Somogyi Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-14 / 111. szám
1997. május 14., szerda SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 Amire a Környezetvédelmi Alapot költik Jobb levegő, tisztább víz Nyugtalanítja a honatyákat a Mol-részvények sorsa Nem szabad a zavarosban halászni Az Országgyűlés tegnap folytatta a vitát a Btk. módosításáról és elfogadta a halászatról és a horgászatról szóló törvényt, amely kimondja, hogy a halászati jog a víz tulajdonjogának elválaszthatatlan része, de haszonbérbe adható. A Mól Rt a régió egyik legnagyobb társasága, a magyar gazdaság számára meghatározó stratégiai, nemzetbiztonsági helyzettel rendelkezik - állapította meg Varga Mihály (Fidesz) napirend előtti felszólalásában. A kormány tehát a magyar állam alapvető érdekeit veszélyezteti, ha az ÁPV Rt. Mol-részvényeinek kiárusításával lemond a cég működésének stratégiai irányításáról. Gaál Gyula (SZDSZ) nem értette, mik azok a tulajdonosi érdekek, amelyek miatt menthetetlen veszteség éri a magyar nemzetet, ha az állam részben átenged részvényeiből más befektetői csoportoknak. Csiha Judit tárca nélküli miniszter ismertette a tényeket: a mostani részvény- kibocsátás után a Mól 38 százalékban továbbra is állami tulajdonban marad, a részvények többsége hazai kézben van. Pusztai Erzsébet (MDNP) szerint megtévesztő az a kép, amelyet a képviselők vagyony- nyilatkozatainak nyilvános része tükröz, hiszen nem tartalmazzák a családtagok vagyonát, nem szerepelnek benne például a kiskorú gyermekek örökségei, a bankszámla egyenlege, a részvénytulajdon, a magánhasználatú vállalati gépkocsi. A képviselőnő szomorúan állapította meg, hogy a törvény végrehajtása céljával épp ellenkező hatást ért el: hiteltelenné váltak a bevallások, s felerősödött az állampolgárok gyanakvása. A halászatról és a horgászatról most elfogadott törvény halászni, horgászni csak a halászati hatóság által kiadott, érvényes halászati, illetve horgászati engedély birtokában enged. Állami horgászjegyet az kaphat, aki horgászvizsgát tett vagy az előző évi horgászjegyét bemutatja, valamely horgászszervezet tagja és a fogási naplóját leadja. Tilos minden olyan eszköz - mérgező-, kábító-, robbanóanyag - alkalmazása, amely károsítja a halállományt és élőhelyét. S. A. Mozgósítani a meglévő tudást Kosáry Domokos kapta az idén az Akadémiai Aranyérmet Kosáry Domokos akadémikusnak, az MTA volt elnökének adományozták az idén az Akadémiai Aranyérmet. A magas elismerést tegnap, a 160. közgyűlés második napján Glatz Ferenc jelenlegi elnök adta át. Csaknem 15 milliárd forint támogatást hagytak jóvá múlt évben pályázatok alapján és a programgazdarendszer keretében a Környezetvédelmi Alapból. Az alap múlt évi tevékenységéről számolt be tegnap Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter. Ebből a forrásból 376 pályázónak csaknem 10 milliárd forint támogatást nyújtottak, s ennek eredményeképpen 55,5 milliárd forintnyi környezetvédelmi jellegű fejlesztés, korszerűsítés valósulhat meg. A környezetvédelmi termékdíjakból további ötmilliárd forintot használhattak fel a programgazdák. A pályázati rendszer segítségével elosztott támogatás legnagyobb tétele - csaknem háAz Alkotmánybíróság tegnap az alaptörvénnyel ellentétesnek ítélte és 1997. december 31-ei hatállyal megsemmisítette az előrehozott nyugdíj igényléséről szóló rendelkezések egyik bekezdését. Az eredeti szöveg szerint a felnevelt gyermekek számától függő nyugdíjjogosultsági kedvezményre a férfiak csak akkor tarthatnak igényt, ha a gyermeket egyedül nevelték. A határozat szerint ez hátrányos megkülönböztetésnek minősül. A gyermeknevelés szempontjából ugyanis a férfiak és a nők egyenlő jogokat élveznek, és kötelezettségeik is egyenlők. Ezért a gyermekneveléshez kapA hétfő reggel óta hívható parlamenti vagyonnyilatkozat-telefonok az első napon igencsak kihasználatlanul álltak: egyetlen érdeklődő „zaklatta” csak kérdéseivel az információs szolgálat rendkívül udvarias kisasszonyait. Tegnapra megváltozott a helyzet. Mint azt érdeklődésünkre Kiliti Józsefné elmondta, az Ország- gyűlés Tájékoztató Központjának 268-6481-es számát április 14-e óta 670-en tárcsázták, és különféle kérdéseket tettek fel a törvényhozás működésével kapcsolatban. A képviselői vagyonnyilatkozatokról - amelyekből az újságok már a múlt rommilliárd forint - vízvédelemre jutott, de ez az összeg csak arra volt elegendő, hogy a vízbázisokat érintő csatornázási és szennyvíztisztítási pályázatokhoz segítséget nyújtson. Jelentős az az összeg is, amelyet a levegő tisztaságának védelmére fordítottak. Mintegy kétmilliárd forintot juttattak 430 kilométernyi gázvezeték megépítésére, és az illékony szerves vegyületek kibocsátásának csökkentésére. A nagyobb tételek között említhető a katalizátor, valamint a gázüzemű programra félretett több mint kétmilliárd forint. Az összesítések szerint már 6500 gépkocsi-tulajdonos élt ezzel a lehetőséggel. Ezen kívül tavaly több mint 200 autóbusz átalakítását segítette a Környezetvédelmi Alap. csolódó jogokat és kötelezettségeket sem lehet eltérően, a férfiakra nézve hátrányosan szabályozni. Az Alkotmánybíróság tegnapi közleménye szerint a határozat ugyanakkor megállapítja: nem indokolatlan, hogy a módosított társadalombiztosítási törvény a nőknek átmenetileg kedvezőbb lehetőséget teremt a korai nyugdíjba menetelre, hiszen a nyugdíjkorhatár egységesítése az addig kedvezőbb helyzetben levő nők előnyének megszüntetésével valósul meg. Arról azonban, hogy most a férfiak és a nők egyaránt megkapják-e a gyerekkedvezményt, avagy egyik nemhez tartozók sem élvezhetik ezt az előnyt, nem szól a határozat. héten adtak szemelvényeket - azonban csak hétfő óta lehet érdeklődni. Mint Kilinné megerősítette: az első nap valóban csak egy érdeklődő akadt, ám tegnap már meglehetősen sokat csengtek a telefonok. A képviselők személyiségi jogait sértené, ha közölnék, hogy kiknek a vagyonnyilatkozata váltotta ki a legnagyobb állampolgári érdeklődést, az azonban elmondható, hogy a telefonálók általában azt kérik: egy-egy képviselő teljes va- gyonbevallását olvassák fel nekik. Az eredményt pedig - az eddigi tapasztalatok szerint - többnyire nem kommentálják az érdeklődők. T. J. Átnyújtották az MTA Elnöksége által odaítélt díjakat is a kiemelkedő teljesítményt nyújtott tudósoknak, majd Glatz Ferenc tartott beszámolót az elmúlt féléves munkáról, a vezető testületek tevékenységéről. Az elnök kijelentette: az MTA helyzete valóban rossz, a költségvetési „nyírbálások” és a piacgazdasághoz való elégtelen „igazodóképesség” miatt. Az intézetek többsége A szakember szerint előfordultak az országban olyan esetek, hogy a gyes fejében a vállalkozási igazolvány visszaadására szólították fel a kismamát. Pedig ez szabálytalan. Hiszen a vállalkozó - a helyi jegyző engedélye nélkül - bármikor bejelentheti, hogy a vállalkozói igazolvány megtartása ellenére kereső tevékenységet nem folytat. A családi pótlékról és a családok támogatásáról szóló az összeomlás szélén áll, és gondokkal küszködik az MTA könyvtárhálózata is.- A feladat az, hogy igyekezzünk olyan lépéseket tenni, amelyek javítják a körülményeket, és biztosítják az Akadémia működőképességét - mutatott rá az elnök. A közgyűlést köszöntő Göncz Árpád köztársasági elnök szerint éppen a kellő pillanatban történik meg az akadémia reformja. rendelkezések értelmében a gyermekgondozási segély ugyanis nem folyósítható arra az időre, amely alatt a szülő kereső tevékenységet végez, így az érintetteknek a segély igénylésekor nyilatkozniuk kell arról, hogy noha van vállalkozói igazolványuk, kereső tevékenységet nem folytatnak. A segély megállapításának feltétele az is, hogy a vállalkozó családjában a jogosultságot megelőző naptári évben A helyzetet jellemezve az államfő rámutatott: az értelmiség óriási és eddig ismeretlen tér- illetve szerepvesztésének vagyunk tanúi. Ugyanakkor az MTA - mint a szakértelmiség testületé - működőképes, és mindannak a tudásnak a birtokában van, amit az ország építéséhez alkalmazni, illetve használni tudunk.- Ilyen körülmények között ezt a tudást „mozgósítani”, illetve hozzáférhetővé kell tenni és „be kell kötni a társadalom véráramába” - hangoztatta a köztársasági elnök, majd megállapította, hogy a testület éppen erre vállalkozik. az egy főre jutó havi jövedelem ne haladja meg a nettó 23 ezer forintot. A tb-törvény értelmében az egyéni vállalkozó nem fizet egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékot arra az időtartamra, míg gyermekgondozási segélyt kap. Ezért a vállalkozónak be kell jelentenie az Egészségbiztosítási Pénztárnál is, hogy gyest igényel, így mentesül a járulékfizetés alól. Később, a gyermek másfél éves kora után a törvény lehetővé teszi, hogy a gyesben részesülő kismama munkaviszonyban - vagy akár vállalkozóként is - maximum napi 4 órás otthon végezhető munkát vállaljon. N. Zs. Jön a maláj király. Göncz Árpád köztársasági elnök meghívására május 19-től 24-ig hivatalos látogatást tesz Magyar- országon Tuanku Jaafar, Malajzia királya. Csökkenő létszám. A kormány csütörtökön tárgyal arról, hogy a jelenlegi 12 hónapról 9 hónapra mérsékeljék a sorkatonák szolgálati idejét. A Honvédelmi Minisztérium előterjesztése szerint november 1-jétől lépne életbe a változás, de a szolgálati idő csökkentése vonatkozna már mindazokra a fiatalokra, akik az idén kezdték meg szolgálatukat. A polgári szolgálatot teljesítők a jövőben 18 helyett 15, míg a kétgyermekes családapák 6 helyett 3 hónapos katonai szolgálatot teljesítenek. Halálos javaslat. Bánk Attila kisgazdapárti képviselő kedden kijelentette: úgy véli, hogy a Büntető törvénykönyv jelenlegi parlamenti vitája kapcsán érdemes lenne végiggondolni a halálbüntetés időleges visszaállításának lehetőségét. Örömmel konstatálta, hogy a kormány- párti padsorokban is vannak már olyan honatyák, akik bizonyos feltételek kikötése mellett a fenti elképzelés megvalósíthatóságát reálisnak tartják. Bánk Attila hangoztatta, hogy a halálbüntetés visszaállítása csak a különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok esetében lenne elképzelhető. 