban meg kell teremteni az anyagi fede­zetet, amit a pszichodráma szakemberek pályázatokkal próbálnak elérni, s bíznak az intézmények támogatásában. Úgy tartják, mindenkinek szüksége van a lelki „generál­javításra”, s különösen annak, aki napi munkája során embe­rekkel foglalkozik. Közös ér­dek, hogy az iskolákban, az orvosi rendelőkben, a kórház­ban türelmet, együttérzést, tö­rődést, bajaink iránt figyelmet kapjunk. Mert, hát ez hiány­zik a legjobban. I.E. Két év alatt megháromszorozódott a dolgozó diákok száma Vakáció helyett munka A szórólapokért 50-70 fillért kapnak fotó: török anett A nyár nemcsak a vakáció idénye, hanem egyre inkább a diákmunkáé is: tíz éve még az ifjúság nevelésének egyik esz­köze volt, ma már kényszer. Egy kerékpárnak, néhány na­pos nyaralásnak, vagy éppen a következő tanévnek a költsé­geit keresik meg vele a közép- és főiskolások. Az egykori nagyvállalatoknál és az építő­táborokban megszűnt a diá­kok foglalkoztatása, a legkeve­sebben mégis 1994-95-ben vál­laltak idénymunkát. — A kilencvenes évek közepén havonta 150 diákot közvetítet­tünk a cégeknek, most mintegy négyszázat — vetette össze az adatokat Vida Péter, a Meló-Diák kaposvári irodave­zetője. — Hatszáz kaposvári tagunk van, egyharmaduk rend­szeresen vállal munkát. Ma a törvényes foglalkoztatás jel­lemző, egyre több céggel állunk kapcsolatban, a diákok zöme 2- 4 hetet dolgozik. Bálint Imre elnök szerint a Fürge Diák Iskolaszövetkezet­nél a tavalyi mélypont után is­mét nagyobb a diákmunka iránti kereslet, idén naponta mintegy hatvan tanulót foglal­A Sávház 330 lakásában élők a Somogyi Hírlap hasábjain is ki­fogásolták, hogy aránytalanul sok szemétszállítási díjat kell fizetniük- A díj eredetileg a lakbér része volt, azonban a közgyűlés határozata miatt az idei évtől a Kaposvári Város­gazdálkodási Rt közvetlenül a lakókkal kötött szerződést. így a legkisebb űrtartalmú edény alapján is összesen több mint 845 ezer forintot kellett fizet­koztatnak az ő közvetítésükkel. Az alkalmi munkák között gyakori a szórólapterjesztés és a plakátragasztás. Egész nyárra keresnek diákokat gépsor mel­letti munkákra nemcsak Ka­posváron, hanem a nagyatádi konzervgyárba is. Nagyon sok a balatoni kínálat: elsősorban nyelvet beszélő tanulók mehet­nek butikokba és üzletkötőnek; a Mahart komppénztárosokat és jegyellenőröket alkalmaz. Is­mét lesznek forgalomszámlálá­sok és kisgyerekek, akikre vi­niük a lakóknak. Valójában vi­szont továbbra is a három 770 literes konténert ürítették egy- egy alkalommal lépcsőházan­ként, ami 506 ezer forintba ke­rül. A tömblakásban élők két­havonta fizetendő átlagos sze­métdíja 256 forintról 425 fo­rintra emelkedett. — A lakók és a szolgáltató cégek képviselőivel megtárgyal­tuk az ügyet — ismertette a fej­leményeket Szita Károly. — gyázni kell. Mindkét diákszö­vetkezet 16 éven felüli, nappali tagozatos közép- és főiskoláso­kat, illetve egyetemistákat köz­vetít. A diákok az egyszerűbb munkákért 100 forintos órabér­nek megfelelő jövedelmet kap­nak, de a szakmai, illetve nyelvtudást igénylő munkáért akár 300- forintot is. Havi 18 ezer forint jövedelemig nem kell adózniuk, az afölötti rész után pedig az érvényes kulcsok alapján fizetik az adót. Katona József Mindhárom