Somogyi Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-21 / 67. szám
1997. március 21., péntek SOMOGYI HÍRLAP KAPOSVÁR 5 Az idei csecsemőgondozó verseny megyei döntőjét tegnap rendezték a kaposvári egészségügyi főiskolán. Nyolc iskola 24 versenyzője oldott meg elméleti és gyakorlati feladatokat, adott számot vöröskeresztes és szakmai ismeretekből. Az országos döntőbe a Magyaratádi Általános Iskola, a nagyatádi Ady Endre Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola és a kaposvári Táncsics gimnázium csapata jutott. fotó: király Gótikus tánc és rock and roll A társastánc ezeréves története címmel mutattak be előadást tegnap az Új Budapest Fúvósötös tagjai, valamint Fuszek Mónika és Bogdán Péter fővárosi táncművészek a Somogy Megyei Művelődési Központban. A fúvósötösre átírt darabokat a gótikus tánctól a rock and rollig ívelő táncok kísérték. Elmarad a Zöldtusa A Zöldpont Életmódklub által március 22-ére meghirdetett zselici kirándulás és gyalogtúra a rossz idő miatt elmarad. Az egész napos programot április 19-én tartják meg. Forgalmi változások A Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó zavartalan rendezése érdekében ma este 19 óráig nem lehet parkolni a Kossuth téren, 9 óra 30 perctől délig, majd 14 óra 30 perctől 19 óráig pedig lezárják az egész teret. Ez idő alatt a 12-es busz a Berzsenyi és a Kontrássy utca felé közlekedik. Polgári védelmi ifjúsági verseny A Polgári Védelem Országos Parancsnoksága által meghirdetett verseny körzeti döntőjén 9 általános és 5 középiskolai csa^ pat vett részt. A Gárdonyi iskolában rendezett versenyen védőruhába öltöztek a diákok, gerendán és kötélen másztak, túlélési csomagot állítottak össze, elsősegélyt nyújtottak elméletben és gyakorlatban. Az első két helyezett, a Kodály iskola és a Táncsics gimnázium jutott a megyei döntőbe, fotó: kovács tibor Ismét minősült a Vikár kórus A 72 éves Vikár Béla Vegyeskar tegnap este a református templomban minősítő hangversenyt adott. A jelenleg több mint ötven tagú kórus legutóbb hat éve nyerte el a legmagasabb kategóriát, a hangverseny minősítést. Tegnap csaknem 500 év zenéjét felölelő műveket adtak elő. Csecsemőt gondozó iskolások Hamarosan indul Kaposvár eddigi legnagyobb építkezése Tervekre vár a befektető Kaposvár eddigi legnagyobb beruházását valósítja meg a megyeszékhely Berzsenyi utcai részén a ságvári székhelyű Fodor és Társa Kft. A mintegy 36 ezer négyzetméternyi területen Tesco-áru- házat, McDrive autós gyorséttermet, benzinkutat és egy bevásárló-komplexumot terveznek. S bár az utóbbi hónapokban nagyobb a csend a területen, Fodor János, a cég vezetője elmondta: minden a tervek szerint halad. — Az első kapavágástól a kulcs átadásáig vállaltuk ennek a legkevesebb 2,5 milliárd forint értékű beruházásnak a megvalósítását. Már a pontos tervek készítésénél tartunk. Az önkormányzattal kötött megállapodás szerint addig csak előszerződésünk volt a területre, amíg a közművek és utak meg nem épülnek. November végén ezek a munkák befejeződtek, a terület azóta a tulajdonunkba került. Ha a terveket elfogadA páholy az erkély, a zsöllye a kirakat, a szcéné pedig maga a modem sétálóutcái macskakő azon az utcaszínházi találkozón, mely tegnap a felvonulással kezdődött Kaposváron. Hatalmas vesszőcsontú és papírszámyú tollasok vonultak végig - a Toldi és Zrínyi iskolák diákjainak „tartós” segítségével - a belvároson, hirdetve a háromnapos szabadtéri fesztivál kezdetét. A díszes-színes madárforgatag a zenei aláfestéstől lett végképp rikoltó; a tekerőlantos és tárogató-hangulatú muzsikát a debreceni OR- TIKI és a budapesti Hattyúdal társulata szolgáltatta. A tömeget a múlt évi fesztiválról ismert bath-i álrendőmő - Annie Beardsley - tartotta kordában. A menet után a Vaszary Képtár előtti színpadon az Amerikai- Tavaly kétmillió-háromszázötvenezer forintot szavazott meg arra a képviselőtestület, hogy különböző - általam fontosnak tartott - célokat támogathassak. Elsőként a képviselőkön segítettem: átadtam nekik egymillió háromszázötvenezer forint felhasználási ják, hamarosan elkezdődhet az építkezés. A 16 ezer négyzetméteres központi részen kívül a Kanizsai utcai oldalon a Fodor és Társa cég még megvásárolt egy 6000 négyzetméteres területet is. Itt kap majd helyet a hatezer négyzetmézeres Tesco-áruház és egy benzinkút. A terület alsó, 14 ezer négyzetméternyi részén épül fel a 4000 négyzetméteres, minden igényt kielégítő üzletközpont. A komplexumban 10 kisebb butik is helyet kap, de nagyrészt 400-500 négyzetméteres, nagyobb üzletek épülnek, elsősorban világcégek márkaképviseletei számára. Várhatóan nagy sikerre számíthat a McDonald's autós gyorsétterem is. — Nem egy kőrengeteget szeretnénk építeni, nem „pléh- dobozos” épületegyüttest, hanem korszerű és a városképbe illeszkedő modem városközpontot, rengeteg zöld területtel, Hadsereg Németországban állomásozó páncélos dandárjának fúvószenekara koncertezett. Az Együd művelődési házban a gyermekközönség az Aranyjogát. Az egyéni választókerületekben mindig vannak olyan kezdeményezések, amelyeket legalább jelképes összeggel érdemes támogatni. Ehhez a közgyűlés más formában ugyanis nem tud forrást biztosítani. Maradt tehát egymillió forint a polgármesteri pénztárátvezető zónákkal — mondta Fodor János. — A terület beépí- tettségi aránya a tervek szerint mindössze 40 százalék, a nagyobb részén tó, parkok, ligetek lesznek. Ez a látványtervekben és az önkormányzattal kötött megállapodásban is így szerepel. A területet — a szerződés szerint — 1998. november végéig kell beépíteni. Eddig mindenben tartani tudták a kiszabott határidőket. Az üzleti partnereikkel folytatott tárgyalások előrehaladott stádiumban vannak, s ha minden jól meg, a terület egy részét már az idén birtokba vehetik a vásárlók. A McDrive tervei már beadás előtt vannak, várhatóan at idén november elsején megnyílik az autós büfé. A Tesco-val történt egyeztetés szerint a tervek beadási határideje április vége, július elején kezdődik az építkezés, az átadást pedig egy év múlva, 1998 húsvétja előtt tervezik. (Jakab) gyűrű előadást nézhette meg, melyet a Toldis és Zrínyis diákok három nap alatt, a bath-i művésztanárok mesterkurzusán tanultak be. B. T. cában. Ebből óvodáknak, iskoláknak, sportegyesületeknek, alapítványoknak átlagosan 10- 30 ezer forint támogatást adtam. Jutott a pénzből könyvbeszerzésre, sportolók támogatására, könyvkiadásra, nyugdíjas egyesületeknek, diákönkormányzatoknak, a somogyi apróknak, műveltségi vetélkedőre és gyermeknapra, a városszépítő egyesületnek és kiállítások támogatására is. L. J. Hétmilliós takarítás Befejeződött a tavaszi nagy- takarítás első szakasza, most következnek a lakótelepek, majd a külső területek. Az egész akció hétmillió forintba kerül. A belvárosi utak szélén összesöpörték a port, a szemetet, gépekkel lemosták a burkolatot. A zöldsávokat 25-35 közhasznú munkás takarította. A héten megkezdődött a lakótelepek tisztítása, újabb konténereket helyeznek ki ezekre a területekre. Két-há- romszázszáz villanyoszlopra szerelhető hulladék- gyűjtő volt a városban, további százat elhelyezett a városgondnokság, és ugyanennyit vásárolnak még. Az új edények közül kettőt már elloptak. Készült egy fölmérés, eszerint mintegy 300 elhanyagolt, gondozatlan reklámtábla van a közterületeken. Hamarosan felszólítják a tulajdonosokat, tegyék rendbe a táblákat, mert ha nem, elszállítják azokat. A limlom-akció április közepén kezdődik, és hat hétig tart. — Ahol végeztünk a nagytakarítással, ott az elért állapot fenntartása a feladat, de a folyamatosan újrakeletkező szeméttel nem lehet versenyre kelni — mondta Hartner Rudolf, a város- gondnokság vezetője. — Egyetlen dolog van, amit gyakran nem tudnak hova tenni az emberek: a csikk. Csakhogy azon kívül szinte mindent eldobnak. A közhasznú munkások tapasztalatai szerint valóban mindent: csomagolópapírt, üveget, ruhát, cipőt, papírzsebkendőt, vánkost, mosóporos dobozt, lábost. — Ha ilyet látunk, szólnunk kell. Én egyszer próbáltam, a nyakkendős férfi odavágta: azért vagytok, hogy összeszedjétek — mondta Molnár Sándor. — Volt, hogy végeztünk egy helyen, néhány perc múlva mentünk visszafelé, ugyanolyan szemetes volt. — A lakótelepeken sokan a kuka mellé teszik a szemetet, röstellik beletenni, vagy ledobálják az emeletről — folytatta Bellái Istvánná. — Sok házfelügyelő nem takarít, hanem ránk vár. Hányszor megtörtént, hogy az összesöpört kupacokat szétrúgták! Matáncsi György szerint amilyet a saját lakásában megkíván az ember, olyan rendet kellene tartania az utcán is. Katona József Világot jelentő macskakő Meglepett járókelők figyelték a művészeket fotó: kovács tibor Egymillió-háromszázötvenezer a „zsebben” A polgármester pénztárcája Az éves költségvetés egy töredékével a város első embere szabadon rendelkezik. Szita Károlytól azt kérdeztük: mire használja a „zsebpénzt”, a polgármesteri keretet. A romváros „Szarajevó még mindig mementóként őrzi a pusztítás nyomait. Szétlőtt épületek, romba dőlt házak, gránáttölcsérek között bolyongok, s azon tűnődöm: vajon mikor mutatja ismét napfényes arcát a város.” Balog József mutatja be így a tragédiák sorozatát átélt Szarajevót. A szavaknál is többet mondanak azonban a fotók, Balog József tegnap megnyílt fotó- kiállításának anyaga. A megdöbbentő, elgondolkodtató képeket dr. Klujber László művelődési igazgató ajánlotta az érdeklődés figyelmébe. A Szarajevó: Háború és béke közt című tárlat az MH. Kaposvári Helyőrségi klubjában tekinthető meg április 4-ig. Kék-vörös álom A mának szóló, de a múltba tekintő motívumok, a népművészet elemeit rejtő, mitologikus és meseszerű képek. Az életerő, az áldozat vöröse és az újrateremtés, a titokzatosság, végtelenség kékje. A megtisztulás vágyával felelevenített hagyományok. Gobelinbe, zománcba, tussal, ceruzával vászonra álmodott világ. Álomszerű maga a kiállítás is, mely Honty Márta alkotásaiból nyílt tegnap két helyszínen: a Rippl-Rónai Múzeumban a tárlatot dr. Kolber István, a megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg, a Megyeháza Galériában kiállított munkák előtt Horváth János művészettörténész szólt Honty Márta alkotásairól, művészetéről. Képünkön dr. Kolber István köszönti Honty Mártát. FOTÓ: KOVÁCS TIBOR A VÁROSLAKÓK KÉRDEZIK Vasmentes víz Többször értesültünk már róla, hogy végre egészséges ivóvize lesz a városnak. Elkezdődött-e már a vastala- nítók építése, és mikorra fejeződik be? Simon Gyula Hideg László, az önkormányzat műszaki igazgatóságának beruházási főmunkatársa: — A város hat vízműtelepéből a sántosiban és a fácánosiban kezdődött el a vízkezelő berendezések építése. Ezek még az idén befejeződnek a Szigetvár utcaival együtt. Ez a három vízműtelep szolgáltatja a város vízbázisának mintegy 70 százalékát. A másik három berendezést jövőre készítik el. Az egész beruházás 216 millió forintba kerül, és 1998. május 30-a a befejezési határideje. Addigra az európai normáknak megfelelő vas- és mangánértékeket mutató víz folyik majd a lakásokban. A beruházás kiegészül a város 240 km hosszú vezetékhálózatának mechanikai tisztításával, ez 70 millió forintba kerül. Mindkét munka forrása a Kaposvári Vízművek Kft által az önkormányzatnak fizetett koncessziós díj. (Továbbra is várjuk a kaposvári olvasók kérdéseit. A város életével kapcsolatos kérdéseiket levélben tehetik föl. A névvel és címmel ellátott levélen, kérjük, tüntessék föl: „A városlakók kérdezik”.)