Somogyi Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-26 / 120. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1997. május 26., hétfő Gyermekbarát társadalom a cél Új jogszabályok az ifik érdekeinek védelmére MSZP-s vélemény az SZDSZ küldöttgyűléséről, a koalíciós kilátásokról Elsöprő többséggel: elnök Kuncze Elsőként az előd gratulált az udtódnak fotó: feb/diósi imre A kormányzati pozíció miatt sokat vesztett népszerűségé­ből az SZDSZ, ám a párt bí­zik abban, hogy a következő hónapokban visszahódítja régi szavazótáborát s így megismételheti ’94-es vá­lasztási eredményét. E várakozást tükrözte a sza­baddemokraták hétvégi rendkí­vüli küldöttgyűlése. A remé­nyek beteljesüléséhez vezető útnak az elsöprő többséggel megválasztott új pártelnök, Kuncze Gábor irányításával vágnak neki. Kuncze hangoztatta, hogy az SZDSZ szavahihető párt ma­radt, miközben vállalta a koalí­ciós kormányzást. Részletesen elemezte a kormány és saját tárcája eredményeit, majd a legsürgetőbb teendőket sorolta fel. Az állami szerepvállalás korlátozásával, az adók csök­kentésével, egy kiszámíthatóbb nyugdíjrendszer létrehozásával, az egészségügy mélyreható re­formjával és a politikai stílus „megszelídítésével” teljesedne ki mindaz, amire a párt vállal­kozott. A tisztújítást követően az új elnöknek - aki 503 szavazatból 490-et kapott - elsőként elődje, Pető Iván gratulált.- A küldöttgyűlés arról győ­zött meg, hogy bár a rendszer- váltás traumája miatt eleinte el­távolodtunk egymástól, a meg­élt nehézségek mára összecsi­szoltak bennünket - mondta munkatársunknak Kósáné Ko­vács Magda, aki a koalíciós partner képviseletében volt je­len a tanácskozáson.- Az SZDSZ jó eredményt érhet el ’98-ban, de merészség volna azt állítani, hogy a mos­tani koalíció változatlan össze­tételben folytathatja a kor­mányzást - vélekedett az ügy­vezető alelnök asszony. Takács Mariann * A hét végén több más parla­menti párt vezető testületé is tanácskozott; a mozgalmas po­litikai víkend eseményei azt tükrözték, hogy gőzerővel megkezdődött a fölkészülés a választási kampányra. Hornnal, Horn nélkül? Az MSZP választmánya olyan kongresszust szeretne, ame­lyen a szocialista párt őszintén szembenéz a kialakult helyzet­tel - mondta Baja Ferenc vá­lasztmányi elnök a testület ta­nácskozását követően. A hely­zetelemzés vitájában elhang­zott, how Horn Gyulának le kell mondania, de az is, hogy a választásokig mindenképpen vezetnie kell a pártot. Van igény arra, hogy a párton be­lüli platformok között kon­szenzus jöjjön létre. Osztogatás, fosztogatás Az MDF kibővített országos választmányi ülésén - ame­lyen a Hajdú-Bihar és Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei megyemérlegek adataival fog­lalkoztak - Lezsák Sándor pártelnök úgy vélekedett; osz- togató-fosztogató kormányzati időszakot élünk, választási költségvetéssel. Az MDF Or­szágos Választmánya szerint a szocialista-szabaddemokrata kormány cserbenhagyta Kelet- Magyarországot. Ha az MDF az új kormánykoalíció tagja lesz, mindent megtesz az or­szág településeinek kettésza­kadása ellen. A KDNP elnökségének ülé­sén - amelyen Latorcai János választmányi elnök nem volt jelen, mert mint jelezte, nem kapta meg a meghívót - egy­öntetű vélemény alakult ki, hogy az Országos Választ­mányt mielőbb össze kell hívni a belső problémák lezá­rása végett. Latorcai levélben fejezte ki készségét a testület összehívására. Az elkövetkező években nagyobb elbocsátásokra nem kell számítani Törvénymódosítás a munkavállalókért Elsősorban a munkavállalók és a szakszervezetek helyzeté­nek javítását szolgálja a Munka törvénykönyve parlament előtt lévő módosítása, a tervezett változtatások azonban a tő­kebefektetések hosszú távú megtérülését is segítik. Nyolc évtizede született meg a Gyermekbarátok Mozgalma. A jubileumról ünnepi tanács­kozáson emlékeztek meg a mozgalom