fél egyetértett azzal a javaslattal, hogy január elsejé­től visszamenőlegesen elszá­molnak, és egy új rendszer alap­ján ismét szerződést kötnek. Eszerint a kizárólag önkor­mányzati tulajdonban lévő, te­lepszerű tömblakás esetében a KVG Rt a Vagyonkezelővel fog szerződni. A kisebb falu lélek- számát kitevő Sávházban élők ezentúl a Vagyonkezelőtől kap­ják meg lakbérük mellett feltün­tetve a szemétdíj nagyságát. Az igazságos elszámolást a követ­kező közgyűlésen kezdemé­nyezni fogom. Katona József Megyéspüspök az ifjúsági találkozón Nagymaroson országos ifjú­sági találkozót rendeztek a múlt hét végén, amelyen dr. Nemeshegyi Péter, Japánból hazatelepült jezsuita pro­fesszor tartott előadást. A szentmisén dr. Ladocsi Gáspár tábori püspökkel, az ott lévő papokkal együtt koncelebrált Balás Béla ka­posvári megyéspüspök is. Erdei iskolába a Mosolytárssal A Németh István Általános Iskola három osztálya utazik erdei iskolába az intézmény Mosolytárs Alapítványának a támogatásával. Az első csoport ma megy Andocsba. A húsz diák túrázik, a kör­nyezetet tanulmányozza és riportokat készít a faluban. Kiállítások a Gyergyaiban Falussy Réka, az Iparművé­szeti szakközépiskola vég­zős diákjának kerámiáiból és Gáspár Boldizsár festő­művész alkotásaiból nyílt kiállítás a Gyergyai kollé­gium galériájában. A tárlat június 10-ig tekinthető meg. Lakossági fórum áruházépítésről A lakosság véleményét hallgatják meg a Búzavirág utcai közparkba tervezett diszkont élelmiszer-áruház építéséről. A képviselőtestü­let döntése értelmében ren­dezett fórum ma este hat órakor lesz a Kinizsi lakóte­lepi iskola éttermében. PROGRAMAJÁNLÓ Kaposváron ma 16 órakor a Rippl-Rónai József Közleke­dési Szakközépiskola kollégi­umában nyílik Horváth János Milán festőművész tárlata. Megnyitja dr. Géger Melinda művészettörténész. Középfokú képzés a TIT-ben Első évét zárja a TIT Alapítvá­nyi Középiskola, ahova a múlt év őszén kétszázhúszan jelent­keztek, s hat osztállyal indult az oktatás. Horváth László Árpá­dot, a TIT megyei ügyvezető­jét, az iskola igazgatóját arról kérdeztük: milyen évet zárnak. — Úgy érzem, jó év van mö­göttünk — mondta. — Érettsé­gizetteknek indítottunk négy külkereskedelmi ügyintézői osztályt. A hallgatók jól vették a,.kanyarokat”, most készülnek a záróvizsgájukra. A szakmun­kásoknak érettségit adó képzést szerveztünk. Ők jövőre szerzik meg a matúrát. Azt tervezzük, hogy Nagyatádon az ősszel egy hároméves, levelezős, érettségit adó képzést indítunk. — Miért vállalkozott ilyen jellegű oktatásra a TIT is? — Azért, mert volt rá igény. A társulat pedig felmérte: okta­tási tényező lehet, ha errefelé is nyit. így az ismeretterjesztésen, hagyományos tanfolyamainkon és a nyelvoktatáson kívül álla­milag elismert felnőttképzési formákba is belevágtunk. Az eddigi tapasztalatok azt mutat­ják: nem döntöttünk rosszul. Az 1997-98-as tanévben még több osztályt indítunk. (Lőrincz) Nem fizetnek többet, mint az elszállított szemét díja Megoldódik a Sávház ügye Jogos volt a Sávház lakóinak panasza, ezért a június 3-i közgyűlé­sen kezdeményezem egy új szerződés megkötését - mondta Szita Károly polgármester tegnapi sajtótájékoztatóján a városházán. Mergancz Sándor egy év szolgálatot vállalt Boszniába készül a kommandós A megmérettetés vonz, ezért jelentkeztem a boszniai külde­tésre. A több hetes felkészíté­sen sikeresen túljutottam, a hétvégén angolból vizsgáztam — mondta Mergancz Sándor százados, a Kapos Beavatkozó Alosztály vezetője. A 34 éves kommandós Bosznia-Herce­govinába készül, várhatóan a héten dől el, hogy mikor indul­nak. Az ENSZ-kötelékében fegyver nélküli rendőri szolgá­latra jelentkezett magyar társa­ival együtt. Túszejtés, rablás, fegyveres összetűzés: egyebek között ez is érheti a boszniai küldetésre vállalkozó rendőröket. Mer­gancz Sándor mégsem fél. Speciális tréningen szakembe­rek készítették fel a legváratla­nabb helyzetekre. Bizonyította angol nyelvtudását, szerb-hor- vátul tanultak, emellett alapos egészségügyi vizsgálaton esett át. A járművezetői képzésen terepjáróval gyakorolt. Ä pszi­chológiai teszt és beszélgetés alkalmával áttekintették, hogy mit tegyenek, ha fegyvert sze­geznek rájuk. Minden eshető­ségre fel kell készülni, ezzel tisztában van a kaposvári szá­zados is. A mostani jó tanács később megmentheti az életét. — Ha túszul ejtenek, nem szabad pánikba esni — mondta Mergancz Sándor. — Emberi méltóságunkat meg kell őrizni, célszerű kapcsolatban maradni a túszejtőkkel. Beszélni kell hozzzájuk. Óvatosan éreztetni, hogy döntésükön emberek élete múlhat. Nem szeretnék éles helyzetbe kerülni, ám ha baj ér, feltalálom magam. Boszniában nemrég két SFOR- katonát öltek meg; a háború véget ért, de a mindennapok még veszélyesek. Ezzel tisztá­ban vagyunk. A magyar rendőrök várha­tóan járőrszolgálatot és megfi­gyelést is ellátnak, s a helyi rendőrök munkáját segítik. Szakmai szempontból sok újat tanulhatnak, Mergancz Sándor emiatt is jelentkezett a kikülde­tésre. Természetesen a veszélyt anyagilag honorálják: naponta 90 dollárt kapnak, amiből a napi megélhetésüket is fedezik. A boszniai szolgálat sajátos­sága, hogy fegyver nélkül dol­goznak. Napi kapcsolatban áll­nak az SFOR-ral. A komman­dóvezető azt mondta: az első időszakban nyilván hiányzik majd a fegyver, de ezt később megszokják. Persze, ha a hely­zet úgy hozza, képes önmagát megvédeni: kiképzésük során ugyanis számos önvédelmi fo­gást sajátítottak el, amit most is rendszeresen gyakorolnak. A leendő munkarendet már tudja. 30 napon át folyamatosan dol­goznak, napi nyolc órában. Egy hónap után hat pihenőna­pot kaphatnak. Méretet vettek róluk: sötétkék gyakorló ruhát, kék sapkát, golyóálló mellényt és a sisakot kapnak. A kaposvári rendőr egy évet vállalt, s úgy számolja, ezalatt egy-két alkalommal hazajöhet. Családja is ebben reményke­dik. Mint mondta: felesége nem örült döntésének, de tisz­tában van vele, elhatározásáról nem tudja lebeszélni. Kislánya hat éves, s az első hetekben nyilván furcsa lesz neki is az új helyzet. Felettesei támogatták tervét, s közvetlen munkatársai is drukkoltak. Mergancz Sándor várhatóan június közepén utazik a horvát fővárosba. Ott eligazításon vesz részt, ahol eldől, hova ke­rül. Az előzetes tervek szerint három régióba oszthatják: Zág­ráb mellett a boszniai Banja Luka, valamint Szarajevó jöhet szóba. Addig is szerb-horvátul gyakorol. Már érthetően mu­tatkozik be, s kíván jó éjsza­kát.... Harsányi Miklós

Next

/
Oldalképek
Tartalom