Somogyi Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-25 / 70. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASAG 1997. március 25., kedd Támogatás pályakezdőknek Önmenedzselésre is oktatják az állást kereső fiatalokat A munkanélküli pályakezdőknek nyújtott segély kedvezőtlen „mellékhatása” volt, hogy az érintetteket nem ösztönözte arra: maguk is keressenek állást, éljenek az esetleg kínálkozó elhe­lyezkedési lehetőséggel. Ezért a kormány ezt a támogatási for­mát a pályakezdők elhelyezkedési programjával váltotta föl. A segélyezésre szánt összeg megmaradt, de jelentős része munkabérként kerül a címzet­tekhez - mondja Fejes Katalin, a Munkaügyi Minisztérium fő­osztályi titkára. - Több mint 20 ezer pályakezdő ugyanis úgy jut hozzá, hogy a Munkaerő Központ azoknak a vele szer­ződésben lévő munkaadóknak utalja át, akik pályakezdőknek biztosítanak munkaalkalmat. . Az eddigi - egészében ked­vező - tapasztalatok alapján a programot várhatóan a második fél évben némiképp módosít­ják. Rögzítik, hogy a támogatás egy évig vehető igénybe. Am a pénzt differenciáltan kell föl­használni: a megyei munkaügyi tanácsok személyre szólóan döntenek majd arról, hogy bi­zonyos alapösszegen felül mennyi jusson a pályakezdő igényjogosultaknak. A rendező elv az, hogy azok a pályakezdők, akik a munka­erőpiacon keresett szakmával rendelkeznek - például banki ügyintézők vagy képesített könyvelők - kisebb támogatás­ban részesülnek, mint mondjuk a lakatosok vagy a vasutasok, akik nehezebben találnak állást. Segítenek az állástalan pá­lyakezdőknek oly módon is, hogy a munkaügyi szervezetek foglalkoztatási programokat ajánlanak föl részükre. Ennek alapján tájékozódhatnak, hogy hol milyenek az elhelyezkedési esélyek, s arról is, hogy hogyan menedzseljék magukat. Aki nem tud szakmai képesí­tésének megfelelően elhelyez­kedni, képzésre vagy átkép­zésre vállalkozhat. A gimnázi­umi érettségivel rendelkezők képzésben, a szakmával ren­delkezők pedig átképzésben ré­szesülhetnek - utóbbiak azon­ban csak akkor, ha saját szak­májukban most nem tudnak el­helyezkedni. (Koós) KSH: Kelendő a sertés, a baromfieladás 20 %-kal visszaesett Kivitelre épült az élénkülés A gazdaság élénkülése januárban tovább folytatódott. Az ipari termelés 6,4 százalékkal emelkedett az előző év azonos idősza­kához képest. A keresletnek a múlt év utolsó negyedében ta­pasztalható növekedése azonban az idén januárban nem foly­tatódott. A belföldön értékesített ipari termékek mennyisége ismét csökkent. A növekedés kizárólag a kivitelre alapozódik - jelentette tegnap a Központi Statisztikai Hivatal. Az adatokból kitűnik: az év első hónapjában a legdinami­kusabban - 10 százalékkal - a nagy vállalatok teljesítménye növekedett. A közepes vállal­kozásoké az átlag körül ala­kult, a kisvállalkozások terme­lése viszont csökkent. Az építőiparban és a gép­iparban folytatódott a termelés fellendülése. Mezőgazdasági termékek­ből 3 százalékkal többet vásá­roltak fel az év első hónapjá­ban, mint tavaly. Változatla­nul sok sertést értékesítenek, a baromfieladás azonban 20 százalékkal visszaesett. A működő gazdasági szer­vezetek száma januárban 790 ezerről 773 ezerre csökkent. Legnagyobb a visszaesés az egyéni vállalkozásoknál. Egy hónap alatt 21 ezer egyéni vál­lalkozó adta vissza engedé­lyét. A központi költségvetés hi­ánya február végén 46,3 milli­árd forintot tett ki. Tavaly az első két hónap 67 milliárd fo­rintos aktív egyenleggel zá­rult. Az egyenlegromlás meg­határozó oka az adósságszol­gálati terhek növekedése. Az e címen kifizetett 162 milliárd forint az összes kiadás , több mint harmadát tette ki. Az életszínvonallal kapcso­latos adatok szerint a vállalko­zási szférában a nettó átlagke­reset januárban reálértéken 6,7 százalékkal, nominálisan 26,9 százalékkal haladta meg a ta­valyi szintet. Viszont a kiske­reskedelem és vendéglátás ja- nüár-februári forgalma 10 ‘fo­kai maradt el a tavalyitól. Naponta tízezer Hungaropress folyóirat talál gazdára Bővülő külföldi lapkínálat Drágul az „idegen” import Július elsejétől: módosított vámtörvény Bővíthető a turizmus. A Magyar Falusi-Tanyai Ven­dégfogadók Országos Ér­dekképviseleti Szövetsége szerint az ezredfordulóig mintegy 25 ezer minőségi falusi vendéglátóhely ala­kítható ki. A fejlesztésekhez szükséges a PHARE-prog- ram pénzeszközeinek bevo­nása is. A szövetség szor­galmazza, hogy a nemzeti agrárprogramba kerüljön be a falusi vendéglátás, mint a falufejlesztési program szerves része. Vasúti korszerűsítés. Üzembe helyezték a MÁV első elektronikus biztosító- berendezését a tatai vasútál­lomáson. A beruházás része a Budapest-Hegyeshalom közötti vasútvonal korsze­rűsítésének. Elkelt gyógyforrás. Fran­ciaországban élő magyar üz­letemberek vették meg a sóshartyáni jódaqua forrást a VIKUV Rt-től. A messze földön híres forrásból szár­mazó jódos víz lelőhelyén a Gresham Kft komoly befek­tetéseket tervez, ennek ér­dekében a franciaországi magyarok által jegyzett tár­saság a saját tőkén túl befek­tetésre kész francia pénzin­tézeteket is mozgósít. Medica Humana szaküz­let. Medica Humana gyó­gyászati segédeszköz szak­üzletet nyitott a multinacio­nális Bristol-Myers Squibb csoporthoz tartozó Pharma- vit Rt tegnap Győrött. A szaküzlet értékesít egyebek között rehabilitációs segéd­eszközöket, kompressziós harisnyákat, járókeretet, fürdőkád kapaszkodót. Hulladékmargarin. A Gyöngyösi Városi Rendőr- kapitányság, ártalmas köz- fogyasztási cikkel való visz- szaélés miatt indított eljárást két gyöngyöspatai lakos el­len, akik a mátraaljai város KGST piacán emberi fo­gyasztásra alkalmatlan mar­garint árultak. A rendőrség lefoglalta a 200 literes hor­dót megtöltő szennyezett élelmiszert. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 284,80 Francia frank 31,01 Japán jen (100) 145,04 Német márka 143,93 Olasz líra (1000) 104,50 Osztrák schilling 14,87 Svájci frank 121,07 USA-dollár 176,95 ECU 203,10 Az idén — a tavalyi 800 he­lyett — már több mint ezer külföldi sajtókiadványt kínál Magyarországon a Hungarop­ress. A kft formában működő, hét évvel ezelőtt alakult lapter­jesztő cég — amelynek 74 százalékát az Axel Springer kiadó, 26 százalékát a Vinton kft birtokolja — 21 országból tíz nyelven szerzi be a kiadvá­nyokat, napilapoktól kezdve politikai szakkiadványokon át drága lakberendezési magazi­nig, esküvői divatlapig szinte mindent, amit a világ laptenge­réből olvasni érdemes. Mint a Hungaropress tegnapi tájékoz­tatóján Ernőd Péter ügyvezető igazgatótól elhangzott, na­ponta átlagban tízezer Hunga­ropress terjesztésű lap, folyói­rat, magazin kel el Magyaror­szágon, az előfizetők száma háromezer. A Hungaropress kózbesítőkocsijai évente más- félmillió kilométert tesznek meg, a legnagyobb hasznot a német nyelvterület lapjai hoz­zák. Vidéken a legtöbb előfize­tőt Baranyában tartják számon. A cég tavaly óta fokozott mértékben lapexportálással is foglalkozik, az idén két új üz­letág bővíti profiljukat: ma­gyar újságok, lapok külföldi előfizetése, valamint magyar lapok budapesti kézbesítése előfizetőknek. A tájékoztatón elhangzott az is, hogy az elkö­vetkezendő hetekben számos vezető külföldi napi- és hetilap kíván megjelentetni magyar mellékletet, például a Südde­utsche Zeitung, a Handelsblatt, a Time és az International He­rald Tribune. A Hungaropress az idei évtől forgalmazza az amerikai Forbes magazint, a Foreign Affairs mellett legis­mertebb, szintén amerikai kül­politikai szaklapot, a Foreign Policyt, a South című angliai kiadványt, a Vecernji Listet Zágrábból, s a küllemében és tartalmában is a Newsweeket idéző orosz Itogit. A kormány jóváhagyta a vámtörvény módosítására tett előterjesztést, amit az Országgyűlés várhatóan a közeljövőben tárgyal. így a változások már áprilisban megvalósulhatnak. A módosított vámtörvény várhatóan július 1-jétől lép életbe, s legfontosabb része, hogy megváltozik az import­vám visszatérítésének rend­szere -jelentették be tegnap a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában tartott Vámfó­rum ’97 tanácskozáson. Az importvám visszatéríté­sére a jövőben nem számít­hatnak azok, akik az európai szabadkereskedelmi övezeten kívülről vásárolt alkatrészeket építenek be Európába szánt exporttermékeikbe. Az Euró­pai Unió hozzájárulása alap­ján Magyarország ezt a gya­korlatot részlegesen, 1998 végéig alkalmazhatja. A vámtörvény módosítását elsősorban az indokolta, hogy Magyarország július 1-jétől csatlakozik az úgynevezett páneurópai kumulációs öve­zethez. Ezt a rendszert az EU- az EFTA-, és a CEFTA-or- szágok, hozták létre, hogy az európai térség együttműködé­sét segítsék. Ennek fontos eszköze az „idegen” övezeten kívüli import szigorítása. megalapozott döntés Vannak megfordíthatatlan dönté- Isek, például pincét később nem építhetünk. Amire biztosan ala- I pozhat az a POROTHERM® rend­szer új eleme, a kitűnő minőségű pincetégla. Nemcsak nagy szilárdságú és kitűnő hőszigetelő amivel gyorsan építhet, hanem mint minden POROTHERM® termék, rendszerbe illeszthető és hozzájárul a nagyszerű lakóklíma kialakításához. A POROTHERM® rendszer által nyújtott komfortérzet ma már közel százezer családnak szerzett örömet Magyarországon. A POROTHERM® pincetégla nemcsak pénzének, hanem egészségének is jó gazdája, természetes alapanyagú és környezetbarát. Válassza a hagyományos európai minőséget! © WIENERBERGER Téglaipari Rt. 1113 Budapest, Bartók Béla út 152/h. Fax: 203-9988 Tél.: 203*9990/217 HA ÖN CÍMÜNKRE ELKÜLDI HÁZÁ­NAK TERVEIT, INGYENESEN KISZÁ­MÍTJUK A SZÜKSÉGES POROTHERM® TERMÉKEK MENNYISÉGÉT.-------------------------------------------------------­Kérem, küldjenek címemre részletesebb információt. Név: ...... ____________-____----------------------- --------------­1 5. . magánvásárló E.J kivitelező (_j Cí m: □□□□---------------------------------------------------------­Wienerberger Téglaipari Rt. 1113 Budapest, Bartók Béla út 152/h. Fax: 203-9938 Tel.: 203-9990/217 Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni! Zöldmezős vállalkozás indításához vezetőket és munkatársakat keres holland részvénytársaság alkalmazotti minőségben Pályázatokat fényképes önéletrajzzal, "Biztos jövő" jeligére. Cím: 7401 Kaposvár, Pf.: 36. (45054) ír fűnyírógép vásár 15% 117 —' — engedménnyel, amíg a készlet tart! E3 fűnyírógép RE fűnyírógép L4 fűnyírógép Mini Trim fűnyírókés 27 588 Ft helyett 23 990 Ft 32 188 Ft helyett 27 990 Ft 40 503 Ft helyett 35 220 Ft 10 338 Ft helyett 8 990 Ft 225 Ft helyett 196 Ft ROBI kapálógép vásár akciós ár / / Robi-56 53 990 Ft Robi-66 55 990 Ft Robi 116-T 59 600 Ft Robi 250-T 189 990 Ft Ha most vásárol fűnyírógépet nyerhet! -20%-15%-15% maradék csempékre és járólapokra a készlet erejéig! villamossági cikkekre, kötőelemekre (szegekre, csavarokra) GARDINIA függönytartékra csak április 9-ig! (45352) KONTUR Barkács Aruház (a Kaposvári Villamossági Gyár mellett) Kaposvár, Guba S. u. 34-36 (Tel.: 82/310-925.) ■ ■ .■ ■■ ■ ■= Kontúr Rt. &

Next

/
Oldalképek
Tartalom