Somogyi Hírlap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-19 / 91. szám
1997. április 19., szombat SOMOGYI HÍRLAP SPORT 9 KOSÁRLABDA NB 1, FÉRFI RÁJÁTSZÁS Az „A” csoport a tét Ma este 18 órakor kezdődik Kaposváron a városi sport- csarnokban a nagy érdeklődéssel várt Klíma-Vili KSE-MAFC-Vegyépszer férfi kosárderbi. A mai összecsapásnak roppant „egyszerű” a tétje: az „A” csoport... Kaposvári siker esetén ugyanis éppen a MAFC-Ve- gyépszer kerülne nagyon nehéz helyzetbe, ellenkező esetben viszont a hazaiak. De hát erre a variációra ne is gondoljunk. Amúgy igencsak fogadkoznak a fiúk: már csak azért is, mert idegenben kikaptak a műegyetemistáktól, így most eljött a visszavágás ideje. Egy biztos: nem szabad az utolsó fordulóra hagyni a döntést, amikor is a szomszédvár Dombóvárra utazik majd Gellér Sándor edző együttese. A bajnoki tabellán egyébként jól áll a kaposvári gárda: a kosárarány szerint ugyancsak a harmadik, az egymás elleni eredményeket tekintve viszont — s ez a mérvadó — a legjobb. A 18 órakor kezdődő összecsapást a Mis- sura, Szlávik játékvezetői páros „dirigálja”. (Fenyő) A további párosítás: Sopron-Dombóvári VMSE Bajai Honvéd KK-Battai KE Nagykőrös-Matáv SE Pécs így folytatják: 9. Dombóvári VMSE 12 7 5 996- 927 19 10. Matáv SE Pécs 12 7 5 1025- 982 19 11. Klíma-Vili KSE 12 7 5 994- 963 19 12. MAFC-Vegyépszer 12 6 6 994- 976 18 13. Battai KE 12 6 6 1025-1049 18 14. Soproni Ászok KC 12 6 6 906- 968 18 15. Nagykőrösi KE 12 5 7 1011-1047 17 16. Bajai Honvéd KK 12 4 8 961-1000 16 A rájátszás első 4 helyezett csapata az „A”, az utolsó 4 pedig a „B" csoportban szerepelhet majd a következő bajnoki szezonban. Vasárnapi ajánlatunk Kézilabda NB I, női B ” csoportos mérkőzések: Fonyódi Petőfi SE-Dunaúj- városi AC. Fonyód, városi sportcsarnok, 14 óra. (Ifjúsági mérkőzés: 15.45 óra.) Csurgó-Konzol-Pemü SE Solymár. Csurgó, Eötvös József Általános Iskola tornacsarnoka, 14 óra. (Ifjúsági mérkőzés: 15.30 óra.) Megyei kézilabda-bajnokság. Női mérkőzések (az elöl álló csapatok a pályaválasztók): Nemesvid-Buzsák 10.30 órakor; Kutasi Nosztalgia KK-Siófoki VSE II. 11 órakor; Kaposvári Közgazdasági Szakközépiskola-Szenna Pack-Nagyatádi VSE 11 órakor; Balatonszemes SE-Mar- cali VSZSE-Lénia II. 11 órakor; Kocsolai Tsz SK-Lengyel- tóti KK 11 órakor; BBSC II.-Barcs SC 15 órakor. Férfi mérkőzések (az elöl álló csapatok a pályaválasztók): Se- gesd SE II.-Kaposvári Gazdász 11 órakor; Csurgói KK II.-Faddi Tsz SK 11 órakor; Balatonszárszó SE-Iregszem- cse 14.30 órakor; Barcs SC II.-Faddi Tsz SK 18 órakor. Röplabda Országos junior leány (négyes) röplabdadöntő. Kaposvár, városi sportcsarnok. Mérkőzések: Kaposvári BETT RC-Szegedi DRE 9 órakor; Angyalföldi DRC-Szegedi DRE 10.30 órakor; Kaposvári Bin RC-AgriaComputer- Eger 12 órakor. Asztalitenisz NB 11 (férfi): Kaucsuk SE Kaposvár-Dombóvári VMSE. Kaposvár, Kaposlast Arany úti asztalitenisz-csarnoka, 11 óra. Sakk OB II-es sakk-csapatbajnokság: Kaposvári Móricz Zsigmond Művelődési Ház SE-Zala Volán TE II. Kaposvár, Édosz Művelődés Ház, 9.30 óra. Nagykanizsai Nyugat, Kft-Nagyatádi Művelődési Ház SK. Nagykanizsa, 10 óra. Teke NB 111: Dombóvári Spartacus II.-Kaposvári Fáklya. Dombóvár, 9 óra. Tenisz Dunántúli korosztályos tenisz-körverseny — harmadik forduló. Siófok, Küszhegyi úti városi sportcentrum — Marx téri teniszpályák. Verseny: 8.30 órától. Díjlovaglás Nemzetközi évadnyitó minősítő díjlovaglóverseny. Balatonfenyves, lovas-stadion. Verseny: 8 órától. Úszás Nyílt megyei úszóbajnokság. Kaposvár, dr. Csík Ferenc uszoda. Verseny: 10 órától. Labdarúgás NB III: Kaposfüredi Vállalkozók SC-Felsőszentmárton. Kaposvár, Textiles-sporttelep, 17 óra. (V.: Maraszin.) Megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési időpont 17 óra): Csurgó-Lábod (Molnár) — kiemelten!, Nagyberki-Rákó- czi-Kaposcukor FC II.-Kapos- mérő (Nemes), Nagyatád-Kő- röshegy (Simon), Szulok-Ka- posvári Gazdász (Majdanics), Somogytamócai Satelit FC-Ba- latonszárszó (Harangozó), Juta-Balatonkeresztúr (Kovács J.), Balatonföldvár-Fonyód (Mohai), Lengyeltóti-Babodp- last (Kovács Zs.). A Balaton- boglár-Barcs mérkőzést (játékvezető Kral) Szőlősgyörökön játszák. Megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési időpont 17 óra). Északi csoport: Meszteg- nyő-Patalom, Öreglak-Karád, Horvátkút-Balatonszabadi, Ba- latonújlak-Táska, Orci-An- docs, Zamárdi-Somogyvár, Tab-Balatonszentgyörgy. Déli csoport: Kadarkút-Ka- posszerdahely, Csokonyavi- sonta-Somogysárd, Vízvár-Tarany, Kaposfő-Kasté- lyosdombó, Lakócsa-Kutas, Magyaregres-Nagybajom, Tapsony-Nagyszakácsi-Inke, Somogyszob-Kaszó-Homok- szentgyörgy. LABDARÚGÓ NB I — 27. FORDULÓ „Ellenfelére akadt” a Siófoki Bányász: ma este 19 órakor — a kéthetes bajnoki szünetet megelőzően — a listavezető MTK FC otthonában, a Hungária-körúton vendégszerepei Készéi Ferenc edző legénysége. Régen hallott „muzsika” szólt szerdán este a Bányász-stadionban: a hazai hívek vastapsa kísérte öltözőbe a siófokiakat a lefújás után. A Kispest-Honvéd FC elleni siker a tizenharmadik tavaszi pontot jelentette — ősszel egész szezonban tizenötöt gyűjtött a Bala- ton-parti csapat... Készéi Ferenc edző már előre tekint, hiszen azt mondta a tegnapi edzés után: — Szereztünk most három, illetve négy pont előnyt a mögöttünk tanyázó három riválissal szemben. Mivel azonban hatalmas a küzdelem a tabella „alsó felében”, így még kalkulációm szerint kilenc-tíz pontot össze kell szednünk ahhoz, hogy a bajnokság végére is maradjon előnyünk és elkerüljük az osztályozót. Májusban négy hét alatt hét meccset játszunk; nagy sorozat lesz, így igen jól ki kell használnunk a mostani találkozót követő szünetet. Kilenc-tíz pont, mondta a Bányász bajuszos mestere, ám vajon „betervezett-e” legalább egyet a Hungária-körúti fellépésre is? A szakvezetőt nem hagyta el optimizmusa, szavaiból az derült ki: nem feltartott kézzel lép pályára ma este a gárda. — Semmi sem lehetetlen — magyarázta Készéi Ferenc. — Mi két olyan csapatot is legyőztünk — a Zalaegerszegi TE-t és a III. Kér. TVE-t —, akik alaposan megszorongatták az MTK-t. Ha mi sem ijedünk meg a hazaiak eddigi eredményeitől és a válogatottak sokaságától, akkor talán lehet keresni valónk. Az alapelvárás: őrizzük meg tartásunkat és önbecsülésünket... Kezdőcsapat természetesen csak a kezdés előtt lesz. Ami viszont biztos: Bozsér három sárga lapja miatt nem játszhat. A fővárosba útra kelő keret: Posza, Brakszatórisz, Kriston, Bimbó, Szabadi, Kolovics, Juhász, Perger, Virág, Sallai, Kovács B., Csák, Ördög, Kirchmayer, Carajev, Szabó Z. és Filipovics. (Fónai) így folytatják: 1. MTK FC 2. Újpesti TE 3. Vasas DH 4. Ferencváros 5. DVSC-Epona 6. BVSC 7. Kispest-HFC 8. Vác FC 9. Videoton FC 10. Haladás VFC 11. Győri ETO FC 12. Zalaegerszeg 13. Siófok 14. Békéscsaba 15. III. Kér. TVE 16. Pécsi MFC 17. Csepel SC 18. Stadler FC 26 22 3 1 70-18 69 26 18 5 3 58-24 59 26 18 4 4 40-19 58 26 17 6 3 54-30 57 26 10 9 7 38-25 39 26 11 5 10 31-26 38 26 10 6 10 30-33 36 26 9 7 10 32-35 34 26 8 9 9 30-30 33 26 8 7 11 28-27 31 26 8 7 11 34-41 31 26 9 2 15 27-45 29 26 7 7 12 24-43 28 26 7 4 15 28-45 25 26 5 9 12 33-45 24 26 6 6 14 22-47 24 26 3 8 15 33-54 17 26 4 4 18 16-41 16 ___________LABDARÚGÓ NB II — 23. FORDULÓ___________ N em hibázhat a Rákóczi Kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni. Az egykori görög bölcs mondását magukénak vallják a Rákóczi labdarúgóinak háza táján is, értve ezalatt, hogy a múlt heti hazai döntetlen remélhetőleg nem ismétlődik meg. Köztudott, hogy ismét otthonában játszik a kaposvári együttes, és ezúttal valamivel ,Jcöny- nyebb” ellenfelet fogad, mint a múlt héten. Ha egyáltalán létezik .Jcönnyebb” ellenfél. A Százhalombatta 27 pontjával jelenleg a 12. helyen áll, méghozzá eléggé reménytelenül távol — nyolc ponttal lemaradva — az „ígéret földjét” jelentő nyolcadik helytől. Ä múlt héten odahaza csak nehezen győzte le egy góllal a 15. helyezett Tatabányát. Közismert, hogy néhány fordulóval korábban náluk is edzőváltás történt, Tep- szics Ignácot Mészáros Ferenc váltotta föl. Hogy miként seper az „új seprű”? Majd eldől. Bőzsöny János — akinek százhalombattai mérkőzés-látogatása kisebb vihart kavart — azt mondja, hogy csapatának, ha nem veszi félvállról ezt a kilencven percet, biztosan kell hoznia a három pontot. A két együttes között meglevő jelenlegi tizenkét pontos különbségnek — ötvözve a hazai pálya előnyével érvényesülnie kell. Igaz, az ősszel Százhalombattán nem érvényesült; akkor csupán egy tizenegyesgóllal hozta döntetlenre a mérkőzést a Rákóczi-KFC. A mai összecsapás előtt mindenki a „fedélzeten” van a zöld fehéreknél. Nincs sárga lapos, bár Hóbei és Tóth A. sérüléssel bajlódik, ám ők amúgy sincsenek a mostani jelöltek között. Az edző mára tervezett csapata: Milinte Virág, Meksz, Mező, Szabó M. — Miovecz, Takács, Horváth Z. — Waltner, Csemijenko, Vajda. A cserepadon foglal helyet Házi, Novák, László, Pot- para és Kádár. A sportkedvelők végre annak is örülhetnek, hogy a futball és a kosárlabda-mérkőzés „elkerüli” egymást, tehát a Rákóczi-pályáról lesz elegendő idő átrándulni a kaposvári sportcsarnokba a kosártalálkozóra. (Jutási) így folytatják: 1. Gázszer FC 22 13 7 2 36-16 46 2. Dunaferr SE 22 12 7 3 38-18 43 3. Rákóczi-KFC 22 10 9 3 32-19 39 4. Érdi VSE 22 9 9 4 27-22 36 5. Paksi ASE 22 9 8 5 34-19 35 6. Matáv-Sopron 22 10 5 7 29-20 35 7. Pécs «6 FC 22 10 5 7 26-20 35 8. Soproni FAC 22 9 8 5 25-19 35 9. BKV Előre 22 9 7 6 30-23 34 10. Nagykanizsa 22 9 5 8 34-31 32 11. Budafoki IX 22 5 12 5 22-20 27 12. Sz.batta 22 6 9 7 21-24 27 13. Soroksári TE* 22 5 6 11 32-43 18 14. Veszprém 22 1 6 15 18-45 9 15. Tatabánya FC 22 1 6 15 16-44 9 16. Balatonfüred 22 2 3 17 10-47 9 A *-gal jelölt Soroksári TE csapatától három büntetőpont levonva. LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA Kaposfőn búcsúzott a Marcali A labdarúgó Magyar Kupa hétközben rendezett megyei harmadik fordulójának külön színfoltját jelentette, hogy minden második mérkőzés csak hosszabbítás után dőlt el. A negatív szenzációt az NB III-as Marcali VSE kiesése jelentette, amely Kaposfőn búcsúzott el a további küzdelmektől. Eredmények: Rákóczi-Kapos- cukor FC II.-Kaposmérő-Ba- latonföldvár 2-2 (hosszabbítás után 4-2), Kaposfő-Marcali VSE 0-0 (hosszabbítás után 2-0), Balatonboglár-Fonyód 2-3, Nagyberki-Babodplast 2-1, Kaposszerdahely-Barcs 2-2 (hosszabbítás után 2-3), Somogyfaj sz-Kaposfüredi Vállalkozók SC 0-2, Bárdudvamok-Nagyatád 1-1 (hosz- szabbítás után 1-2), An- docs-Balatcmkeresztúr 0-1. A május 1-jén (kezdési időpont 17 óra) esedékes negyedik forduló párosítása: Ka- posfő-Rákóczi-Kaposcukor FC II.-Kaposmérő, Nagy- berki-Fonyód, Barcs-Kapos- füredi Vállalkozók SC, Bala- tonkeresztúr-Nagyatád. A barcsi körzeti labdarúgóbajnokság 15. fordulójának eredményei: Bakháza-Háromfa 0-2, Potony-Bolhás 0-5, Kálmáncsa-Iharos 2-2, Gyékényes-Mike 6-1. A Béla- vár-Porrog mérkőzés pályán elért végeredményét (3-1) a fegyelmi bizottság jogosulatlan játék miatt megsemmisítette, s a találkozó három bajnoki pontját 3-0-ás gólkülönbséggel a vétlen Porrog javára ítélte. Az élcsoport állása: 1. Iharos 29 pont, 2. Háromfa 29 pont, 3. Gyékényes 27 pont, 4. Porrog 26 pont. Kaposváriakra épül a válogatott Tegnap hajnalban elutazott Portugáliába a magyar férfi röplabda-válogatott, amely eddig négy mérkőzést játszott, s mindegyiket sikerrel vette. Nyári Sándor szövetségi kapitány — a két segítője Demeter György, a Balatel SE Kaposvár és Oláh János, a Csepel SC mestere — együttese a kaposvári játékosokra épül: Mészáros Dömötör (felvételünkön), Mészáros Péter, Tomanóczy Tibor, Hulmann Zsolt, Pásztor Attila, valamint a német ASV Dachau sztárja, Kántor Sándor is tagja a válogatottnak. Rajtuk kívül még három szegedi (Schildkraut Krisztián, Petheő Gábor, Urfi Csaba) és két dunaújvárosi (Szűcs Imre, Gelencsér Balázs) alkotja a csapatot. A csepeli Botyánszki János sérülése miatt nem utazhatott a többiekkel. A szombati portugál fellépést követően két hazai találkozó következik: a jövő héten szerdán 17 órakor Ukrajna, szombaton 15 órakor pedig Portugália lesz az ellenfél Szegeden. Röplabdatornák Somogybán A hétvégén két rangos röplabda- tornának is otthont ad Somogy. Ma és holnap Kaposváron a városi sportcsarnokban rendezik meg az országos junior leány röplabdadöntőt, ahol a házigazda Kaposvári BITT RC ellenfele az AgriaComputer-Eger, a Szegedi DRE és az Angyalföldi DRC lesz. Szombaton 11, vasárnap pedig 9 órakor kezdődnek a küzdelmek. A másik somogyi „röplabdabázison”, Nagybajomban pedig az Európa Bt Kupa leány minitomára kerül sor; a nyolc csapat ma 9-kor kezd. Továbbjutott az Igái A házigazdák sikerével zárult Igáiban a Kaposvár városkörnyéki diákolimpiái labdarúgótorna. A győztes Igái mögött a Kadarkút lett a második, a Nagybajom a harmadik, a Ka- posfő pedig a negyedik. Az igali együttes a balatonlellei csoport győztesével játszhat majd a megyei döntőbe jutásért. Tornagyőztes a Kéthely és a Tapsony Hat csapat lépett pályára a Marcali városkörnyéki diákolimpiái kézilabda-döntőben. A lányoknál (négy csapat) Kéthely, Fonyód, Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium és Nemesvid, a fiúknál pedig (itt mindössze csak két csapat indult) Tapsony és Marcali Noszlopy Gáspár Általános Iskola lett a végső sorrend. ^ Minden pala a gyári árnál *g IO°Á»-kal olcsóbban. S 150 m2 felett ingyenes házhoz szállítás CQ Palaárak gyári ár füredi ár 160-as hullám 1 173,— 250-es hullám 1 833,— 40x40-es szabv. 86,30 40x40-es szabv. (piros, barna, szürke) 150,— 135,— Ft/db 20x40-es hódfarkú 100,— 90,—Ft/db 1 060,— Ft/db 1 650,— Ft/db 78,— Ft/db OSZTRÁK lambériák és hajópadlók, _ HOLLAND szegélylécek, SVÉD asztalos áru ór/ás/ H A x 3 i n K ’ Z> Lambéria: 1 210—1 390 Ft/m2 — Fózolt hajópadló: 1 750 Ft/m2 Járó hajópadló: 1 990 Ft/m2 a Tavaszi AKOIÓ! “ I. o. SZLOVÁK fenyő fűrészáru S Gerenda ti m-ig: 30 500 Ft/m3 £ * Gerenda 7, 8, 9, ÍO m-es is kapható “ « Deszka 33 000-36 OOO Ft/m3 "Tf Mennyiségi engedmények! ™ Araink az áfát tartalmazzák. hőszigetelő wwc; TOPLAN kőzetgyapot: a gyári árnál 1 *%»- 1«.» 1 olesólilian! 100 m2felett ingyenes házhoz szállítás. éjtemii - Fnítnanvan Kprpqkpripq BALATONFÜRED, Udvarköz 1. (a fehér templom mellett) i IW* cpilUctriycty rNfcflfcfbAtJUöb Tel.: 06-87/341-349 Tel./fax: 06-87/343-341 (47705) |: