Somogyi Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-07 / 56. szám
1997. március 7., péntek SOMOGYI HÍRLAP SPORT 9 Röplabdás búcsú az alapszakasztól A hétvégén újabb kettős fordulóval folytatódik a röplabda NB I férfi Extraliga; a Balatel SE Kaposvár csapata ma kora este Kazincbarcikán vendégszerepei, két nap múlva, vasárnap 17 órakor pedig Kaposváron a Kecskeméti RC-vel játszik rangadót Utóbbi találkozó egyben az alapszakasz zárását is jelenti. — Szeretnénk kettős győzelemmel zárni az Extraliga alapszakaszát — mondta Demeter György, a Balatel SE Kaposvár vezetőedzője. — Matematikailag még bármi elképzelhető: ha úgy alakulnak az eredmények, lehetünk elsők, de a legrosszabb esetben akár negyedikek is. Reálisan nézve a dolgokat a második hellyel már elégedettek lennénk. — Mi újság a sérültekkel? — Lekopogom: úgy néz ki, hogy Hulmann Zsolt műtött keze végre elkezdett gyógyulni. Másik sérült játékosunk, Karmos Zoltán a többiekkel együtt készül(t). — A mai tervezett kezdőhatos? — Szeretném egy kicsit pihentetni Mészáros Pétert, mivel egy hét múlva lesz a Magyar Kupa döntője, ahol a címvédő Medikémia-Szeged lesz az ellenfelünk. Más helyen nem akarok változtatni a csapatban, így a Koch Róbert, Mészáros Dömötör, Viktor Scharaliev, Tomanóczy Tibor, Alexandr Jurukov, Takács Gábor alkotta kezdőhatost küldöm pályára. A cserepadon a már előbb említett Mészáros Péter mellett Zarka Péter, Porkoláb Tamás, Gelencsér Balázs, Karmos Zoltán és a fiatal Ács Tamás vár bevetésre készen. (Fenyő) így folytatják: 1. Bp. Vasas SC 2. Balatel SE Dunaferr SE 4. Kecskeméti RC 5. Nyíregyházi VSC 6. Bp. Csepel SC 7. Kazincbarcika 22 16 6 52-26 36 22 15 7 52-34 37 23 14 9 52-34 37 22 15 7 50-36 37 23 11 12 42-46 34 22 5 17 26-57 27 22 2 20 21-62 24 A mai párosítás: Kazincbarcikai VSE—Balatel SE Kaposvár Kecskeméti RC-Vasas SC Dunaferr SE-Csepel SC A vasárnapi (záró) párosítás: Balatel SE Kaposvár-Kecskeméti RC Csepel SC-Kazincbarclkai VSE Vasas SC-NyíregyházI VSC A 13. hely a célja a Kaposvári Női RC-nek Vasárnap nyitnak a hölgyek Nem igazán úgy sikerült a Kaposvári Női RC csapatának eddigi szereplése, mint ahogy azt szerették volna; az együttes a továbbiakban csak a 13-18. helyekért játszhat. — Mi vár(hat)juk a legkedvezőbb helyzetből a rájátszást. A csapatok ugyanis magukkal viszik az alapszakaszban elért összes eredményüket, s ehhez adódnak hozzá a rájátszásban szerzett pontok; ebben pedig messze mi vagyunk a legjobbak — mondta Geiger Andrásné, a Kaposvári Női RC ügyvivője. — A célunk így aligha lehet más, mint a 13. hely megszerzése. — Vasárnap 15 órakor hazai pályán a sereghajtó, győzelem nélkül álló Győri Dózsa ellen mutatkozik be a csapat. Kiket láthatunk a pályán? — A kezdőhatos adott: Magyar Lászlóné, Karmosné Herczeg Judit, Tuba Gabriella, Gelle Petra, Geiger Marianna és Nyina Boldareva. Utóbbi új poszton, centerként játszik majd. Nem ismeretlen egyébként számára ez a szerepkör, hiszen korábbi csapatában már játszott ezen a poszton. Mint ismeretes, másik légiósunktól, Okszana Szavvatejevától pedig elváltunk. A cserepadon három fiatal reménységünk, Tormási Orsolya, Ékes Eszter és Ékes Erika kap helyet — már ha megérkeznek időben... Ezen a hétvégén ugyanis Szegeden rendezik meg az országos ifjúsági kupa döntőjét, ahol mi is érdekeltek vagyunk, s a lányokra még vasárnap reggel 9 órakor is vár egy mérkőzés. Utána aztán villámgyorsan buszba ülnek, s irány Kaposvár. Bízunk benne, hogy időben megérkeznek... — Mikor láthatjuk újra a sérüléssel bajlódó játékosokat? — Az idei bajnoki szezonban már nem. A súlyos műtéten átesett Szíj Claudia és Vu- kov Gabriella játékára is várni kell még jó darabig. (Fenyő) Vasárnapi röplabdadélután a kaposvári városi sportcsarnokban Hétvége a sportpályákon Munkában a Viktor Scharaliev, Mészáros Dömötör kettős. A két kiváló játékos biztos pontja a Balatel SE Kaposvár férfi extraligás röplabdacsapatának fotó: kovács Tibor Röplabda NB 1, férfi Extraliga: Kazincbarcikai VSE-Balatel SE Kaposvár. Kazincbarcika, sportcsarnok, 16 óra. (Junior mérkőzés: 18 óra.) Kosárlabda NB II, férfi mérkőzések: Marlen-Gazdász-V árpalotai DSE. Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnoka, 19 óra. P V S K-Pécs várad-Marcali VSZSE. Pécsvárad, sportcsarnok, 19 óra. III. korcsoportos városi diákolimpiái fiú kosárlabdadöntő (négy csapat részvételével). Kaposvár, Toldi úti Általános Iskola és Gimnázium tornaterme. Mérkőzések — a harmadik helyért 15 órakor (Gyakorló Általános Iskola-Kodály Zoltán Általános Iskola); az első helyért 16.30 órakor (Táncsics Mihály Gimnázium-Berzsenyi Dániel Általános Iskola). Kézilabda II. korcsoportos megyei diákolimpiái fiú kézilabdadöntő (nyolc csapat részvételével). Marcali, városi sportcsarnok. Mérkőzések: 9 órától. Labdarúgás Nemzetközi előkészületi labdarúgó-mérkőzés: FC Wels-Magyaregres. Kaposvár, Arany úti sportcentrum, 16 óra. SZOMBAT Asztalitenisz NB I, női „A" csoport: Sta- tisztika-Metalloglobus II.-Ka- posplast. Budapest, Statisztika Marczibányi téri asztalitenisz- csarnoka, 11 óra. NB 1, férfi „B” csoport: Békési TE-Kaposplast. Békéscsaba, 11 óra. Teke NB 1 - (férfi): Inotai GYSC-Kaposvári Építők SC. Pétfürdő, 10 óra. Röplabda NB II (férfi): OSC-Tabi RC. Budapest, 11 óra. Kézilabda Lénia Kupa női felkészülési kézilabdatoma (hat csapat — a Cece KC, a Pécsi TASI, a Tamási SE, a BBSC, a Siófoki VSE és a Marcali VSZSE-Lénia — részvételével). Marcali, városi sportcsarnok. Csoportmérkőzések: 9 órától. Helyosztók: 15 órától. Eredményhirdetés: 18 órakor. Labdarúgás NB I: Siófoki Bányász-Pécsi MFC. Siófok, Bányász-stadion, 17 óra. V.: Csema L. (Kiss B., Gyarmati T.). NB Il-es ifjúsági bajnokság: Rákóczi-Kaposcukor FC-BKV Előre. Kaposvár, Cseri-pálya — „A” mérkőzés 11 órakor; „B" mérkőzés 13 órakor. (Játékvezetők: Révész, Pálfy, Tabi.) Megyei I osztályú bajnokság: Rákóczi-Kaposcukor FC II.- Kaposmérő-Babodplast. Ka- posmérő, 14.30 óra. (V.: Dávid.) Kispályás teremlabdarúgás I. (pénzdíjas) Táncsics-Ka- pos TV Kupa kispályás teremlabdarúgó-torna (12 csapat részvételével). Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnoka. Mérkőzések: 8 órától. VI Örökifjak Kupa nemzetközi kispályás teremlabdarúgó- torna (12 csapat részvételével). Kaszó. Csoportmérkőzések: 8 órától. Elődöntők: 15.30 órától. Döntőfk): 16.45 órától. Eredményhirdetés, díjkiosztó: 18.10 órákor. Természetjárás A Kaposvári Természetbarátok Turista Egyesületének nyílt nőnapi hóvirágtúrája. Gyülekezés: Kaposváron a távolsági autóbusz-pályaudvaron 7.30 órakor. Indulás: 7.45 órakor autóbusszal Hajmásra. Útvonal: Hajmás — Mésztufa hasadék — Kaposgyarmat — Rasztora — Tótfalusi erdő — Nádasdi erdő — Hangyásmál — Kaposvár, vasútállomás. Túratáv: 15 kilométer. Visszaérkezés: 16 órakor. Túravezető: Horváth György. VASÁRNAP Röplabda NB I, férfi Extraliga: Balatel SE Kaposvár-Kecskeméti RC. Kaposvár, városi sportcsarnok, 17 óra. (Junior mérkőzés: 19 óra.) NB I (női) — rájátszás a 13-18. helyekért: Kaposvári Női RC-Győn Dózsa. Kaposvár, városi sportcsarnok, 15 óra. Kézilabda NB I, női „B” csoportos mérkőzések: Fonyódi Petőfi SE-Ferenc- város II. Fonyód, városi sportcsarnok, 17.45 óra. (Ifjúsági mérkőzés: 16 óra.) Csurgó-Konzol-Esztergomi KSE. Csurgó, Eötvös József Általános Iskola tornacsarnoka, 14 óra. (Ifjúsági mérkőzés: 15.30 óra.) Asztalitenisz NB I, férfi „B” csoport: Ka- posplast-Nagykállói Trió DSE. Kaposvár, Kaposplast Arany úti asztalitenisz-csarnoka, 11 óra. — A május 3-ai utolsó fordulóból előrehozott mérkőzés. Sakk OB II-es sakk-csapatbajnokság: Kaposvári Móricz Zsigmond Művelődési Ház SE-Dunaújvá- rosi Sakk SE. Kaposvár, Edosz Művelődési Ház, 10.30 óra. Nagyatádi Művelődési Ház SK-Fehérvár SE. Nagyatád, művelődési ház, 10 óra. Dr. Túri Sándor megyei (ifjúsági és felnőtt) sakk-emlék- verseny. Várda, faluház. Verseny: 9 órától. Nevezés: a verseny előtt a helyszínen. Teke NB III: Kaposvári Közút- Strabag SE II.-Kaposvári Fáklya. Kaposvár, Közút-Strabag SE tekecsamoka, 9 óra. Labdarúgás NB II: BKV Előre-Rákóczi- Kaposcukor FC. Budapest, 14.30 óra. V.: Sóthy A. (Makai J., Tamássy P.). Megyei I. osztályú bajnokság (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési időpont 14.30 óra): Nagyatád-Barcs (Nagy B.) — kiemelten!, Kaposvári Gaz- dász-Balatonkeresztúr (Bóna), Kőröshegy-Fonyód (Simon), Szulok-Lábod (Pecsét), So- mogytamócai Satelit FC-Csurgó (Kovács J.), Juta-Balatonboglár (Tamás), Balatonföldvár-Lengyeltóti (Barna), Balatonszárszó-Nagyberki (Balogh M.). Előkészületi labdarúgó-mérkőzés: Marcali VSE-Somogy- vár. Marcali, 11 óra. HÉTFŐ Labdarúgás NB I-es tartalék-bajnokság: Siófoki Bányász-Pécsi MFC. Siófok, Bányász-stadion, 14.30 óra. V.: Kéri Á. (Kaibás D., Uszkay Gy.). A rájátszás programja Március 9., vasárnap (Kaposvár): Kaposvári Női RC-Győri Dózsa (15 óra) Március 16., vasárnap (Kaposvár): Kaposvári Női RC-Ángy alföldi DRC (11 óra) Március 29., szombat (Miskolc): Miskolci VSC-Kaposvári Női RC (14 óra) Április 6., vasárnap (Kaposvár): Kaposvári Női RC-Békéscsabai FDSE (14 óra) Április 13., vasárnap (Székesfehérvár): Székesfehérvári Radiant SC-Kaposvári Női RC (16 óra) Április 22., kedd (Győr): Győri Dózsa-Kaposvári Női RC (16 óra) Május 1., csütörtök (Budapest): Angyalföldi DRC-Kaposvári Női RC (16 óra) Május 3., szombat (Kaposvár): Kaposvári Női RC-Miskolci VSC (14 óra) Május 14., szerda (Békéscsaba): Békéscsabai FDSE-Kaposvári Női RC (17 óra) Május 16., péntek (Kaposvár): Kaposvári Női RC-Székesfehérvári Radiant SC (16 óra) \)v)\ raabkarcher /yf' csoport Elkezdődött a Raab Karcher NBI 1997-es tavaszi szezonja! Szurkoljon Ön is velünk! Jó szórakozást kíván a Raab Karcher csoport: a Raab Karcher Tüzép- építőanyagok, faanyagok, burkolólapok, szaniteráruk, a Raab Karcher Energieservice- hőmennyiség és víz mérése, szabályozása; költségmegosztás a Raab Karcher Biztonsági Szolgálat- személyi biztonsági szolgáltatások, biztonságtechnika a Raab Karcher Benzinkúttechnika- a benzinkútakhoz szükséges műszaki szolgáltatások A Raab Karcher csoport és a Hivatásos Labdarúgó Liga, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetség között tavaly megkötött szponzorálási szerződés értelmében a szerződés a magyar labdarúgás utánpótlásának támogatását szolgálja.