magyarországi szervezeteinek képviselői. Kiss Péter munkaügyi minisz­ter emlékeztetett arra, hogy századunk elején világszerte több olyan mozgalom alakult, amely a gyermek- és ifjúságba­rát társadalom megteremtését tűzte ki céljául. Különösen idő­szerű ez a tevékenység napja­inkban - mondta -, amikor a hazai fiatalok jelentős része anyagi értelemben a rendszer- váltás vesztesei közé számít. A gyermekbarátok igyekez­nek a nehéz sorsú fiatalok szá­mára elviselhetőbbé tenni hely­zetüket, fontos feladata azon­Magyarországon a hetvenes években még minden tizedik baba koraszülött volt, ma már csak minden nyolcadik kicsi jön idő előtt a világra. A csecsemőhalandóság tekinte­tében ugyancsak javulás tapasz­talható. Míg a 80-as években még ezer újszülöttből 15-öt el­veszítettek, napjainkra az arány 10 ezrelékre csökkent. Minder­ről Kökény Mihály beszélt teg­nap Budapesten egy tudomá­nyos tanácskozáson. A népjóléti miniszter hang­súlyozta: a koraszülés gyakori­ságában, valamint a csecsemő- halandóságban tapasztalható kedvező változás alapvetően a terhesgondozás, a szülés körüli, illetve az újszülöttellátás javu­lásának köszönhető. Ma már Kökény Mihály sajnálja, hogy az ellenzéki pártok a társada­lombiztosítási törvénycsomag parlamenti tárgyalásán nem kí­vántak részt venni, s ügyrendi vitákkal akadályozzák az ér­demi munkát. A népjóléti mi­niszter szombaton, a debreceni városházán tartott sajtótájékoz­tatóján cáfolta azt az ellenzéki érvelést, miszerint a nyugdíjre­formot tartalmazó csomag meg­ismerésére nem volt elég idő. Megerősítette: a tervezetet az Országgyűlés elé terjesztik, s remélhetőleg júniusban megtör­ténik a végszavazás is. Addig 8-9 hét van még, s nem ez az első eset, hogy időkeret megje­lölésével terjesztenek törvény- javaslatot a parlament elé. Kö­kény egyébként úgy véli: a ban a mozgalomnak az is, hogy megtanítsák az ifjú generációk­nak: miként, hogyan képvisel­hetik hatékonyan érdekeiket a demokratikus társadalomban. Szöllősi Istvánná, a Pedagó­gusok Szakszervezetének főtit­kára azt fejtegette: napjainkban az az igazi gyermekbarát, aki a 21. század kihívásaira felké­szült fiatalokat nevel - hozzá­segítve őket ahhoz, hogy leg­alább a tudás terén hasonló esé­lyekkel indulhassanak, mint EU-beli társaik. Csizmár Gábor szocialista képviselő arról számolt be, hogy a parlament valószínűleg még az idén megalkotja a fiatalokat tö­mörítő szervezetek munkájához is elengedhetetlen nonprofit tör­vényt, s a gyermek- és ifjúsági jogokról szóló jogszabályt. korszerű diagnosztikai módsze­rekkel kiszűrhetők a veszélyez­tetett és a nagy valószínűséggel beteg magzatok, sokat javultak a koraszülöttek szállításának és ellátásának a feltételei. A ma­gyarországi mutatók ugyanak­kor még sajnos, nem érik el az európai átlagot.- További javulás csak akkor várható - hangsúlyozta Kökény Mihály -, ha sikerül változtatni a terhesek életmódján. A továbbiakban a szakembe­rek elmondták azt is, hogy a 70- es években 2000-2200 koraszü­lött baba nem élt tovább néhány óránál. Az országban ma már tíz olyan központ működik, ahol a beteg koraszülöttek, il­letve a veszélyeztetett újszülöt­tek a legmagasabb szintű ellá­tásban részesülnek. nyugdíjreform előkészítése régóta folyik, ennek során az el­lenzék több vitában is részt vett, s ott elhangzott konstruk­tív javaslataikat a tervezetbe beépítették. A népjóléti tárca vezetője azzal sem ért egyet, sőt, szereptévesztésnek tartja, ha egy szakmai szervezet pár­tokon keresztül próbálja az ér­dekeit érvényesíteni. A minisz­ter ezzel a Magyar Orvosi Ka­mara nyilatkozatára utalt, amelyben az Országgyűléshez még be sem terjesztett egész­ségügyi törvénytervezetet tár­gyalásra alkalmatlannak minő­sítette, azzal, hogy e vélemé­nyét a parlamenti pártok egész­ségügyi tagozatai is támogat­ják. Utóbbi Kökény szerint nem felel meg a valóságnak. A törvénymódosításról az MSZP országos munkás-ér­dekképviseleti tagozatának hétvégi budapesti rendezvé­nyén fejtették ki véleményü­ket a résztvevők. Többen emlékeztettek rá, hogy a Munka törvénykönyve 1992. évi előírásai elsősorban a befektetőknek kedveztek. A tervezett módosítások most a többi között azzal szolgálják a munkavállalókat, hogy tulaj­donosváltozásnál erősítik a jogaikat. Az új munkáltató nem tekinthet el például a ko­rábbi kollektív szerződéstől, figyelembe kell vennie elődje kötelezettségvállalásait. A szakszervezeti tisztségvi­selőt jogtalan elbocsátás ese­tén - a bírósági döntést köve­tően - nem lehet majd kétsze­res végkielégítéssel sem el­küldeni, hanem amennyiben arra igényt tart, vissza kell he­lyezni eredeti munkakörébe. A módosításokat most az teszi lehetővé, hogy megszi­lárdultak a piaci viszonyok, rendeződtek a tulajdonosi kö­rök. A foglalkoztatási lehető­ségek is javultak.- Nagyobb elbocsátásokra a jövőben már nem kell számí­tani - mondta a felszólaló Kiss Péter munkaügyi miniszter. - A gazdasági növekedés lehe­tővé teheti, hogy csökkenjen a munkanélküliek száma, még­pedig a jelenlegi 460-470 ezerről mintegy 150-300 ezerre. Tartósan komoly gond viszont az egészségügyi reha­bilitációra szorulók és a csök­kent munkaképességűek sorsa. Számukra egyfajta megoldást a külföldön jól is­mert számítógépes távmunka- helyek létesítése jelenthetne. Hősök és mártírok napja. Katonai tiszteletadás mellett, koszorúzással tisztelegtek teg­nap a hősök és mártírok napja megemlékezésének résztvevői Budapesten, a Hősök terén. Regéczy László nyugállomá­nyú dandártábornok, a Törté­nelmi Igazságtétel Bizottsága elnöke mondott beszédet. Politikusok látogatása. A kormányzat további hatékony támogatását ígérte a vihar súj­totta bihari településeknek a belügyminiszter. Kuncze Gá­bor Kis Zoltánnak, a Földműve­lésügyi Minisztérium politikai államtitkárának a kíséretében tegnap kereste fel a keleti or­szágrészt, azon belül a különö­sen nagy kárt szenvedett Told községet. Emlékműavatás. Göncz Ár­pád köztársasági elnök avatta fel szombaton azt az emlékmű­vet, amelyet a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei Köröm köz­ség határában állítottak, a 290 évvel ezelőtt II. Rákóczi Ferenc vezetésével összeült Ónodi Or­szággyűlés tiszteletére. Tanárból idegenvezető. Ma jár le a jelentkezési határideje annak a pályázatnak, amelyet az Express Utazási és Szálloda Rt. a művelődési tárcával közö­sen hirdetett meg munkanélküli pedagógusok átképzésére. Az egy hét múlva induló oktatás befejeztével ősztől 250 peda­gógus számára nyílik lehetőség az utazási irodánál alkalma­zottként, illetve idegenvezető­ként elhelyezkedni. Romalexikon. Befejeződött Budapesten a háromnapos nemzetközi cigány néprajzi, nyelvészeti, történeti és neve­lésügyi konferencia. A résztve­vők a Magyarországon több mint 600 éve élő nép történetét, kultúráját, nyelvét bemutató Roma/Cigány Lexikon kiadásá­ról határoztak, és kifejtették, hogy szükség van egy európai roma/cigány médiumra. Rác búcsú Egerben. A szerb­ség tavaszköszöntő nyári miku­lás ünnepe alkalmából, tegnap „rác búcsút” tartottak a hevesi megyeszékhelyen. A hazai szerb kisebbség egyik legna­gyobb ünnepén Vojiszláv Gá- lity, szentendrei ortodox atya, esperesi helynök celebrált li­turgiát. Vetélkedő. A neves erdőmér­nök, Kaán Károly munkássága előtt tisztelgő természet- és környezetvédelmi verseny or­szágos döntője zárult tegnap Mezőtúron. Az általános isko­lák V. és VI. osztályosait vetél­kedésre buzdító versenysorozat fináléjának a GATE Mezőgaz­dasági Főiskolai Kara és a helyi református általános iskola adott otthont. Kevesebb gyermek jön koraszülötten a világra Javulás a csecsemőhalandóságban Kökény a nyugdíjreformról Százmilliárdos gyógyszerpiacért folyik a harc Az over működik, ha hagyják Az országos vényellenőrzési rendszer (over) elindításához szükséges számítógépes prog­ramok működőképesek — je­lentette ki tegnap újságírók előtt Rózsahegyi László, a Hi- Care Kft. vezetője. Rózsahe­gyi László állítását arra ala­pozza, hogy az elmúlt napok­ban a cég számítógép-köz­pontjában sikeresen végrehaj­tották a programok reproduk­ciós futtatását. Az ez alkalom­ból megrendezett sajtótájékoz­tatón ugyanakkor az Egészségbiztosítási Önkor­mányzat over-bizottságának elnöke úgy nyilatkozott: mivel a bemutatót nem az egészség- biztosító informatikusai ellen­őrizték, az nem tekinthető a program reprodukciójának. A próbafuttatással a HiCare célja az volt, hogy bebizonyítsa: a hírekkel ellentétben igenis működőképes az a rendszer, amelyért az Országos Egész­ségbiztosítási Pénztár (OEP) 250 millió forintot fizetett ki számukra. Rózsahegyi László szerint cége igazát bizonyítja, hogy az eredeti program, valamint an­nak továbbfejlesztett változata - a független igazságügyi szakértő által előírt installálási és futtatási körülmények kö­zött - 76 óra alatt képes volt a 8,5 millió vény feldolgozá­sára. Rózsahegyi leszögezte: a sikeres reprodukció is azt iga­zolja, hogy az over működő­képes, csupán nem működte­tik. Álláspontja szerint ezért egyetlen személy, Cser Ágnes, az OEP főigazgatója a felelős, aki tudatosan akadályozza a bevezetést és időhúzó taktiká­jával arra játszik, hogy a rend­szer ne működjön addig, amíg le nem jár az Egészségbiztosí­tási Önkormányzat mandá­tuma. Itt egy 100 milliárdos gyógyszerpiac feletti uralom­ról, illetve politikai harcról van szó, amelyben a HiCare nem kíván részt venni. A Hi­Care mindezek miatt, a cégnek okozott több mint százmillió forintos kár megtérítéséért új­ból beperli az OEP-et - jelen­tette ki Rózsahegyi. Szövött himnuszok A Balaton ősi, kelta nevét vi­selő Pelso ’97 című országos kerámia- és gobelin-kiállítás nyílt tegnap este, a keszthelyi Balatoni Múzeumban. Ritka művészeti élményt kínál e ket­tős tárlat. Közel félszáz jeles kerámikusunk munkái a műfaj csaknem összes stílusirányzatát képviselik, az anyagkezelés gazdag formavilágát felvonul­tatva. Meglepetést jelent a go­belin-kiállítás is: a Kárpit hatá­rok nélkül című tíz és fél négy­zetméteres szőnyeg 46 művész közös megemlékezése a mille- centenáriumról; nyolc alkotó „Szövött himnuszok” sorozatá­nak minden darabja lírai re­mekműbe foglalt tisztelgés a múlt előtt. Lovag Zsuzsa, az Iparművészeti Múzeum főigaz­gatója ajánlott a közönség fi­gyelmébe a július 4-ig látható tárlatot. Segély viharkárosultaknak A csütörtöki jégverés és szélvihar nyomány a legna­gyobb károkat elszenvedett Told lakóinak megsegíté­sére az egész országból ér­keznek az adományok. Darai Kálmán polgármester elmondta: magánszemélyek, önkormányzatok, cégek, in­tézmények, civil szervezetek egyaránt vannak az adomá­nyozók között. Számlájukra eddig 1,4 millió forint érkezett. A szomszéd város, a szintén viharkárokat szenvedett Bi- harkeresztes önkormányzata például százezer forintot utalt át a toldiaknak, Ebes önkor­mányzata pedig tízezer darab tetőcserepet ajánlott fel ingyen a helyreállítási munkákhoz. A Vöröskereszt és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ru­hákkal segíti a hajléktalanná vált embereket, de vasárnap megérkeztek az első bútora­dományok is, amelyeket a la­kóházak felújításáig ideiglene­sen Biharkeresztesen helyez­nek el. A helyhatóság - együttműködve a polgári véde­lemmel - mindent megtesz annak érdekében, hogy a kul- túrházban rekedt családokat - köztük mintegy harminc gye­reket - mielőbb megfelelő kö­rülmények közé helyezzék. A pénzadományokat a toldi ön- kormányzatnak az OTP bihar- keresztesi fiókjánál vezetett számlájára fizethetik be, akik segíteni szeretnének a szeren­csétlenül járt embereken. A számla száma: Told Önkor­mányzat 11738101-15375287.

Next

/
Oldalképek
Tartalom