Somogyi Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-15 / 112. szám
ms«, I | Megyei körkép; Hidegzuhany Lelle, Boglár tűzoltóira # Honfoglalók Marc^fiban (3-4. oldal) Somogyi tájak; Számítógép az ötvöskónyi iskolának # Szekrénybe zárt nagyvilág (6. oldal) Nyugdíjasok: Térítés hadigondozottaknak # Klubbarátság és nemes vetélkedő (8. oldal) SOMOGYI HÍRLAP VIII. évfolyam, 112. szám Ára: 33 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1997. május 15., csütörtök Tizenötmillió forint a három tóparti megyének Erősít a rendőrség Tizenötmillió forintot kap az Országos Idegenforgalmi Tanácstól a Balatonra támaszkodó három megye rendőrsége. A pénzből nyelveket beszélő fiatalokat is alkalmaznak majd, s jut ebből a hivatásos állomány túlórájának kifizetésére, illetve a közterületi járőrözés megerősítésére is. Forgács László országos rendőrfőkapitány jelentette be ezt tegnap a siófoki sajtóbeszélgetésen. S azt is: várható Siófok és 15 kilométeres vonzáskörzetének rádiótechnikai fejlesztése is. Szakközépiskolás tanulók helyett az idén 220 végzett egyenruhás jön erősítésül a tópartra. Hathatós segítség, hogy nekik már van joguk igazoltatni és intézkedni. — A prostitúció tetten érése nehéz, a jogszabályi lehetőségek behatároltak — ismerte el Forgács László. — Nem visszatartó erő az, ha a stricit mindössze 50 ezer forintra lehet bírságolni. Az út szélén álló lányok ugyanakkor jelentősen ronthatják az idegenforgalmat. Az országos rendőrfőkapitány azt is elmondta: valószínű, hogy a gépjárműlopások száma növekedni fog majd a nyári szezonban. Ennek az elhárítására azonban külön egység is felkészült. „ígérni semmit nem tudok” — mondta a drogterjesztés megakadályozásával kapcsolatban Forgács László. Bár nem nevezett meg helyeket , azt elárulta, hogy az országban 200 helyről tudnak, ahol biztosan terjesztenek kábítószert. Ennél azonban valószínűleg jóval több van... A beszélgetésen — amelyen részt vett dr. Ferenczi László, Somogy megye rendőrfőkapitánya is — megtudtuk: június elsejétől érkezik az erősítés a Balaton partjára. (Czene) Döntőben a Balatel Tegnap este Kaposváron a Balatel SE férfi röplabdacsapata 101 perces négyjátszmás mérkőzésen legyőzte a Nyíregyházi VSC-Szabolcs Gabona együttesét, s ezzel három évnyi szünet után újra bajnoki döntőt játszhat. (Beszámolónk a 9. oldalon) fotó: kovács tibor Várható kár és haszon - hiányzó milliók az iszap kotrásához Emelik a Balaton vízszintjét Minden korábbi ígérettel ellentétben 35 millió forint hiányzik a keszthelyi öböl iszapjának rétegkotrásához — ezt állította tegnap Szabó Mátyás, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazagtóság vezetője a Balatoni Szövetség ülésén. (Ez azonban csaknem fele a korábban ígért összegnek.) Elmondta azt is: a tó ökológiája, víztisztasága megköveteli, hogy vízszintjét tíz centiméterrel megemeljék. Még akkor is helyes a döntés, ha ez kisebb károkat, például a belvizek emelkedését vonja maga után. Egyelőre csak az nincs tisztázva, hogy ki fizetné a gazdálkodók kárát panasz esetén; úgy tudjuk, ez ügyben az érdekeltek majd a kormány segítségét kérik. Dr. Nemcsók János balatoni kormánybiztos elmondta: jövőre az ideinél 2-4 milliárd forinttal több pénz jut majd a Balatonra, s a leendő pénzalap felhasználásába szerinte a Balatoni Fejlesztési Tanács is beleszólhatna. A tanácsot egyébként már a múlt év végéig meg kellett volna alapítani — ez ügyben mulasztásos törvény- sértést követett el a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium. Információnk szerint ennek a hónapnak a végén tartják az alapító ülést. — Amikor Fűzfő polgármestere a balatoni kormánybiztost javasolta a létrehozandó szervezet elnökéül, dr. Balázs Árpád elnök diplomatikusan azt mondta, hogy önkormányzati részről a kisrégiók jogosultak véleményt formálni. (Czene) Taszáron járt a parlament környezetvédelmi bizottsága Futtában tájékozódó képviselők Fontosnak tartott pontokon időztek csak a honatyák a taszári bázison Az amerikai békefenntartók taszári bázisának megtekintésével kezdődött, délután a kaposvári megyeházán kihelyezett üléssel folytatódott az országgyűlés környezetvédelmi és területfejlesztési bizottságának tegnapi napja. A bizottsági tagok csaknem egyórás késéssel érkeztek busszal Ta- szárra, így egész nap zsúfolt program várt a képviselőkre. Baráth Etele, a küldöttség vezetője is többször sietésre inFOTÓ: LANG RÓBERT tette őket; így végigszaladtak a bázis területén, s csak a kör- nyezetvédelmileg kritikus pontokon, az autómosónál meg az üzemanyag-átfejtőnél és a veszélyeshulladék tárolónál időztek. (Folytatás a 3. oldalon) Hazánkban az ír vezérkari főnök Gerard J. McMahon altábornagy, az ír Védelmi Erők vezérkari főnöke, Végh Ferenc al- tábomagynak, a Magyar Honvédség parancsnokának, vezérkari főnöknek a meghívására tegnap négynapos hivatalos látogatásra hazánkba érkezett. Költségvizsgálat az energiaiparban A Magyar Energia Hivatal eddig négy energetikai cégnél kezdett költség-felülvizsgálatot azzal a céllal, hogy saját kérelmükre megállapítsa, vannak-e a társaságoknál olyan költségek, amelyeket az energiaárakban érvényesíteni kell. Huszonhat energiaipari cég közül huszonnégy adott be felülvizsgálati kérelmet - azzal az indoklással, hogy a január 1-jétől érvényes energiaárak nem fedezik az energiatermelés és -szolgáltatás költségeit. Tízezrek jegyeztek Mol-részvényeket Ma már nem jegyezhetők a Mol- részvények, ugyanis a vezető forgalmazó, a Credit Anstalt Értékpapír Rt és a kibocsátó, az ÁPV Rt közösen úgy döntöttek, hogy tegnap estével lezáiják a jegyzést. Valószínűsíthető, hogy a mostani Mol-jegyzés az elmúlt évek részvénykibocsátása sorában egyfajta rekordot is megdöntött, számítások szerint csaknem negyvenezren jegyeztek. Rendőrt ítéltek el üzérkedés miatt Vesztegetés színlelésével elkövetett befolyással üzérkedés elkövetésében találta bűnösnek a Pécsi Városi Bíróság Vámosi László volt rendőr hadnagyot, aki ötmillió forintot kért egy általa kihallgatott tanútól - azért, hogy eltussoljanak egy ügyet, amelyben az illető érintett volt. A bíróság tegnap kihirdetett ítéletében a vádlottat három évi szabadságvesztéssel sújtotta, és öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is. Ukránokkal a pénzügyekről Akar László pénzügyminisztériumi államtitkár hivatalában fogadta a Budapesten tartózkodó ukrán parlamenti delegációt. A vendégek elsősorban arra voltak kiváncsiak, hogyan működik Magyarországon a pénzügyi mechanizmus, milyen az adórendszer, valamint a minisztérium szervezeti működése. Érdeklődésüket felkeltette, hogy Magyarországon a költségvetés előkészítése korszerű módszerekkel folyik, és figyelemre méltónak találták az önkormányzati rendszert. A helyi adók és a központi adók megoszlása is az érdeklődésük középpontjába került. Somogybán eddig 6500 igazolványt adtak ki Gyarapodó őstermelők Somogybán eddig 6500 őstermelői igazolványt adtak ki. A legtöbbet, csaknem négyszázat Kaposvár környékén. A gazdajegyzők június 30-a közeledtével újabb rohamra számíthatnak. Márton László agrármérnök, a megyei agrárkamara munkatársa elmondta: június 30 után a kifizető-felvásárló cégek adóelőleget vonnak le attól, akinek nincs őstermelői igazolványa. Ők később, a személyi jövedelem adó bevalláskor számolnak el jövedelmükről. Az őstermelő igazolvány számos más kedvező lehetőséget is biztosít. A 100 ezer forint adókedvezmény mellett aki tételesen elszámol költségeivel, az árbevétel 40 százalékának megfelelő költséget bizonylat nélkül elszámolhatja. — A termelők felismerték, hogy célszerű kiváltani az engedélyt. Rendszeresen kémek a kamarától illetve a gazdajegyzőktől tanácsot. Megyénkben 31 helyen állítják ki a dokumentumot. Ha valaki az összes papírt elhozza, öt perc alatt kitöltjük az igazolványt — tette hozzá. A somogyi őstermelők főként növénytermesztéssel foglalkoznak. Többségük gabonát, kukoricát vetett, de sokan napraforgót és erdei szaporítóanyagot termesztenek. A Balaton parton csaknem ezren váltottak ki igazolványt: ők elsősorban szőlővel foglalkoznak. (Harsányi) Megkezdődött a közigazgatási kollégium előkészítése Kötelezővé tett hatékonyság Akkor is szükség lenne a területi államigazgatási szervek hatékonyabb együttműködésére, ha ezt nem írná elő kormányrendelet — dr. Németh Jenő, a megyei közigazgatási hivatal vezetője. Hozzátette: a feladatok, a hatáskörök pontosítása, az önkormányzatokkal való együttműködés erősítése a gyorsabb, pontosabb és szakszerűbb munka elengedhetetlen feltétele. A polgárok komfortérzetét jelentős mértékben meghatározza, hogyan intézik az ügyeket. A hivatal nem új területi hatalmi centrumot akar kiépíteni, hanem a polgárok érdekeinek szemelőtt tartásával igyekszik élővé, működőképeDr. Németh Jenő: Fontos a polgárok érdekeinek szemelőtt tartása sebbé tenni a megbomlott államigazgatási kapcsolati rendszert. Dr. Németh Jenő a de- koncentrált szervezetek vezetőivel folytatott megbeszélések során azt is hangsúlyozta: a területi informatikai és ügyfél- szolgálati rendszer tájékoztatási és tájékozódási lehetőséget, a hatékonyabb kommunikáció feltételét biztosítja, ez valamennyi érintett fél érdeke. A tárgyalások egyébként a tervezett megyei közigazgatási kollégium megalakításának előkészítését is szolgálták. Megfogalmazódtak azok a szervezeti és szakmai igények is, amelyek a kollégium beindításához és működtetéséhez nélkülözhetetlenek. (Lengyel)