Somogyi Hírlap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-12 / 85. szám
20 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1997. április 12., szombat Virslit kaptak a nők virág helyett Repülőre várnak a nyimiek FOTÓ: OLÁH GÁBOR Irigyelt mesterség a csikósé — Kutyaugatás, az itt az élet — mordult rám a férfi a nyimi ABC előtt, amikor a sorsa felől érdeklődtem. Egyik kezében gomba, amit a Cserlapon gyűjtögetett, a másikban üveg sör. Úgy tűnik, nem az első, pedig még fiatal a délelőtt. Lehet: a korai mulatozás az oka, hogy a kis faluban özvegyasszony él negyvenkettő, özvegy férfi egyetlen egy sem. — Sok itt a kutya — nézett vádlón továbbra is a férfi, s bizalmatlanul a nyomomba szegődött. Amerre jártam, követett. Az utcák kihaltak; egy asz- szony szemetet égetett, a szembe szomszédja fából készült virágládákat mázolt barnára. Hárman a buszra vártak, ami Ságváron át Siófokra indult. — Jön majd a vonat is — mondta egy fiatal lány. — De hiszen erre nincs sínpár. — Aztán meg a repülők szállnak ám le minálunk — tó- dította a társa. Nevetve kecme- regtek föl a járatra. Kesernyésre sikeredett. A nyimiek nem adták nevüket a beszélgetéshez, igaz, többükkel nem is találkoztam egészen délig. Akkor majd lovakat terelgetve interjút ad a falu néhány munkahelyének egyikét betöltő irigyelt csikós, s hazaérkezik a polgármester, aki civilben a kocsmáros tisztét is betölti. Néhány éve zajos ügyekről pletykáltak a helybéliek; megint verekedtek a férfiak, az erdőszélen belelőttek valakinek a lábába, s eltűnt egy napszámos, akit a környéken ástak el. Ma minden csendes errefelé. A házak többsége egyszerű, itt—ott málladozik a vakolat. Parabolaantenna azért akad, s a kertek elismerésre méltóan gondozottak. Van könyvtár, tűzoltó-szertár, posta, polgár- mesteri hivatal, kápolna is, de bennük ember egy se. Az orvos és a pap idejár, a tanítókhoz a gyerekek utaznak a szomszédos Ságvárra. Tizenkilencen. Kicsi a számuk nagyon; ha gazdag lenne a falu, akkor sem lehetne őket helyben okosítani. Lenne Kajái Tibor polgármester mondjuk két elsős, három másodikos, egy harmadikos... Ráadásul Nyim szegény. — Én nagyon utáltam itt lakni, mert mindig kihalt a falu — emlékezett Gerse Ferenc a Csillag nevű csikó körül forgolódva. — De az ember fia csak megszokik. — A szomszéd falukban sincs hely a nyimieknek. Idegenek vagyunk ott, ha munka- lehetőségről esik szó — állította Kajái Tibor polgármester. — Beköltöztek hozzánk hollandok, németek, svédek, osztrákok is. A csend vonzza őket. Én azonban nem bánnám a zajt se, ha foglalkoztatási lehetőséget teremtene. így hasznunk nincs belőlük. A falu életében nem vesznek részt. No, annyira azért igen; amikor korábban lenyilatkoztam magának ezt, akkor egyikük fölúj íttatta a játszóteret. Most már csak annak örülnék, ha sok apróságot látnék a hintákon. De nem gyarapodunk lélekszámban sem. — Ismerik-e a helybéliek a polgármester problémáit? — Hát kérem itt mindenki csak a saját gondjával törődik. Nagyon sokat kell dolgozni minálunk a megélhetésért. Én tizenhét éve költöztem ide; akkoriban a helybéliek nem fértek be a bálba. Ma meg kell gondolni, hogy egyáltalán rendezzünk-e. Nem gondoltam volna, az igaz, hogy ennyi időt kibírok itt; a családom már el is költözött Zamárdiba. — Akad-e segítsége? — Mindig sikerül összeverbuválni pár embert, akivel együtt lehet dolgozni egy-egy ügy sikeréért. De ha a dolog nem jön össze igazán, akkor őket sem lehet sokáig megtalálni. Egy hagyományunk él: a nőnapot férfinap is követi, novemberben. A férfiak általában marhapörköltet kapnak. A nőknek korábban virágot vettünk, de ezt legutoljára fölváltotta a virsli. Ez talán hasznosabb. Magunk meg tudtuk főzni nekik. — Mi tartja a faluban? — Nem tudom. Szeretek itt lenni. Amúgy nekem a kocsmá- rosság a fő állásom; a helyiséget az önkormányzattól bériem. — Nem okoz ez szóbeszédet? — Nem hallottam, hogy valakinek gondja lenne ezzel. Előbb voltam kocsmáros, s csak utána választottak polgármesternek. — Politizál talán a pult mögül? — Nem keverem össze a két funkciómat. Öt sör után már nem lehet komolyan beszélgetni. — Milyen távlati lehetőséget lát egy zsákutca végén lévő településről? — 1990-94 között fejlődött a falu. Mondhatom: látványosan. Portalanítottuk például az összes utat. Aztán bevezettük a gázt, s azóta csak nyomorgunk. Ha a privatizációt követően az új közműtulajdonos becsületesen kifizette volna a részünket, most nem lennénk ilyen nagy bajban. Kétmillió forint hiányzik a működés biztosításához, no és tartozunk még nyolcszázezerrel az OTP-nek. Arra próbálunk vigyázni, hogy ne dőljenek össze az önkormányzat épületei. — Az út veszélyesen kanyarog ki-be a faluból. Olyan keskeny, hogy két személyautó sem fér el egymás mellett a betonon biztonságosan. Nehéz így fejlesztésre várni. — Hét éve nem sikerül ki- szélesíttetni; ez a közúti igazgatóság dolga lenne. Akad is baleset; nem egy, nem kettő. — Szórakozásra helyben van-e lehetőség? Láttam: a tekepályát is megtámadta már a gaz. — Vasárnap jönnek hozzánk focizni az ádándiak. A legalacsonyabb osztály végén tanyázunk. A mieink közül a legtehetségesebbeket, sajnos, egy mez áráért elcsábítják a gazdagabb szomszéd falvak; lehetetlen így jobban szerepelnünk. Ezzel együtt ez a legnagyobb szórakozásunk... Czene Attila SZTÁRVILÁG Nem könnyű a hasonmások élete Amikor az olyan szupersztárok, mint Julia Roberts, Demi Moore, vagy Kim Basinger valamely forró filmjelenetben feltűnnek a filmvásznon, a férfi nézők úgyszólván olvadoznak. Bármennyire kiábrándító is a hír, de igaz: a híres filmcsillagok helyett gyakorta dublőrök szerepelnek a filmeken. Kim Basinger végtelennek tetsző lába helyett például Shelley Michelle hátsó végtagjaiban gyönyörködhetünk. „Sokkal erotikusabbnak kell lennem, mint a színésznőnek magának” - hangsúlyozza Shelley. Julia Roberts szerepét a Pretty Woman című filmben ugyancsak ez az ismeretlen szépség tette teljesebbé, ráadásul nem is Richard Gere, hanem Jerry Rector oldalán. Ugyancsak Rector személyesíti meg a ruhátlan jelenetekben Jean-Claude van Damme-ot is. A mosolygós Szörnyeik Az osztrák Focus című hetilap a 101 kiskutyában a dalmatákat üldöző Szömyella de Frászt alakító Glenn Close-t arról faggatta, miként sikerült beleélnie magát szerepébe. „Egyszerűen. A valóságban magam is borzalmas és haragos nő vagyok” - válaszolta az ötvenéves színésznő, természetesen mosolyogva. A díva nem várja meg a tiltakozást, magától folytatja: „Szömyella de Frász figurája remekül el van találva, ettől igazán hiteles”. Glenn Close azonban azt az iszonyatot testesíti meg, amely minden gyermek álmát megrabolja. „Ez igaz - hangzik a válasz. - Amikor gyerekként először találkoztam a rajzfilm Ször- nyellájával, magam is megborzongtam. Amikor csak megjelent a filmvásznon, féltem tőle.” Érthető, hogy a színésznő némi aggodalommal fogadta el a szerepet. „Többször is átolvastam, sőt át is dolgoztattam a forgatókönyvet, mert úgy éreztem, hogy hiányzik belőle a humor - magyarázza. - A rajzfilmfigura utánzása szinte lehetetlen, de meg kellett próbálni.” Szakácsok - sztárokról Aki azt hiszi, hogy a filmforgatásnál a legfontosabb személy a rendező, téved. Ez a titulus a stáb szakácsát illeti. A sztárok többsége csak akkor áll a kamera elé, ha éhségét a megfelelő étkekkel csillapította. A szeszélyes és kiszámíthatatlan sztárok kívánságának teljesítése sokszor nem egyszerű feladat. így járt például Tony Loschiavo, akinek 90 színész és technikus számára kellett volna ebédet készíteni, ám Az esküdt című film főszereplőjének, Demi Moore-nak épp kedve támadt egy kis meleg zabkására. A Now and Then forgatásán basmati rizst rendelt a művésznő mini parajlevelekkel és citromos párolt zöldbabbal. Mickey Rourke reggelihez és ebédhez csak frissen préselt sárgarépalevet iszik, ám ezt is csak akkor hajlandó elfogyasztani, ha nem állt tovább hat percnél. „Azt mondja, különben lebom- lanak az enzimek” - mesélte Lloyd Thomas hollywoodi szakács. Alec Baldwin csak üveges ásványvizet iszik, a műanyag palack ugyanis - szerinte - mérgező anyagokat tartalmaz Fantáziátlan popzenészek? A slágerlisták dalait hallva az idősebbek is egyre többször kapják fel a fejüket: ismerős a dallam, csak épp az előadó, a hang- szerelés más. Ez az úgynevezett feldolgozás gyakran csak egy- egy szám újrakevert változata. A feldolgraás természetesen az Egyesült Államokban dívik a leginkább. Ott a százas listán már 15 cover version szerepel, közöttük például Bob Marley 1973- as klasszikusa, az I shot the sheriff, ezúttal Warren G. rappelé- sében. Ugyancsak rapfeldolgozást kapott Chaka Khan 1984-es Ain t nobody című soul-slágere. A Fugees együttes kifejezetten a feldolgozásokkal vált ismertté, elsőnek Dusty Springfield hatvanas évekből való slágerével, a Killing me softlyval, de ugyanezt a pályát futotta be a Dune együttes is. A John Deere a minőséget jelenti a mezőgazdasági gépek között A zöld szín a szántófóldön is megnyugtató Egy biztos: ha valaha kombájnt, járvaszecskázót, vagy traktort kell vennem, az nem lehet más, mint John Deere. Engem ugyanis meggyőzött ezek kiválóságáról az a három nap, amit a márka hazai forgalmazója, a KITE Rt jóvoltából tölthettem el a cég zweibriickeni és mannheimi gyáraiban. Az amerikai ötlet és találékonyság egyesült itt a német precizitással, amelynek a végeredménye valóban csak a jó minőség lehet. Nem véletlen, hogy a , John Deere-zöld” szín, csakúgy, mint a névadója, külön fogalom a szakmában. Négypercenként gördül le egy traktor a futószalagról A John Deere mannheimi központja, ahol a traktorokat is gyártják, valaha a város szélére települt Szép lassan azonban körbeépítették, és a cég vezetői egyszer csak azt vették észre: a gyár a város közepén van. Ennek van előnye is, de ha figyelembe vesz- szük az egyre komolyabb környezetvédelmi normákat, már nem is olyan jó dolog. Mindenesetre alaposan átszervezték a gyártást, és ezt meg is mutatják bárkinek: évente több tízezer látogató — vásárlók, leendő vevők, diákok — keresi fel az üzemet, mint a város egyik nevezetességét. A kiindulási alap azonban Zweibrücken volt, ahol már 1927-ben készült kombájn, csak akkor még Lanz néven. A német ős gyárát 1958-ben vette meg a John Deere konszern, hogy itt, Németország délnyugati felében alakítsa ki a cég európai központját. Azóta már túl vannak a nyolcszázezredik kombájnon. Amelyik most gördül le a gyártósorról nyomaiban sem emlékeztet a gyár múzeumában látható ősre. Igaz, akkoriban kinek lett volna fontos, az állítható kaszapenge és az állítható dőlésszögű vágóasztal? Vagy a „hegyi kombájn”? Vagy a kli- matizált vezetőfülke fedélzeti számítógéppel? Mert a maiakban már mindez megtalálható. A traktorgyárban sem újdonság az újdonság. Legutóbb például azzal lepték meg a gazdákat és a konkurenciát, hogy egy Lego-szerűen épített, variálható traktort dobtak piacra. Ez úgy lehetséges, hogy a hagyományos alváz helyett két oldalmerevítőre építik rá a gépet. Ezek közé kerül a motor, a váltó, a különböző áttételek, és ha valaki csak később döbben rá, hogy neki mondjuk még kúszófokozat is kellene, akkor azt utólag is be lehet építeni. Ez persze nem olcsó, de egy új traktornál azért jóval kevesebbe kerül. Ugyancsak ennek a megoldásnak köszönhetően a John Deere traktorok jóval könnyebbek, mint a versenytárs cégek gépei. Márpedig a traktorpiacon igazán komoly a verseny, legalább öt nagy traktorgyár igyekszik termékeivel minél nagyobbat harapni a piacból, és ebben a versenyben a John Deere csak a minőségével nyerhet. Mert az árai magasabbak, mint a többieké. A minőség ezért itt a legfontosabb kritérium. Ennek érdekében áldozzák évente a bevételük 4-5 százalékát kutatásfejlesztésre. És ha valaki tudja, hogy 1996-ban 11 milliárd 229 millió dollár volt a bevételük, akkor könnyen kiszámolhatja, mennyi pénz jut erre a célra. Napi egymillió dollár... A John Deere-nél nem csak a nagy pénz segíti a jobbítást. Minden gyárban ott lógnak a nagy feliratok: ha van egy jó ötleted, azonnal jelezd a vezetőknek! Megéri. Valóban, egy-egy kisebb újításért is 4-5 ezer márkát fizetnek, azonnal. És egy- egy ilyen apróság sokat is érhet. Jó példa erre a százmillió forintos kombájn egy húszforintos alkatrésze, a „bedobó- ujj”. Ha ez a húszcentis fémrúd letört, akkor bekerült a garatba, és mire a gép túlvégén kijött, 4-500 ezer forint kárt okozott. Egyik dolgozó kitalálta, rögzítsék ezt a dobon, belül pedig vékonyítsák el az anyagot. Ha törik, ott törik, és addig fityeg kint, míg a kezelő nem veszi észre. Kis dolog, sokat ér. A nagy fejlesztések közül talán azt a direkt vetőgépet érdemes megemlíteni, aminek a segítségével a kukorica betakarítása után nem kell szántani, magágyat előkészíteni, hanem ezzel a géppel azonnal rá lehet menni és elvetni mondjuk a búzát. Egy olyan cégnek, amelyik évi 20 ezer kombájnt, járva- szecskázók ad el, amelyiknek a gyárából négypercenként gördül le egy traktor még akkor is komoly alkatrészbázisra van szüksége, ha egyébként igen megbízhatóak a gépei. A John Deere ezt is megoldotta. Bruch- salban, az óriási, sok ezer négyzetméteres központi raktárában robotok, számítógépek az emberekkel közösen biztosítják, hogy egy-egy alkatrész akár 24 óra alatt is eljusson az EU-országokba, de a magyar John Deere-tulajdonosoknak sem kell 2 napnál többet várniuk. A John Deere magyar partnere a nádudvari központú KITE Rt, amelynek dél-dunántúli központja Kaposváron van. Már 1973 óta tart ez a kapcsolat, és ez alatt az idő alatt — 1995-ig — 687 traktort, 352 kombájnt 31 járvaszecskázót értékesítettek hazánkban, valamint 473 más munkagépet, merthogy a John Deere a fűnyírótól a bálázókon át a kombájnig mindent gyárt. A tavalyi megélénkült gépkeresletnek — és az állami támogatásnak — köszönhetően 134 kombájn és 80 traktor kelt el Magyarországon. Ehhez a KITE teljes körű szervizt és alkatrészhátteret biztosít. A cég mannheimi központjában igen nagyra értékelik a magyar kapcsolatot. Ezt jelzi, hogy a mannheimi gyárban rendszeresen tanul két magyar fiatal, ott írja a szakdolgozatát. És Magyarország azért is fontos, mert a sárga szarvasnak jó ugródeszka az egyre fejlődő keleti piacokhoz. Varga Ottó
