Somogyi Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-20 / 115. szám

12 SOMOGYI HÍRLAP KÖZLEKEDÉS 1997. május 20., kedd A VOLÁNNÁL: BEZEREDI ZOLTÁN Vezetés közben zenét hallgat 18 éve vezetek, minden nap úton vagyok. A Kaposvár-Buda- pest útvonal szinte minden centiméterét ismerem. Volt ami­kor szintidőt állítottam fel: a színháztól az Osztapenko szobo­rig 1 óra 40 perc alatt értem fel. A vezetést még nem untam meg, minden út változatos — mondta Bezerédi Zoltán (42), a kaposvári Csiky Gergely Színház népszerű művésze. Bezerédi: mindennap úton vagyok FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Kerékpárút az útalapból A közlekedési tárca az Út­alapból 317,4 millió forintot fordít idén első félévben a hazai kerékpárút-hálózat fejlesztésére, illetve járdák építésére. A támogatásért pályázó ön- kormányzatok ebből 35,8 kilo­méter hosszúságú kerékpárutat, és 31,7 kilométernyi járdát léte­síthetnek. A tárcaközi bizott­sághoz 45 kerékpárút-építési pályázatot nyújtottak be az ön- kormányzatok, és 473 millió forint támogatást igényeltek ehhez az útalapból. A 116 jár­daépítési kérelem megvalósítá­sához 390 millió forint támoga­tási igény érkezett. A bizottság 24 önkormányzatnak 205,7 mil­lió forint támogatást nyújt ke- rékpárút-építéshez. A nyertes pályázatok között van Vác, Kismaros, Nagymaros. Békés, és Szabolcs-Szat- már-Bereg megyében négy te­lepülésen bővülhet a hálózat. Ugyancsak négy településen hozhatnak létre kerékpárutat Somogy megyében összesen hét kilométer hosszúságban. A járdaépítési pályázatok közül ötvenhat önkormányzat része­sült összesen 111,7 millió fo­rint támogatásban. Az igaz: minden út változatos, de nem árt a figyelem. Bezerédi Zoltán ezt korán megtanulta, hiszen fiatalemberként szeren­csésen átélt egy veszélyes — műszaki hiba miatti — balese­tet. Kocsikísérőként utazott, s a szolgálati Barkas első kereke menet közben a karosszéria alá gyúródott. Az amúgy is veszé­lyes helyzetet nehezítette, hogy szemből egy kamion vészesen közeledett feléjük. A mikrobusz vezető ügyességének, és a sze­rencsének köszönhetően időben megálltak a kamion előtt. — Máskor viszont egy várat­lan beugrás miatt karamboloz­tam kis híján — mondta a szí­nész-rendező. — Táviratoztak, hogy azonnal jöjjek Kapos­várra. Szajolból indultunk, s a Skodánkal jó tempóban jöttünk hazafelé. Csakhogy Alsószenti- ván közelében megperdültünk egy csúszós szakaszon. Meg­ijedtem, de igyekeztem úton tartani a kocsit. A csúszást megúsztuk, a sáros padka fogott meg minket. Nem történt ba­junk, s a csomagtartóba pakolt holmi is átvészelte a csúszká­lást. Kivéve a tojásokat: a tartó­ban szinte szétrobbant vala­mennyi. Másik alkalommal ta­xival utaztunk hazafelé. A kocsi megperdült, s csupán egyetlen kérdés maradt: fejre állunk, vagy kicsúszunk. Szerencsére ez utóbbi történt. — Filmezés közben is gyakran vezet autót. Forgatás közben átélt már igazán veszé­lyes helyzetet? —• Nem, hiszen a legutolsó részletekig precízen kidolgoz­nak mindent. Természetesen így is előfordulhat nem várt esemény, de ez szerencsére ritka. Erdős Pál egyik filmjé­ben autós üldözést játszottunk. Két lestrapált Zsigulival autóz­tunk egymás mellett, s a másik le akart minket szorítani. A ko­csik oldala métereken át súrolta egymást. Izgalmas volt, jól si­került a felvétel. Fábri Péter Nyom nélkül című mozijában pedig egy banda sofőijét alakí­tottam. En szállítottam a csapa­tot a város egyik végéből a má­sikba. A kamion és a busz kivé­telével egyébként minden jár­művet vezettem, ha lehetősé­gem nyílna, kipróbálnám azt is. — Közismerten szereti a sebességet. Mostanában is gyorsan vezet? — Tény, hogy fiatal korom­ban nagyon „pakoltam” a se­bességet. Kíváncsi voltam, mire képes a kocsi. Leggyorsabban eddig 180-al mentem, a mostani VW Ventóval. Szívesen kipró­bálom, hogy mire képes az autó, de egyébként nyugodtan vezetek. Bizonyos sebesség fe­lett a legkisebb hiba is végzetes lehet. Az első defektet meg meg lehet fogni 80-nál, de 130-nál már bajosan. — Gyakran leállítják a rendőrök? — Párszor már előfordult, hogy megbüntettek. Az egyik legemlékezetesebb eset még a 70-es évek végén történt. Friss autótulajdonosként leállítottak a rendőrök Budapesten, éjjel. Első kérdésük az volt: van-e olló az egészségügyi csomag­ban. Nem volt, így kétszáz fo­rintom bánta a találkozást. Leg­utóbb — a főváros határában — 80-as táblánál mértek be 104-el. 7Egyszerűen nem vettem észre a korlátozást, ezzel védekez­tem. A rendőrök udvariasan visszavittek a táblához, megmu­tatták a helyszínt. Azután kifi­zettem a jogos büntetést. — Életének tekintélyes ré­szét autóban tölti. Mit szokott csinálni utazás közben? — Szöveget nem tanulok út­közben, általában zenét hallga­tok. Ez az egyik kedvenc időtöl­tésem. Máskor pedig fejben rendezek, átgondolom a dara­bot. Ennyi év után is szeretek vezetni. Harsányi Miklós Még jobb vétel a Sedan! Nyári akció - előnyös vétel! A Suzuki meglepetése: , a Sedanok magasabb szintű felszereltsége- 4 hangszórós rádiós magnó- könnyűfémfelni MINDEZ ALAPÁRON! Kedvező hitelkonstrukciók akár kezelési költség és szerződéskötési díj nélkül. Minden Suzuki típushoz alkatrész értékesítés. $ SUZUKI SUZUKII JÓL JÁR VELE! Bötflár Az Ön márkakereskedője: Suzuki Borongics Kft Vikár B. u. 2. Tel.: 85/352-070 (50204) Autószalon nyílt május 5-én Kaposváron HONDA PRELUDE 2.01. 2.2 VTI Telj.: 131, illetve 185 LE gazdagon felszerelt, igényes technikájú, dinamikus sportkocsi HONDA SHUTTLE az egyterű Motor: 2156 ccm, 16 szelepes SOHC Telj.: 150 LE extra felszereltség, szuper ár HONDA CIVIC 3,4, 5 ajtós modellek Motor: 1,4 - 1,5 - 1,6-os Alapfelszereltség: szervokormány, központi zár, elektromos ablakemelő.- Két év km megkötés nélküli garancia- Teljeskörű szerviz és javítóbázis- Kedvező hitel és tartós bérleti lehetőségek. HONDA LUCZ Kaposvár, Dombóvári u. 2. • Telefon: 82/428-934 Terjeszkedik az Opel Az Opel orosz és finn partne­rekkel készül meghódítani az orosz autópiacot. A német au­tógyár a finn Valmet-csoport- tal, a Ladát gyártó AvtoVAZzal és az AVVA orosz autószövet­séggel együtt első lépésben összeszerelő üzemet nyit Oroszország északnyugati csücskében, a finn határ köze­lében. Az évi 30-50 ezer gép­jármű előállítására alkalmas üzemet az Opel a legkorsze­rűbb gyártási technológiával szereli fel, és a leendő alkalma­zottakat az Opel eisenachi gyá­rában képezik ki. Az együttmű­ködés hosszabb távú célja meghonosítani a togliatti Lada- műveknél az egyik Opel-mo- dell nagy sorozatú gyártását az orosz piacra. JÁRMŰBÖRZE HENGERFÚRÁS FOTENGEMÖSZÖRÜLES GYÁRI szerszámgépeken garanciával Motorikus alkatrészek raktárról Nagy tapasztalattal rendelkező szak­mai team. Kacsó Gépműhely, Taszár, Kinizsi u. 42. Telefon: 82/375-068, 375-071, hét végén 20/375-070. „7889 AUTOGAZSZERELES! Akciós áron. Gázbiztonsági szemle, kör­nyezetvédelmi mérés, gázüzemű autók felkészítése műszaki vizsgára, vizsgáz­tatás. Kaposvár, Könyves K. u. 38. Tel.: 82/317-809, 06-30-470-167. (49002) EGYNAPOSTÓL 12 évesig törött, totálkáros autót vennék. Telefon: 06-30- 440-110. (45895) MAZDA ÉS EGYÉB TÍPUSOK KAROSSZÉRIAJAVÍTÁSA FAN lézeres ponthegesztés, fényezés gyári technológiával, számítógépes színkeverés, biztosítási ügyintézés mázra tóth Kaposvár, Damjanich u. 98. Tel.: 82/421-421 (39391) ELADÓ 1 db IFA W-50 billencs üzem- képes állapotban, érvényes műszakival. Érdeklődni: 82/372-088, személyesen a központi javító műhelynél Szentgáloskéren. (49875) ELADÓ 2 éves, 1.3-as, 5 ajtós Lada Samara. Telefon: 84/322-281. (50077) OPEL -0- Molnár Kft. Opel Kadett Caravan 1.3 V 730 E Fi Opel Astra Caravan 1.4 96.08. 1 890 EFt Opel Astra 1.6 92.11. 1185 EFt Opel Astra Caravan 1.7D 93 1390 EFt Mitsubishi Galant 23TD 91 229 EFt (friss műszakival) Uda Samara 1.3 90 599 EFt Főid Fiesta 93 1100 EFt 7400 Kaposvár, Füredi u. 153. Tel.: (82)314-425,422-227,422-228, Fax: (82)319-425 (5! LADANiva, 12éveseladó.Érdeklődni a 84/355-085-ös telefonon. (50074) LAKÓKOCSI, 4 személyes, 1988 év­járatú, elősátorral eladó. Érdeklődni: 18 órától 92/376-254. (50129) NOSZTALGIA motorosok, figyelem! Eladó egy 33 éves T5-ös Pannónia mo­torkerékpár extrákkal felszerelve, érvé­nyes műszaki vizsgával. Érdeklődni le­het 18 óra után a 82/374-021 -es telefon­számon. Ár: megegyezés szerint. (49973) NÉGYÜTEMŰ Barkas. 9 éves eladó. 85/322-032. (49946) Használt autó Seat Inca 1.4B új fehér haszongépjármű Seat Ibiza 1.6 GLX'95.04. 1 453 000 Ft+áfa 1 SOOOOOFt 2 oldali légzsák+tolótető Seat Toledo 1.9 TD '95.08. 1 950 000 Ft klímás Seat Toledo I .SCL^.oa. 980 000 Ft Lada 2107'94.02. 700 000 Ft VW Véntől.9TD '92. 1 650 000 Ft VW Vento 1.9TD '93. 1 650 000 Ft VW Golf 1,9TDi '94. 1 950 000 Ft Lada 2107'93. 490 000 Ft SEAT Zslll«, Kaposvár, Zaranyi u. 8. Tel./fax: 82/415-741 (50240) ROBOGÓ, Suzuki ID1 eladó. Tel.: 82/ 462-023. (49834) SKODÁT 84-92-es vennék — esetleg vizsga nélkül: 06-30-341-324. (49160) TRABANT Speciál, 12 éves eladó. Kaposvár, Szombathely u. 11. Tel.: 82/ 311-199. (50110) VENNÉK 12 éves korig sérült, totál- káros autót. Tel.: 06-30/490-210. (47541) WARTBURG, 84-es, Uaz, 91-es el­adó. 85/375-009. (50124) ZASTAVA, Skoda eladó. 16 órától 85/331-928 (50128) A 0200 W Audi Audi 100 2.3i '91 1 800 000 Ft VW Golf VR6 2.8 92 1 900 000 Ft VW Vento 1.4 93 1 450 000 Ft Opel Astra 14i Car. 94 1 620 000 Ft Skoda Pick-Up 1.3 93 670 000 Ft VW Corrado 2.016V 94 2 600 000 Ft Seat Ibiza SXi 1.5 90 640 000 Ft BMW 520Í 24 V 92 2 200 000 Ft Tárolási díjat nem számolunk tel. Karg Autó Center Kaposvár, Semmelweis u. 5-7. $ Tel.: 82/310-303, 318-971 5 A Dacia fő piaca Latin-Amerika A román Dacia autógyár az idén körülbelül 100 ezer autót akar gyártani, 10 ezerrel többet, mint tavaly. Eddig az ország 90 el­osztóján keresztül 34 ezer autót adtak el és 2100-ra nőtt a raktá­ron lévő autók száma. Az idei exportprogram szerint az összes autó 25 százalékát a legjelentősebb exportpiacra, Latin-Ameri­kába viszik, főleg Venezuelába, Kolumbiába, Argentínába és Peruba, ezenkívül fontosak a Közel-Kelet országai is. Árverésen a Kreml autói Egy moszkvai vegyes aukciós cég júniusban kezdi az orosz ál­lami szervek nyugati kocsijainak árverését. Az első "adag" 30 kocsi lesz a Kreml állományából. Oroszországban nemrég óta rendelet kötelezi az állami intézményeket, hogy használjanak hazai gyártmányú kocsikat, és záros határidőig adják el a nyu­gati eredetű szolgálati kocsikat. A forgalom nőtt, de a nyereség nem A német Bosch elektronikai cég forgalmának erőteljes növeke­dése ellenére 1996-ban csak épp hogy hozni tudta az előző évi adózás előtti nyereségét. Ennek egyik oka az autóalkatrészek és -tartozékok piacán tapasztalható ámyomás. A konszern szoká­sos üzleti tevékenységből származó eredménye 1,67 milliárd márka volt, a tavalyelőtti 1,65 milliárd márka után. Veszélyesek a mobiltelefonok Horvátországban tavaly 140 közúti baleset történt olyan sze­mélykocsikkal, amelyek vezetője éppen mobil telefonon be­szélt. Horvátországban egyelőre nem tiltja jogszabály a mobil telefonok használatát vezetés közben. Azt tanácsolják, hogy ha valakinek sürgős beszélgetnivalója akad, akkor az autójával áll­jon ki a forgalomból, és menet közben ne használja a telefont. Új Ikarusok a pozsonyi utcákon Az évek óta válsággal küszködő pozsonyi tömegközlekedési vállalat tíz űj magyar gyártmányú Ikarus autóbuszt vásárolt. Közülük hármat a napokban helyeztek forgalomba. Pozsony­ban közel negyed százada közlekednek Ikarusok, de a jármű­park időközben olyannyira kiöregedett, hogy az illetékesek gyakran azzal kénytelenek „ijesztgetni” a kormányt, hogy a vá­rosi utasszállítás bármikor megbénulhat, mert a járművek mű­szaki állapota riasztó, sok közlekedési eszköz forgalmi enge­dély nélkül kénytelen közlekedni. A további hét autóbuszt az Ikarus rövid időn belül szállítja Pozsonyba. Hétvégi kamiontilalom Horvátországban 'a megnö­vekedett turistaforgalomra hivatkozva a nyári hónapok­ban betiltják a hétvégi teher­autó-forgalmat a főbb közle­kedési útvonalakon. Az idén, az év első három hónapjában 33 százalékkal növekedett a Horvátországba látogató tu­risták száma az egy évvel ko­rábbiakhoz képest. A külföl­diek több mint 80 százaléka közúton érkezik a volt jugo­szláv tagköztársaságba, s így a nyáron várhatóan tovább növekedő személygépkocsi­forgalom miatt korlátozzák a teherautók hétvégi közleke­dését. A kormány úgy dön­tött, hogy — más európai ál­lamok szabályozásához iga­zodva — május 28. és szep­tember 14. között minden héten pénteken 16 órától va­sárnap éjfélig tilos a teherau­tók közlekedése az autópá­lyákon, a fő- és regionális utakon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom