Somogyi Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-03 / 102. szám
1997. május 3., szombat SOMOGYI HÍRLAP GAZDASÁG 7 Nő a termelés. Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva márciusban 3,6 százalékkal nőtt. Az év első negyedében a termelés volumene 5,4 százalékkal volt nagyobb az 1996. évi azonos időszakinál - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal most közzétett adataiból. Műsor honi árnhról. A Hazai Termék - Hazai Munkahely Védegylet a Magyar Rádióval közösen űj, hetenként jelentkező műsort indít a Kossuth rádióban. A program arra vállalkozik, hogy a vásárlók széles köreivel megismertesse azokat az itthon készülő termékeket, amelyek minden szempontból fölveszik a versenyt a hasonló külföldi gyártású árukkal. Több Mol-részrény. A tervezettnél jóval nagyobb mennyiségű Mol-részvényt bocsát a hazai befektetők rendelkezésére az ÁPV Rt. - határozta el a társaság igazgatótanácsa. A papírok iránt ugyanis jelentősen megnőtt a kereslet. Hortobágyi fészekrakás. A Hortobágyi Nemzeti Park területén elvégzett mocsárrekonstrukció eredményeként máris a szárnyasok kedvenc helyévé váltak az egyek-pusztakócsi mocsarak. A fészkelők közül a nyári ludak már fiókáikat vezetik, a nagykócsag is ki- költötte kicsinyeit, a ragadozók közül pedig két űj rétisaspár telepedett meg a nemzeti park területén. Ismét fészkel a pusztai ölyv, s költési idejének felénél tart a kerecsensólyom. Gyarapszik a juhállomány Pangás a marhapiacon, keresettek a víziszárnyasok Hosszú ideje csökken, illetve egyes területeken stagnál az állat- állomány. A Földművelésügyi Minisztérium legújabb fölmérése arról tanúskodik, hogy a helyzet az elmúlt hetekben, hónapokban sem változott lényegesen: továbbra sincs jelentős javulás a hazai állattenyésztés helyzetében. A vágómarhák iránt gyér a kereslet, a hízósertések ára csökken, s nem nőtt a termelési kedv a brojiercsirketartók körében sem. Némi élénkülés egyedül a juhágazatban tapasztalható. A megyei földművelésügyi hivatalok tájékoztatása szerint a hazai tenyésztőknél kevés az eladásra szánt tenyészállat. Alacsony tejárak Sok gazdaság ezért azt fontolgatja, hogy Dániából és Hollandiából importálnak vemhesüszőket. Az állatvásárokon ugyanakkor kelendő a magyar tarka fajta minden változata. A vágómarha iránt egyébként lanyha a kereslet, s a se- lejttehenet is nehéz értékesíteni. Az extra tejet literenként 43,20-45 forint között veszik át a termelőktől, holott azok legalább 50 forintot szeremének literéért kapni. A feldolgozóüzemek valósággal versenyeznek a nagy - évente több millió liter tejet előállító - tehenészetek meghódításáért, de számukra sem kínálnak 46 forintnál többet. Tálkínálat hízókból Folyamatosan csökkenő tendenciát mutat a hízósertések ára: a nagyüzemi kész sertésekért kilogrammonként 200-215, a kisüzemiért 170-191 forintot fizetnek a felvásárlók. A Duna-Tisza közén túlkínálat van készhízókból. A szakemberek szerint ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a kiskunfélegyházi új vágóhidat - az eredeti tervek szerint februárban kellett volna üzembe helyezni - még nem állították munkába; erre valószínűleg csak júliusban kerül sor. Keresettek viszont a választási malacok. Főként külföldi - horvát, olasz és holland - kereskedők érdeklődnek irántuk. A kereslet olyan erős, hogy a vevők az állatokért kilogrammonként megadják a 250-400 forintos árat is. Juhok, szárnyasok A tenyésztési támogatás, valamint a hónapók óta viszonylag magas exportárak hatására tovább élénkült a juhtenyésztés. Az év eleje óta több százan vettek igénybe támogatást összesen 110 ezer tenyészjerke beállítására. Noha a külpiacokon kilogrammonként 650-740 forintot is adnak a pecsenyebárányért, az állattartók zöme egyelőre nem él a kivitel lehetőségével, és inkább a juhállományát növeli. Meglehetősen vegyes képet mutat a baromfiágazat. Míg a brojlercsirketartás a tapasztalatok szerint visszaesőben van, addig a pulykáké és a víziszárnyasoké növekszik. A termelők nagyon alacsonynak tartják a kész brojlercsirke kilogrammonként 160-180 forint közötti árát. Az étkezési tojás ára térségenként változó: 12,50 és 19 forint között mozog. (Újvári) Székesfehérvár Kecskemét Miskolc Szeged Szombathely Debrecen Burgonya 18- 20 15- 30 12- 20 20- 25 20- 25 8- 30 Fejes káposzta 40- 45 30- 60 70-100 25- 40 50- 58 30- 90 Kelkáposzta80-150 150-200 40- 60 130-138 140-240 Karalábé (db) 30- 60 10- 5040- 60 60- 80 30- 70 Sárgarépa — 90-120 80-140 30- 50 80-150 60-150 Petrezselyem 120-160 90-120 90-140 50- 70 100-160 80-170 Vöröshagyma 120-130 70-120 80-120 60-120 90-130 80-220 Fokhagyma 600-650 650-700 600-800 250-350 650-650 600-800 Saláta (fej) 36- 40 20- 40 30- 6030- 58 20- 70 Paraj150-160100-120 150-200 150-300 Uborka — 120-180 120-180 130-160 170-230 100-220 Paradicsom 360-420 350-350 280-400 250-320 300-420 220-350 Tv-paprika (db) 30- 55 20- 60 20- 60 15- 45 30- 80Narancs 100-130120-150 110-140 125-130Alma 50-100 20- 90 40-100 30- 80 40- 98 30-120 A VILÁG PIACAIN Csökkenő búzaárak Az Agrograin elemzése szerint a nemzetközi gabonapiacokon is a búzáé a főszerep. A két héttel korábbi jelentős árfelfutást a múlt héten árcsökkenés követte. Az észak-amerikai területeken megszűntek a fagyok, megkezdődhettek a tavaszi vetési munkák és Nyugat-Eu- rópa gabonatermő területein is csapadékosabbra fordult az idő. A piaci elemzők véleménye szerint rövidesen megint a vevőké lehet a döntő szó a piaci árak alakulásában. A héten bevezetett európai exportadó gyakorlatilag nincs hatással a piacra, mert a kereskedőket nem érte váratlanul ez a lépés. A kínálatban sem jelent számottevő kiesést a nyugat-európai export szüneteltetése: az amerikai, a kanadai és az ausztráliai készletek bőven elegendőek a kereslet kielégítésére. A kukorica jegyzése is csökkent, miután a termelők a vártnál jobban haladtak a vetéssel. Az argentin piac továbbra is erős maradt. A Budapesti Árutőzsdén a búza- és a kukoricajegyzések megindultak lefelé. Az étkezési búzát májusra 27 160, júliusra 24 710, októberre 26 200 forinton jegyezték. A takarmánykukorica jegyzése ugyanezekre a hónapokra 19 000, 18 700 és 19 400 forinton állt. Wágner Katalin _____________HÁZUNK TÁJÁN_____________ K rumpli, takarmányozásra Most, amikor annyi burgonya termett, hogy a megsemmisítés gondolatával foglalkoznak a termelők, érdemes emlékeztetni arra, hogy a krumpli igen hasznos takarmány is lehet. Egykor az uradalmakban hatalmas üstökben főzték a burgonyát a sertések részére. A nagyüzemi sertéstelepeken ez ma nemigen alkalmazható. A kisebb gazdaságokban viszont - akár száz hízóig is - érdemes kiváltani a drága táp egy részét az olcsó burgonyával, amely sok C-vitamint és káliumot tartalmaz. Tudni kell azonban, hogy a krumpli magában nem etethető az állattal - nem tud ugyanis annyit enni belőle, amennyi fedezi a szükségletét. Ügyeljünk arra is, hogy hüvelyesekkel, cukorrépával és olajos növények pogácsáival társítva sem ajánlatos etetni. Nyersen csak marhákkal és juhokkal etethető, a sertések felfúvódnak, nyálkahártyagyulladást kaphatnak tőle. A sertéseknek főtt burgonyát adhatunk, de mindig abrakkeverékkel együtt „tálalva”. Javasolt adagja sertéseknél naponta 2-5, marháknál 6-10, juhoknál 1-2 kilogramm. A már csírás burgonya szolamin nevű mérget tartalmaz, ezért tördeljük le róla a csírákat s a főzővizet is öntsük ki. Lengyel Zoltán oKereskedelmi és őMttelbank Sftt Kevés pénzzel szeretne autóhoz jutni? A megoldás kulcsa: _ Ál Finanszírozzuk új és használt személygépkocsi és kis haszongépjármű megvásárlását már évi 27% kamat mellett, max. 5 éves futamidőre! 20-30 % saját erő mellett akár 4 milliós hitelösszeg! Érdeklődjön a részletekről a Kereskedelmi és Hitelbank Rt fiókjainál! Kaposvár, Tfeleki u. 1-3. 82/313-822 Siófok, Kele u. 1-3. 84/313-543 (48501) A KISKUN KUTATÓ KÖZPONT PÁLYÁZATOT HIRDET helyi ismerettel rendelkező területi képviselői munkakör betöltésére Leendő munkatársunk tevékenységének középpontjába a KISKUN hibridek menedzselése, új üzleti kapcsolatok felkutatása, piackutatás, marketing, valamint a partnerekkel történő aktív kapcsolattartás áll. Ön lehet az ideális jelöltünk, amennyiben: • felsőfokú szakirányú végzettséggel rendelkezik, • határozott, dinamikus és agilis, • a marketing terén tapasztalattal rendelkezik, • nyelvtudás előny. Fizetés megegyezés szerint. A kézzel írott fényképpel ellátott pályázatokat, szakmai önéletrajzzal az alábbi címre kérjük benyújtani, legkésőbb június 15-ig: KISKUN KUTATÓ KÖZPONT 6400 Kiskunhalas, Füzespuszta 42. , A választás lehetősége... 82/311-506 ...és Öné a legolvasottabb hirdetés Somogy megyében! A M0L Rt. Üdültetési és Szállodai Üzletága PÁLYÁZATOT HIRDET Siófok, Vitorlás utca 10. sz. alatti Vízisporttelep főépületének tetőfelújítási, bádogos és kőműves kivitelező munkáira Érdeklődni a 84/311-161-es telefonon lehet. A pályázat átvehető a helyszínen 1997. május 6-án 9-12 óráig. Lampert György telepvezető ____________________________(48724) s isyii iäxSS Vi i ■44ű> Már tavasszal készüljön fel a meleg nyárra és a hideg télre! Az LB-Knauf Thermosystem hőszigetelő rendszer segít nyáron házon kívül, télen pedig házon belül tartani a meleget ■ évtizedeken keresztül akár 30-40% fűtés- költség-megtakarítást eredményez ■ új és régi épületeknek egyaránt szép, esztétikus külsőt kölcsönöz ■ segítségével télen és nyáron is a legkisebb hőmérséklet-ingadozás érhető el ■ megszünteti a hőhidakból adódó zavaró penészfoltokat További információ: Lasselsberger - Knauf Kft. 8202 Veszprém, Házgyári út 9. Pf. 723 Tel.: (88) 429-827; Fax: (88) 429-687 lB - kHAUf lASSELSBERBER -kHAIIf KFT.