Somogyi Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-01 / 51. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TÁJAK 1997. március 1., szombat Szentgyörgy csatornát épít Balatonszentgyörgy idei költségvetése 155 millió 514 ezer forint. A héten eh fogadott helyi rendelet szerint az önkormányzat 26 millió 882 ezer forintos saját bevétellel számolhat, amelyből 14 millió 400 ezer forintot fizetnek az állampolgárok helyi adók formájában. A képviselő-testület tavalyi határozata értelmében idén bevezette a kommunális adót és 1,2 százalékra emelte az iparűzési adót. A lakossági szemét- szállítás díját azonban az önkormányzat átvállalta. A helyi adók hatvan százalékát fordítják felhalmozásra, negyvenet működési kiadásokra. Összesen 45 miihó 710 ezer forintot költ a község beruházásra. Folytatják a lakossággal közös beruházásban tavaly megkezdett szennyvízcsatorna építését, amelyhez állami támogatást is nyert a község sikeres pályázatával. Az önkormányzatnak 80 alkalmazottja van. A köz- tisztviselők illetményalapját felemelte 23 400 forintra. A Tikossal közösen fenntartott körjegyzőség kiadásainak 92 százalékát Balatonszentgyörgy állja. Nagy Lajos szentgyörgyi polgármestert felhatalmazta a képviselő- testület, hogy 500 ezer forint erejéig átcsoportosíthat forintokat a jóváhagyott költségvetésen belül. G. M. Ingyenstrand és parkoló A balatonföldvári képviselők úgy döntöttek, hogy az idén nem kell fizetni a város strandjait. Nyolcmillió forintot költenek a fürdők korszerűsítésére. A parkolók már hat éve ingyenesek. Az épületek bérbe adásától várják a költségcsökkenést. Az átalakított kripta villában kap helyet a helytörténeti múzeum ✓ Ébren tartott emlékek Dr. Szűcs Imre fonyódi polgárnak vallja magát, de jó ismerője a Dunántúl meghatározó régióinak, hiszen munkája odakötötte Győrhöz és Pécshez is. Agrárgépészmémök, az üzemtan egyetemi doktora, felsőfokú beruházó. Az Észak-Somogyi Tsz Szövetség műszaki főmunkatársa volt Fonyódon, majd a szervezet átalakítása után a megyei szövetségre ingázott másfél évtizeden át Kaposvárra. Az IKR agrárszervezési rendszer meghonosításának kovásza volt, s tán nem véletlen, hogy a székhelye Balato- nújlakra került. Évente 300-700 milliós beruházást irányított, az agrárfejlesztés legszebb éveinek részese volt. Amikor idáig eljutunk, megtorpanunk egy pillanatra: ildomos manapság a nagyüzemi fejlesztésről disku- rálni? Aztán egyetértünk abban, hogy a világ más tájain ma ez az agrárfejlődés iránya. Miért fájna a fejünk miatta? Az asztalán japán-magyar szótár. Három hete forgatja. Féltett kincs, mert nehezen lehet hozzájutni idehaza. Persze furcsa lenne, ha éppen Fonyódon nem találnánk. Dr. Szűcs Imre alapította tavaly a japánmagyar baráti társaság városi klubját, amelynek titkára lett. S máris a témánál vagyunk. Úgy ismertem meg őt, mint aki mindig a. lényeges történések mögött van. Ott van a háttérben, de nélküle nem mennének a dolgok, ebben biztos vagyok. Értékelik ezt azok is, akik együtt dolgoznak vele. Tisztelik kitarDr. Szűcs Imre fotó: kovács tásáért, még a türelmetlenségéért is. Tiltakozik amikor összekapcsolom szakmai felkészültségét a Fácános nagyszerű felújításával. Vallja, hogy a Városvédő Egyesület - amelynek szintén titkára - odaadó tagságának sikere a palánkvár újra életre keltése. Mégsem tud meggyőzni. Nem hihetem, hogy tagtársai ne éltek volna beruházói ismereteivel. — 1968-ban megbűvölt a fonyódi valóság. Felvetettem, nem lehetne egyesíteni ezért az erőnket? Nem vették komolyan. 