Somogyi Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-17 / 114. szám

10 SOMOGYI HÍRLAP SPORT 1997. május 17., szombat Tizenhat csapat a Balaton Kupáért Ma és holnap Kaposváron a Közút-Strabág SE tekecsamo- kában rendezik meg a Balaton Kupát. A kétnapos viadalon ez­úttal 16 csapat mérettet meg. Hogy nem akármilyen mezőny jön össze, azt jól bizonyítja: négy olyan csapat is itt lesz Ka­posváron, amelyik a Szuper Li­gában szerepel. így a Kaposvári Közűt-Strabag SE mellett a Szolnoki MÁV, a Szombathely, valamint a most feljutott Pécsi DD Gáz SC is elindul a Balaton Kupán. Az első párok szomba­ton és vasárnap is egyaránt 9 órakor lépnek dobóállásba; a díjkiosztó a tervek szerint hol­nap 14 órakor lesz. Tekézők a Szalacska Kupáért A hétvégén két sportversenyt is rendez a Kaposmenti Sport- szervezői Körzet. Szombaton 18 órakor Nagyberkiben a Sza­lacska Kupa tekeversenyre, két nappal később, hétfőn 9 órakor Taszáron (a sporttelepen) pedig a Pünkösdi Kupa kispályás lab­darúgó-tornára kerül sor. Korábban játszanak Somogytamócán Megváltozott a Somogytamó- cai Satelit FC-Nagyatád me­gyei I. osztályú labdarúgó baj­noki mérkőzés kezdési idő­pontja. A két csapat megálla­podása értelmében vasárnap nem 17 órakor, hanem három órával korábban, azaz 14-kor lépnek majd pályára. Ifjabb Kövy András Németországban Németországban, Donaues- chingenben rangos díjugrató versenyt rendeztek a napokban, amelyen részt vett ifjabb Kövy András, a Kaposvári Lovasaka­démia SC kiválósága is. A ka­posvári lovas a könnyú'osztályú díjugratásban Lafit nyergében a második, Charlestonnal a ne­gyedik, míg a középosztályban Charlestonnal a második, Sus- kával pedig a negyedik helyet szerezte meg. Ifjabb Kövy he­lyezéseinek értékét csak növeli, hogy az egyes versenyszámok­ban közel félszázan álltak rajt­hoz, s valamennyi eredményét hibátlan lovaglással érte el. Jól lőttek Nagyberényben Nyolc somogyi település — a házigazda Nagyberény mellett Kaposvár, Csurgó, Siófok, Nagyszakácsi, Balatonszárszó, Balatonkeresztúr és Somogyjád — több mint száz versenyzője vett részt a Nagyberény Kupa szabadidős lövészversenyen. Légpuskával a gyermekeknél a nagyberényi Szentpéteri Dániel, a leányoknál a szintén nagybe­rényi Nagy Anita, a nőknél a csurgói Gál Gyuláné, a férfiak­nál a nagyberényi Somogyi Jó­zsef, míg csapatban Csurgó győzött. Kispuskával a nőknél a csurgói Hosszú Jánosné, a férfi­aknál a nagyszakácsi Endrődi Roland, csapatban pedig Csurgó diadalmaskodott. Sportpisztoly- lyal a hölgyek között a csurgói Hosszú Jánosné, a férfiaknál pe­dig a kaposvári Harkány László célzott a legjobban. RÖPLABDA NB I, NŐI RÁJÁTSZÁS A 13-18. HELYEKÉRT Emlékezetes búcsú volt BITT Kaposvári Női RC-Székesfehérvári Radiant SC 3-0 (4, 6, 13) „Villámgyőzelemmel”, mindössze 40 percig tartó edzőmeccs jellegű találkozón aratott magabiztos győzelemmel zárta a bajnoki szezont a BITT Kaposvári Női RC csapata. Kaposvár, városi sportcsarnok, 100 néző. V.: Jäger, Pelikán. BITT Kaposvári Női RC: Tormási, Magyamé, Tuba, Geiger, Karmosné, Bolda- reva. Csere: Gelle, Ékes Esz­ter, Ékes Erika, Vukov. Edző: Simonná Kutas Zita. Székesfehérvári Radiant SC: Cserfán, Gyimesi, Hor­nung, Borza, Udvardi, Somo­gyi. Csere: Kaposvári. Edző: Borza Mária. A játszmák alakulása. 1. játszma: 1-0, 1-3, 6-3 (fi), 6-4, 15-4 (fi) — 7perc. 2. játszma: 0-3, 2-3, 2-5, 5-5, 5-6, 15-6 (fi) — 13perc. 3. játszma: 0-2, 1-2, 1-4, 2-5, 5-5, 5-7, 6-7, 6-9, 14-9 (fi), 14-13(1), 15-13—20 perc. Meglehetősen egyoldalú mérkőzést láthatott tegnap délután a kaposvári városi sportcsarnokba kilátogató kö­zönség. Az első két játszmá­ban — amely mindössze hét (!), illetve 13 percig tartott — mondhatni akkor szerzett pon­tot a kaposvári együttes, ami­kor akart; Geiger és Karmosné például felváltva gyakorolta a nyitásokat. S bár mindkét szett elején a vendég fehérváriak szereztek vezetést, csak a játszmák első feléig tudták tar­tani a lépést ellenfelükkel. A harmadik, utolsó játékrészben aztán Simonné Kutas Zita edző valamennyi cserejátéko­sát a pályára küldte, de így sem maradt el a szettgyőze­lem. 14-9 arányú hazai veze­tésnél ugyan a vendégek zsi­nórban négy pontot szereztek, azonban Tubáék pontot tettek a találkozó végére. A mindössze 40 percig tartó edzőmérkőzés jellegű találko­zón a BITT Kaposvári Női RC csapata bebiztosította a 13. he­lyét, míg a Székesfehérvári Radiant SC kiesett az NB II- be. Jók: Tuba, Karmosné, Gei­ger, Magyamé, illetve Hor­nung. (Fenyő) A bajnokság állása: 13. Kaposvári Női RC 28 18 10 63-45 46 14. Miskolci VSC 27 16 11 55-45 43 15. Angyalföldi DRC 27 12 15 57-52 39 16. Békéscsabai FDSE 27 8 19 40-64 35 17. Sz. Radiant SC 28 7 21 31-65 35 18. Győri Dózsa* 27 1 26 12-79 27 A *-gal jelölt Győri Dózsa-Jero Disco csapa­tától ki nem állás miatt egy büntetőpont le­vonva. ____________LABDARÚGÓ NB I — 32. FORDULÓ____________ A z év meccse Siófokon A lassan „osztályozó-közelbe” kerülő Siófoki Bányász NB I- es labdarúgó-csapata ma délután 17 órakor a Szombathelyi Haladás VFC gárdáját fogadja — természetesen a három pont reményében. A Keszei-legénység ősszel a vasiakat saját pályájukon tréfálta meg; akkor 3-2-re nyert a Bányász. — Elfogytak a javítási lehető­ségeink: a mai összecsapás lesz az év legfontosabb mécs­esé a mi számunkra — mondta tegnap Készéi Ferenc, a Sió­foki Bányász vezetőedzője. — Ha nem győzünk... De erre nem is akarok gondolni. Bí­zom abban, hogy minden játé­kosom átérzi az összecsapás fontosságát. — „Gödörbe” került a csa­pat? — Sajnos igen, s remélem, hogy szerdán a BVSC ellen el­jutottunk a gödör legaljára, ma délután pedig „látványosan” kimászunk onnan. Nem tudok semmit ígérni a szurkolóknak, de roppant csalódott lennék, ha nem így történne. Úgy vé­lem, csak akkor van értelme taktikáról, játékról, győzelem­ről beszélni, ha előbb akarati tényezőkben felülmúljuk a Haladást. — Változtatott-e a felké­szülésen, s vajon módosul-e az összeállítás? — A bajnokság során elő­ször összetartás előzte meg a ma délutáni találkozót. Péntek estétől együtt van a keret; ez­zel is azt kívántam hangsú­lyozni, hogy semmi másra nem lehet koncentrálni, csak az előttünk álló nagy feladatra. Összeállítást csak a kezdés előtt tudok mondani: addig még gondolkodom, hogy me­lyik lehet a nyerő tizenegy. El­tiltottunk nincs, Kriston játéka kisebb sérülés miatt bizonyta­lan, az viszont szinte bizo­nyos, hogy Bozsért sérülése nem engedi a pályára. A következő keretből kerül ki a pályára lépő tizenegy: Po- sza, Brakszatórisz, Kriston, Bimbó, Kolovics, Szabadi, Vi­rág, Juhász, Perger, Kovács B., Sallai, Kirchmayer, Csák, Carajev, Ördög, Szabó Z. és Filipovics. (Fónai) ___________LABDARÚGÓ NB II — 27. FORDULÓ___________ J avítani akar a Rákóczi Vasárnap Veszprémbe látogat a Rákóczi labdarúgó együt­tese méghozzá a győzelem reményében. A gárda most ide­genben szeretné pótolni a listavezetővel szemben elhullajtott pontjait. Mindez nem tűnik megoldhatatlan feladatnak, hi­szen a néhány éve az élvonalat is megjárt vendéglátók a ti­zennegyedik helyet foglalják el a táblázaton és eddig mind­össze háromszor nyertek ebben a bajnokságban. Bó'zsöny János edzőnek e héten a legnagyobb gondot az jelentette, hogy kibillentse játé­kosait abból az apátiából, me­lyet a múlt szombati vereség okozott. Mint mondta, érzése szerint ez sikerült és most már teljes erővel a vasárnapi fel­adatra koncentrálnak. Az edző­nek kellemes és kellemetlen gondjai egyaránt akadnak. Jó hír, hogy Itvás Attila és Köves Roland hosszú sérülését kihe­verte, mindketten játékra je­lentkeztek és egyikük minden bizonnyal tagja is lesz a kezdő csapatnak. A kellemetlen hírek közé tartozik, hogy a hétközi szekszárdi edzőmérkőzésen Novák térdszalag szakadást szenvedett, ő tehát ebben a baj­nokságban már nem játszhat. Waltner szombaton begyűjtötte harmadik sárga lapját, ő sem szerepelhet. Változás lesz a ka­puban is, Veszprémben ugyanis Házi őrzi majd a hálót. Bő- zsöny János hangsúlyozta, hogy nem Milinte szombati tel­jesítménye késztette erre a dön­tésre, hanem mindenképpen újabb lehetőséget kíván adni Házinak arra, hogy tétmérkőzé­sen is bizonyítson. — A bronzérem biztos meg­tartásához szükségünk van erre a három pontra és csapatunk képes is azokat begyűjteni, amennyiben nem lesz híján az önbizalomnak — hangsúlyozta a tréner, aki még elmondta, hogy átütőbb támadójátékra készíti föl együttesét, ennek ér­dekében ismét három csatárt küld a pályára. Az edző vasár­napra tervezett csapata: Házi-ltvás (Köves) Meksz, Mező, Szabó-Hó bel, Miovecz, Horváth-Kádár, Csemijenkó, Vajda. Csereként Milinte, Vi­rág, Takács, László és Pod- para utazik a többiekkel. (Jutási) TOTAL-buli Babodon 420 megszállott terepjárós gyűlt össze Somogybabodon a TOTAL Off Road fesztiválra. Tegnap este az éjszakai Long Trial nyitotta meg a versenyt, ma tíz szekcióban és a dagonyában mérik össze tudásukat az autók és sofőrjeik. Holnap kerül sor a Szuper Kupára fotó: kovácstibor Tomagyőztes bajomiak Tizennégy résztvevője volt a Kalocsán rendezett hagyomá­nyos mini leány röplabda tor­nának, melynek három somo­gyi vendégszereplője is volt. A Kasi két a Nagybajomi DRC egy csapattal indult. A „piros arany” városában mindhárom somogyi a csoportja élén fe­jezte be a selejtezőt: A folyta­tás azonban a bajomiaknak si­került a legjobban, ők csopor­telsőként jutottak a döntőbe és ott sem találtak legyőzőre. Övék lett tehát az első díj. A siker részesei: Véber Vera, Ács J. Dóra, Kovács Eszter, György Beáta, Kiss Marianna, Cseh Katalin és Kovács Marianna. Jó játékáért a csapat legjobbja, Acs J. Dóra, valamint edzője, Nagy Zoltán külön díjat is ka­pott. A Honvéd utcai iskolára épülő Kasi csapat a 4-6 helyért játszva lett negyedik. A másik Kasi együttes (Toponári iskola) a 10—12-ik helyért játszott. Lion Kupa junior országos bajnokság Eröművészek Kaposváron Ma és holnap az erős embe­rek foglalják el Kaposváron a városi sportcsarnokot; itt rendezik meg a Lion Kupáért kiírt junior (női és férfi) erő­emelő országos bajnokságot. A rendezők több mint 100 indu­lót várnak a kétnapos kaposvári seregszemlére. Az OB-n a so­mogyi színeket a kaposvári, a kaposmérői és a balatonlellei erőemelők képviselik — mind­járt tegyük hozzá, hogy nem esélytelenül. Akikért tehát szo­ríthatunk a hétvégén: az 52 kg- os Pál Melindáért és Trincz Ju­ditért, a 75 kg-os Szabó Balá­zsért, Pál Zoltánért, Pandúr Jánosért és Vatulik Zsoltért, a 90 kg-os Berkes Lászlóért, a 100 kg-os Bartos Balázsért és a plusz 125 kg-os Vajda Zoltá­nért (Kaposvári Body Fitness SC-Lion’s Gym), az 56 kg-os Bella Piroskáért és Révész Sán­dorért, a 67,5 kg-os Győrfi Csilláért, a 75 kg-os Skiba Ba­lázsért, a 82,5 kg-os Grabler Zsoltért, Almási Gáborért és Gálos Zsoltért (Kaposmérői Forma Gym), valamint az 56 kg-os Sallós Nóráért és a 125 kg-os Teveli Róbertért (Lelle Gym), Szombaton 9.45 órakor lesz az ünnepélyes megnyitó, majd a női erőművészek lépnek a súlyokhoz. Délután 13 órakor váltják őket a férfiak, míg va­sárnap 10 órától a felsőbb súlycsoportok képviselői lesz­nek érdekeltek. (Fenyő) KÖRZETI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Nagy volt a Junior Marcali körzet. A 15. forduló eredményei: Ordacsehi-Böhönye 1-5, Vi- tya-Buzsák 0-1, Szőlősgyö- rök-Balatonfenyves 1-0, Két- hely-Várda 5-0, Nemes- vid-Balatonberény 6-2. Az élcsoport állása: 1. Bala- tonfenyves 33 pont, 2. Vitya 29 pont, 3. Szőlősgyörök 26 pont. Barcsi körzet. A 19. forduló eredményei: Bélavár-Gyékényes 3—1, Sza­bás-Bolhás 2-5, Mike-Iharos 3-3, Porrog-Bakháza 2-2, Po- tony-Kálmáncsa 1-1. Áz élcsoport állása: 1. Iharos 36 pont, 2. Háromfa 36 pont, 3. Gyékényes 36 pont. Tabi körzet. A 21. forduló eredményei: Kötcse-Kisbárapáti 3-0, Ka- poly-Balatoni Vasas 1-5, Lát- rány-Balatonszemes 2-2, Ke- reki-Nágocs 1 —4, Somogy- meggyes-Ságvár junior 1-5, Szólád-Nagyberény 2-5, Bala- tonendréd-Gamás 1-2. Az élcsoport állása: 1. Bala- tonszemes 45 pont, 2. Látrány 45 pont, 3. Ságvár junior 44 pont, 4. Nagyberény 44 pont. A II. osztályban (15. for­duló): Bábonymegyer-Nyim 2-1, Ádánd-Balatonőszöd 2-0. (A Visz csapata szabadnapos volt.) ^ Minden pala a gyári árnál 3 IO°Ái-kal olcsóbban. 5 150 m2 felett ingyenes házhoz szállítás. (y Palaárak gyári ár füredi ár 160-as hullám 1 173,— 1 060,— Ft/db OSZTRÁK lambériák és hajópadlók, ^ HOLLAND szegélylécek, SS SVÉD asztalos áru óriási Áraink: 0« Lambéria: 1 210—1 390 Ft/m2 — Fózolt hajópadló: 1 750 Ft/m2 Járó hajópadló: 1 990 Ft/m2 Ü T a vaszí <ZZ^ ■ O * ■ I. 0. SZLOVÁK fenyő fűrészáru > K Gerenda 6 m-ig: 36 500 Ft/m:1 i ^ Gerenda 7, 8, 9, ÍO m-es is kapható £ 5 IJeszka 33 000-36 OOO Ft/m ’ Mennyiségi engedmények! " Áraink az áfát tartalmazzák. 250-es hullám 1 833,— 1 650,— Ft/db 40x40-es szabv. 86,30 78,— Ft/db 40x40-es szabv. (piros, barna, szürke) 150,— 135,— Ft/db 20x40-es hódfarkú 100,— 90,— Ft/db HŐSZIGETELŐ ANYAG TOPLAN kőzetgyapot: a gyári árnál I 5% - Üst 1 öles «»It It st ■■ ! 100 m2 felett ingyenes házhoz szállítás. Eternit - Fnítfíanvan Kprpqkpdpq BALATONFÜRED, Udvarköz 1. (a fehér templom mellett) CpilUdliydy r\erfc)bl\eut)b Tel.: 06-87/341-349 Tel./fax: 06-87/343-341 (50222)

Next

/
Oldalképek
Tartalom