Somogyi Hírlap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-02 / 76. szám
1997. április 2., szerda SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 SOMOGYI HÍRLAP ______Lengyel János jegyzete Ö nállósuló konvojok Fogytán a türelem. Legalábbis ez derült ki a megyei koordinációs bizottság tegnapi ülésén. Talán egy hónappal ezelőtt vetődött fel először, hogy önállósítják magukat az amerikai konvojok: arra mennek, amerre akarnak. Hiába a rendőri felvezetés, a közútkezelő sokadik utolsó figyelmeztetése, úgy tetszik: a magyarok hangja nem hallatszik az égig. Sőt még egy intézkedni akaró parancsnokig sem. Voltak konvojok, amelyek egyszerűen megtagadták a rendőrségi felvezetés során kijelölt út használatát, s a rövidebb, Ka- darkúton át vezető úton mentek Barcsra, holott szerződés rögzíti, hogy csak Böhönyén és Nagyatádon át tarthatnak Bosznia felé, mert csak ezen az útvonalon levő műtárgyak bírják el a rettenetes súlyt. Eddig nem sok foganatja volt a figyelmeztetéseknek. A barcsi Dráva-hídon is rendszeresen jelentős a túlterhelés. Szabó Tibor, a kaposvári Közútkezelő kht igazgatóhelyettes-főmérnöke furcsállja, hogy észrevételeikre nem érkezik érdemi válasz. A forgalom biztonsága megköveteli, hogy megtegyék a szükséges intézkedéseket. A szakemberek szerint akkor is kell útvonalengedély, ha a szállítást magyar rendszámú gépjárművekkel végzik. A konvojok nemcsak a súly-, hanem a sebességkorlátozást is rendszeresen megsértik. Mondhatnánk: a szabály az szabály, amit be kell tartani. Pedig van mindkét fél részére elfogadható megoldás. Az elmúlt hónapok gyakorlata. A méhészek készülnek A napokban takarítják a kap- tárakat, és felkészítik a méhcsaládokat a közelgő virágzásra. A felmérések szerint az állomány jól átvészelte a telet. Az egyik legnagyobb somogyi mézfelvásárló, a kaposvári Ambrózia Kft, több mint 100 méhésztől vesz mézet. Lengyel Ferenc ügyvezető igazgató elmondta: a tavalyihoz hasonlóan az idén is mintegy 100 tonna méz értékesítését tervezik. A szakemberek szerint kedvező jelenség, hogy a várakozások szerint az idén nem drágul a méz. Vannak, akik azt mondják, már így is drága. A méhészek az eszközök és a cukor árát hozzák fel ellenpéldaként fotó: kovács tibor Nemcsak fiatalok, elszántak is bűn üldözői Új vezető ügyész Siófokon Tegnaptól dr. Koch Piroska Siófok vezető ügyésze. A legfelsőbb ügyész április 1-jei hatállyal nevezte ki a siófoki városi ügyészség vezetőjének. Dr. Koch Piroskát dr. Szabotin István megyei főügyész iktatta be hivatalába.- A kaposvári után a siófoki ügyészség a legnagyobb, amely ráadásul speciális feladatokat is ellát. A nyári Balaton-parton nemcsak a pihenni vágyók vannak - mondta a Somogyi Hírlapnak tegnap dr. Szabotin István megyei főügyész. - Bízom a fiatal csapatban, hiszen az átlag életkor alig haladja meg a 32 évet. Nemcsak fiatalok, hanem elszántak is az itt dolgozó ügyészek. Ezért a beiktatáson is arra hívtam fel az új vezető figyelmét: legyenek állhatatosak, kitartóak, üldözzék a bűnözőket. Tartsanak jó kapcsolatot a rendőrséggel és a bírósággal, hiszen egymástól függetlenül egyik szakterület sem tud kiemelkedő eredményt elérni. Az összefogás pedig megsokszorozza az erőt.- Együtt sikeresen vívhatjuk meg a csatát - mondta dr. Koch Piroska, aki számára nagy kihívás a megbízatás. Hozzátette: jó szervezéssel túljuthatnak a nehézségeken, még akkor is, ha a Balaton-part számos meglepetést okoz. Több itt a gyorsított eljárás, és sok a külföldi. Az új vezető bízik kollégái lelkesedésében és szakmai hozzáértésében. (Lengyel) Ausztriában rendőrök tesztelik a Csurgón készült dzsekiket Próbára tett Napsugár (Folytatás az 1. oldalról) Április 15-én egyébként hivatalosan is megkezdik a cég nemzetközi minősítését. Nem csak az általuk varrt ruhákkal szemben támasztanak nagy követelményeket, hanem a munka- szervezést is vizsgálják. A mostani dzsekikre nem véletlenül kaptak megbízást a szövetkezetnél, hiszen korábban már készítettek egyenruhát az osztrák hadseregnek. Többek között Ausztria békefenntartó missziót teljesítő katonái is Csurgón készített formaruhában feszítenek. A sikert a sympatex technológia hozta meg. Egy különleges anyagot helyeznek el a ruhákban. Ez átereszti a test által kiválasztott párát, de nem engedi át az esőcseppeket. Az eljárással varrt ruhák iránt egész Európában nagy a kereslet. Csurgón úgy számolnak, hogy ezzel a módszerrel hosz- szabb távon lesz piacuk. N. J. Az ismerősök forintra akarták átváltani a közös imát Az állami kincs kezelői (Folytatás az 1- oldalról) A törvényileg meghatározott állami műemlékeken kívül más műemlékek is léteznek, amelyeket célszerű továbbra is állami tulajdonban tartani. Ilyen például a nágocsi kastély, amelyet eddig az önkormányzat használt, s most van folyamatban az átvétele. De az állami erdőkincs is ide tartozik. Nálunk, Somogybán ez jelentős; a 36 milliárd forintos erdőva- gyonnal az elsők között vagyunk az országban. — Gondos gazda a kincstár? — Igyekszünk az lenni. Az ingatlanok értékmegóvására többet kellene fordítanunk, ám gyakran kényszerülünk kompromisszumokra. Megkeressük a használókat és megpróbálunk megegyezni: hozzanak ők is anyagi áldozatot. Ilyenkor általában megfelezzük a költségeket az önkormányzatokkal, szakszervezetekkel és más használókkal. — Miként próbálják hasznosítani a vagyont? — Elsősorban bérbeadással, eladással, ám van egy sor olyan ingatlan, amelynél a törvény ingyenes használatot tesz lehetővé azoknak az intézményeknek, amelyek korábban is az adott épületben működtek, vagy használták a területet. Ilyenek például az MHSZ szervezetei, a rádiós klub, a MTESZ, vagy a kaposvári sporttelep mögötti lőtér. Szerencsére kevés a hasznosítatlan vagyon. — Mekkora vagyont kezelnek? — Háromszázhatvan tételes a számítógépes kimutatásunk, de ebben egy tételként szerepel az erdővagyon. Hiába van sok ingatlanunk; a gazdagság helyett inkább kötelezettségeket jelent. Feladataink egyébként állandóan bővülnek, mert nemrégiben megkaptuk az Apeh és a tb által lefoglalt, megszűnt cégek értékesítendő vagyontárgyait, amelyek szintén az államot illeti. — Mi okozza a legtöbb gondot? — Általában az újonnan hozzánk kerülő ingatlanok, például az erdők, amelynek állapota sok esetben, bizony nem alkalmas a gazdálkodásra. Egy új szabályozási mód alapján kezelési szerződéseket kötünk, s így egy kicsit az ellenőrzések felé is eltolódik a feladatunk. — Hogyan őrzik, óvják a vagyont? — Ahol nincs üzemeltető, ott őriztetjük az ingatlant, ahol van, ott pedig ellenőrizzük, hogy rendeltetésszerűen használják-e. — Mit csinálnak az örökös nélkül elhunyt, egyedülálló személyek vagyonával? — Áz elmúlt két évben Somogybán kilencvennégy ingatlanhoz jutottunk állami öröklés révén. Sajnos, nekünk ugyanakkora a munkánk, ha egy húszezer forintos ingatlant öröklünk, vagy egy kétszázmillió forintost, ám ez, utóbbi nem jellemző, mert általában nem a jómódúak halnak meg örökös nélkül. Ezeket az ingatlanokat negyedévenként elárverezzük. — Találkozott-e olyan végrendelettel, amelynek aláírója az államra hagyta vagyonát? — Nem, de olyan végakarat volt már, amelyet alaki hibája miatt megtámadtunk, és pert nyertünk. A szegény örökös arra a szociális otthonra akarta hagyni a vagyonát, ahol utolsó napjait töltötte, de formai hibák miatt a bíróság érvénytelennek nyilvánította a végrendeletet. Az is előfordult, hogy az örökösök nélkül meghalt személy ismerőse azzal jelent meg: az utóbbi időben ő sok idejét fordította az elhunytra. A beadványban ilyen tételek is szerepeltek: közös ima naponta két óra... Ilyenkor természetesen pereskedünk. Lőrincz Sándor Szünetel a telefonszolgáltatás Adókarbantartás miatt az alábbi községekben 23 óra és 3 óra között szünetel a telefonszolgáltatás. Április 2- án, ma Heresznye, Nagybajom, Somogyudvarhely, Szenna, Pálmajor, Patca, Szentgáloskér, Szilvász- szentmárton, Zselickisfalud területén. Április 3-án, csütörtökön Görgeteg, Hencse, Lajosháza, Mezőcsokonya, Segesd, Kőkút és Lipótfa, április 4-én, pénteken Ecseny, Porrog, Somogy- bükkösd, Somogygeszti, Zákány, Memyeszentmik- lós és Polány területén. A segélykérési lehetőségekről a polgármesteri hivatalok adnak tájékoztatást. Komfortosabb lett Balatonberény Elfogadta Balatonberény képviselőtestülete az elmúlt év gazdálkodásról készült beszámolót. A módosított előirányzat szerint a mintegy 192.7 millió forintos bevétel és a község 164.4 millió forintos kiadásának különbözete, közel 18.5 millió forint maradványként jött át erre az évre. Az ösz- szeg a település gyarapodás sát szolgálja. A szennyvíz- hálózat is a befejezéséhez közeledik. Javítják az utakat, korszerűsítik a villany- hálózatot. A digitális központ hibásodott meg Az ünnepek alatt több településen voltak gondok a telefonellátással. A hibát annak a digitális központnak a meghibásodása okozta, amelyről valamennyi bázisállomás működik. 120 előfizető készüléke némult el ezekben a napokban, legtöbb a kaposmérői torony körzetében. A Matáv ügyeletére szombaton dél körül érkezett az első bejelentés; a javítást 30-án a késő délutáni órákban fejezték be. A dolgozók oltották a tüzet Szántódon Kigyulladt tegnap reggel a szántódi Sefag-telep kazánházának födémje. Mire a siófoki tűzoltók megérkeztek, a dolgozók már eloltották a tüzet. Kaposváron, a Virág utcában hegesztés közben egy Trabant utastere égett ki. A helybeli tűzoltók fékezték meg a lángokat. A siófoki és a tabi városi tűzoltók a bedegkéri Mecsek utcában egy égő gazdasági épületnél. Á kár jelentős. Megkezdődött a belvízvédelem Somogybán Jádi munkástoborzó Nyereményeső a Sütévtöl Nagy sikerrel zárult a Sütév legújabb nyereményakciója, ezt bizonyította a tegnapi sorsolás is, amelyen a fődíjat, a videokamerát Adám- kovics Gábomé kaposvári lakos nyerte el. Színes televíziót nyert Hartmann László Büssü, videomagnót Németh László Balatonbog- lár, mikrohullámú sütőt Bíró Ferenc Kaposvár, Varga Józsefné Kaposvár és ijj. Almási László Ordacsehi, CD-s rádiómagnót nyert Kiss Gábor Gyékényes, V7- kidál Ferencné Fonyód, Pavlin Anita Juta és Radics Józsefné Barcs. A Sütév kü- löndíját, kétszemélyes párizsi utazást Sipócz Józsefné leilei kereskedő nyerte el. (Folytatás az L oldalról) A polgármester azt is elmondta: a Közmunka'Tanácstól későn kapták meg a pályázat elnyerését igazoló levelet, ezért az utolsó pillanatban végezték el a munkaalkalmassági vizsgálatokat. Kiderült: a villanyszerelő rövidlátó, a magasban dolgozónak kiugró a vérnyomása, ezért nem alkalmas az adott munkára. Mindent el kellett követni azért, hogy betöltsék a 28 személyre adott keretet. A dolgozók mintegy 30 százaléka csak kényszerből vállalta a munkát, s némelyek várhatóan hamar lemondanak az ellátásról. Szerencsére olyan is akad, aki nagyon örül a ritka lehetőségnek. Különösen az útépítő cégek munka nélkül maradt dolgozóinak jelent megoldást a támogatott foglalkoztatás. Megtudtuk: a négy hónapig tartó munkák alatt a szerszámokat és a középületek fölújításához szükséges anyagot az önkormányzatoknak kell előteremteni. Minden egyebet, köztük a szociális juttatásokat is pályázati pénzből fedeznek. A dolgozók a megyei átlag munkás-bért kereshetik meg. A segédmunkások 20 ezer 800, a betanítottak 25, a brigádvezetők 30 ezer forint bruttó fizetést kapnak. Gondot jelent az, hogy a költségeket kezdetben meg kell előlegezni, s csak egy hónap múlva érkezik meg a pályázati pénz. A munkások május 3-án vihetik haza majd az első fizetésüket. (Várnai) Nagyjavítás a kisírni helyben A kaposvári Bíró László egy-egy idényben több száz kerti kisgépet javít. A jó idő beköszöntével különösen sokan keresik fel a vállalkozót: tegnap is több meghibásodott kapálógépet hoztak fotó: kovács tibor