Somogyi Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-25 / 70. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP KÖZLEKEDÉS 1997. március 25., kedd __________________________A VOLÁNNÁL; KÖLES JÁNOS__________________________ A nyósülésben a szerpentinen — Horvátországból tartottunk hazafelé torlódott a kocsisor. Egy dzsip vezetője előzni kezdett; szembejött velem. A szemközti sávban végeláthatatlan sorban gurultak az autók, jobbról pedig szakadék tátongott. Amennyire lehetett félrehúzódtam; a dzsip épphogy elfért az út közepén. így is nekiment a visszapillantó tükrömnek, és súrolta a kocsit — mondta Köles János (48), a Magyar Autóklub megyei titkára. Fiatal kora óta vezet; 16 évesen motoros-, később hivatásos-jogosítványt szerzett. Ez utóbbi ajánlatos volt, hiszen a műszaki egyetem közlekedés mérnöki karán végzett. Első autósélménye: az oktató fejesvonalzóval ütött annak a tanulónak a kezére, aki vétett valamit. Köles János is kapott néhányszor a kezére, ha a Csepel teherautón nem váltott precízen. — Fura módszer volt, de hatékony — mondta. — Mindannyian jól megtanultunk vezetni. Ezt a tudását már egyetemistaként kamatoztatta: postának, pékségnek szállított árut, óránként húsz forintért. Később — társaival együtt — Zsigulikat hajtott, a csepeli szabadkikötőből egészen az egyik budapesti szervizig. Első autóját -, egy Trabantot — használtan vette, 20 ezer forintért. Mostanában kis Polskival jár. Munkahelyén Lada kombit használ, évente csaknem 50 ezer kilométert autózik. Gyakran utazik a fővárosba. Nemrégiben az M7-en történt vele emlékezetes eset: kis híján áthajtott egy autó a szemközti sávból. Vezetője feltehetőleg elaludt. Köles János alaposan meglepődött, de ezt megúszta. Akár csak a legutóbbi csúszást a télen. Kaposváron a Tallián Gyula utcába kanyarodott be Lada kombival, s a kocsi megperdült. Szerencsére egyetlen gyalogos vagy autó sem volt a közelében. A legemlékezetesebb élményben még a hetvenes években volt része. — Autóversenyző barátom, Késmárki Róbert vezetett, én az anyósülésben utaztam — mondta a lillafüredi edzésről. — 120-szal hajtott a szerpentinekkel tűzdelt úton, az utolsó pillanatban fékezett. Ügyesen tekerte a kormányt, mégis alig vártam, hogy kiszálljak a feltuningolt Trabantból. Azóta nem ültem versenykocsiba. Gyors autóba viszont beszált; kipróbált egy Volvót. Legalább 160-nal vezette. Utasként leggyorsabban 220-szal utazott, Ausztriában az autópályán -, amíg a rendőrök le nem intették. Ez a gyorsaság kétezer schillingbe került. Harsányi Miklós Köles János: Alig vártam, hogy kiszálljak a kocsiból fotó: király j. Béla Száguldó autók Somogybán Somogybán tegnapig 73 személyi sérüléssel járó baleset történt. Ez nyolccal több, mint egy évvel ezelőtt volt. Közútjainkon hat halálos baleset történt; 28 esetben volt súlyos, illetve 39 alkalommal könnyű sérülése a balesetesnek. A közúti tragédiák során hatan vesztették életüket. 31 személy súlyos, 61 utas pedig könnyebb sérülést szenvedett. Két alkalommal ittas volt a baleset okozója. A baleseti okok között továbbra is igen előkelő helyen áll a gyorshajtás. Tíz esetben a kanyarodás szabályait sértették meg. Ahol sok és ahol kevés az 50 Lakott területen az ötvenes tempó olykor még a legjám- borabb járművezetőt is felbosszantja. Az eldugott falvakban is ennyivel lehet közlekedni, jóllehet ott napközben alig van forgalom. Ez az oka, hogy olykor még a szabálytisztelő gépkocsivezetők is túllépik az 50 kilométeres sebességet. Ha szerencséjük, van megússzák a „száguldást”. Megyénkben egyes helyeken - például Balatonföldvár egyes területein, valamint Fonyód és Bala- tonfenyves között több ponton - hetven kilométerrel közlekedhetnek a személygépkocsik október és április közepe között. Nagy Nándor rendőr őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedési osztályának munkatársa elmondta: az állami közútkezelő kht jelöli ki az 1, 2 és 3 számjegyű utak esetében a forgalmi rendet. Az önkormányzatok csak a saját kezelésükben levő szakasz felett rendelkezhetnek. Endrédi János, a Somogy Megyei Állami Közútkezelő Kht osztályvezető főmérnöke azt mondta: a közeljövőben nem várható, hogy újabb somogyi településen engedélyezik a 70 kilométeres sebességet - lakott területen - a személygépkocsiknak. A rendőr őrnagy szerint célszerű lenne, ha legalább időbeli korlátozást vezetnének be egyes helyeken. így — legalább este tíztől hajnali négyig — 70-nel közlekedhetnek az autósok. Ez elősegíthetné, hogy az éjjel kiegyensúlyozottabb legyen a forgalom. A tapasztalat ugyanis azt mutatja: lakott területen a gyorshaj tók általában 60-70-nel hajtanak. H. M. Az inflációs növekedéshez képest... Rendkívül kedvező fizetési feltételek: 2000-ig kamatmentes | > részletfizetés • 0% kamat 50% előleg 1-4 évig terjedő részletfizetési lehetőség autóbérlési lehetőségek eégek és vállalkozók számára! a bérleti díjak AFA-tartalma visszaigényelhető. a következő modellekre érvényes: Cinquecento Ajtók szóma: 3 Ár: 1.195.000 Ft-tól Punto Ajtók szórna: 3/5 Ár: 1.595.000 Ft-tól Bravo Ajtók szórna: 3 Brava Ajtók száma: Marea Ajtók szórna: 4 w i. a um a c Marea Weekend Ajtók szórna: 5 Márkakereskedőinknél külön szaktanácsadó segíti abban, hogy az Ön számára legmegfelelőbb választás szülessen. Budai Autóház Kft., 74(X) Kaposvár, Vár u. 16., tel.: (82) 419 720,319 720, fax: (82) 311 142 Budai II* 8600 Siófok, Jegenyesor u. 4/d, tel.: (84) 323 722, fax: (84) 323 720 MOST NISSAN NISSAN Kaposvár Kft Kaposvár, Füredi u. 180. Tel.: 82/311-500 MINDEN RENDBEN (45448) MICRA AKCIÓ Háromajtós: 1 490 000 Ft-tól Ötajtós: 1 540 000 Ft-tól #iiai:w»o IIÜSVÉT$®fr Március 29-30. Szeretettel várunk minden családot, érdeklődőt, akik szívesen töltenének egy kellemes napot a húsvéti DAEWOO hétvégén! Érdekes ajándékokkal, változatos programokkal várjuk a látogatókat, akik közül egy megnyerheti a fődíjat: 2 személyes nyugat-európai utat Az alkalomhoz illően a minden típusú DAEWOO-hoz értékes meglepetések!! DAEWOO AUTÓ KAPOSVÁR Kaposvár, Füredi u. 180. Tel./fax: 82/314-115. Tel.: 82/416-111/235 (45419) JÁRMŰBÖRZE CSEPEL váltós női-férfi vagy kemping és Mountain Bike kerékpárt vennék. 85/361-096. (45301) AUTÓJÁT karambolosán, totálkáro- san megvenném 10 éves korig. Tel.: 06- 30/517-938. (39368) EGY napostól 12 évesig törött, totál- káros autót vennék. Telefon: 06-30/440- 110. (41168) FIAT Regatta 1.9 D, 84-es, extrákkal, príma motorral, új akkuval, gumikkal, abszolút kifogástalan műszaki állapotban eladó, irányár: 245 E Ft. Tel.: 30- 576-488. (45329) GH® Használt AuÖ1 autók VW Transporter 2.4D '93 2 200 000 Ft VW Golf Variant 1.4 '94 1 560 000 Ft VW Golt VRG 2.8 92 1 950 000 Ft VW Golf Rabbit 1.4 '96 1 930 000 Ft Audi 100 2.3 91 1 800 000 Ft Mitsubishi Lancer 1.5 '89 890 000 Ft Honda Concerto 1.616V 94 1 350 000 Ft BNW 316i 1.6 94 2 200 000 Ft Tárolási díjat nem számolunk fel. Karg Autó Center _ Kaposvár, Semmelweis u. 5-7. § Tel.: 82/310-303,318-971 ___§ G ÉPJÁRMŰ ÁTÍRÁS kedvezménnyel. Tel.: 82/424-644. (44993) HENGERFÚRÁS Gyári szerszámgépeken, a legnevesebb gyártók által előírt méretpontossággal. Számítógépes gyári méret adatbázissal, nagy tapasztalattal rendelkező szakmai team Magyaroszág legjobb árain! Somogyiaknak március 15-től a legtöbb típusra kedvezmény! P1 VW 1.60 fűzött blokk felújítása ANGOL (gyári beszállító) dugattyúval és csapágysorral: 36 OOO Ft+áfa stb. Gépműhelyeknek és autósboltosoknak motorikus alkatrészek nagykereskedelmi áron, gyári és utángyártott a legtöbb típusból raktárról. Briggstől a mozdonyig. 2-3 munkanapos határidőig csak az előre bejelentett motorokra tudunk vállalni! Tel.: 82/375-068 Fax: 82/375-071 06-20-375-070 (csak hét végén) (45464) HENGERFÚRÁS főtengely köszörülés. Bodnár Béla. autószerelő mester, gépésztechnikus. Kaposvár, Toponári u. 77. Tel.: 82/433- 076, 422-441.(45324) MAZDA ÉS EGYÉB TÍPUSOK KAROSSZÉRIAJAVÍTÁSA FAN lézeres ponthegesztés, fényezés gyári technológiával, számítógépes színkeverés, biztosítási ügyintézés mázná tóth Kaposvár, Damlanlch u. 98. Tel.: 82/421-421 39391)I MOCI Robogókereskedés. Robogó a minőség. Kéthelyen a Fő út mellett. Tel.: 06-85/339-362,06-Jo/574-309. (44695) 13ö5EJf7-ajánlat Fiat Panda 1.0 '86 399 000 Lada Samara 1.3 '88 420 000 Renault Clio S 5/ 94 1 285 000 Fiat Regatta kombi 19TD '88 520000 VW Passat L 1.3'78 260 000 BMW 324 D 89 795 000 Fiat Ducato 10 91 1 100 000 + áta Mazda E 220 D'93 1 280000 Fiat Ducato 14 GV2.5D'96 3000000 Fiat Budai Autóház, Kaposvár, Vár u. 16. Tel.: 82/319-720 ROBOGÓK húsvéti kedvezményes áron! Scooter Robogókereskedés, Kaposvár, Mező u. csomópont. Tel.: 06-30- 591-514. (45226) AUTÓFESTÉK! Keleti típusú autókhoz kevert színekben autófestékek 10% engedménnyel kaphatók! Színvilág Festék S és Háztartási Bolt K Kaposvár, Fő u. 45. § Tel.: 82/422-132/24 SÉRÜLT, totálkáros autót veszek. Tel.:06-30-490-210, (42499) VÁSÁROLNÉK Polski 126-ot, Tra- bánt 1.1-et, 1990-es évjárattól, kifogástalan műszaki állapotban. Tel.: 82/315- 563. (45309) Használt autók Renault 194RL 1.4 '94 1 375 000 Ft Renault Express 1.2'95 1 850 000 Ft Ford Sierra 2.0 aut. '88 870 000 Ft Ford Escort 1.6'81 300000 Ft Ford Fiesta 1.6D'87 470 000 Ft Dodge Intrepid 3.3 '94 2900000 Ft Renault 19 5RL 1.4 94 1 350 000 Ft Renault 19 5RL 1.4 94 1 380 000 Ft VW Golf Europe 1.6 93 1 670 000 Ft Renault 19 Chamade 1.9D 92 1 250 000 Ft Részletre is! Renault Törekes Kaposvár, Iszák u. Tel. :82/319-400 RENALU Szigorú magyar rendőrök Gerhard Rosner, a budapesti osztrák nagykövetség főkonzulja óva intette honfitársait attól, hogy a húsvéti ünnepek alatt Magyarországon alkohol- fogyasztás után üljenek a volánhoz. Rosner úgy tudja, hogy a magyar rendőrség sokkal szigorúbban lép fel a gyorshajtók és az ittas vezetők ellen, arra való hivatkozással, hogy Magyarországon egy korty alkohol fogyasztása sincs megengedve; olyanoktól is elveszik öt napra az útlevelet, akik kis mennyiségű alkoholt fogyasztottak.