Somogyi Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-07 / 56. szám

1997. március 7., péntek SOMOGYI HÍRLAP TUDOMÁNY 11 A NASA-labor kutatja a pipafüst titkát Súlytalanság a földön: amikor nem hat a vonzóerő Feltalálók nem most elő­ször állítják, hogy meglel­ték a súlytalanság elérésé­nek módját. Eddig minden ilyen bejelentésről kiderült, kacsa az egész. A finnor­szági Tampere Műszaki Egyetemének egyik kutató- csoportja azonban nemrég tudományos igényű tanul­mányban ismertette bámu­latos új eredményeit. A felfedezés a véletlennek köszönhető. Dr. Eugene Podkletnov, a kutatócsoport vezetője a londoni Sunday Telegraph hasábjain meg­írta, hogy laboratóriumában szupravezetőkkel kísérle­tezve meghökkentő jelensé­get figyeltek meg. (A szup­ravezetés egyes anyagok azon tulajdonsága, hogy na­gyon alacsony hőmérsékle­ten teljesen elveszítik elekt­romos ellenállásukat.) A la­borban beindítottak egy hű­tőberendezést, amelynek közepén egy szupravezető kerámiakorong forgott há­rom elektromos mágnes erő­terében. — Egyik kollégánk pi­pázva a készülék fölé hajolt, s ekkor a pipa füstje zsinó­regyenesen kezdett fölfelé szállni. A pipát többször is a készülék fölé tartottuk, s a jelenség megismétlődött, a füst nyílegyenesen szállt a plafonig — írta Podkletnov a Sunday Telegraph-ban. Ezután kisebb tárgyakat függesztettek a kriosztát fölé, és valamennyinél je­lentős súlycsökkenést re­gisztráltak. „Mintha a ké­szülék a tárgyakat leárnyé­kolta volna a gravitációval szemben...” A mérések sze­rint a készülék fölött még a légnyomás is csökkent. Sőt, a furcsa jelenség mérhető volt több emelettel feljebb is az épületben a készülék fe­letti pontokon. Van tudós, aki úgy véli, hogy az Einstein-féle relati­vitás-elmélet tárgykörébe tartozik a dolog, vagyis hogy forgó tárgyak megza­varhatják a gravitációt. Ed­dig azonban úgy gondolták, ez a hatás olyan minimális, hogy műszerrel nem mér­hető. Elképzelhető, hogy a szupravezetőben levő ato­mok jelentősen felerősíthe­tik ezt a hatást. A finn kuta­tók átlagosan két százalékos súlycsökkenést mértek a ké­szülék erőterében. A hatás megkettőződött, ha egymás fölött két készüléket indítot­tak be. Ha ez a hatás tovább fo­kozható, elképesztő távlatok nyílhatnak meg a technika szinte minden területén, íme, egy ma még bízvást fantazmagóriának számító elképzelés: gravitációcsök­kentő szerkezettel meg le­hetne emelni például a ten­ger vízszintjét, majd a ké­szüléket kikapcsolva az ere­deti gravitáció hatására be­következő apály energiájá­val elektromos energiát ter­melni. Ferenczy Europress Felfoghatatlan gyorsaságú PC Másodpercenként ezermilliárd műveletet végez el A világ legnagyobb (tudású) számítógépét sikerült összeál­lítani amerikai konstruktő­röknek: másodpercenként több mint ezermilliárd ma­tematikai műveletet képes el­végezni az a számítógép, ame­lyet az amerikai Energiaügyi Minisztérium és az Intel Corp. szakemberei hoztak létre. Az Intel népszerű (és minden komolyabb asztali pc-ben meg­található) Pentium processzo­rénak kifinomított, „felturbó­zott” változatából 7264 darabot (!) építettek be a szupergépbe. Azt a feladatot, ami egy átlagos asztali gépnek kétnapos számí­tástechnikai munkát adna, a szupergép mindössze 15 má­sodperc alatt végzi el. Az Intel és az amerikai energiaügy kö­vetkező tervének megvalósítása is elérhető közelségbe került: hamarosan megépül az a gép, amelybe több mint 9 ezer Pen­tium Pro processzor kerül majd, és 1,4 teraflopnyi, azaz 1,4 ezermilliárd elemi műveletet Nem fenyegeti a hagyományos személyi számítógép, a PC létét az új rendszerű hálózati kom­puter — szögezte le Bill Gates, a Microsoft alapító elnöke. Miért vetődött fel ez a kérdés? Azért, mert a világ legnagyobb komputervásárán, a Comdexen már érezhető volt a jutányos áron elérhető hálózati számítógépek (NC), illetve az Intel-kompatibi- lis chipekkel, Microsoft (Win­dows-) programokkal működő PC-k közötti verseny. Az olyan lesz képes egyetlen másodperc alatt elvégezni. És ahogy mon­dani szokták: a határ a csillagos ég. A számítástechnikában mindenképpen. Az amerikai kormány által finanszírozott 10 éves programban 100 teraflo- pos szuperszámítógép létreho­zása a cél. Érdekes egyébként az is, hogy miért olyan fontosak ezek a nagytudású számítógé­cégek, mint a Sun Microsystems, az Oracle, a Netscape és az IBM abban reménykednek, hogy NC- ikkel megtörik az Intel és a Mic­rosoft jelenlegi egyeduralmát. A hálózati számítógépeket kínálók azzal érvelnek, hogy a nagy cé­gek hatalmas pénzeket takarít­hatnak meg a könnyen kezelhető és olcsónak tetsző NC-k révén — a hagyományos, Windows- alapú személyi számítógépekkel szemben. A szédületes gyorsa­sággal fejlesztett új, különösen nagy teljesítményű mikrochi­pek az amerikai kormány szá­mára? Miután Clinton elnök aláírta a totális atomcsend egyezményt, amely még kísér­leti célokból sem engedi meg a nukleáris kísérleteket, ezekkel a nagyteljesítményű szuperszá­mítógépekkel fogják „leját­szani”, szimulálni a jövőbeni kísérleti robbantásokat. Ferenczy Europress peknek, mint például az Intel Pentium Proja, valamint a me­móriaelemek (RAM-ok) folya­matos és erőteljes árcsökkenésé­nek köszönhetően mind többen vásárolhatják meg a csaknem mindentudó extra számítógép­csodákat. Fantasztikus előrelé­pésnek számít az amerikai US Robotics cégnél kifejlesztett, 56 ezer bit/másodperc teljesítmény modem, amellyel akár hagyo­mányos telefonvonalakon is szé­dületes átviteli sebesség érhető el. FEB Megvalósulhat, a szupravezetés A szupravezetés régi áb­rándja a fizikusoknak. Az abszolút nulla fok közelé­ben (mínusz 273 Celsius- fokon) az anyagok elvesz­tik elektromos ellenállá­sukat, és így képesek a vil­lamos áram veszteség nél­küli továbbítására. Ennek elméleti lehetőségét már 1911-ben ismerték a fi­zikusok. Bizonyos gyakorlati eredmények természetesen születtek azóta. Legutóbb 1986-ban bolydult meg a tu­dományos világ, amikor be­jelentették, hogy sikerült „magas hőmérsékleten” is megvalósítani a szupraveze­tést, bizonyos speciális, ke- rámiaszerű ötvözetekkel. Sajnos, ez a magas hőmér­séklet még mindig mínusz 180 fok közelében van, s ez bizony rettenetesen alacsony: rengetegbe kerül, ilyen ala­csony hőmérsékletre lehűteni az anyagokat. Pedig a távla­tok szinte beláthatatlanok. Az energiaveszteség nélküli áramellátás önmagában fel­mérhetetlen megtakarításo­kat jelentene, de a példa arra is jó, hogy megvilágítsa: a több ezer kilométer hosszú távvezetékeket lehetetlenül drága lenne ilyen alacsony hőmérsékletre lehűteni, és ezt a hőfokot állandósítani. Ezért keltett tudományos kö­rökben roppant nagy érdek­lődést a legfrissebb hír, amely szerint francia kuta­tóknak a lyoni Alkalmazott Tudományok Nemzeti Inté­zetében sikerült olyan ötvö­zetet előállítaniuk, amely már szobahőmérsékleten szupravezető tulajdonságúak. Jönnek a hálózati extrakomputerek Az álmok valóra válnak a Peugeot hétvégén, március 8-9-én A Peugeot 306-nak stílusa van. Méghozzá többfajta stílusa. Az szépsége, a Mcír/ve kényelme, a Őrb-b-tfi praktikuma mind-mind az ingyenes kiegészítőknek köszönhető. De vajon melyik autóhoz melyik extra tartozik? Párosítsa össze az extra csomagokat a 306-os új változátaival. Vágja ki a részvételi szelvényt, és dobja be a Peugeot márkakereskedésben, az erre kijelölt sorsolási dobozba a nyílt napokon. Amennyiben helyesen töltötte ki, és szerencséje van, akkor megnyerheti a 24 különleges £ francia parfüm egyikét. Vagy a fődíjat, egy igazi nőnapi ajándékot: Öné lehet egy Peugeot 306-os egy hétvégére és g 100.000 Ft-ért azt kíván mellé, amit csak akar. A Peugeot hétvégén mindezen felül megtekintheti a Peugeot új modelljét, a 406 Break-et, mely nemcsak franciás q kényelmet és eleganciát nyújt, de hatalmas csomagterébe bármi belefér. 3 A hölgyeknek pedig alkalomhoz illően egy apró nőnapi ajándékkal is kedveskedünk. Vezetni mindig élvezet Balatonboglár: B&M Mérnöki Kft. Klapka u. 17. T.: 85/353-521, Kaposvár: KAMPF és Tsa Kft. Toponári út 2/b. T.: 82/424-850 PEUGEOT ß&ZtfffeCk á-ZE^irmy • kormány alól vezérelhető.- harmadik féklámpás hátsó spoiler • könnyúfémfelnl • küdfényszóró • kerékpartartő • sfléctartö • tetőcsomagtartó • vonóhorog ■ rádiómagnó ■ riasztó Cím: ..................................... r ádiómagnó • rádiótavirányftós riasztó • kódfényszóró Telefon: ................................ A választás lehetősége. 82/311-506 ...és Öné a legolvasottabb hirdetés Somogy megyében! MŰANYAGIPARI, KERESKEDELMI T pz V no ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT 7 C 4002 DEBRECEN-APAFA Tel.: 06-60/482-100, 52/315-929 TERMELŐTŐL TERMELŐI ÁRON Kínáljuk az alábbi termékeket:- PP minőségi báíakötőző zsineg 185 Ft/kg-tól- KPE gáz,- és víz- nyomócsöveket 252 Ft/kg- PVC védő-lefolyó- és csatornacsöveket típustól függően- PVC dréncsövek 175 Ft/kg-tól 280 Ft/kg- LPE dréncsövek 250 Ft/kg- LPE duplafalu lefolyócsövek- PE zsákok 210 Ft/kg 125 Ft/kg valamint egyéb minőségi árukat. Áraink Áfát nem tartalmaznak! KÉRJÜK KERESSEN BENNÜNKET! DAEWOO KAPOSVÁR ^ Megint valami új a DAEWOO-tól TICO O 1 099 000 Ft-tól .......................... N EXIA O 1 758 000 Ft-tól Hasznait gépjármüvét ESPERO O 2 388 000 Ft-tól beszámítjuk! Továbbra is kamatmentes részletfizetés már 50% kezdő részlettől +1 év ingyen CASCO NE FELEDJE! ma nálunk készpénzért olcsóbban juthat új autójához mint 1996-ban! 6,6 tonna össztömegű tehergépkocsi alvázak 2 575 000 Ft+áfa-tól _ Alumínium platók 335 000 Ft+áfa-tól g Új műszaki tartalom+új minőség=AVIA DAEWOO AUTÓ KAPOSVÁR KAPOSVÁR, Füredi u. 180. Tel./fax: 82/314-115 Tel.: 82/416-111/235 Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Közigazgatási Igazgatóság Általános Igazgatási Irodája tájékoztatja Kaposvár város lakosságát, hogy a Magyar Honvédség alakulatai, 1997. március hónapban az alábbi napokon éleslövészetet hajtanak végre a sántosi lőtéren: 1997. március 10-én 07.00-17.00-ig( 11- én 08.00-17,00-ig, 12- én 07.00-1 7.00-ig, 13- án 07.00-17.00-ig, 19- én 08.00-17.00-ig, 20- án 08.00-1 7.00-ig. Lőtávolság: 1100 méterig. Fenti időpontokban a lőtéren és annak biztonsági területén belül illetéktelen személyek tartózkodása TILOS és ÉLETVESZÉLYES! (43754)

Next

/
Oldalképek
Tartalom