1990-ben mentem nyugdíjba, akkor kezdtem a városvédő egyesületben. Tenni akartam, mert Fonyódért megéri. Amikor egy év múlva a Fácános felújítását elkezdtük, meg kellett fogalmazni, hogyan foglalkozik az egyesület a város múltjával, jelenével, jövőjével. Hiszen komoly történelme van és megőrzésre méltó természeti megjelenése. Örülök, hogy döntött az önkormányzat és a Kripta villát közcélokra akaiják átalakítani, lesz hol berendezni a helytörténeti múzeumot. Ha kinéz az ablakán, olyan emlékek veszik körül, amelyeket ébren akar tartani. Itt lakott a közelben Szinnyei Merse Pál, ide járt Szabó Éőrinc. A Palánkvár első felújításán túljutott az egyesület. Történelmi tett, hogy milyen kevés pénzből képesek voltak eredeti szépségét feleleveníteni. Ma már a vendégváró kultúra nélkülözhetetlen része. Az elmúlt nyáron a japán nagykövet a fonyódiak- kal együtt élvezte a törökverő vitézek várjátékát. Annyira megfogta őt is a város hagyománytisztelete, hogy kezdeményezésére, illetve közreműködésével szinte hetente érkeznek a Balaton partra honfitársai, akiket éppúgy magával ragad Fonyód. Kulturális központot, vagy akár ipart képzelnek ide. S keresik hazájukban azt a települést, amely partnere lehetne. Tényékké váltak dr. Szűcs Imre könyvtárnyi gyűjteményében őrzött álmai. A magyar történelem eseményeit ugyanolyan buzgalommal kutatta mindig, mint ahogy a japán kultúrában elmélyedt. Hogy mindez összekapcsolódhatott szeretett városában, abban tevékeny részt vállalt. G. M. Készül a legszebb A siófoki Beuty farmon készül föl a Miss Universe Hungary győztese Kecán Ildikó, a dél-amerikai világszépségversenyre. A szépségszalonban Béres Beatrix sminkes és Lacza Virág fodrász készíti Magyarország szépének a frizurákat, sminkeket fotó: kasza József Magnummal a Magyar Tengerben 230 hektáron a sörárpa vetését készítik elő a talajt, további száz hektárt pedig fejtrágyáznak a Zamárdi Magyar Tenger Termelőszövetkezetben. A talajelőkészítésen nagy teljesítményű Magnum típusú géppel dolgoznak. Az ősz folyamán 300 hektáron vetettek búzát, ennek teleltetésével elégedettek. Az 50 hektáros szőlőültetvényüket 15 dolgozójuk nyújtott műszakban metszi. A munkálatokkal 10 napon belül végeznek. Fonyódi panasz a felszámolás miatt A Fonyódi Építőipari Szövetkezet felszámolási eljárása miatt tett panaszt az illetékes bíróságon a fonyódi képviselő-testület. Az önkormányzat ugyanis hiába pályázott a szövetkezeti ingatlan megvételére, azt a fonyódi székhelyű Torony Kft nyerte el. S a város elővételi jogát is figyelmen kívül hagyták. A testület e heti ülésén ismét szóba került a felszámolási eljárás, de más előjellel: a városatyák azt feszegették, feltételezhető, hogy a hivatal mulasztása miatt esett el a kedvező vételi lehetőségtől az önkormányzat. Zádori János, aki ugyan bejelentette érintettségét az ügyben eljárást kezdeményezett a jegyzőnél polgármesteri hivatal intézkedéseit illetően. Márciusban kerül ismét napirendre az elmaradt adás-vétel. Újra filmet forgat a Sió Televízió Az idén tavasszal második filmjét kezti el forgatni a Sió Tv, Útvesztő címmel. A főleg fiatalokhoz szóló, drogellenes játékfilm producere Strausz Eva, a rendező-operatőr pedig Móczár István. A film zenéjét a siófoki Tracy együttes készíti. Képünkön a film főszereplői. fotó: kasza József Szolfézsverseny negyvenöt résztvevővel Hét somogyi városból 45 diák vetélkedett a balatonföldvári Bajor Gizi Közösségi Házban megrendezett megyei szolfézsversenyen. A másodikosok közül Hudi Zoltán kaposvári tanuló, tanára Kutiné Majnay Judit, a harmadikosok közül Léhmann Zsófia siófoki tanuló, tanára Csizmadia Mária, a negyedikesek közül Papp Viktória kaposvári tanuló, tanára Hudiné Jovánczai Ágnes, az ötödikesek közül Beleznai Katalin nagyatádi tanuló, tanára Balajthy Cecilia, és a hatodikosok közül Rák Dóra balatonföldvári tanuló, tanára Ráduj Irén lett az első. Ságvári diák jelmezben a télbúcsúztatón A már hagyományos farsangi mulatságon 120 általános iskolai kisdiák öltözött jelmezbe Ságváron. A művelődési házat a jókedv és a vidámság töltötte be, a színes, mókás jelentek mosolyt csaltak a közönség arcára. Az álarcosok lufit és szaloncukrot kaptak. Az ötletes jelmezek felvonulása után tombolával, tánccal búcsúztatták a farsangolók a telet. Utazás a Barokk világában Siófokon A siófoki kulturális központ tavaly három előadásból álló komolyzenei hangversenysorozatot indított. Az idén újabb hangversenyek szervezésére vállalkoztak a kultúráért felelős szakemberek. Idén elsőként a Budapesti 10 fős Szerenád kamarazenekar lépett színapdra. A szép számú közönség vastapssal jutalmazta az előadókat. Hegedűn, gordonkán és brácsán felcsendültek Bach, Purcell, Telemann és Vivaldi híres dallamai. A legnagyobb elismerést Trejer István kapta: hegedűn Vivalditól a Tél 2. és 3. tételét szólaltatta meg. Az ordacsehi óvodások jó képességűek Új nevelési program Az ordacsehi alsófokú oktatási központban a következő tanévtől a nyelvi-irodalmi-kommu- nikációs programot, amely Zsolnai módszer néven ismert, vezetik be az oktató-nevelő munkában. Mint Lőczi Zoltán igazgató elmondta, körültekintően készítik elő a tanévet. A pedagógus kollégák csoportja felmérte az óvodás gyermekek képesség és tudásszintjét. Arra a következtetésre jutottak, hogy a leendő kisdiákok alkalmasak a nagyobb terhelésre. A szülői értekezleten kedvezően fogadták a tantervi programot. Az ordacsehiben vállalt nyelvi-irodalmi-kommuniká- ciós módszert 1986-ban vezették be egyes iskolák alsó tagozatán, de a beindítását 15 éves kísérleti és kutató munka előzte meg dr. Zsolnai József főiskolai tanár, tudományos kutató vezetésével. Módszerének alapértéke, hogy személyre szabott eljárásaival minden épértelmű gyereket el lehet juttatni vele az általános iskola eredményes befejezéséhez. A tehetséges gyerekekkel való törődést ugyanolyan fontosnak ítéli, mint a hátrányos helyzetűek gondozását, ezért a tanulókat képességeiknek megfelelően terheli, differenciált tanulás-szervezéssel. A mindig újat kereső szolgáltató szellemű ordacsehi iskolában ezzel szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy a szomszédos városokban továbbtanuló diákjaik sikeresen Vehessék az akadályokat. G. M. A körjegyzőségi hivatalban jól képzett szakemberek dolgoznak Földvár többet vállal A tavalyi próbaidő után idén a szóládi önkormányzat is csatlakozott a balatonföldvári körjegyzőséghez úgy, hogy a faluban is fogadja az ügyfeleket egy munkatárs. így a körjegyzőség ma már Balatonföldvárral, Kerekivei, Bálványossal és Pusztaszemessel együtt öt település államigazgatási és önkormányzati ügyeit intézi. Ebben az évben 36 millió 911 ezer forint a költségvetése. A települések állandó lakosonként 5100 forintos hozzájárulást fizetnek, ami az 1994-es árszinten kalkulált Összeg. Négy falu összesen 2364 lakossal 12 millió forinttal egészíti ki a körjegyzőség költségvetését, a nagyobb teher a 2306 lelkes Balatonföldváré. Az önkormányzat számára viszont érték, hogy a körjegyzőség hivatalában szakszerűbb szervezetet tudott kialakítani. A 25 dolgozóból 10 rendelkezik felsőfokú végzettséggel. Berkes László Földvár polgármestere elmondta, hogy a környező települések önként vállalják az együttműködést, amelynek a város önkormányzata alapvetően híve. Bár oktatási megállapodásuk csak Kerekivei van, kilenc településről járnak a földvári általános iskolába gyerekek. Jók a tapasztalatok a tavaly szervezett központi orvosi ügyeletnél is, amelyet 12 önkormányzat működtet közösen. A 9,5 milliós költségvetéséből Földvár többet vállal. — Jó lenne együttműködni az idegenforgalom, a közbiztonság, a településtisztaság vagy a hulladékhasznosítás területén is - mondta Berkes László mert jól kiegészítenénk egymást. Ä szép tájak, a jó borok, gyümölcsösök révén kiváló kínálatot nyújtanánk a turizmusnak. Nagyon elkelne például egy golfpálya is a város környékén. G. M. Új műszerek a kórháznak 14 millió forintért vásárolt új műszereket a siófoki kórház. Á dolgozók ezt munkabérük egy részével segítették. Az intenzív osztály és a vele közösen működő aneszteziológiai szolgálat (amely a műtétek előtti altatást és érzéstelenítést látja el) egy altatógépet és két aneszteziológiai monitort kapott. Az utóbbiak segítségével a kórház történetében először tudják a vérnyomást az artériába juttatott katéteren át gyorsan és pontosan mérni. Lehetővé vált a betegek műtét közbeni testhőmérsékletének mérésére a testfelületen és a testben. Az intenzív osztályon továbbra is gondot okoz, hogy kevés a lélegeztető gép, a speciális gyógyszeradagoló pumpa, és a nővér. C. A.