Somogyi Hírlap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-04 / 78. szám
/ Megyei körkép: Érték is lehet a másság • Csődegyezségi javaslat Nágocson (3-4. oldal) Kaposvár: Hat feladat hét pecsét alatt • A hét domb századai (5. oldal) Somogyi tájak: Vendégváró házak Szulokban • Csurgó tíz évre szerződött (6. oldal) Jelentős megállapodások Göncz Árpád látogatásán Brazília közelebb jött (Munkatársunk telefonjelentése Brazíliavárosból) Pelé a futballkirály, aki ma már Brazília sportminisztere, azt mondta csütörtökön a Somogyi Hírlap munkatársának, hogy a vb-re Franciaországba utazik, és ha engedi ideje, Magyarországra is. Pelét Brazíliaváros- ban, hivatalában Harcsár István, az OTSH elnöke látogatta meg és ezen a találkozón volt jelen a Somogyi Hírlap munkatársa is. Lotz Károly közlekedési miniszter bízik abban, hogy Brazíliából közvetlen légi járat lesz Budapestre. A miniszteri bizalom alapja az, hogy csütörtökön a brazil elnöki palotában aláírta a két ország légügyi egyezményét, s azt követően Brazíliavá- rosban a Göncz Árpád köztársasági elnök kíséretében dolgozó magyar újságíróknak azt is elmondta, hogy járatindításról két brazil légitársaság is tárgyal. A Transbrasil bécsi járatát szeretné meghosszabbítani Budapestig. A VASP pedig Sao Paolóból indítana budapesti leszállással interkontinentális járatot Szentpétervárra. Az áru- szállításban — mondta a miniszter — egyre több a gyorsan romló áru. Ez pedig repülőgépen lehet csak eljuttatni a megrendelőhöz. Fazakas Szabolcs ipari, kereskedelmi és idegen- forgalmi miniszter mindehhez hozzátette: a légiforgalom az előfeltétele az idegenforgalomnak, amelynek brazil-magyar viszonylatban történő fejlesztéséről ugyancsak tegnap született megállapodás. Göncz Árpád itteni látogatása az ernyő, amely alatt folynak a tárgyalások, születtek az imént idézett megállapodások. A Magyar Köztársaság elnöke és Femando Henríque Cardoso brazil köztársasági elnök először kora délelőtt négyszemközt találkozott. Később erről a találkozóról magyar újságírók kérdésére válaszolva Göncz Árpád így fogalmazott: „Együtt álmodtunk”. Hogy mit? Egyetemi és filmkapcsolatokat, diákcseréket, biotechnológiai és mezőgazdasági együttműködést, termelési rendszerek exportját, egyszóval: szóba került az elnökök találkozóján az együttműködés szinte minden lehetséges területe. Délután pedig a magyar vállalatvezetők és a szövetségi államok vezetőinek találkozóján az együttműködés módja is. (Folytatás a 2. oldalon) Göncz Árpád és Fernando Henríque Cardoso kézfogása Bedugult Barcs belvárosa A kamionkonvojok megbénítják a közlekedést FOTÓ: LANG RÓBERT Mindennaposakká váltak a közlekedési dugók Barcs belvárosában a március közepe óta megerősödött amerikai csapatmozgás és a folyamatosan növekvő civil forgalom miatt. Napi 8-12 hadikaraván érkezik a határra, s érkezésükkor hatalmas kocsisorokban torlódnak össze a civil járművek. A város úthálózata csak nehezen bír el ekkora megterhelést. A határnál a várakozási idő a másfél órát is elérte már az utóbbi napokban. A helyzetet tovább nehezíti, hogy folyamatosan növekszik a barcsi célpontú kamionforgalom, és a tervezett májusi határzár miatt egyre nő a bevásárolni érkező hor- vát turisták száma is. (Cikkünk az 5. oldalon) Gyárfást adócsalással vádolják Elkészült a vádirat, amely szerint egyrendbeli, az adóbevételt jelentős mértékben, valamint egyrendbeli, az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntettével másodrendű vádlottként vádolják Gyárfás Tamást, a Sport Plusz kft ügyvezető igazgatóját. Ezt dr. Sándor Gyula kaposvári vezető ügyésztől tudtuk meg. Dr. ' Radics Gyula előadó ügyész az előzményekről elmondta: Kiss Tibor Zsolt 1992 decemberében a Pietro Nero Bt ügyvezetőjeként szerződést kötött a Sport Plusz kft vei épületfelújításra. Két héttel később Kiss Tibor Zsolt szerződésben vállalta, hogy 80 tagú reklámügynöki mintahálózatot hoz létre a Dél-Dunán- túlon, amely a kft-nek dolgozik majd. 1993 februárjában újabb két szerződés készült szintén épületek felújítására. A munkák 1993 őszére el is készültek. Novemberben a Pietro Nero Bt nevében Kiss Tibor Zsolt több számlából álló számlacsoportot nyújtott be 145 millió forint bruttó értékben. Ezt a Sport Plusz Kft december 10-én kifizette Kiss Tibor Zsoltnak, amit pénztár- bizonylat igazol. A nyomozás során azonban több érdekes jelenségre is fény derült. (Folytatás a 7. oldalon) Pécsen lesz az ítélőtábla A baranyai megyeszékhelyen lesz a három ítélőtábla közül az egyik 1999-től. A táblabíróságra Kaposvár is pályázott, de tegnap a kormány Pécs mellett döntött. Az igazságszolgáltatás átfogó reformjának részeként négy törvényjavaslatot fogadott el a kormány tegnapi ülésén. Az egyik a négyszintű bírósági szervezet bevezetése. Ez a rendszer csökkentheti a helyi bíróságok terheit, és ésszerű határidőn belül biztosíthatja az ügyek lefolytatását. Vastagh Pál igazságügy-miniszter úgy vélte, a reformnak köszönhetően javulnak az elbírálás feltételei a bonyolultabb megítélésű ügyek esetében, mivel ezek első fokon a megyei bíróság szintjén indulnak majd. így 25 ezer ügy kerül át első fokon a helyi bíróságoktól a megyei bíróságok szintjére. Ezek fellebbezési szintje lesz az ítélőtábla, melyek létrehozásáról most a törvényjavaslat szerint 1999. január 1-jétől három településen hozzák létre: Budapesten, Szegeden és Pécsett. Szabálytalan rakétatender A Közbeszerzési Tanács döntőbizottsága szerint a Honvédelmi Minisztérium beszerzési hivatala nem járt el törvényesen a rakétatender elbírálásakor, adta hírül a Magyar Televízió híradója tegnap este. A döntő- bíróság szabálytalannak minősítette, hogy február 25-e után már csak a - későbbi győztes - Matra Defense S. A. céggel tárgyalt a hivatal, és így nem biztosította az esélyegyenlőséget. A HM hivatalát 20 millió forint bírság fizetésére kötelezték. Kopasz Jenő, a beszerzési hivatal vezérigazgatója bejelentette: bírósághoz fordulnak a versenytanács határozata ellen. Közös harc a bűnözés ellen Az Európai Unióhoz való csatlakozás során szerzett finnországi tapasztalatokról számolt be magyar kollégáinak Juhani Perttunen finn belügyminisztériumi államtitkár, aki budapesti látogatása után tegnap utazott vissza hazájába. A finn és a magyar tárgyalópartnerek eszmét cseréltek a szervezett bűnözés elleni harc közös, illetve Európai Unión belüli lehetőségeiről. Csatlakozásról Madrid után A júliusi madridi NATO-csúcsértekezlet után Magyarország, más közép-kelet-eu- rópai országokkal együtt már az ősszel megkezdheti a csatlakozási tárgyalásokat az Észak-atlanti Szövetséggel. Ezt Somogyi Ferenc külügyi államtitkár jelentette be tegnap egy konferencia megnyitóján. Növekedő ipari termelés Magyarországon az ipari termelés februárban az előző év azonos időszakához viszonyítva 7,8 százalékkal, januárhoz képest pedig 3,1 százalékkal nőtt. A termelés volumene az év első két hónapjában együttesen 7,1 százalékkal volt nagyobb, mint 1996 azonos időszakában, közölte előzetes adatok alapján a KSH tegnap. Agráregyetemi diáktudósok Tartalmi sokrétűség, magas szakmai színvonal jellemezte hazánk húsz agrár felső- oktatási tudományos diákkörének keszthelyi konferenciáját. A tegnapi zárónapon ismertetett értékelés szerint, a benyújtott 232 pályamunkából 105 részesült elismerésben, közülük tizenhét első díjban. Turisztikai vásárok Siófokon Kettős vásár színhelye lesz az idén a Balaton déli partja. Június 19-én és 20-án Siófokon egyidőben rendezik meg a Welcome to Hungária és a Szervusz Balaton elnevezésű turisztikai börzét. Ennek keretében külföldi idegenforgalmi szakemberek érkeznek hazánkba, hogy megismerkedjenek a magyar idegenforgalmi kínálattal. Mindezt Gulyás József, a Rubin Aktív Hotel igazgatója jelentette be tegnap Budapesten sajtótájékoztatón. A két turisztikai börze helyszínéül azért választották Siófokot, mert népszerűsíteni kívánják a Balaton-parti üdüléseket. Cél, hogy visszacsalogassák a német, holland, skandináv és a volt szovjetunióbeli utódállamok turistáit a Balaton partjára. Az utóbbi évek negatív kampányának miatt ugyanis kedvezőtlen kép él a külföldiekben a Balatonról, holott tavaly sokat javult a tó vízminősége - mondta Gulyás József. A génmanipuláció veszélyei A genetikai manipulációval előállított növények, állatok, mikrobák okozta veszélyekre hívták fel a figyelmet tegnap budapesti sajtótájékoztatójukon a környezetvédő mozgalmak. A manipulált növények, és állatok fogyasztása környezetvédők szerint veszélyes lehet az emberekre. Megengedhetetlen, ha az élelmiszereken nem tüntetik fel a manipuláció tényét. Expo a diáknapok alatt Tegnap a PATE Lovasakadémiáján megnyílt a Kakas Expo, ami az idén az egyetemi diáknapokkal egyidőben zajlik. A kiállítás vasárnapig, a bikaválasztás szombatig tart. Cikkünk a 3. oldalon fotó: kovács tibor