Somogyi Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-03 / 102. szám

1997. május 3., szombat SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 3 Somogybán kevés a korszerű védőberendezés Eltitkolt balesetek, szigorúbb bírságok Nyolc száz munkahelyi bal­eset történt a statisztikák sze­rint tavaly Somogybán. Végh Sándor, a munkavédelmi és munkabiztonsági felügyelet megyei igazgatója szerint a valós szám ennél is nagyobb, de sok cég eltitkolja a balese­teket. Van olyan munkáltató, aki a táppénz helyett inkább a teljes munkabért kifizeti zsebből, de olyan is, aki a bal­eset után elküldi a dolgozót. Sokan azt sem tudják, hova fordulhatnak ilyenkor panasz- szal. Több mint nyolcszáz céget ellenőriztek tavaly a felügye­lőség munkatársai, s mintegy hétezer esetben találtak vala­milyen hiányosságot. A több ember életét veszélyeztető szabálytalanságokra összesen tízmillió, a szabálysértést el­követőkre pedig két és fél millió forint bírságot róttak ki. A balesetek zöme figyel­metlenség vagy egy rossz mozdulat miatt következett be, 30 százaléka a biztonsá­gos munkakörülmények hiá­nyából. Somogybán nőtt a munkahelyi balesetek száma. Az igazgató ezt azzal magya­rázta, hogy több eltitkolt munkahelyi balesetet fedez­tek fel, másrészt kevés a kor­szerű, megfelelő biztonságú cég. Sok helyen régi gépeken, s elsősorban a termelés növe­lésére, nem a dolgozók biz­tonságára törekednek. Az igazgató azt is elmondta: bővült a felügyelőség hatás­köre, az idén már a fekete­munka ellenőrzését is munka- védelmi és munkabiztonsági felügyelők végzik. Ezentúl munkaügyi bírságot is kiszab­hatnak, amelynek összege 50 ezertől 3 millió forintig teijed- het. Egy budapesti székhelyű taszári telephelyű cég ellenőr­zésekor kiderült, hogy 13 dol­gozót alkalmazott munkaszer­ződés nélkül. Ezért első fokon 400 ezer forint bírsággal súj­tották a céget. S. P. G. SOMOGYI HÍRLAP S. Pap Gitta jegyzete Pénz vagy biztonság Egyre több a megyében a munkahelyi baleset, s a statisztikák még csak nem is a valódi képet mutatják. Sem a munkaadónak, sem a dolgozónak nem érdeke, hogy nyilvánosságra kerüljön a sérülés. A munkavédelmi szakemberek szerint a számok mögött az a jelenség rejlik, hogy egyik napról a másikra alakulnak, és tűn­nek el kis cégek, betéti társaságok. A megszűnt nagy építőipari vállalatok helyébe kis vállalkozások léptek. Alkalmi munkások ácsolják a tetőt, hordják a téglát, keverik a maltert. Zsebből-zsebbe mennek a forintok. A főnök nem fizet utá­nunk adót és tébét, mi meg legalább látunk egy kis pénzt — fo­galmazta meg a lényeget az egyik kőműves. A segédmunkások többsége a munkavédelem fogalmát sem ismeri. Ha mégis, ugyan melyikük kockáztatja a bérét azzal, hogy szót emel holmi védőfelszerelés hiánya miatt. Szinte minden évben történik Somogybán is egy halálos bal­eset a közműépítések során. Még sincs visszariasztó hatása. Mert sok helyen ugyanolyan dúcolatlan árkokban dolgoznak a munkások. Legfeljebb más faluban, más cég neve alatt kockáz­tatják, hogy rájuk omlik a föld. A történet ugyanis régóta nem a biztonságos munkavégzésről szól, hanem pénzről vagy bizton­ságról. Riasztották a mentőket Húsz riasztás futott be tegnap a mentőállomásra. Kilencéves kaposvári kislány asztmás ro­hamot kapott. A mentők in­jekciót adtak a gyermeknek, s bár jobban lett, beszállították a kórházba. Dr. Szabados Pé­ter mentőorvos elmondta: Zse- lickislakon meghalt egy kö­zépkorú férfi. Az utcán lett rosszul. A riasztást követően a mentők azonnal a helyszínre siettek, s újraélesztéssel is pró­bálkoztak, de ez nem sikerült. Újvárfalván verekedés tör­tént, s ez ugyancsak munkát adott a mentősöknek; el kellett látniuk a sérülteket. S kettőt beszállítottak a kaposvári bal­eseti ambulanciára. H. M. Szent Flóriánt ünneplő lánglovagok, jutalom és kitüntetések Tűzoltóparádé Barcson Gyorsaságból, szakszerűségből vizsgáztak a város központjában fotó: pölöskei tiborné Sötét napja volt tegnap a Skodának. Először felgyújtották, az­tán népes közönség előtt levágták a tetejét Barcson, a város központjában. S lángra kapott egy szénásszekér is. Szerencsére nem „élesben”, csak a tűzoltók munkájának bemutatására. A megyei tűzoltóünnep része volt a barcsi látványos bemutató. A Szent Flórián-napi tűzoltó­rendezvény ünnepi állományü­léssel kezdődött a barcsi pol­gármesteri hivatal tanácstermé­ben; Feigli Ferenc barcsi pol­gármester és Farkas László, a megyei szövetség elnöke kö­szöntötte a tűzoltókat. Több ki­tüntetést is átvettek a somogyi tűzoltók: XX. éves tűzoltósági szolgálati jelet adományoztak Schégl Miklósnak, X. éveset Greffer Józsefnek. Tűzoltó őr­naggyá léptették elő Horváth Tamás századost, főtörzszász­lóssá Tarái Lászlót. A szolgálat példamutató teljesítéséért pénz­jutalmat kapott Horváth Jenő, Greffer József, Bencze Imre, Lantos Lajos, dr. Horváth Jenő, Fűzi Attila, Schégl István, Ba­logh István, Pandur István, Fü- löp János, Krénusz Lajos és Otártics Györgyné. Szolgálati érmet vett át 50 évi szolgálatért az ecsenyi Szabó Ernő, 30 évi szolgálat után az igali Pincsuk István, a somogyvári Takács Ferenc és a görgetegi Horváth Béla. 25 év után Ivanics Károly Lengyeltótiból, húsz év szolgá­lat után a lábodi Szekeres Józsej és Schégl Miklós, tíz év után Ba­logh István tűzoltó. Ezt köve­tően megkoszorúzták a Szent Flórián szobrát, majd felvonul­tak Barcs főutcáján tűzoltóko­csikkal, a városi fúvószenekar muzsikájára a népes közönség előtt. Ennek folytatása volt a már említett tűzoltási bemutató. Nagy László 1200 ingatlant vettek külföldiek a Balatonnál Fényüket vesztett villák Ezerkétszáz ingatlant vásároltak tavaly a Balaton körül külföl­diek. A polgármesterek és a közigazgatási hivatalok engedélye kell ehhez, s jobbára megadják. Atapasztalatok szerint néhol, például Balatonszemesen, a polgármester mond vétót A balatoni ingatlanpiacnak rég­óta rossz a híre. Okot ad erre az is, hogy a virágzó idegenforga­lom idején az értékénél maga­sabb volt az ár, mivel egy-egy ház feketén pénzt csináló mű­helyként is működhetett. Jel­lemző, hogy a tulajdonosok a második világháborút követően jutottak telekhez, s ők ma nyug­díjasok, zömük kispénzű. Élet­koruk magas ahhoz, hogy az út szélén fogjanak maguknak ven­déget, összeköttetéseik hiányoz­nak, hogy szervezet keretek kö­zött szerezzenek maguknak ven­déget. Pénzük pedig arra sincs, hogy nyaranta pihenni ide utaz­zanak. A csinos villák fenntartá­sára sem jut elég, lassan elveszí­tik régi fényüket, ők az ügyes­kedők potenciális célpontjai.- Sokan lakásról lakásra járva eltartási szerződést próbálnak kötni a rászorultakkal - mondta dr. Szász István ügyvéd, a Bala­ton Környéki Ingatlanforgalma­zók Egyesületének elnöke. - Mások olyan házakat is eladnak, amelyek nincsenek a tulajdo­nukban. Több mint egy éve már csak ügyvédi ellenjegyzéssel tör­ténhet tulajdonosváltás. Mivel rövid időn belül elkezdték hami­sítani ezt is, ma már az úgyneve­zett szárazbélyegzővel is el kell látni az adásvéteü papírokat. Dr. Szász István arról is be­szélt, hogy Németországban az ingatlanok 90 százaléka közve­títő segítségével cserél gazdát. Magyarországon és a Balaton Dr. Szász István fotó: kasza mellett ez az arány mindössze tíz százalék. A helyzet megváltozta­tása érdekében most összefogott a régióban élő ingatlanközvetí­tők egy csoportja; egyesületet alapítottak, hogy javítsák a szakma megbecsülését. (Czene) Heizler György főtanácsos lett A tűzoltók napja alkalmából tűzoltósági főtanácsos címet adományozott Heizler György tűzoltó alezredes­nek, a Somogy Megyei Tűzoltóparancsnokság fő­osztályvezetőjének Kuncze Gábor belügyminiszter. 25 millió forint az egyesületeknek Az APEH megyei igazgató­ságán feldolgozott adatok szerint eddig 73 488 somo­gyi polgár fizette be a sze­mélyijövedelemadót. Közü­lük 16 597 adófizető ren­delkezett az adója egy szá­zalékáról: 25 millió forintot ajánlottak fel a különböző civil szervezetek, intézmé­nyek és egyesületek szá­mára. A somogyiak 22 szá­zaléka élt a törvényben biz­tosított lehetőséggel. A pon­tatlanságok miatt érvényte­lennek minősülő egy száza­lékos nyilatkozatok összege a központi költségvetést gyarapítja. Tisztítják az árkot a szentkirályi úton Megkezdték az út menti el­iszaposodott árkok tisztítá­sát Csurgó és Gyékényes között. A héten a szentkirá­lyi szőlőhegyig jutottak a közúti igazgatóság nagy­atádi kirendeltségének dol­gozói. A kitermelt földet fo­lyamatosan két teherautóval szállítják a gödrök feltölté­séhez. Somorjai diákok versenye Csurgón Somorjai tanulók látogattak Csurgóra a Nagyváthy kö­zépiskolába: 35 diák és öt kísérő tanár. Közös verse­nyeket tartottak, a képzéssel is ismerkedtek három napig. S megállapodtak abban is, hogy nyári gyakorlatra húsz somorjai szakmunkástanu­lót fogadnak a csurgói is­kola tanműhelyeiben, itt megtanulhatják a hegesztést is. A Nagyváthy középis­kola több mint egy évtizede tart kapcsolatot a szlovákiai település magyar tannyelvű szakiskolájával. Vasúti kábeleket loptak a tolvajok Megrongálták a Kaposvár- Gyékényes közötti vasútvo­nal villamos berendezései­nek földelő kábeleit és egy részét magukkal is vitték a tolvajok. A Kaposvári Rendőrkapitányság nyomoz az ügyben. TCHIBO FAMILY őrölt kővé 25°9 ZEWA Soltis Clossii, Menthol popristbkendö AxlOdb AKCIÓ I VÁSÁROLJON A COOP-BAN ÉS NYERJEN1 A COOP-PALHAVONTA AKÁR IS LEHET! Májusban I vásárló ismét LI 11.111 11-en 11.111 Ft-os vásárlási utalványt nyernek! A részleteket keresse a C00P szórólapokon és az üzletekben kifüggesztett plakátokon! QUANT0 Öblítő konzentrátum, Natur, Sensitiv, Szellő 250ntl ut. CoDP MINDENHOL OTT VAGYUNK ' • ' ::V: ___•. • I ******* i |C ŰDP\ Az okdó o készlet erejéig érvényes! Az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom