Somogyi Hírlap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-08 / 81. szám

1997. április 8., kedd SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 Vastagh: A rendet megvédjük Parlamenti pártok a demonstrációkról, a politika eldurvulásáról A Metész Csongrád megyei választmányán, Tömörkényben el­hangzott kijelentések kapcsán nem az kifogásolható, hogy a kormányt támadták. Sokkal többről, az alkotmányos rend durva megsértéséről, erőszakos cselekményekre felhívásról volt szó. Vastagh Pál igazságügy-miniszter emlékeztette erre tegnáp a Ház tagjait napirend előtti fölszólalásában. A kisgazdák nem térnek le az alkotmányos útról FOTÓ: FEB Középiskolák toplistája A vizsgaeredmények és a tanulmányi versenyeken el­ért helyezések alapján az Országos Felsőoktatási Fel­vételi Iroda elkészítette a középiskolák új sorrendjét. A szakemberek több mint hétszáz intézmény fél évti­zedre visszamenő adatait összegezték. A gimnáziu­mok között első a budapesti Fazekas gimnázium, máso­dik a miskolci Földes Fe­renc Gimnázium. A gimná­ziumok és szakközépiskolák rangsorában első helyen a gödöllői Török Ignác Gim­názium és Szakközépiskola áll, második a csongrádi Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola. Az alkotmány - idézte a mi­niszter - biztosítja a békés gyü­lekezés és tüntetés jogát, de a társadalom egyetlen szerveze­tének vagy állampolgárának tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzé­sére vagy gyakorlására. A tün­tetés nem járhat bűncselekmé­nyekkel, erőszakkal, mások jo­gainak sérelmével. Vastagh Pál kijelentette: a kormány, az ügyészség és a rendőrség köte- lességszerűen, minden eszköz zel megvédi az alkotmányos rendet és a társadalmi békét. Torgyán József (FKGP) kö­zölte, hogy a Kisgazdapárt soha nem hajlandó letérni az alkot­mányosság útjáról, de vizsgálni kellene azt is, hogy mi váltotta ki a demonstrációkat. Isépy Tamás (KDNP) azt furcsállotta, hogy ha a taxisblokád annak idején alkotmányos volt, akkor az agrárdemonstráció miért nem az? Szekeres Imre (MSZP) sürgette: a parlament pártjai egyértelműen határolódjanak el a METÉSZ kijelentéseitől. Pető' Iván (SZDSZ) kifej­tette, hogy a rendszerváltás óta a mindenkori kormány és a mindenkori parlament a kiutat keresi a válsághelyzetből. Természetes, hogy az egyes érdekcsoportok tiltakoznak, a kormány pedig tárgyal, meg­egyezésre törekszik. Ez történt most is, a kiskőrösiek azonban kihátráltak a megállapodás mögül. A szomorú az, hogy két parlamenti párt, a kisgaz­dák és a kereszténydemokra­ták is ott vannak az FM abla­kának beverése, a parlamenti kapu betörésével, tisztogatás­sal, sínfelszedéssel fenyegetők mögött. Medgyasszay László (MDF) egyetértett azzal, hogy nem kell eltérni az alkotmányos rendtől, egy év múlva válasz­tások lesznek, a jelenlegi kor­mány leváltható a demokrati­kus eszközökkel is. Szabó Iván (MDNP) a kö­zelmúltban kipattant „Róth Manó”-botrány kapcsán olyan közös nyilatkozat megalkotá­sát javasolta, amelynek kere­tében minden parlamenti párt vállalná, hogy a vallási, etnikai közösségeket kihagyják a poli­tikai csatározásokból. (Simonffy) Várakozáson felüliek az első hónapok mutatói Megáll a nyugdíjak értékvesztése 1990 óta egy év kivételével fo­lyamatosan csökkent a nyug­díjak fogyasztói árakhoz vi­szonyított értéke, s nem volt ez másképp tavaly sem. Ez derül ki az Országos Nyugdíj- biztosítási Főigazgatóság most összesített előzetes ada­taiból. A miniszterelnök a közelmúlt­ban többször is kifejtette: az idei - már végrehajtott - 19,5 százalékos nyugdíjemelés másfél százalékos reálérték­növekedést tesz lehetővé. A nyugdíjbiztosítónál rámu­tattak: szükség is van erre, mert a tavalyi 12,6 százalék a 90-es évek legkisebb emelése volt, és emiatt a nyugdíjak fo­gyasztói árakhoz mért érték- vesztése a negatív rekordot közelítette. Ezt a mértéket - 10 százalékos értékvesztést - 1995-ben, a „Bokros-csomag” évében mérték, a tavalyi ér­tékvesztés ezzel szemben „csak” 8,9 százalékos volt. 1995-ben csaknem mindegyik, az életszínvonalat alapvetően befolyásoló mutatószám a mélypontra került. Minden ko­rábbinál kisebb, 15,4 százalékos volt például a nyugdíjemelkedés, ugyanez érvényes a 12,6 százalékos nettó átlagkereset-növeke­désre is. Alaposan emelkedtek viszont az árak. A folyamatosan negatív elő­jelű évek között kivételnek számított 1994, a választások esztendeje. Akkor 24,8 száza­lékkal emelték a járandóságo­kat, a fogyasztói árak 18,8 százalékkal emelkedtek, a nyugdíjak fogyasztói árakhoz viszonyított reálértéke pedig 5,1 százalékkal nem alacso­nyabb, hanem magasabb lett. 1996-ban - a még nem vég­leges adatok szerint - valamivel kevesebb teher hárult a lakosság vállára, mint 1995-ben, az idei esztendő pedig elég jól indult. A nyugdíjemelés mértékét illetően egészen biztosan - hangsúlyoz­ták a nyugdíjbiztosítónál. De a többi mutató is jobb volt valame­lyest a számítottnál januárban és februárban, ezt viszont a Magyar Nemzeti Bank elnöke jelentette ki a minap. (Deregán) Év Nyugdíj- emelés (%) Infláció (%) 1990 22,0 28,9 1991 25,6 35,0 1992 20,0 23,0 1993 18,0 22,5 1994 24,8 18,8 1995 15,4 28,2 1996 12,6 23,6 Nyugdíjemelés és fogyasztói árindex A munkaerőpiac értékeli a „majdnem diplomát” Szakképzés nyugati pénzből A Munkaügyi Minisztérium csaknem 20 milliárd forintot fordított az elmúlt hat évben a szakképzés korszerűsíté­sére. Ebből több mint 14 mil­liárd forintot tett ki a külföldi hitelek, támogatások összege. Mint Benedek András munka­ügyi minisztériumi helyettes államtitkár elmondta: a vi­lágbanki hitelből a szakképző iskolák felszereltségét javí­tották, ösztöndíjas-programo­kat, valamint külföldi szakér­tők szolgáltatásait finanszíroz­ták. A PHARE-segélyt a Nem­zeti Szakképzési Intézet kor­szerű számítógépes hálózatá­nak és könyvtárának fejleszté­sére használták fel, oktatási programokat indítottak, szak­tanárok külföldi tanulmányút- ját fizették. Jutott pénz a munkaerő piaci igényekhez igazodó képzés támogatására is. Az államtitkár-helyettes ezután szólt az úgynevezett „akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésről”: ezek érettségi után leg­alább két évig tartó, diplomát nem adó, de a munkaerőpia­con igen keresett felsőfokú szakképesítést nyújtó tanfo­lyamok. Az idén még csak né­hány ezer fiatal vesz részt az újszerű képzésben, de néhány év múlva akár tíz-tizenötezren szerezhetnek évente ilyen fel­sőfokú szakképesítést. Radikalizmus tömegbázis nélkül A politológus nem von le messzemenő' következtetéseket A hét végén több éles, a szokványosnál is radikálisabb hangvételű megnyilatkozás keltett föltűnést. A koalíciós poli­tikusokat, a kormányt és a parlamentet ostorozó kitételek kapcsán az ismert politológus véleményét kértük arról: lát-e olyan veszélyt, hogy eluralkodik a szélsőséges hang és indulat a közéletben?- Nem kell pánikba esni az ut­cai tüntetéseken, nagygyűlé­seken, vagy a parlamenti ülés­teremben tapasztalt szélsősé­ges stílus miatt - vélekedik Schien István. - A már meg­kezdett választási kampány részének tekinthető radikális megnyilvánulások mögött nincs igazi tömegtámogatás. Régi tapasztalat, hogy az em­berek kisebbik része fogékony a káoszban gyökerező radika­lizmusra, a többség elengedi a füle mellett a felhívásokat.- Ön szerint is szaporod­nak a szélsőséges szólamok?- Nem hiszem, hogy mos­tanában durvult volna el a hangnem, azt meg különösen nem, hogy csak a politikai re­torika vált volna keményebbé. Az utcán sem úri stílusban tár­salognak egymással a járóke­lők. Egy-egy túlfűtött hangu­lati kitörésből hiba volna messzemenő következtetése­ket levonni.- Mit szól ahhoz, hogy már erőszakos cselekményeket, a parlament „kisöprését” kilá­tásba helyező nyilatkozatok is elhangzottak?- Tömegtüntetésekkel nem­igen lehet megbuktatni a hiva­talban lévő kormányt, mint ahogy azt ’90-ben, a taxisblo­kád idején is láthattuk. Az elő­rehozott választások kiírásának jól körülhatárolható feltételei vannak, amelyek közül most egy sem áll fenn. Egyébként bármennyire támadják parla­menten belül és kívül a kabine­tet, érdemi munkáját jelenleg semmi sem akadályozza. T. M. Hamarosan itt a nyár. Hogy könnyebb legyen elvi­selni a hőséget, egy olyan koktélt állítottunk össze Önnek, amitől el fog hűlni. A neve: Carina E koktél. Beleadtunk mindent, hogy jól érezze magát. A rendkívül gazdag alapfelszereltséggel (elektromos ablakemelő, fényszóróállítás, központi zár, állítható magasságú szervokormány, dupla légzsák, biztonsági övfeszítő, körkörös oldalsó ütközésvédelem, kiegé­szítő féklámpa, pollenszűrő, ülésmagasság-állítás) ellátott Carina E-hez ugyanis most légkondicionálót és egy rádiómagnót adunk ajándékba. És mindezt csupán 3 430 000 Ft-ért, sőt részletre is, rendkívül kedvező feltételekkel. A Carina E koktélt bármelyik Toyota-márkakeres- kedőnél felhajthatja. De siessen, mert ajánlatunk csak a készlet erejéig érvényes. 5 ÉV VAGY 100.000 KM GARANCIA TOYOTA Bízhat a jelben KOTO AUTÓHÁZ KFT 7400 KAPOSVÁR, Zöldfa u. 58 Tel.: 06-82-411 -456 Hozzávalók 1 Légkondicionáló 2 Légzsák 1 Rádiómagnó Csak Pál nyilatkozott. Lam- perth Mónika, az MSZP frak­cióvezető-helyettese a párt képviselőcsoportjának hétfői ülése után újságíróknak el­mondta: bár több szocialista képviselő is érintett az össze­férhetetlenségi törvény által, eddig csak Pál László, a Mól elnöke jelezte, hogy lemond parlamenti mandátumáról. Milliárdos csalások. Az ag­rárexport-támogatások jogtalan igénybevétele miatt indított nyomozást a rendőrség az or­szág több vidékén. A jogellene­sen igényelt támogatás révén a csalók összességében milliár­dos haszonhoz jutottak. Becsületbe vágó Maczó-ügy. Az SZDSZ képviselőcsoportja hétfőn nyilatkozatot fogadott el, amely szerint Maczó Agnes március 17-i parlamenti felszó­lalása „a magyar Országgyűlés becsületébe vág, s precedenst teremthet a civilizált politizálás normáinak áthágására már a parlament falai között is”. Szép szavak erdélyieknek. A határon túli magyarsággal folytatott gazdasági együttmű­ködés erősítése érdekében szo­rosabbra kell fűzni az önkor­mányzatok, a vállalkozói szféra, illetve a határon túli polgármesterek kapcsolatát - mondta Tabajdi Csaba hétfőn a Hargita megyei polgármesterek küldöttsége előtt. A régiók nyertek. A Magya­rok Világszövetsége új költ­ségvetési terve szerint a szerve­zeten belül működő három ré­gió közvetlenül és egyenlő arányban részesül az MVSZ rendelkezésére álló mintegy 162 millió forintos költségve­tési támogatás 40 százalékából. Zsikla már nem kisgazda. A Metész alelnöke, Zsikla Győző, aki az Egyesült Kisgazdapárt vezetőségi tagja volt, közölte, hogy a pártban betöltött funk­ciójáról lemond. Mint mondta, e döntésével is cáfolni kívánja a vádat, miszerint a szövetséget politikai pártok befolyásolják. Vádbeszéd. Az Agrobank Rt. volt vezetőinek büntetőperében az ügyész végrehajtandó sza­badságvesztés kiszabását indít­ványozta hétfői vádbeSzédé- ben. Kunos Pétert mint tettest, Kovács Mihályt pedig mint bűnsegédet vádolják bűnszö­vetségben elkövetett vesztege­tés bűntettével. Ötvenezer márka jutalom. Az Arias Biztosító Társaság öt­venezer német márka jutalmat ajánlott fel annak a nyomrave­zetőnek, aki egy IVECO típusú kamion és a hozzákapcsolódó pótkocsi, valamint a rakomány és a rablók hollétéről érdemle­ges információval szolgál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom