Somogyi Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-04 / 53. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TAJAK 1997. március 4., kedd Bedegkércsak Tengődre vár A bedegkéri képviselő-tes­tület foglalkozik a kör­jegyzőség alakításának gondolatával - mondta Agyik Lajos polgármester. A legutóbbi ülésen is fel­ajánlottuk Skerlecz László jegyzőnek: tájékoztassa a tengődi testületet, hogy tárgyalnánk velük a kör­jegyzőség létrehozásáról. . - Az állami támogatás egyre kevesebb - mondta Ágyik Lajos bedegkéri polgármes­ter ha a helyzet rákény- szerít, megtesszük a kör­jegyzőség létrehozásával kapcsolatos lépéseket. Sze­retnénk, ha a körjegyzőség központja nálunk lenne, de csak a tárgyalások dönthetik el, hogy végül is hol legyen. A körjegyzőség létreho­zása az idén már nem lehet­séges, a két önkormányzat megállapodása esetén is már fél évvel korábban be kell jelenteni ezt a megyei köz- igazgatási hivatalnak.- A bedegkéri önkor­mányzatunk idei költségve­tését már elfogadtuk, tehát legkorábban jövőre, január 1-jétől működhetne a kör­jegyzőség. Ha a két település képviselő-testülete úgy dönt, akkor azt június végéig be kell jelenteni. Az intézmé­nyeink fenntartása minden évben nehezebb, kevesebb az iskolás gyerek is. Egy esetleges iskolafenntartó tár­sulás létrehozását is fontol­gatjuk. Ha a két falu képviselő- testületének sikerülne meg­egyezni, Agyik Lajos szerint biztosabb lenne az iskolai oktatás is. Iskolabusszal szál­líthatnák a gyerekek egy csoportját Tengődre, illetve Bedegkérre. így nagyobb létszámú osztályok lenné­nek, de az utazás gondjait le­számítva emelhetnék a kép­zés színvonalát. Bedegkéren a körjegyzőség létrehozására más település egyelőre nem került szóba. (Krutek) Kútba esett körjegyzőség, költségvetés és az elvetett javaslat Elbocsátások Nágocson Visszalépett a zicsi képviselő-testület: mégsem alakít körjegyző­séget Nágoccsal. A döntésről már értesítették a nágocsi polgár- mesteri hivatalt is. Zics ugyanis korábban fölajánlotta a körjegy­zőség alapítását, úgy, hogy a körjegyzőség Zicsben működne. Nágocson a képviselők most úgy vélekednek: más község­gel, például Andoccsal sem zár­ják ki a körjegyzőség megalakí­tását. Bajkó László nágocsi jegyző elmondta: a nágocsi és a zicsi képviselők együttes ülé­sén a két önkormányzat intéz­ményfenntartó társulást hozott létre a nágocsi általános iskola és óvoda működtetésére. Elfo­gadták az iskola költségvetését is, hogy beépíthessék az ön­kormányzati költségvetési ren­deletbe. A nágocsi képviselők döntöt­tek arról is, hogy az önkor­mányzat szeptembertől két pe­dagógust elbocsát, illetve a megszűnő napközis pedagógusi állást nem fogják betölteni. Ugyancsak csökkentik a pol­gármesteri hivatal dolgozóinak létszámát, itt is két személy munkaviszonyát szüntetik meg. — Ez utóbbi döntés követ­kezménye, hogy a hivatalban gondok lesznek — mondta Bajkó László jegyző. — A munkatársakat és a munkát nem lehet úgy elosztani, hogy összeférhetetlenség ne alakul­jon ki. Ezzel veszélybe került a reorganizációs program, ugyanis a gyereklétszám csök­kenésével további pedagógus­elbocsátás is várható. A képviselők ugyanis eluta­sították azt a javaslatot, hogy most legyen nagyobb arányú elbocsátás az iskolánál, és a megtakarítás ötven százalékát fektessék majd a? oktatás fej­lesztésére. (Krutek) Gondok között a gazda; félszáz tehén a torvaji dombokon Kényszerpályán szakértelemmel A friss házitejnél nincs jobb - állítja Tikkel Imre fotó: kovács Villanypásztor védi a tehene­ket és borjakat a torvaji dombokon. Tikkel Imre ta­nyáját járjuk. A gazda szerint tisztességes ár és piaci viszo­nyok kellenének, hogy nor­mális üzleti kapcsolatok ala­kuljanak ki. Állítja: a magyar mezőgazdaságot nem támo­gatni, hanem segíteni kell; hagyni a gazdákat dolgozni, boldogulni... — Nyolc éve kezdtem, kis­termelőként. Előtte a tabi Béke tsz-ben dolgoztam. A felesé­gem munkaviszonya megszűnt a Videotonnál, elhatároztuk, hogy állattartással foglalko­zunk. A szüleim is parasztem­berek voltak, és állatot tartot­tak. Én csak a hagyományokat ápolom. A kistermeléssel kény­szerpályára kerültünk: a gépi beruházásokhoz hiteleket vet­tünk fel. Az induláshoz 300 ezer forint újrakezdési hitelt, majd további 1,8 millió forint kölcsönt. Az állatállomány fo­kozatosan fejlődött. Amikor néhány éve a gazdák felszámol­ták a tehénállományt, én növel­tem, hogy gazdaságos legyen a tartás, a tejtermelés. A tamási Dámtej kft-vel van termelési szerződésem, ők viszik el a te­jet, naponta 300 litert. A kez­déskor csak négy tehenünk volt, ma már 24 adja a tejet. Há­rom vemhes üsző, egy fedező bika, illetve 23 borjú az állo­mány. A tejet eladni most sem egyszerű: a 3,8-4,0 százalékos zsírtartalmúért 18 és 33 forint között fizetnek. A boltban a le­fölözött tejért pedig 75-80 fo­rintot kémek... Most annak is örülünk, hogy elviszik a jó mi­nőségű tejet. A túlélésre kon­centrálunk, s arra, hogy megél­jünk a jég hátán is. Azt vallom, hogy aki már megízlelte a gaz­dálkodást, az ne adja föl. Ám aki ezután kíván vállalkozni, az jól gondolja meg: mostanában farkastörvények uralkodnak, mindenki csak a pénzt hajtja, a problémák megoldásához rit­kán kapunk segítséget. A kü­lönféle szorítások (adó, tb, egyéb) pedig csaknem teljesen ellehetetlenítik a falusi gazdál­kodókat. Tikkel Imre a feleségével harminc hektáron gazdálkodik; a szabadban 51 szarvasmarhát tart. Valamennyi holstein-fríz. Az állatokat télen-nyáron a ház mögötti domboldalon tartják. Krutek József John Deere, Valmet traktorok­kal, pótkocsis szerelvénnyel mintegy ötven gazda tüntetett tegnap Som és Daránypuszta között, a daránypusztai elágazó­nál. Ott vQlt Barkóczy Gellért or­szággyűlési képviselő (FKGP) is. „Itt a helyem a földijeim kö­zött” - mondta az FKGP megyei elnöke a félpályás útelzárásnál. A forgalmat 31 géppel lassí­tották a Kányából, Tengődről, Zaláról, Tabról, Bábonymegyer- ről, Torvajról, Somból, Ságvár- ról és Iregszemcséről jöttek. Azt hangoztatták: azért tüntetnek, hogy csökkenjenek az adóter­hek, a termelők kapjanak na­gyobb állami támogatást. Lakos János, a tüntetés szervezője sze­rint sok termelő él a létminimu­mon, és hátrányban van a szö­vetkezetekkel szemben. Délután elfogadták azt a petíciót, ame­lyet a Földtulajdonosok Orszá­gos Érdekvédelmi Egyesületé­nek a küldöttei hoztak a hely­színre. Ez kifejti: a mezőgazda- sági vállalkozók, a földtulajdo­nosok és a demonstrációt támo­gató érdekképviselet forgalom- korlátozással hívják fel a fi­gyelmet a kormány mezőgazda­ságot ellehetetlenítő politikájára. A tüntetés délután öt órakor ért véget. (Krutek) Somogyegres évi nyolc és fél millió forintja A somogyegresi önkormányzat 8,5 millió forint bevétellel, va­lamint kiadással készítette el idei költségvetési tervét. Fejlesz­tésre, felújításra nem futja a falunak. Mivel a faluban nincsenek intézmények, az önkormányzat költségvetése hiánnyal sem számolt. Az év közi árváltozások miatt azonban valószínű, hogy módosítani kell a somogymeggyesi költségvetést. Már iparűzési adót is kivetettek Tengődön Március 1-jével bevezette a vállalkozók iparűzési adóját a ten­gődi önkormányzat is - a múlt hónapban döntött így a képvi­selő-testület. Erre az adóalap egy százalékát kell fizetni. A me­zőgazdasági vállalkozók és a lakossági szolgáltatást végző kis­iparosok azonban kedvezményt kapnak. Tengődön több mint tíz vállalkozás működik, s tőlük az önkormányzat erre az évre mintegy 300 ezer forint iparűzési adóra számít. A helyi döntés­hozók - figyelembe véve a lakosság összetételét és a szociális helyzetét - elvetette a lakossági kommunális adó bevezetését. Rendszeresen szállítják Zicsből is a szemetet A nágocsi jegyző megkereste a tabi gameszt, hogy vállalja a háztartási szemét elszállítását Andocsról, Nágocsról, Zicsből és Miklósiból. Október 15-e és április 15-e között kéthetente, nya­ranta pedig hetente végeznék a szemétgyűjtést, amely összesen 1090 háztartást érintene. A tabi képviselő-testület egyetértett azzal, hogy a gamesz bérmunkában elvégezze a négy település szemetének elszállítását, viszont az volt a feltétele, hogy ez a hulladék a tabi telepre nem szállítható. A négy falu szemetének elhelyezéséről a helyi önkormányzatoknak kell gondoskodni. Nőtt a lopások száma Kányán és környékén Kányában nőtt a lopások száma; ezért valamennyi családhoz levelet küldött a községi polgármesteri hivatal. Árra kérték a lakosokat, hogy figyeljék az ismeretlen, gyanús gépjárművek mozgását, illetve írják föl rendszámukat, hogy szükség esetén ezzel is segíthessék a rendőrség munkáját. Az együttműködés­től azt várják a falu vezetői, hogy így eredményesebb lesz a fel­derítés, és csökken majd a lopások száma Kánya környékén. Csontritkulás-szűrést tartottak Bedegkéren Csontritkulás-vizsgálatot végzett Bedegkéren dr. Fülöp Zoltán siófoki szakorvos. Csaknem félszázan - negyven és hatvanöt év közöttiek - vettek részt ezen. A vizsgálat személyenként ötszáz forintba került, mivel az önkormányzat 26 ezer, a helyi mező- gazdasági szövetkezet pedig 20 ezer forinttal támogatta elvég­zését. Az orvos három-négy lakosnál állapított meg előrehala­dott csontritkulást, öt-hatnál pedig ennek kezdődő folyamatát. Megkezdték a kaptárak sorozatgyártását Megkezdték az NB-24-es keretes méhkaptárak gyártását a Le­vendula bt tabi üzemében, s február végéig több mint ötven da­rabot készítettek. Emellett rakodókaptár-elemeket, fiókokat és keretléceket is készítettek. Másfél hónap alatt 700 ezer forint ér­tékű terméket gyártottak. Erre a hónapra már több mint egymil­lió forint értékű megrendelést kapott a betéti társaság. Képün­kön: Nagy József kaptárt állít össze fotó: kovács tibor Százötven család igénye, ráfizetéses földek Segítség Somogyacsán Szakály Ferenc a szorosadi Koppányvölgye Mezőgazda- sági Szövetkezet egyik ház­táji iizemágvezetője; hozzá tartozik Somogyacsa, Ge­rezd- és Bonnyapuszta zárt­kerti és a házak körüli földek művelésének megszervezése.- A szántást és a talaj előké­szítést sokan igénylik, és a ve­tést is - mondta Szakály Fe­renc. - Amikor annak van ideje, a termény betakarításá­nak irányítását is végzem, ez teszi ki a munkám zömét. Nagy figyelmet, szervezést kíván ez; többnyire idős em­bereknek végzünk szolgálta­tást, és befolyásolja az időjá­rás, a gépek állapota is. Az utóbbi időben egyre ne­hezebb feladat ez - tudtuk meg. Idősebb a lakosság, amely már nem tud dolgozni, és csökkent a gépállomány is. Az a szerencse, hogy ma már többen rendelkeznek kisebb mezőgazdasági gépekkel a falvakban, akik leveszik a szö­vetkezet válláról ezt a gondot.- Mintegy 150 család há­romszáz holdnyi földjének a megmunkálásáért, a termé­nyek betakarításáért felelek - mondta Szakály Ferenc. - A zártkerti földek azonban ma már kevésbé termelik meg a ráfordítási költséget, magas az üzemanyag és a vetőmag ára, így egyre több a parlagon ha­gyott föld. K. J. Két lóval a lullai határban Három hektáron gazdálkodom; szükség van Hajnal és Csinos, a két hidegvérű ló munkájára - mondta Balassa József, Lulla határában. A trágyát hordta ki a földre. Egyre nehezebb a megélhe­tés - panaszolta a rokkant- nyugdíjas férfi; a feleségét is ötven százalékra rokkantosítot­ták le. Öt gyermeke és hat uno­kája van. Ä családban hármó­juknak van bevétele, ez mind­össze havi 18 ezer forint.- Ahogy az időjárás engedi, megfogasolom az őszi vetésű gabonát. Aztán jönnek az egyéb paraszti munkák. Csak bírjuk egészséggel! Itt ez a csikó, ezt is megtartom. Áprilisban pedig bővítem az állományt. Persze, mindent az dönt el, hogy mit engednek meg az anyagiak. Balassa József: - Ezek a lovak a segítőtársaim fotó: kovács Hajnal, a kanca hatéves, Csi- forint. Ezek a gazda legjobb se- nos pedig húszhónapos. A két gítőtársai. És Remény, a kis­iónak az ára mintegy 400 ezer csikó már nyolchónapos. K. J. Bábonymegyer igyekvő gazdái Növényvédelmi előadást tar­tottak a bábonymegyeri gaz­daköri egyesület szervezésé­ben; részt vettek ezen a far­mergazdák és a kistermelés­sel foglalkozók. Sztanó Ist­ván növényvédő szakmérnök ismertette az új növényvédő szereket, valamint a hozzá­juk kapcsolódó technológiák alkalmazását. Az előadásban részletesen kitért arra is: mit mikor és hol gazdaságos termelni, s milyen növény­védő szerek nélkülözhetetle­nek. Felhívta a gazdálkodók figyelmét a minőségi termé­kek előállítására, hiszen csak ezeknek van piaca. Az isme­retbővítő és tájékóztató elő­adás a résztvevők kérdéseire adott válaszokkal ért véget.

Next

/
Oldalképek
Tartalom