90 napos idénymunka. A munkaügyi miniszter május végén, de legkésőbb június elején az Országgyűlés elé terjeszti az alkalmi munkavállalásról szóló törvénytervezetet, amelynek alapján mintegy 30- 50 ezer alkalmi munkavállaló legális foglalkoztatása válik lehetővé. Kiss Péter elmondta: a kormány által már elfogadott javaslatcsomag lényege, hogy egyszerű módszerrel alkalmat teremt az idénymunka - évi legfeljebb 90 nap - jogszerző idővé tételére. Újfajta lombikbébik. Jelentősen javulhatnak a gyermekre váró családok esélyei annak az új eljárásnak köszönhetően, amelyet május 13-tól valamennyi lombikbébi-kezelés során alkalmaznak a budapesti Kaáli Ambuláns Nőgyógyászati Intézetben - tudatta kedden újságírókkal Steven G. Kaáli, az intézet magyar származású elnök-vezérigazgatója. Tabletta a rászorulóknak. A Pharmavit Rt. ingyenes vitamintablettákkal kívánja támogatni a rászorulókat. Ä részvénytársaság május 31-éig várja azon intézmények igény- bejelentését, ahol hátrányos helyzetű, illetve sérült gyermekeket nevelnek. Hátrányban a férfiak Az Alkotmánybíróság egy mércét ismer el Az első napi csend után tegnap már érdeklődtek Kevesen kíváncsiak Vállalkozóknak is jár a gyes Egyre több az olyan vállalkozó, aki más lehetőség híján, kényszerűségből, fiatalon került a „pályára”. Vajon meg kell-e szüntetnie vállalkozását akkor, ha gyermekgondozási segélyt kíván igénybe venni? Erre a kérdésre még sok településen a hivatalokban sem tudják a választ - mondja Forgó Györgyné, a Népjóléti Minisztérium főosztályvezetője. Gyakrabban és őszintébben beszélünk a gondjainkról Halló, itt a lelkisegély-szolgálat Korunkra jellemző társadalmi vállalkozásra, egészségügyi- pszichológiai akcióra kerül sor világszerte a hétvégén: nemzetközi telefonos nappá nyilvánította május 16-17-ét a Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Nemzetközi Szövetsége. Pénteken és szombaton a magyar szövetséghez tartozó 26 szolgálat 36 városban áll a rászorulók rendelkezésére. A különböző szervezetek pénteken 12 órától szombaton 12 óráig várják a hívásokat. A városokban különböző szakmai, tudományos és ismeretterjesztő előadásokat, beszélgetéseket is rendeznek. A szervezők tegnapi sajtótájékoztatójukon elmondták, hogy a lelki elsősegély telefon- szolgálatok a nemzetközi normák alapján lelki, mentálhigiénés megelőző feladatokat látnak el, sokszor átvállalva az egészségügyi ellátás betegség- megelőző szerepét is. A telefonszolgálatok 60 százaléka valamilyen módon az egészségügyhöz, 30 százalékuk a szociális rendszerhez kapcsolódik, a többi valamely civil szervezethez tartozik. A telefonszolgálatoknál 870 önkéntes dolgozik, mintegy 50 százalékuk diplomás egészség- ügyi dolgozó, lelkész, pedagógus vagy óvónő, de vannak közöttük mérnökök, közgazdászok, matematikusok, sőt akad képzőművész is. A szervezetek egyre nehezebb anyagi körülmények között dolgoznak, pedig a feladat fontossága szükségessé tenné, hogy működésük megkönnyítésére a mainál több forrásból érkezzen támogatás. Fontos szerepe lenne ebben az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak, az önkormányzatoknak, bizonyos pályázatoknak is. A szolgálatok hatékonyabb működéséhez át kellene térniük az ingyenesen hívható, úgynevezett zöldszám használatára, de ennek költségeit a támogatóknak kellene magukra vállalniuk. A rendszerváltás óta gyakrabban és őszintébben vallják meg az emberek gondjaikat, évente közel 80 ezer hívást jegyeznek fel. Folyókon Párizsig Fa Nándor vezetésével indul Európát átszelő túrájára szombaton Budapestről az a motorcsónakos karaván, amely gróf Széchenyi Ödön 130 évvel ezelőtti gőzhajós útját járja végig - jelentették be tegnap fotó: feb/kallus györgy