Somogyi Hírlap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-02 / 76. szám
1997. április 2., szerda SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 A pénzügyminiszter szerint jobb idők jönnek Jogbiztonság, stabil forint Sem az idén, sem jövőre nem változik a társadalombiztosítás és a személyi jövedelem- adó rendszere, s a közeljövőben a kormány - a nyugdíj- reform bevezetésén túl - nem szándékozik változtatni a gazdálkodás feltételrendszerén. A fenti megnyugtató híreket tegnap hallhattuk Med- gyessy Péter pénzügyminisztertől, aki gazdasági szakemberekkel találkozott. Medgyessy kedden találkozott a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának elnökével és a társaságba tömörülő cégek vezetőivel Budapesten. A pénzügyminiszter ez alkalomból elmondta: jövőre is a prioritások közé tartozik majd a gazdasági stabilizáció eredményeinek megőrzése. A kormány egyúttal folytatja az infláció letörésére irányuló politikáját. A pénzügyminiszter szerint a pénzromlás megállítása érdekében az Érdekegyeztető Tanácsban is megegyezésre kell jutni a jövő évi béreket illetően. A kormány április 25-ig az Országgyűlés elé teijeszti a nyugdíjreformról szóló törvény- javaslatot - jelentette be a a miniszter egy másik keddi vizitje alkalmával, a Budapesti Értéktőzsdén. Medgyessy Péter elmondta: a nyugdíjrendszer átalakításával a kormány bővíteni kívánja az intézményi befektetők körét, ami elősegítheti, hogy a jelenleginél több társaság papírjai forogjanak a tőzsdén. Medgyessy a kereskedési teremben tartott beszédében a gazdaság fontos hőmérőjének nevezte a tőzsdét, amely tavaly erőteljes növekedést mutatott, s hitelesen mutatja a magyar gazdaság iránt megnövekedett bizalmat. A forintról szólva a miniszter megerősítette: az árfolyam-politikában továbbra is vezérfonal lesz a leértékelés ütemének fokozatos csökkentése. Járatpremier Temesvárra A légiforgalomban is javul a kapcsolat Tegnap premier volt Ferihegyen: új repülőjáratot indított a Malév - egy román légitársasággal közösen - Temesvárra. A nyári menetrendi időszak kezdetén a Malév nagy fába vágta fejszéjét: hétköznapokon, a román Dac-Air légitársasággal közösen, napi két járatot közlekedtet Budapest és Temesvár között. Mint a Malév vezetői munkatársunknak elmondták: céljuk a határon túli régió bekapcsolása Budapesten keresztül a nagy nemzetközi légiforgalomba. Az ilyen járatokat „rá- hordóknak” hívják, és még abban az esetben is megéri üzemeltetni ezeket, ha önmagukban nem nyereségesek - hiszen külföldi átszálló utasokat hoznak a Malév Budapestről induló járataira, többek között a tengerentúliakra is. Örvendetes ugyanakkor az is, hogy a térségben először egy romániai várossal jött létre ilyen légi kapcsolat. A kétoldalú forgalom növelését elősegítő hasonló eseményre mintegy fél évszázada nem volt példa a két ország kapcsolatában. Sürgős esetben változatlanul az OMSZ diszpécserénél cseng a telefon Sok mentő közt nem vész el a beteg Régen lassan döcögő, szirénázó Nysa autóival volt egy mentőszervezet, az Országos Mentőszolgálat. Tudtuk, hogy mire számíthatunk, ha bajba kerülünk. Ma több szervezet ügyködik, beteg legyen a talpán, aki kiigazodik köztük. Dr. Horváth István, a Népjóléti Minisztérium főosztályvezetője szerint nem olyan bonyolult a helyzet, mint az első pillanatban látszik. Térítésmentesen például akkor lehet kihívni a mentőt, ha valaki súlyosan megsérül, illetve életveszélyes állapotba kerül. Ilyen eset lehet például egy lábtörés, erős vérzés, szívinfarktusgyanú. Ha a rosszul- lét nem súlyos, vagy nincs közvetlen életveszély, a háziorvoshoz, illetve az ügyelethez kell fordulni. Napjainkban az Országos Mentőszolgálat mellett harmincnál több vállalkozásszerűen működő mentőszervezet is hívható. A sürgősségi betegellátásban, tehát a tényleges mentésben azonban a lakosságnak továbbra is az OMSZ diszpécsereit kell feltárcsáznia, a 04-ről nemrég 104-re változott telefonszámon. A magánszervezetek kizárólag betegszállítást vállalhatnak. Időnként bírálnak minket, ha késik a segítség. Sürgős, életveszélyes helyzetekben a diszpécser azonnal indítja a megfelelően felszerelt autót, de az OMSZ a betegszállításban is részt vesz, s bizony e téren akár hatórás várakozási idő is előfordulhat. Ilyenkor is elvárható, hogy a diszpécser tájékoztassa a beteget, illetve a kórházat a mentő várható érkezéséről. Valóban embertelen megoldás, ha a még lábadozó, idős embereket étien, szomjan már délelőtt 10 órakor kiültetik a hideg, huzatos folyosóra, holott tudják, hogy csak valamikor délután szállítják majd haza őket. Nem árt tudni, hogy a mentő igénybevételéért egyes esetekben fizetni kell. Ilyen ha orvosilag nem indokolt a betegszállítás, vagy netán ittas a „beteg”. Németh Zsuzsa Még a kormány térfelén a labda Ezúttal nem nemzetközi szerződésre vagy kormányrendeletre kerül Horn Gyula kézjegye, hanem egy labdára. A focin ez a szöveg áll: „Minden kormány dicsőségére válna az aranycsapat teljesítménye”. A 70 éves Puskás Öcsinek szóló ajándékon ott lesz a kormány minden tagjának aláírása is fotó. feb/kallus györgy Számítógépes kapcsolatot létesítenek egymással a települések Teleház hálózat 22 alapítóval A legkorszerűbb számítógépes technika segítségével hoznak létre információs rendszert az ország települései - önerőből és központi támogatással. Ennek révén folyamatossá válik a kapcsolat az önkormányzatok között, és a legkisebb falu számára is elérhetővé válik — T-‘-----* Ki épülés előtt áll hazánkban Teleház hálózat. A kistelepük: seken egy-egy épületben felsze relnek néhány helyiséget számi tógéppel, telefonnal, telefax szál, s az állampolgárok innen modern eszközök segítségéve akár a távoli városok hivatalai is elérhetik.- Nagy kihívás számunkr az információs társadalom mondta lapunknak ezzel kap csolatban Lotz Károly közieke dasagi intezkedesek ellen pro- testálók gyakran maguk sem tudják pontos formába önteni követeléseik lényegét, és nem értik egymás szavát a többnyire azonos célért tüntetők. Ezt kiküszöbölendő nemzeti egyeztető tanácskozás kezdődött több szakszervezet és társadalmi szervezet képviselőinek részvételével tegnap Budapesten, a Szolidaritás Szakszervezeti Munkásszövetség Római parti központjában. A megbeszélésen ott voltak többek között a Munkástanácsok, a Liga Szakszervezet, a szövetségen kívüli szakszervezetek, továbbá a Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetségének megbízottjai. Képviseltette magát több ’56-os szervezet, a Metész, a Kisgazda Polgári és Munkásszövetség is. A szervezők nevében Báto- nyi Sándor, a Szolidaritás Szakszervezet elnöke elmondta: a tanácskozás célja, hogy a résztvevők megállapodjanak egy nemzeti minimumban. Ez a szervezetek által közösen képviselhető politikai és gazdasági követelések együttesét jelentené. Azt is megvitatták, hogy miként segíthetik a kiskőrösi gazdák április 4-ére, Budapestre tervezett demonstrációját. \ dési, hírközlési és vízügyi miniszter. - A versenyben hazánk az európai mezőny közepe táján helyezkedik el. Ennek a viszonylag jó pozíciónak a megőrzését célozza a Hírközlési Távhívási Kormánybiztosság felállítása is. Az lesz a legfontosabb feladata, hogy a települések, régiók kapcsolatteremtését felkarolja, ösz- szehangolja, és ehhez az állami forrásokat biztosítsa. A helyi kezdeményezések azonban nem nélkülözhetők. A tárcánál megtudtuk: huszonkét község összefogásával hamarosan létrejön a Teleház hálózat, a nagyobb települések között pedig az úgynevezett Televáros kapcsolatot építik ki. Ez utóbbi részeként önkormányzatok, iskolák számítógépes kapcsolatba kerülhetnek egymással, és nem utolsósorban az Internettel. Rövidesen Szombathely és a környékéhez tartozó 39 kistelepülés kapcsolódik rá elsőként az Internet hálózatra. Jövőre nálunk tartja első világtalálkozóját a Nemzetközi Teleház Szövetség. K. T. Közös fellépés a kiskőrösiek támogatására Követeléseket fogalmaznak A különböző törvények, gazNe legyen nyngdíjadó. A Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat elnöksége elfogadhatatlannak tart minden olyan törekvést, amely a biztosítási elven működő kötelező nyugdíjjárulék helyett valamiféle új, adótípusú nyugdíj-hozzájárulás bevezetését szorgalmazza. A testület keddi ülésén foglalt állást ebben a kérdésben. Feljelentés-kiegészítés. A rendőrség véleménye szerint kiegészítésre szorul az a feljelentés, amelyet Cser Ágnes, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója nyújtott be hanyag kezelés címén, ismeretlen tettes ellen. A hatóság csak a részletesebb adatokkal megismerkedve dönt, elrendelik-e a nyomozást az ügyben. A főigazgatónő azért kezdeményezett büntetőeljárást, mert az OEP korábbi vezetői olyan országos vényellenőrzési rendszerért fizettek ki 250 millió forintot, amely nem működik. Nincs lombikbébistop. A mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó intézmények korlátozás nélkül fogadhatják a meddő házaspárokat. A népjóléti miniszter március óta hatályos rendelete ugyanis eltörölte az eddigi finanszírozási keretszámokat, így minden intézmény annyi beavatkozást végezhet tb-támogatással, amennyire igény van. Kedvezmény kártyásoknak. Már Magyarországon is kapható az Európa 29 országában kedvezményeket nyújtó EURO 26 ifjúsági kártya. A 26 év alatti magyar fiatalok április 1-jétől lehetnek tagjai a Nyu- gat-Európában már elterjedt, utazási, szórakozási, ismeretterjesztési programokra minimum tízszázalékos kedvezményt nyújtó rendszernek. Lobbizik a Lockheed. A többek között katonai repülőgépeket is gyártó amerikai Lockheed Martin Corporation elnökvezérigazgatója kedden Budapestre érkezett. Norman R. Au- gustine-t a tervek szerint fogadja Horn Gyula miniszter- elnök és Fazakas Szabolc^, az ipari tárca vezetője is. Maczó pert nyert. Az Országgyűlés alelnöke megnyerte a Kurír című napilap ellen személyiségi jogainak megsértése miatt indított pert. A Fővárosi Bíróság jogerős ítéletében megállapította, hogy a lap jogsértést követett el, ezért a Kurírt eltiltotta a további hasonló magatartástól, valamint 400 ezer forint kártérítésre kötelezte. G. Nagyné Maczó Ágnes elmondta: a lap ellen indított mindhárom perét megnyerte, s a most megítélt 400 ezer forintot egy könyvkiadó alapítványnak adományozza. Cápák társaságában a Dél-Afrika partjainál dolgozó magyar búvárok Férjek-feleségek együtt a mélyben Cáparajok társaságában, hatalmas viharok közepette végzi különleges régészeti kutatómunkáját Dél-Afrika partjainál a szekszárdi székhelyű Octopus Tengerészeti Kutató Egyesület. A tizenöt fős magyar csapat - amelynek tagjai között hivatásos életmentő, búvármester vagy gépszerelő ugyanúgy megtalálható, mint régész, történész és restaurátor - két elsüllyedt hajó feltárására kapott engedélyt a fokvárosi hatóságoktól. Gál Attilával, a csoport néhány hétre hazatért tagjával, a szekszárdi megyei múzeum igazgatójával élményeikről, eddigi tapasztalataikról beszélgettünk. Elmondta, hogy a csapat először egy manilai tengerszakaszt szemelt ki kutatásra, végül azért döntött a dél-afrikai vizek mellett, mert megtudta: ott csaknem négyezer, kalandos körülmények között szerencsétlenül járt hajó roncsai pihennek a mélyben. A különböző tenger- áramlatok találkozása, valamint a rendszeresen tomboló viharok és a sűrű ködök okozták-okoz- zák a legtöbb tragédiát. Befektetők és szponzorok segítségével erre a veszélyes tengerszakaszra utazott ki az egyesület néhány tagja tavaly novemberben, miután a szigorú fokvárosi zsűri előtt bebizonyították rátermettségüket. A különleges szakmában jártas búvárfeleségek is bekapcsolódtak a munkába, s jelenleg férjükkel együtt kutatják az 1806- ban elsüllyedt Bato nevű holland hadihajót. Az oldalára dőlt 200 éves monstrumból a homokréteg és a növényzet eltávolítása után többek között fegyverek és edények kerültek elő, de nyár közepéig, a munka befejezéséig, sok egyéb értékes leletre számítanak. Érdekesség, hogy búváraink - egy magyar bortermelő emlékére elkeresztelt - Tokai nevű városrészben laknak, ahonnan naponta 2-3 alkalommal, egy-egy órára merülnek alá az igen hideg vízbe. Komolyabb veszély még nem fenyegette őket, bár cápákkal már többször néztek farkasszemet. (Takács) Ismét kézigránát robbant egy bár előtt Hétfőre virradó éjszaka, már záróra után, ismeretlen tettes kézigránátot dobott egy budapesti mulató bejáratához. A robbanás tetemes kárt okozott, személyi sérülés nem történt fotó: feb/diösi imre