Somogyi Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-03 / 102. szám

1997. május 3., szombat SOMOGYI HÍRLAP KAPOSVÁR 5 Nő a hődíj Áprilistól növekedett a gáz­energia hatósági ára, ezért az önkormányzat Vagyon­kezelő és Szolgáltató Rész­vénytársasága kezdemé­nyezte a távhőszolgáltatás díjainak emelését. Az első negyedév végén az elektromos áram és a gáz hatósági árát 3,6 százalékkal módosították. Az alapdíjat érintő áram emelésének a hatását egyelőre nem hárítja át a cég a fogyasztókra. A tervezet szerint a fűtési és a melegvíz hődíj egyaránt 3,3 százalékkal nő: előbbi köb­méterenként 186,06 forint, utóbbi 192,23 forint lesz. Az emelkedés a közgyűlés döntését követően lép életbe, a 800 ezer forintos áprilisi többletköltséget a Vagyonkezelő Rt átvállalja. Egyre többen utaznak a buszon érvényes menetjegy nélkül Bliccelésért elzárás Azok a bliccelők, akik nem fizetik be a pótdíjat, hamarosan számíthatnak rá, hogy büntetésüket elzárásra változtatják. A képviselőtestület következő ülé­sére kerülő előterjesztés szabálysértésnek minősítené ezt a vétséget. A helyi autóbusz-közlekedés forgalma 5 százalékkal csökkent tavaly, s ez 16 millió forint bevételkiesést okozott. Az csak becsülhető, hogy ebben pontosan mekkora szerepe volt az érvényes me­netjegy, illetve bérlet nélkül utazóknak. Tény azonban, hogy 1996-ban 55 száza­lékkal többször kellett az ellenőröknek intézkedni, mint a megelőző évben. Az idei év első három hónapjában pedig csaknem annyiszor, mint tavaly fél év alatt. A szabálytalanul utazók 11 száza­léka mutatta be később az otthonhagyott bérletét, 40 százalékuk a helyszínen ki­fizette a pótdíjat, 14 százalékuk csek­ken. Az esetek 35 százalékában behajt­hatatlan volt a követelés. Akit az ellenőrök „elkapnak”, ezer forintot fizet a helyszínen, illetve nyolc napon belül kétezer forintot. Ha ezt nem teljesíti, késedelmi díjat szabnak ki, majd elkezdődik a bírósági proce­dúra. Erről azonban egy ideje már letett a Kaposvári Tömegközlekedési Rt. — A fizetési meghagyás és a végre­hajtás költsége meghaladta a tízezer fo­rintot, többet vesztettünk a réven, mint amennyit nyertünk a vámon — mondta Torma Kálmán ügyvezető igazgató. — A szabálysértési eljárásnak, remélhető­leg, lesz visszatartó ereje, ezért a hat­tagú ellenőrzési csoportot bővíteni fog­juk. Nem a pótdíj-bevételeket kívánjuk növelni, hanem azt szeretnénk elérni, hogy mindenki megváltsa a menetje­gyét, és ne a tisztességes utazóknak kelljen megfizetniük a bliccelők okozta károkat. Az önkormányzat többségi tulajdo­nában lévő cég százhúsz dolgozója 33 vonalon több mint ezer járatot indít na­ponta. Negyvenegy autóbuszuk van, négy újat terveznek vásárolni az idén. A közelmúltban hologramos bérleteket árusítottak, az ellenőrök azonban nem találkoztak üzletszerű hamisítással. Egyébként az összes helyi bérlet és me­netjegy UV-lámpával ellenőrizhető. Ä pótdíjat be nem fizetőt 10 ezer fo­rintig terjedő szabálysértési bírsággal sújthatják majd. Aki azt sem teljesíti, a rendőrség elzárásra változtathatja bün­tetését. Ilyen összeg esetén átlagosan húsz napot szabnak ki az előadók. In­formációink szerint a szabálysértési Ő megvette a jegyét fotó: kovács minősítés kaposvári bevezetését több vidéki nagyváros várja, hiszen országos problémáról van szó. Katona József Kezdődnek az óvodai beiratkozások A város önkormányzati fenntartású óvodáiba május 7-8-9-én lesznek a felvételik. Az 5. életévüket idén betöltő gyerekeket kötelező beíratni, a 3-5 évesek esetében a szülők döntenek. A körzetbe tartozó gyerekeket föl kell venniük az intézmények­nek. A 22 központi és önálló óvodában az átíratások is a jövő héten lesznek. Szentiványi Árpád thai koktélja Szentiványi Árpád kaposvári fotóművész (AFIAP, PSAxx) al­kotásaiból Thaiföldi koktél címmel nyílt kiállítás Szegeden a sajtóklubban. A május 20-ig megtekinthető tárlaton negyven­egy fekete-fehér és színes felvétele látható. Csökken a viteldíj a Korona taxinál Kellemes meglepetés érheti mától a Korona taxi utasait. Ezen­túl az eddig megszokott kilencven forintos indulási alapdíj nél­kül, nulla forintról indul a taxióra. Operából vetélkedtek a diákok Az Együd Árpád Városi Művelődési Központban rendezték meg a Játsszunk operát! országos zenei vetélkedő megyei dön­tőjét. A kaposvári iskolák tíz csapata két kategóriában mérte össze tudását. Az általános iskolások között a Honvéd utcai is­kola hat tagú csapata bizonyult a legjobbnak. Felkészítő taná­ruk: dr. Király Lajosné. A középiskolások között a Munkácsy gimnázium diákjai vitték el a pálmát. Felkészítő tanáruk: Kar­dos Kálmánná. A vérét áldozta a polgármesteri hivatal A polgármesteri hivatal másfélszáz dolgozójából 16-an, átlago­san 4 deciliter vért adtak a napokban. A hivatal alkalmazottai a megyei kórház csökkenő vérkészítményének pótlásához járul­tak hozzá. Erdei iskolában a berzsenyisek A Berzsenyi iskola teljes felső tagozata, 160 diák egy hétig ta­nul Kőszegen, erdei iskolában. A 12 pedagógus délelőttönként órarend szerint tanítja a gyerekeket, délutánonként pedig kirán­dulnak, megtekintik a környék nevezetességeit, múzeumait. A berzsenyisek vasárnap érkeznek haza. Sikeres munkácsys diákok Sikeresen szerepeltek a kaposvári Munkácsy Mihály Gimná­zium és Szakközépiskola diákjai az idei tanulmányi versenye­ken. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen francia nyelvből az országos döntőbe jutott 8. helyezettként Sőregi Melinda, aki ezáltal felvételt nyert bármely hazai egyetem fran­cia szakára, tizenharmadikként Kovács Ádrienn és 23. helye­zettként Dömötörfi Eszter. Felkészítő tanáruk Sárkány Eszter volt. Német nyelvből az OKTV területi fordulóján Bogdán Il­dikó ért el 6. helyezést, felkészítő tanára Vámosi Márta. Az Ókortudományi Társaság latin nyelvi versenyének országos döntőjébe jutott Jóföldi Barna (szaktanára dr. Vörös Tamásné) és Princz Judit (szaktanára Kovács Zsoltné). Babák és mamáik a klubban A Kinizsi lakótelep kismamáinak szervez rendszeres progra­mokat a kaposvári Családsegítő Központ mentálhigiénés cso­portjának Baba-mama klubja, ahol nemrég két újszülöttről kap­tak hírt. Szerdán anyák napi ünnepséget tartottak az anyukák­nak, akik ez alkalomból hasznos ajándékot vihettek haza gyer­mekeiknek. Egészségügyi vizsgálatok számítógéppel Csaknem félezer általános és középiskolás diákon valamint a Rákóczi SE ifi csapatán végeztek ingyenes szűrést az utóbbi fél évben a kaposvári Talpbetét Centrumban. Számítógép segítsé­gével vizsgálják meg a talpat és készítenek róla felvételt, mely során lehetőség nyílik a rendellenességek felderítésére. Ma Dombóvárra viszik a berendezést, és az Egészséges Dombóvá­rért Egyesület rendezvényén tartanak díjtalan szűrést a cég munkatársai. Huszonöt százalékkal nőtt a bűncselekmények száma Gyilkosság nem volt — Van még mit javítani Ka­posvár közbiztonságán — mondta a Somogyi Hírlap kér­désére dr. Pintér István őrnagy, városi rendőrkapitány, aki na­gyon jónak tartja, hogy úgyne­vezett kiemelt bűncselekmény az év első négy hónapjában nem történt. Elmondta: ijesztő mértékben emelkedett a betöréses lopások száma: főként a hétvégi házakat és a pincéket látogatják elősze­retettel a tolvajok. A rendőrka­pitány kedvezőnek értékelte, hogy jelentősen csökkent a gépkocsilopások száma, a leg­utóbbi értékes személygépko­csit januárban lovasították meg. Olyan járműlopás, amely az amerikai katonákat, valamint az őket kiszolgáló polgári szerve­zeteket károsította volna meg, azóta nem történt. Holott ezek a Dr. Pintér István: Főként a hét végi házakat látogatják a tolvajok fotó: kovács járművek (a januárban eltűnt autó is egy értékes terepjáró volt) kedvenc célpontjai voltak a gépkocsitolvajoknak. Szeren­csére a „hétköznapi” autók is viszonylagos biztonságban vol­tak az idén a mostanában he­nyélő tolvajoktól. Dr. Pintér István azt is el­mondta, hogy az elrendelt nyomozások 75 százaléka is­meretlen elkövető ellen indult, élet elleni bűncselekmény a ka­pitánysághoz tartozó területen eddig nem történt. A szabály­sértési feljelentések száma az elmúlt év hasonló időszakához hasonlóan alakult. Ahol az el­követett cselekmény súlya lehe­tővé tette, ott a rendőrök inkább figyelmeztettek a feljelentés he­lyett. Természetesen a kiemelt szabálysértéseknél ilyen mérle­gelésre nincs lehetőség. T. R. Castres vendégszeretete megfogta a Táncsics diákjait A TMG francia kapcsolata A kaposvári középiskolások családoknál laktak A Jean Monnet College meghí­vására járt Franciaországban a Táncsics Mihály Gimnázium harminc diákjai és három kísé­rőtanára: a küldöttség a Blue Europe környezetvédelmi prog­ram révén tíz napot töltött Cast- res-ban. A búcsú nem volt vég­leges: a francia diákok ősszel lesznek a TMG vendégei. Az ötéves múltra visszate­kintő cserekapcsolat során a táncsicsosok környezetvédelmi kutatásokat végeztek, előadá­sokat hallgattak és tartottak francia nyelven. A mostani útra zömében a vendéglátó ország nyelvét tanuló diákok indultak dr. Ferdinandy Csabáné fran­cia-, Lévai Iván angol-történe­lem szakos tanár és Mihályfalvi László igazgató kísérte el őket. Ottlétük alatt megismerkedtek a castres-i nevezetességekkel, de jártak Marseille, Avignon, Albi és Toulouse városában is. Cagnac-ban a bányamúzeum, Cordes-ban a középkori város, Carcassone-ban a - számtalan filmforgatás helyszínéül szol­gáló - vár nyújtott feledhetetlen élményt. A táncsicsosok részt vettek a Prix Goya átadási ünnepségén; a díjat pályakezdő írók művei alapján gyerekekből álló zsűri ítéli oda. A környezetvédelmi program jegyében Castres mo­dem szemétgyűjtéséről hallgat­tak előadást. Áz időbe sportolás is belefért: Fraisse sur Agout- ban hegyitúráztak, az Archipel uszoda és jégstadion épületé­ben csobbantak és korcsolyáz­tak. A fiatalok családoknál lak­tak, kiváló lehetőséget nyílott ezzel a nyelv gyakorlására, amint a nemzeti konyha reme­keivel is a hétköznapok termé­szetes részeként találkozhattak. Csakúgy a francia vendég- szeretettel, melyet maradandó emlékként hoztak haza diákok és tanárok egyaránt. B. T. Lelki segítség telefonon Öt évvel ezelőtt alakult meg Kaposváron az SOS-élet te­lefonszolgálat, míg az or­szágban elsőként Debrecen­ben hozták létre 1970-ben. Ma már 36 szolgálat foglal­kozik a lelki segítségnyúj­tással, alkalmat adva a baj­ban lévőknek az emberi kapcsolatteremtésre. Az este héttől reggel hétig élő telefonvonal, a 82/317-300- as szám mindenki számára ingyenes, névtelenül hív­ható, s a vonal túlsó oldalán jelentkező partner is névte­len marad. A szolgálat leg­fontosabb követelménye a titoktartás, a beszélgetések során szerzett információkat szigorúan megőrzik. Az SOS-élet központi fi­nanszírozás nélkül működő nonprofit szervezet, mely pályázati pénzekből igyek­szik fenntartani magát, némi támogatást kap Kaposvár önkormányzatának népjóléti bizottságától. Szeretnének bekerülni az egészségügyi finanszírozásba, hiszen krí­zishelyzetben lévőkön segí­tenek, s fontos feladatuk van az öngyilkosságok megelő­zésében. Idén eddig 15-20 rászoruló fogadta meg taná­csukat Kaposváron, és kere­sett meg a telefonhívást kö­vetően pszichiáter vagy pszichológus szakembert. A válságban lévő számára óri­ási lépés, ha a gyakorlati gyógyulást választja, de van olyan is, aki hetekig, hóna­pokig csak a telefonos kap­csolatfelvételt igényli. A kaposvári segélytele­font, többször veszik igénybe vidéken élők is. A legtöbb gondot a partner- kapcsolatok és a magányos­ság mellett újabban a mun­kanélküliségből eredő létbi­zonytalanság okozza. Gyak­ran igénylik a megértő han­got a súlyos betegségben szenvedők, az egészségká­rosodottak, s érezhetően nő a telefonálók száma egyes ünnepek közeledtével. A telefonos segítő szolgá­lat munkatársai szeretnék minél több gyerek és fiatal zsebében ott tudni számu­kat, lévén ők a legveszélyez­tetettebbek. Most egy iro­dalmi pályázatot hirdettek a 10-18 éves korosztály szá­mára, amelynek témája a lelki gondok orvoslása, a segítségnyújtás. Május 16- án az egész országban hu­szonnégy órás telefonos na­pot tartanak, ezzel a figyel­met akarják felhívni önzet­len szolgáltatásukra. Izményi Éva

Next

/
Oldalképek
Tartalom