Somogyi Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-03 / 52. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TÁJAK 1997. március 3., hétfő A tulajdonos 16 évesen vette át az irányítást Tapsonyi röntgen Amerikába Alig egy esztendeje került a Palicz-művek tapsonyi üzeme a német Hans Pausch Kft. 100 százalékos tulajdonába. Az új tu­lajdonos a röntgengépek gyártásával, illetve az alkatrészek ké­szítésével és összeszerelésével foglalkozik. Hagyományok Mesztegnyőn Mesztegnyőn a hagyo­mányőrző körnek ötven tagja van, s majdnem eny- nyi iskolás is segíti munká­ját. Kövesdi Tiborné veze­tésével ápolják a község hagyományait. Az önkép­zőkörbe középiskolások és főiskolások is járnak. A honismereti csoportunk maga teremti meg működé­sének feltételeit — mondta Kövesdi Tiborné. — A fiata­lok, akik annak idején a ta­nítványaim voltak, a hely- történeti és a néprajzi kuta­tómunkát végzik. Ennek hasznát veszik későbbi ta­nulmányaik során is. Az egyesület tartja fenn az 1750-ben épült régi há­zat, amely otthont ad az évente megrendezett gyer­mek- és ifjúsági táboroknak is. A helytörténet különösen népszerű a községben. Ta­valy néprajzi iskolát is indí­tottak, s ezt az idén bentla­kásos jellegűvé teszik. Hu­szonöt diák számára alakí­tottak ki szállást az épület­ben. A táborokba mostanáig már kétszázan jelentkeztek. Júliusban ismét megrende­zik a nemzetközi tábort. — Most március 15-ére készülünk — mondta Kö­vesdi Tiborné. — Akkor avatjuk fel a községben Csináth Lajos fafaragónak, az egyesület tagjának az al­kotását. Minden jelentősebb ünnepen megemlékezünk a hagyományokról. Tizenegy szakdolgozatot is készítet­tek tavaly; Némethné Boncz Hajnal például Mesztegnyő népszokásait gyűjtötte ösz- sze, ezenkívül megírták az iskola és az óvoda történetét is. Az életmódkutatástól a második világháború helyi történetéig is végeztek már felméréseket. Több mint kétezer régi tárgyat, munka­eszközt sikerült összegyűj­teni az 1700-as évekből. Ez­zel lerakták egy helyi mú­zeum alapjait. (Németh) A röntgengépeket a németor­szági Erlangenben működő gyárukból küldik kereskedelmi partnereiknek, a Siemensnek, a Philipsnek, a General Elektrik- nek vagy a Toshibának — mondta Krenner István ügyve­zető igazgató. — A tulajdonos- váltást követően rendbe kellett tenni az üzemet. Felújítottuk az üzemcsarnok tönkrement tető- szerkezetét, kamiont és mikro- buszt vásároltunk. Most korsze­rűsítjük a fűtésrendszert. Ma A vásárigazgatástól a magán- tervezésen és a vállalkozásfej­lesztési iroda vezetésén több tisztet betöltő vezető elmondta: a 105 hektáros, művelésből ki­vont, vasúttal és főúttal ellátott zónában most is dolgoznak. A vízvezeték- és a szennyvíz-há­lózat kiépítését végzi a pályáza­tot nyert vállalkozó. A terület előnyös földrajzi adottságait öt évre szóló adómentességgel te­szik még vonzóbbá. A közel­múltban egy városközponti üz­letház megépítésére is lehető­séget kapott a kft; a lebontott mozi helyén emelnek három­már jó minőségű röntgengép­alkatrészeket készítünk. Fo­lyamatosan korszerűsítjük a technológiát. Mindezt az anyagyár segít­ségével értük el — mondta az ügyvezető. — Tőlünk egyetlen fillért sem vittek el, azonban bevételeikből szépen jut a mi modernizációnkra. A tulajdo­nos most csakis a gyár fejlesz­tésével foglalkozik. Rövid idő alatt visszanyertük a korábbi beszállítónk bizalmát. szintes épületet. Emeletére és tetőterébe városközpontba illő lakásokat tervez a beruházó. — Ez az utolsó esély arra, hogy a befektetők a város leg­forgalmasabb helyén szerezze­nek tulajdont — mondta Krup- pai Győző. Reményei szerint az üzletház az őszi nemzetközi expóra elkészül, a szökőkutas dísztér pedig a jövő tavaszra. A vásárigazgató és csapata időben hozzálátott az ipari vásár előké­szítéséhez. A Ziehl Abegg is szeretné az expóval egy időben megtartani 2 ezer négyzetméte­res üzemcsarnokának avatóját. A Pausch cég családi vállal­kozás, amelyet a háború után alakítottak meg — mondta Pe­ter Maier, a cég kereskedelmi koordinátora. A jelenlegi tulaj­donos 16 évesen vette át az irá­nyítást. Legnagyobb piacuk Amerika, Kínában pedig már évekkel ezelőtt kereskedelmi irodát nyitottak. A tapsonyi gyárban megteremtik a feltéte­leket a komplett röntgengépek készítéséhez. Idővel bővíteni szeretnék a 105 dolgozót fog­lalkoztató üzemet. Abban re­ménykednek, hogy megoldódik a vámvizsgálat, mert a körül­ményesség időnként komoly akadályt jelent. Kun G. Tibor A munkahelyteremtő beru­házásokat - akár külföldi, akár hazai vállalkozásé - mindig támogatta Marcali. Innét még befektetőt nem tanácsoltak el, mert az ötlete nem illett be a vá­rosfejlesztési koncepcióba — mondta Kruppai Győző. — A gazdasági tevékenység segítése meghatározó a térség számára is. Sokat vállalok, hogy sokat tanulhassak, miközben egyre közelebb kerülök az általam ki­tűzött célhoz. Családi házak, ipari és kereskedelmi létesít­mények tervezése bizonyítja ezt, s jó néhány nagyberuhá­zásban és műszaki ellenőrzésé­ben való részvétele. Ez a szem­lélet kiállja a legridegebb való­ság próbáját is. Csíky K. Erika Bőrdíszművesek lesznek Marcaliban a szakképzőiskolában tanítják a bőrdíszműves szakmát. Harmincöt gyermek a szakmunkásképzés, negyvenhárom pedig szakközépiskolai ok­tatásban sajátítja el a mesterség fogásait fotó: kovács tibor Esélyek a befektetőknek, munkahelyteremtő beruházások A siker kulcsa Marcaliban A siker kulcsa a gazdasági összefüggésekre figyelő menedzse­lésben van — jelentette ki Kruppai Győző, a marcali Ipari Zóna Kft ügyvezető igazgatója. Vendég a négyes pályán, Hargitay András Többszörös Európa- és világbajnok úszónk, dr. Haritay András Marcaliba látogatott. A kiváló sportember az érdeklődőknek először sikeres pályafutása néhány érdekes, emlékezetes epi­zódját elevenítette fel, majd bemutatta a „Négyes pályán” című önéletrajzi írását. A könyvét a vásárlók örömére dedikálta a közvetlenségéről ismert híres bajnok. Vesén három gázcseretelep az ellátásért Az önkormányzati konténeres, „nagy” gázcsere-telep mellett két kisebb is működik a faluban. Az újudvari lerakatból érkező palackok iránt nagy a kereslet, mivel a mintegy háromszáz ház­tartás legtöbbjében gáztűzhelyet használnak. Kisebb gondok csak a legkeményebb téli napokon voltak az ellátással, most a három lehetőség közül lehet választani, gyakorlatilag mindenki akkor cseréli kiürült gázpalackját, amikor akaija. Új egyházközséget választottak Marcali három templomában a szentmisét követően megválasz­tották a település új egyházközségének tagjait. Mintegy ezer ka­tolikus hívő a Plébánia Templomban celebrált két, valamint a Boldog Gizella, illetve a gombai templomban elhangzott szent­beszédet követően összesen huszonnégy társukat választották be az egyházközségbe. Az új egyházközség megválasztásával egyetért a megyéspüspök, így tevékenységüket a hívek és a vá­ros javára mától természetesen megkezdhetik. Somogyvári önkormányzat pálinkás ajánlata Nem mindennapi felszólítással fordult polgáraihoz Somogyvár önkormányzata. Mint a közzétett értesítésből kiderül, saját szeszfőzdéje megkezdte a törköly cefrepálinkának történő kifő­zését. Mivel a hír a helyi lakosok legtöbbjét többé-kevésbé érinti, jó előre, több helyen látott napvilágot a felszólítás. így, mint a szeszfőzés somogyvári szakemberei remélik, elmarad a torlódás, a közelgő tavaszt már mindenki saját kisüstijével kö­szöntheti az önkormányzat közbenjárásával. Baglasi meghívó erdélyi néptáncosoknak A megalakulása 21. évfordulójának megünneplésére készülő Baglas néptáncosai nagy lelkesedéssel készülnek jubileumi programjukra, melyet március 22-ikén mutatnak be. A program vonzóbbá, színesebbé tétele érdekében több hazai tánccsoport mellett meghívták Marcali erdélyi testvérvárosa, Maroshévíz táncosait is. A visszajelzés a közelmúltban érkezett meg: örömmel vesznek részt a fesztiválon a maroshévíziek. Óvoda Horvátkúton huszonegy gyereknek Jelenleg huszonegy gyermek jár a marcali városi tagóvodába Horvátkútra. A három csoportra osztott óvodások közül az idén öten mennek iskolába. A kicsik naponta háromszor étkeznek, felvételünk az ebéd osztásakor készült fotó: kovács tibor Középpontban a könyvtár Egyre többen látogatják a mar­cali könyvtárat. Az állandó ol­vasók között sok a kisdiák és a gimnazista. Az idősebb korosz­tályt az újságolvasó nyugdíja­sok képviselik. Vizsgaidőszak­ban pedig a főiskolára és egye­temre járók töltik meg a termet. Gál Gabriella és Subicz Ibolya a két könyvtáros azt mondja: másfél év alatt megnégyszere­ződött a forgalom. Van 200 CD-jük és 1400 lemezük. A 90 ezres készletből sokan keresik az ezoterikus könyveket, bar­kácsolással, az üzleti élettel és a kisállat-tartással kapcsolatosa­kat. Nem véletlenül, ugyanis Marcaliban ingyenes minden könyvtári szolgáltatás. A Berzsenyi Dániel Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola (8700 Marcali, Petőfi S. u. 16. Tel.: 85/412-244) felvételt hirdet nyolcosztályos gimnáziumi tagozatára A jelentkezés határideje 1997. március 20. (Jelentkezési lap a gimnáziumban igényelhető.) A felvételi március 22-én (szombaton) 9 órakor lesz matematikából és magyarból. (43140) QUAESTOR I V E N Y ALATT RUGALMASAN ALAKÍTHATÓ KIS CÍMLETEKBEN vásárolható Ifi»** FOLYAMATOSAN JEGYEZHETŐ *V\ tf' BÁRMIKOR VISSZAVÁLTHATÓ JEGYZÉSI __________H E L Y E K A QUAESTOR ÉRTÉKPAPÍR RT. IRODÁI (PÉNZTÁRI ÓRÁK: HÉTFŐ-CSÜTÖRTÖK 9-15 ÓRÁIG. PÉNTEK 9-13 ÓRÁIG) BUDAPEST 1027 BEM RAKPART 33-34. TEL: 212 1964, 214-2291 • BUDAPEST 1138 VÁCI ÚT 178. (DUNA PLAZA) TEL/FAX: 465-1123, 465-1177, 465-1178 • DEBRECEN 4025 KOSSUTH U. 2. TEL.: 52-430-740 • EGER 3300 SZENT JANOS U. 11. (LABIRINTUS ÜZLETHÁZ) TEL: 36-428-4)0 • GYŐR 9021 JEDLIK ÁNYOS U. 9. TEL: 96-324-324 • KAPOSVÁR 7400 DÓZSA GYÖRGY U. 12. TEL: 82 429 227 • PÉCS 7621 JÓKAI U. 2. TEL: 72-224-049 • SZEGED 6720 DEÁK F. U. 34. TEL: 62-312-260 • VESZPRÉM 8200 RÁKÓCZI U. 7. TEL.: 88-420-298 VOICE BOX: 343-4717/242 Örülnek a gombai gyerekek Ajándékkal lepték meg a gom­bai városrész gyerekeit. A szü­lők is örülnek, mert nem kell a városba menni az első játszóté­rig. A játszóteret az enyingi Csárdás kft rendezte be egyedi kivitelezésű, csak fából és ter­mészetes anyagból készült sza­badtéri játékaival, hintákkal, bordásfalas kötélmászókával, kisvasúttal, libikókával. Építet­tek egy nádtetős, oldalain nyi­tott pihenőt is. A kft-t képviselő Kovács János és felesége el­árulta a titkot is: a játszótér be­mutatóul is szolgál. Ha valaki­nek megtetszik, már meg is rendelheti, sok más bútorral együtt. Megígérték: a játszótér marad és bővül is. S mivel fi­zetni nem kellett érte, miért ne érné meg Marcalinak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom