Somogyi Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-02 / 101. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1997. május 2., péntek Nagy erők mozgósításával akadályozta meg a német rendőrség, hogy újfasiszták több városban felvonulásokat tartsanak. A lipcsei rendezvényt némi huzavona után a hatóságok betiltották, ám ennek ellenére több száz szélsőjobboldali gyűlt össze a megmozdulás tervezett helyszínén. Kész aláírni a békemegállapodást Moszkvával Masz- hadov. A csecsen elnök bármikor és bárhol találkozna Jelcin államfővel, hogy megkössék a csaknem kétéves háborút lezáró egyezményt. 93 párt jelentkezett a boszniai helyhatósági választásokra. A muszlim-horvát föderáció területén és a boszniai Szerb Köztársaságban szeptember 13- án járulhatnak a polgárok az urnákhoz. 45 politikai szervezet első alkalommal kíván jelölteket indítani. A jövő héten születik döntés arról, hogy miként és hol szavazhatnak a menekültek. „Ügyvédje” lesz Románia eu- roatlanti integrációjának, jelentette ki Klaus Kinkel Bukarestben. A német külügyminiszter úgy ítéli meg, hogy az ország jó úton jár ahhoz, hogy komolyan vegyék, de „hátra van még a reform megvalósításának aprómunkája”. Kinkéit 700 német vállalkozó kísérte el útjára. Kuba ratifikálta a vegyi fegyverek teljes és általános tilalmáról kedden életbe lépett nemzetközi egyezményt. A havannai kormány nyilatkozata leszögezi: nem vállal felelősséget vegyi fegyverek létéért, illetve nemlétéért a guantanamói amerikai támaszpont által használt kubai területen. Japán kitüntetést kapott Kósa Ferenc. A Magyar-Japán Baráti társaság tiszteletbeli elnökének, parlamenti képviselőnek az arany és ezüst csillaggal ékesített Szent Kincs nevű érdemrendet ítélték oda a „magyar-japán barátság és a kulturális kapcsolatok elmélyítése terén szerzett érdemeiért”. Emberrablásokat követett el Tokió szerint Észak-Korea. A japán rendőrség szerint a phen- jani kormány tíz japán állampolgár, köztük egy 13 éves kislány elrablásáért felelős. Az ügyek tisztázásáig Japán nem részesíti élelmiszersegélyekben Észak-Koreát. Az amerikai külügyminisztérium Észak-Ko- reát a „terrorizmust támogató” hét ország között tartja nyilván. Véget ér a Savoyák száműzetése. Az olasz parlament hamarosan jóváhagyja az erről szóló törvényjavaslatot. Az 1946-ban tartott népszavazás döntött a királyság megszüntetéséről, ezután száműzték a Savoyákat. Ünnepségek világszerte Japánban több millióan vettek részt a rendezvényeken Az évszázados május elsejei hagyományokat őrizve, világszerte megemlékeztek a munka ünnepéről. A szomszédos Szlovákiában a központi ünnepségek színhelye Besztercebánya volt, ám csak alig néhány százan jelentek meg. Kassán a szónokok a kormány privatizációs politikáját bírálták, és arról beszéltek, hogy az ország lakosságának több mint a fele havi ötezer koronánál alacsonyabb jövedelemből próbál megélni. Nyitrabánya központjában, az „Éhezők Terén” csak kétszáz ember ünnepelt, míg Pozsonyban ötszázan vettek részt az ünnepen. A fővárosban külön ünneplő kommunisták elutasították Szlovákia NATO- tagságát, és azt hirdették, hogy a Varsói Szerződés megszüntetésére a Nyugatnak a NATO felszámolásával kellene válaszolnia. Horvátországban Tudjman köztársasági elnök is köszöntötte a zágrábiakat. Az államfő kijelentette, hogy jobb életet kell biztosítani az ország valamennyi állampolgárának. A legnagyobb ausztriai rendezvényen a bécsi Városháza előtt 40 ezer ember hallgatta meg Häuptl főpolgármestert, aki hangsúlyozta: teljes foglalkoztatás nélkül nem valósítható meg a közös Európa. Szerbia valamennyi városában megemlékeztek május 1- jéről, ám a felvonulásokra és az ünnepségeken megjelent politikusok beszédeire rányomta a bélyegét, hogy az országban néhány hónap múlva elnök- és parlamenti választásokat rendeznek. Kormányellenes tömegtüntetésekre szólította fel híveit és a lakosságot a prágai május elsejei nagygyűlésen Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja. Az ellenzéki párt ünnepi megmozdulásán csaknem húszezren vettek részt. Miroslav Grebertícek pártelnök beszédében élesen bírálta a jobboldali Klaus-kor- mány gazdaságpolitikáját, amely szerinte tönkreteszi az országot, és nyomorba dönti a lakosság túlnyomó többségét. A kommunisták úgy látják, hogy a kormány csak a nagytőke érdekeit védi, és kiárusítja a nemzeti vagyont. Japánban több millió ember vett részt az országszerte csaknem ezer helyszínen rendezett május elsejei rendezvényeken, jóllehet e nap nem számít hivatalos ünnepnek. Nosztalgiázó tüntetők Bukarestben FOTÓ: FEB/REUTER „El a kezekkel a mauzóleumtól! Az amerikai külügyminiszter Moszkvában tárgyalt Moszkvában a kormányt és Jelcin elnököt bírálva emlékeztek meg május elsejéről. Ugyancsak az orosz főváros híre, hogy Madeleine Albright amerikai külügyminiszter tárgyalásokat folytatott kollégájával, Jevgenyij Primakovval a NATO-orosz egyezmény vitás kérdéseiről. A szakszervezetek felhívására mintegy 15 ezren vonultak fel Moszkvában. Beszédében Ju- rij Luzskov polgármester élesen bírálta a kormányt. Borisz Jelcin elnök egyébként rádióbeszédben köszöntötte honfitársait, s hangsúlyozta: ma szabadon választhatnak az oroszok, hogy pi- hennek-e vagy megszokásból felvonulni mennek. A szélsőbaloldali Dolgozó Oroszország, és a Tiszti Szövetség nevű szervezet demonstrációján, illetve az ezt követő nagygyűlésen mintegy 30 ezren vettek részt. A transzparenseken Jelcin elnök és Anatolij Csubajsz miniszterelnök-helyettes lemondását követelő jelszavak, valamint „El a kezekkel a mauzóleumtól!” és „Veled vagyunk, testvéri Fehéroroszország!” feliratok is olvashatók voltak. A csütörtökön Moszkvába érkezett Madeleine Albright amerikai külügyminiszter megpróbált megegyezésre jutni Primakov orosz külügyminiszterrel. A Kreml egyértelmű, írásos garanciákat akar kapni arra, hogy nem telepítenek atomfegyvereket a NATO új tagjainak területére, illetve nem állomásoztatnak nagyobb csapategységeket az érintett országokban. A Nyugat kész politikai kötelezettségek vállalására, de tartózkodik olyan ígéretektől, amelyekkel megfosztaná az új tagokat a többiekéhez hasonló védelem lehetőségétől. Választások bombariadóval A brit Munkáspárt győzelmét jósolják Példátlan biztonsági intézkedések közepette zajlott le csütörtökön a nagy-britanniai általános választás. Becslések szerint a választásra jogosult 44 millió polgárnak jóval több mint 80 százaléka járult az urnák elé május 1-jén. Az előzetes adatok a 18 éve ellenzékben politizáló Munkáspárt győzelmét valószínűsítették. A konzervatívok a legrosz- szabbul alighanem Skóciában járnak, ahol a harminc százalék körüli országos átlaggal szemben a szavazóknak legfeljebb a 19 százalékát tudhatják maguk mögött. Megelőzi őket a nyíltan Skócia elszakadásáért és a függetlenségért küzdő, befolyásos Skót Nemzeti Párt is, amelyre várhatóan 21 százalék voksol majd. Mindez azonban korlátozott hatást gyakorol csak az országos adatokra, mert Skócia lakossága alig haladja meg az ötmilliót, a 48 milliós Angliával szemben. Csütörtökön a BBC helyi irodájával ismeretlen telefonáló közölte: több robbanószerkezet is ketyeg autókba rejtve Belfast területén, illetve a repülőtéren. A rendőrök két gyanús járművet átvizsgáltak, de pokolgépet nem találtak. A Scotland Yardnak és az elhárításnak a legnagyobb fejfájást a kampány utolsó szakaszában az okozta, hogy miképp előzze meg a brit anyaországban a korábbi hetek sorozatos bombariadóinak megismétlődését a választás napján. Egyre harsányabb a cseh szélsőjobb vezére Sladek mocskos szavai Csak 18 mandátuma van a cseh parlamentben a szélsőjobboldali Republikánus Pártnak, ám lassan az egész ország számára problémát jelentenek a szabadszájú pártvezér, Sladek kijelentései. A botránysorozat még januárban kezdődött, amikor a régóta várt cseh-német államszerződés megkötése idején Miroslav Sladek kijelentette: „Csak azt sajnálhatjuk, hogy nem öltünk meg még több németet!” Nemrégiben pedig azzal okozott általános felhördülést a szélsőséges nézeteiről elhíresült pártvezér, hogy egy Alfa Rómeót ajánlott fel annak a cseh városnak, amelyik a legtöbb cigányt űzi ki falai közül. A cseh társadalom nem híve az efféle hangoknak, ám nem tudni, meddig kell még eltűrnie ezt a hangvételt. Az ifjú keleteurópai demokráciákban - írja a Los Angeles Times - nincs hagyománya annak, hogy kicö- vekeljék a szólásszabadság parlamenti határait. Csehországban most felvetődött a kérdés, bíróság elé citálj ák-e Sladekot vagy sem, hajmeresztő kijelentéseiért. Ha igen, úgy ő lenne az első a szabadon megválasztott demokratikus cseh parlament tagjai közül, akinek bíróság előtt kell felelnie súlyos szavaiért. Prágában ezt mindenképpen szeretnék elkerülni, ám arra sincs semmi esély, hogy Sladek nézetei megváltoznának. FEB Rukkoló kamerák Új módszerek a bűnözés visszaszorítására New York konzervatív polgármesterének, Rudolf Giu- lianinak évtizedek után végre sikerült visszaszorítania a tömeges bűnözést. A legnagyobb amerikai városban négy év alatt a bűnözés egyharmaddal csökkent, s míg 1990-ben 2245 gyilkosság történt, tavaly már ezer alatt maradt a számuk. Giuliani New York-i polgármester és rendőrfőnöke, Safir nagyszabású stratégiát alkalmaz. Mintegy ötszáz nyomozót küldtek az íróasztalok mellől utcai szolgálatra. A bűnözés ellen külön egységeket állítottak fel, amelyek az egyes városrészekben önállóan működnek. •Egy másik új rendőri alakulat feladata a családi erőszak visszaszorítása, a férjek durvaságának megfékezése. Giulia- niék könyörtelenül be akarják záratni a kétes hírű éjjeli szórakozóhelyeket is, amelyek a kábítószerezés és a fiatalság megrontásának melegágyai. A novemberben újjáválasz- tásáért mérkőző polgármester legújabb terve - az tudniillik, hogy a városban felállított kamerák segítségével is figyeljék a bűnözőket - már nem keltett osztatlan lelkesedést. Ezt sokan a magánéletbe való beavatkozásnak tekintik. Giuliani arra hivatkozik: ilyen megfigyelés már több amerikai városban sikeresen működik. FEB Jüpiteri titkok Miről árulkodnak a Galileo képei? A Galileo űrszonda káprázatos képei szerint a Jupiter holdjain talán van élet. A világsajtót bejárták az Európa nevű hold felszíni viszonyairól készült felvételek. Első látásra azt gondolhatnánk, hogy közlekedési atlaszban lapozgatunk. Valójában egy repedések és torlódások szabdalta jégsivatagot ábrázolnak a fotók. Számítások szerint az Európát borító óceán száz kilométer mély, a fagyott jégréteg pedig nyolc kilométer vastag. A tengerfenéken vulkáni tevékenység is kimutatható, ott tehát olyan viszonyok alakulhattak ki, mint a földi mélytengerekben. A Ganimédesz és a Callisto - két másik Jupiter-hold - felszínén is észleltek a Galileo műszerei olyan vegyületeket, amelyek az élő anyag kialakulásához nélkülözhetetlenek. A jég, a víztartalmú ásványok és a kéndioxid bizonyára megtalálható máshol is az űrben. A kutatókat igazában nem is ez, hanem a szerves cianidok hozták lázba. Ez a vegyületcsoport az élet előszobája - írta a New Scientist. A Galileo új adatait elemző szakemberek azonban csak egy dologban bizonyosak - abban, hogy az anyabolygón, a Jupiteren nincs földi típusú élet, mert a gravitáció ott akkora, hogy még a fémeket is összesajtolja. FEB Arubában télen is nyár van, s kaktuszból a kerítés Turistaparadicsom a köbön Bár Venezuela partjainál, a földgolyó másik felén található, ma már ez a távoli kis sziget sincs távol Magyarországtól. Vízum nélkül, fél napi repülőúttal már ott is lehetünk. És kitárul előttünk egy másik világ: az áprilisi tél után az örök nyár. A holland királynő, Beatrix koronájának legszebb gyöngyszemén, a mindössze 28 kilométer hosszú Arubán télen- nyáron 28-30 Celsius-fokos a meleg, szakadatlanul süt a nap, s a tengerparti szállodasoron bámulnák a turisták. Egyelőre főleg amerikaiak (New Yorkból négyórás repülőúttal érkeznek ide az üdülők), de számos holland, német és orosz turistát is látni. A trópusi időjárás miatt a sziget növényzete főleg a papaya nevű gyümölcsfára, illetve számtalan kaktuszra szorítkozik. A 85 ezer lakosú szigeten élők ezért például kaktuszból emelik a házuk köré a kerítést is. De a tengerparton mindenütt pálmafák, szépen ápolt, méregzöld fű nyugtatja a szemet, s rajta túl a puha, fehér homokosstrand és a hűsítő, 25 fokos tengervíz váija a nyaralókat. Évente csaknem egymillióan zarándokolnak el ide, főleg a családosok, hiszen - bár 70-100 dollárba kerülnek egy-egy éjszakára - a szállodai szobák olyan tágasak és kényelmesek, hogy négy felnőtt is kényelmesen elfér bennük. A sziget belsejében kaktusz kaktusz hátán FOTÓ/FEB/TARDOS J. A luxusszállókon kívül apartmanházak és bérelhető villák is várják a turistákat, akik a drága vendéglátóhelyek mellett megtalálhatják az összes létező, amerikai stílusú gyorséttermet. Aki akar, kedvére főzhet magának, akár trópusi ételeket is. A fővárosi, oranjestadi piac mindenesetre bőséges alapanyagkínálattal szolgál. A lényeg amúgy is a lágy vizű tenger, a napfény, amely évi 360 napon keresztül reggeltől estig süt, ápol, barnít, úgy, hogy hazatérésünk után ismerőseink majd megpukkadnak az irigységtől... Tardos János